Akinek semmi se fájt 2. rész

11.

Higgs következik, vele kell folytatnom. – járt a fejében, amint végigtrappolt magányosan a sötét utcákon egy helyet keresve, ahol meghúzhatja magát. Hogy miért nem maradt? Képtelen volt. Ha van egy lezáratlan ügye, addig nem nyugszik, amíg le nem zárja. Részben e miatt a munkamánia miatt hagyta el a felesége is még korábban. Feje még nem tisztult ki rendesen, és a szeme is rohadtul fájt, a csupán néhány órás alvás után.
- Higgs, Higgs, Higgs… hol talállak, te nyavalyás. Hol bujkálsz? – mondogatta magában.

Elővette zsebéből a papírt, amire mindent fölírt a keresett személyekkel kapcsolatban, és azt nézegette. A címek, a nevek mind rajta álltak. Higgs-ből hét volt, de kettőt már útközben, a Ravenson meló közben sikerült megejtenie, és kihúznia a listáról. Öt maradt, de az öt az akkor is sok. Túl sok. Nem jó, valamit ki kell találni. A magukból halvány fényt árasztó utcalámpák sorra haladtak el mellette, és akaratlanul is az eszébe ötlött, hogy mennyire távol esik ez az igazi napfénytől. Hogy mennyire távol is esik ő maga a napfénytől. Itt kóborol a sötét utcákon, ez lett az ő világa, és ha voltak is jó időszakok a munkájában, azok mindig valami rosszat vontak maguk után a társasági / egyéb életében. Aztán megjött az ihlet. Ott, abban a szentnek vélt, de elátkozott minutumban a Rasstin utca sarkán, a vegyesbolt előtt. Hirdetnie kell. Hirdetést fog feladni, hogy tőrbe csalja áldozatát. Igen, valóban kockázattal jár, ugyanis az illető szólhat másoknak is a dologról, arról nem is beszélve, hogy következő (és egyben utolsó) munkája még rázósabbá válhat ettől, de ha egy ideig koplal, ki tudja fizetni a hirdetés feladását, és aztán reménykedhet, hogy beválik. A kép alapján tehát összegyűjti a fontosabb adatokat Higgs-ről, és valaki, mondjuk egy nőcske nevében megjelentet az újságban néhány sort. Ilyeneket, hogy: láttalak a parkban. Rajtam az élénkpiros ruhám volt.

Már tudom, hogy Higgs-nek hívnak, és hogy enyhén kopaszodó, bajszos férfi vagy, nem tudlak kiverni a fejemből azóta a nyári délután óta. Találkozzunk 16-án, éjfélkor a kisállatkertnél. Egy privát randevúra invitállak. Nem bánod meg. – siklott át fejében a szöveg, és elvigyorodott. Igen, 16 az jó lesz, kb.: öt nap múlva, ha olvas újságot, és lehozzák a hirdetést, akkor valószínűleg ott lesz. A kép alapján kemény agglegénynek néz ki a fickó, legalábbis nem valószínű, hogy van családja. Ha mégis lenne, és ő eljön, akkor meg úgy kell neki, megérdemli. De ezzel a kis levágóval nagyon kell vigyáznia, mert sosem lehet tudni, hogy milyen akadályok kerülnek az ember útjába.

12.

Daniel Higgs a reggeli újságot átlapozva talált rá a saját nevére, és nem kis izgatottsággal olvasta végig a hirdetést, hogy mit írnak róla. Kissé megszeppent, mert egyáltalán nem is emlékezett semmiféle piros ruhás nőre a parkban, de kollégái bíztatására úgy döntött: elmegy az intim találkozóra. Állatkert mellett még úgysem csináltam… - mondta a többieknek, akik jót röhögtek ezen a megjegyzésen, de Higgs hangjában volt némi idegesség is. Mostanában nem szokott felragyogni a szerencsecsillaga, egyhangúan tengeti napjait, mind a munkában, mind otthon. Valóban nem volt, aki hazavárja, de szinte már le is tett a keresésről. Ő is inkább a munkájára szentelte minden idejét, meg a kis kiruccanásokra a haverokkal, kollégákkal a sörözőkbe. Munka után otthon még megetette kutyáját, Tony-t a tacskót, és mivel csak maradékot eszik, ezért ő is vacsorázott egyet. Bekapcsolta a tévét, amiben valami gyenge akciófilm ment, és úgy érezte: jobb, ha abbahagyja, mert mindjárt elalszik rajta. Az órájára nézett: kis híján fél tizenegy-et mutatott. Gyorsan lezuhanyozott, és rendbe kapta magát a randevú előtt, majd pedig negyed tizenkettő-kor elindult gyalog a bizonyos parktól nem messze levő kisállatkerthez. Nem azért nevezték kisállatkertnek, amiért a kisállat kereskedéseket. Nem hörcsögök voltak itt, meg papagájok, hanem inkább a szerényebb választék miatt.

Néhány madár, ház mellett tartott állatok, mint egy-két ló, birkák, és egyéb ilyenek. Csoda, hogy L.A.-ben egy ilyen kis zöld helyet teljesen épen meg tudtak tartani. Nem igazán szerette az ilyen helyeket, ide általában családostul jár az ember, vagy ha még kisgyerek, de ő akkor sem rajongott az állatokért. Egy kutya és kész. Ez mindig is elég volt neki, és őt sem simogatta agyon soha, barátként, és úgymond: partnerként kezelte. Borotválkozásnál egy kicsit megvágta magát, de remélte, hogy nem fog látszani. Hú, micsoda nő lehet, ha… várjunk csak. Mi van, ha csak átverés az egész. Ha néhány suhanc meg akar viccelni, és valahonnan kameráznak, aztán meg majd jót röhögnek rajtam? – ötlött az eszébe a gondolat, és egy csöppnyit elbizonytalanodott. Ha ez a helyzet állna fönn, megkapják a magukét, ha pedig néhányan csak ki akarnak rabolni, akkor azoknak is tartogatok valamit. Lassacskán megérkezett a helyszínre. Sötét volt, csupán néhány lámpa világított. Az állatok odabenn, a rácsok mögött már szintén nyugovóra tértek, néhány kisebb rohangászott csak fel-alá, mintha egymást kergetnék.

Higgs ismét az órájára nézett. Két perccel múlt éjfél. Izzadni kezdett, és a ruha egy kicsit szorította. Lassan elindult, és tett egy-két kört a kisállatkert körül, hátha találkozik a nővel. Az őrbódéba is be lehetett látni, de csak a kistévé képe ragadta meg a figyelmét. Az őr valami sexcsatornát nézett. Szegény pára, éjszakai munka során az olvasás mellett csak ez marad hatékony időtöltésnek. Amikor másodszorra is megkerülte az egészet, és az órájára pillantott. Már húsz perccel múlt éjfél. Eddig az járt a fejében, hogy hol késhet a csaj, de most eljött az a pillanat, hogy feladta, és kissé mérgesen hazaindult. Éppen elhagyta az utolsó rácssort, amikor valami vagy valaki a fejére vágott valamivel, és megragadta a vállát. Érezte, hogy kicsúszik a lába alól a talaj, és hogy elzuhan, be a bokrok közé. Az állatok némelyike a hang hatására visítani kezdett, és az őr is megmozdult. Kinézett a bódéból, de nem látott semmit. A zseblámpájával körbenézett, és csak egy fiatal párt látott egy kissé távoli padon csókolózni, a másik irányban.

Megnyugodott, és visszatért a forró keblek elé. A bokrok sűrű bozótján át némi fény átszivárgott, de Higgs nem láthatta támadója arcát. Amikor megpróbált fölkelni fektéből, az alak elkapta a karját, és a nyakát, és visszanyomta eredeti helyzetébe. Higgs a másik kezével, amit még Mike sem látott, amilyen gyorsan csak lehetett előkapta szolgálati fegyverét, azt a berettát, amivel minden nap bejár dolgozni. Michael levette a kezét a férfi torkáról, és annak szabad karja után kapott. Nekivágta a rácsozat kőszélének, mire abból kiesett a pisztoly. Kissé felmagaslott, hogy pofán tudja rúgni áldozatát, akinek ettől talán elmegy a kedve a közeljövőben. Újra megrezegett a bokor, az őr ezúttal nem nézett ki.
- Szép munka, Mr. Lawrence, de gondolkodjon. Ha itt ártalmatlanná teszi, hogy fogja eljuttatni a raktárépületbe? – szólalt meg egy hang mögüle.
- Az a hely már túl kockázatos. Ezt maga is tudja. Azt meg hogy idáig követett én is észrevettem, ne feledje: ez volt a munkám.
- Gratulálok. Mit kíván tenni vele?

Mike megállt mozogni, és nézte a pasast, aki alig volt eszméleténél. A közvetítőnek csupán az árnyékát láthatta. Visszatette kezét Higgs nyakára, és szorítani kezdte azt. Áldozata halk hangokat hallatva próbált levegő után kapkodni, pont, mint a filmekben. Másik kezével befogta a férfi száját, hogy biztosabb legyen. Dühös arccal fojtogatta tovább, érezte, ahogy az kileheli a lelkét. Az árnyalak halk, rémisztő kuncogásba kezdett.
- Ez briliáns. Maga aztán elvégzi a feladatát, és ha netán hibázna, még helyre is hozza azt. Bámulatos.

Michael szorítása ismét enyhült. Ahogy érezni kezdte az ürességet és a sötétséget, amint megtelik vele Higgs, lejjebb a kezét a holttestről, majd egy hirtelen mozdulattal elkapta a fejét, és kitörte a nyakát. A harag és az elkeseredettség vezérelte. A madarak felröppentek odaát. Megfordult, de már nem állt mögötte senki. Elhaló léptek zaját hallotta. Nem. Nem is távolodtak, hanem közeledtek. Egyre hangosabbak voltak. Szétnézett, de csak a benti őrt látta, amint kijön egy szál cigire. A közvetítő jobbnak látta eltűnni a helyszínről, és most Mike is jobbnak látja, mielőtt kiszúrják a hulla mellett. Lassan kikúszott a bokorból, és elpucolt. Kezét bámulta. Nem értette: milyen erő lett rajta úrrá, csak azt, hogy muszájnak érezte megtenni, amit tett. Nagyot nyelt, és a loholása miatt kapkodta a levegőt. Ez nem ő. Valami megváltozott benne, ez nem lehet ő. – folyton csak erre tudott gondolni. Ennyire nem kellhet a pénz. Ennyire nem. Valami… istenem, mi lesz most? Embert öltem. Megöltem valakit, méghozzá puszta kézzel. Le kell nyugodnia. Észhez kell térnie. Kell valami szép, valami jó. Szüksége van Betty-re. Igen. Meglátogatja Betty-t. Ez az egyetlen dolog, amit most tehet.

13.

Végigsietett a kihalt utcákon, a kivilágított kirakatok előtt, ahol most minden túl olcsó volt. Túl olcsó, és túl drága egy emberélet, amit ő maga vett el. A kirakati babák, amik mindig is olyan élethűek voltak, most túl élethűvé váltak. Mind őt nézték. Amint elhaladt mellettük, mindnek rajta csüngött a tekintete. Nem, nem vádlón néztek rá. Inkább elégedetten. Kívánták az ő hősüket, mint prostik a régi western-ekben. Nem, a pánik nem uralkodhat el rajtam. Nyugodtnak kell maradnom. Tudta, ha még jobban gyorsít, szaladni fog, és tényleg bepánikol. Félt lelassítani, de megtette. Már nem volt olyan messze a háztól, viszont eléggé kimerült. Még tíz perces séta, és ott volt. A speciális csengőt megnyomására a nő kisvártatva felébredt, és ajtót nyitott. A szemét dörzsölte, hiszen kb.: háromnegyed kettő lehetett. Mike akármennyire is igyekezett leplezni ijedt volt, és Betty látta a szemében. Behívta.

- Mi történt? Mi a baj, Mike? – faggatta, és a férfi még csak most gondolkozott valami jó magyarázaton.
- Én… belém nyilallt, hogy mennyire szükségem van… rád. – mondta neki, de a nő nem hitte el. Tudta, hogy másról van szó. Levetkőztette, és engedett neki egy forró fürdőt. A rémületet Michael szemében semmivel sem tudta magához kapcsolni, és rosszul esett neki, hogy nem mond igazat, de segíteni akart. A férfi remegve beállt a kádba, majd elfeküdt benne, és legszívesebben fejét a víz alá húzta volna. Erősen az őrület határán járt. Még nincs vége. Még nincs. Még nincs vége. – mondogatta magában. Betty ezeket az ajtóból leolvasta a szájáról, és ő maga is eléggé megrémült. Abban a percben tudta, hogy baj van, amikor megszólalt a csöngő, és ő ajtót nyitott. Végül is a konyhába ment, hogy főzzön egy kanna teát, de a kapkodásban megégette a kezét. Leült, és csak gyötörte magát, hogy mi lehet a szerencsétlen fiúval. Mike hamarosan kijött a fürdőből, a maga köré csavart törülközővel, és sokkal nyugodtabbnak tűnt. Mint egyébként, máskor. Odaült a nő mellé a székre, és magyarázkodni kezdett:

- Nagyon hiányoztál. Már nem bírtam.
- A munkáddal kapcsolatban van valami baj? – érdeklődött Betty, továbbra is hitetlenkedve.
- Azzal is, de itt most rólad van szó.
- Nem miattam jöttél most hozzám. Nem hiszem el neked, hogy miattam lettél így kiborulva, és ne merd azt állítani nekem, hogy nincs igazam! – emelte fel a hangját a nő, mire Mike felugrott ültéből, elkapta a karját, és a konyhaszekrénynek nyomta Betty-t.
Egy pillanatra volt csak erőszakos, de a nő annyira megijedt, hogy meg fogja ütni, hogy félrerántotta fejét. A kezeken enyhült a szorítás, és egy forró, érzéki csók került a nő ajkára.

Nem tiltakozott. Pár másodperc átadta magát a szenvedélynek. Mike elengedte a kezét, és tovább indultak, részben testük még mindig összeforrt, és ha ők úgy akarták, semmi sem választhatta el őket akkor egymástól. Lassan átbotorkáltak a hálószobába, ahol a férfi a nőt az ágyra lökte. Betty érezte a szenvedélyt, amit már oly régóta nem érzett senki iránt. Kívánta őt, és képtelen volt szavakba önteni, de talán nem is kellett. A hálószobavillany hangulatosan, kicsit homályba, kicsit fénybe burkolta az ágyat, és a körülötte lévő tárgyakat. Heves csókokkal árasztotta el a lány egész testét. Igen. Újra végzősnek érezhette magát a férfi mellett. Egyre lejjebb haladt rajta, és közben sorra nyíltak meg és hulltak alá a nőről a ruhadarabok. Gyengéden simogatta melleit, míg szájával már a combjánál tartott. Aztán ismét följebb, és az extázis a tetőfokára hágott. Miután nyelvével kielégítette, újra, ezúttal egész testével hozzásimult. Fel-le mozgott rajta, és Betty átkarolva Michael-t, nagyokat nyögött. Egymásévá lettek a szoba csendes homályában, aminek levegője lassan tűzforróvá vált a szenvedélytől. Mikor abbahagyták, egymás mellé feküdtek. A nő továbbra is átkarolta, és lágyan simogatta a férfit. Érzéseik egy ideig összhangban voltak, és ez a hatalmas dugás a múltnak áldozott. Nem kell, hogy másképp legyen ezután is. – gondolta Mike. Minden olyan szép így.

- Emlékszel még Charlie-ra? – kérdezte a férfi.
- Charlie Windwood-ra?
- Igen.
A nő tekintete kissé hűvössé vált, mint aki magába mélyed.
- Miért akarsz most róla beszélni?
- Nem tudom. Csak… úgy előjött. Beugrott egy emlék.
- Persze. Emlékszem rá. Mi álltunk egyedül mellette.
- Azaz: inkább csak te.
- Hogy érted ezt?
- Hát, semmi. Sehogy. Csak te közelebb álltál hozzá. Én meg már nem annyira.
- Hagyjuk ezt most, jó?
- Szeretlek. – mondta a férfi.

A nő most először igazán elhitte, azzal ellentétben, amit az érkezésekor mondott. Elmosolyodott.
- Én is szeretlek. Jobban, mint hinnéd. – bizonygatta.
Hamarosan már aludtak. Reggel, pontosabban még dél előtt, amikor felébredtek, Michael csinált reggelit a Betty-nek, és remélte, hogy a hűtőszekrény kifosztásáért nem csap fesztivált, és nem jelenti föl. A nő rábírta, hogy költözzön oda hozzá, ami nem volt nehéz. Mintha egy álma vált volna valóra. Egy dolog viszont nem hagyta nyugodni. Az, amit a férfi este, szinte sokkos állapotban, a kádban mondogatott: Még nincs vége. Még nincs. Még nincs vége.

14.

Mike éppen a híreket nézte a tévében, amikor Betty a konyhában mosogatott. Várt valamit az éjszakával kapcsolatban. Idegességében az ágy szélét markolászta. Aztán bemondták:
- Tegnap az éjszaka folyamán a Los Angelesi kisállatkert mellett egy mindeddig ismeretlen támadó a bokrok közé vonszolta Daniel Higgs rendőrtisztet, és kitörte a nyakát. Az áldozat nyakán fojtogatásra utaló nyomok is fellelhetők voltak. Egyelőre nem tudunk többet, mint hogy valószínűleg leszámolás esete forog fenn, ugyanis az áldozat minden értékét meghagyták, és személye valamilyen módon kapcsolatba is hozható a nemrégiben, egy csomagtartóban felfedezett holttestével. Higgs egyébként pisztolyt próbált rántani, de a támadó kiüthette a kezéből, és ekkor végezhetett vele. Rendőrkapitány: mondana néhány szót!?
- Igen. Sajnos történnek ilyen esetek, és Higgs rendőrtiszt személyes jó barátom volt. Annyit üzenek annak a mocsoknak, aki ezt tette, hogy ha most nézi ezt az adást, jobb lesz, ha az őrült fejébe vési a következőt: el fogunk kapni. Ha egy kis szerencsénk lesz, fegyvered is van, és kinyírhatunk, te rohadt szemét! Ezt nem úszod meg szárazon. – mocskolódott a gyászos rendőrkapitány.

Amikor Betty bejött, Mike, reflexszerűen kikapcsolta a tévét, és kapásból rámosolygott.
- Kész vagyok. Mit csináljunk? – kérdezte boldog mosollyal az arcán.
Michael csak nézte a nőt, és arra gondolt: Tényleg. Mit csináljunk? És miféle kapcsolatról beszélt ez a tévében? Mi kötheti össze ezeket az embereket, azon kívül, hogy a megbízóm őket akarja, és csak ő tudja miért?
- Én most elmegyek bevásárolni. Addig tévézz csak nyugodtan. – mondta Betty, és hátrahagyta a házat Michael-nek egy időre.

Ő továbbra is csak törte a fejét. Majd egy hírtelen mozdulattal, mint akibe belerúgtak, felpattant, és keresni kezdett valamit. A könyvek között. Nem volt túl sok a polcon, de annál vegyesebben pihentek ott egymás mellett. Szakácskönyvek, versgyűjtemények, regények, még a régi mesekönyvek is ott voltak, és néhány ősrégi képregény. Ott volt köztük. Az évkönyv. Levette a polcról, és az ágyhoz vitte. Izgatott volt, de magába mélyedtnek tűnt, éppen, mint azok, akik csak ülnek a számítógépük előtt, és a több órás hipnotizált állapot után átsiklik az agyukon, hogy: vajon most én figyelem a monitort, vagy a monitor figyel engem?
Kinyitotta, és belelapozott. Ott volt róla, egy elég hülye kép, legalábbis ő így gondolta. Megtalálta Betty-t is, aki már akkor is gyönyörű volt. Tovább lapozott, elővette a második fényképet, amit elfelejtett elégetni, és a harmadikat is. A művelet szörnyű felismeréssel járt. Ledobta a könyvet az ágyra, a kabátjáért sietett, és ő is eltűnt, még egy cetlit sem hagyva maga után.

15.

A rohadt életbe, tudhattam volna! Egyszerűen nem hiszem el. Hát persze. Hát persze, hogy ismertem őket, de a franc se emlékezett ezekre az arcokra. Főleg azok után, hogy igyekeztem mindent elfelejteni. Huh, talán túl jól is sikerült.
Az első kisboltban, ami az útjába került, vett egy doboz Camel-t. Már tegnap meg kellett volna tennie, de nem talált nyitva egyet sem Betty felé. Gertwhore-ból csak kettő jöhetett szóba a telefonkönyv szerint, és most, az évkönyv segítségével sikerült kizárnia az egyiket, maradt hát Ray Gertwhore, a hármasszámú célpont, amit… le kell szállítani. Nem az ő dolga végezni velük, a megbízójának kellenek. Rágyújtott. De hát mi lehet ez az egész? Ki a franc a közvetítő? És ki a megbízó? Ismét megfájdult a feje. Odaért a sarkon álló telefonfülkéhez, és a viszonylag ép könyvből kikereste Ray Gertwhore számát és címét. Ha ez a rohadék követett a parkon át, akkor ide is el fog jönni, és akkor számolunk. A férfi útközben betört egy kirakatot, és futnia kellet. Már egyszerűen nem bírta elviselni a bábúk tekintetét.

16.

Amikor Betty hazaért, csak az üres házat találta. Hiába szólongatta Michael-t, és nézett be mindenhová, ő már nem volt ott. Lepakolt az asztalra, és megpróbált ésszerűen gondolkozni. Hiszen lehet, hogy csak kiszaladt valamit venni ő is, vagy volt egy aprócska dolga, és bármikor visszajöhet… Befelé menet a hálóba, meglátta az ágyon heverő nyitott évkönyvet, és a fotókat. Leült, hogy közelebbről szemügyre vegye a hátrahagyott tárgyakat, de nem értett semmit. Az egyik képről szinte azonnal felismerte Higgs-et, és aztán Gertwhore is lassacskán beugrott neki. De mit akarhat Mike ezektől? Úgy döntött, ellátogat Higgs-hez, hiszen megvan a címe még régről, ha nem költöztek el, csak már jó ideje nem beszéltek. Ki tudja? Hátha ott találja Michael-t is. Csak éppen nagyon rossz előérzete támadt ezzel kapcsolatban.

17.

Ray pont elhagyta a lakását, amikor Mike odaért, és így egész úton követhette a férfit. Néhány utcával lejjebb, egy bárba mentek be. Gertwhore a pultnál ült, és Michael mellette foglalt helyet. Rendelt is magának egy tequilát, és félt, hogy nagy hibát követ el, de beszédbe elegyedett a célszeméllyel. Rendelt neki is egyet.
- Hello. Michael Lawrence vagyok. Magánnyomozó. – fordult a pasashoz.
- Üdv. Ray Gertwhore, bolttulajdonos.
- Jó magának. – vágta rá Mike.
- Minek köszönhetem a meghívást?
- Beszédem van magával. Tudja, van ez az ügy, biztos hallgatta a híreket. A Ravenson és Higgs gyilkosságról.
- Igen, hallottam róla. Szörnyű, én ismertem őket.
- Na igen. Figyeljen, most arról kéne beszélnie, hogy van e valami haragosa, vagy volt e nekik valami közös haragosuk. Hm?

- Michael Lawrence… hát persze!
- Tessék?
- Bocs, most egy kicsit nem fog az agyam. Egy osztályba jártunk! Te jó ég, de megváltoztál! – csodálkozott el Ray.
- Oh. Igen, hát te is. Reméltem, hogy előbb tudunk hivatalosan is beszélni erről.
- Hát persze, hogyne tudnánk. Haragos… lássuk csak… nem. Nem tudok ilyenről.
- Biztos? – kérdezte Mike.
- Aha. És mondd csak, mi történt veled az idők során?
- Semmi különös, láthatod: magánnyomozó lettem.
- Ja. Én meg bolttulajdonos. De már ezt is említettem. – kacagott fel Gertwhore, és Michael egyre inkább megterhelőnek kezdte érezni az önfeledt beszélgetést. Mintha valaki ez idő alatt is figyelte volna. Egész végig.

18.

- Elnézést! Mit történt itt? – kérdezte a nő, mikor Higgs házához ért, és látta, hogy szalaggal van lezárva a hely, és zsaruk vannak kint.
- Ismeri Daniel Higgs-t? – érdeklődött a rendőr.
- Kérem, forduljon felém, ha beszél, süket vagyok. – mondta Betty.
- Elnézést. Azt kérdeztem, ismeri Daniel Higgs-t? – ezúttal a nő felé fordulva.
- Egy iskolába jártunk. A barátom, Michael… azt hittem, ide jött.
- Ide? Ki az a Michael?
- Elmondaná végre, hogy mi is történt itt? – türelmetlenkedett Betty.
- Itt? Semmi sem történt. A parkban, az állatkertnél annál inkább. Valaki megölte Daniel Higgs rendőrtisztet, és most nyomokat keresünk, ami elvezethet ahhoz a szemétládához. Mondja csak, ez a maga barátja hol volt tegnap éjjel?
Betty egy pillanatra akaratlanul is döbbent képet vágott, hiszen most jött rá, hogy mi is történhetett akkor.
- Velem volt. Egész éjjel. Csak most nem találom…
- Kérem, asszonyom. Ez nem vicc. Most azonnal el kell mondania mindent, amit tud.
- Lehet, hogy tudom: hova mehetett még. Egy Ray Gertwhore nevű emberhez. Talán. Vele osztálytársak voltunk régen.

A rendőr beszaladt szólni a többieknek, hogy készülődjenek néhányan, kimennek Gertwhore házához, és a nővel kocsiba ültek. Betty szörnyen meg volt rémülve, hogy Michael valamibe belekeveredett. Negyed óra alatt kiértek Gertwhore lakásához, a felesége és a gyerekek voltak otthon, de ők se tudták megmondani, hogy hova mehetett. Csak adtak néhány helyet, ahol apuci ütheti az időt.

19.

Egy-két üveg sör következett, és aztán egymást néhol támogatva, nehogy véletlen a másik irányba dőljön, kimentek a hátsó kijáraton. Az a valaki a háttérből azt mondta, hogy ott vigye ki. Egy rakodótérnek használt sikátorba jutottak, csak egy keskeny út vezetett ki a főutcára. Jól elbeszélgettek odabenn. Régi dolgokról. Régi szép dolgokról. Ami azt illeti nem voltak túl jóban a suliban, de néha voltak közös poénok és hülyeségek, amiket mindenki szívesen raktároz el a fejében.
- Nem akarom. – mondta Michael. Nem Ray-hez beszélt.
- Mit nem akarsz? – kérdezte kissé részeges hangon Ray.
- Nem. Hagyj békén, nem ezért fizetsz. – vitatkozott tovább a hanggal a fejében.
Gertwhore felnevetett. Azt hitte, valami színjátékot lát. Mike ekkor elővette a rugóskését, kicsapta, és mielőtt bármit tehetett volna, elhajította a bár ajtaja mellé, a falhoz.

- Michael. Minden rendben veled? – kérdezte még mindig nevetve Ray, mire a férfi a falhoz nyomta, és halálosan komoly tekintetével nézett annak szemébe.
- El kell tűnnöd innen. Most. Most azonnal tűnj el. Megértetted? – Kérdezte tőle, mire a részeg Gertwhore csak még jobban röhögött.
Kinyílt a hátsó ajtó, és egy alak jött ki rajta. Lassan, de határozottan lehajolt, felvette a kést a cipője mellől, és útnak indult vele a két férfi felé. Michael észrevette, és elengedte a másik ingét. Tett egy-két lépést hátra.
- Nem teszem meg, hallod? Befejeztem. Kész, vége. Nem akarom, nekem nem is ez a dolgom. – magyarázta a közvetítőnek, de hisz ő tudta jól, hogy mi Mike dolga. Hogyne tudta volna.

Oda állt Gertwhore elé, aki még mindig kissé ittas társát figyelte, észre sem vette a közeledő veszélyt. A közvetítő is Michael-t figyelte, le nem vette volna róla a szemét. Egy pillanatra sem. És szúrt. Mike közelebb lépett, de nem tett semmit. Az alak csak szúrt, szúrt és szúrt, vagy legalább húszszor, úgy, hogy közben mindvégig a döbbent Mike-ot figyelte. Mikor rendőrségi szirénák hangja hallatszódott az utcákról, az alak nyomtalanul eltűnt. Ray néhányszor próbált felüvölteni, még a szurkálás közben, de nem tudott. Michael kihúzta belőle a kést, és a pasas összerogyott a földön. A férfi ekkor felüvöltött:
- Neeeeeem! A rohadt életbee! Neeeem! – de ez nem használt semmit. Nem segített rajta, se azokon, akiket megölt.
- Miért!? Miért kellett ez?! – kérdezte, már szinte zokogva.
Ha egy kicsit elcsendesedett még hallotta a bentről kiszűrődő zenét. Lövések dörrentek, és a véres kés kihullott Mike kezéből, egyenesen a földre. Éppen ahogy ő is. Nagyot zuhant, fejét beverte a kőbe, és az őt körülvevő házak magas tornyai közt meglátta az eget és a napot.
- Félre! Félre! – kiáltozta egy rendőr, és Betty rohant előre a keskeny úton a férfihoz.
- Te jó ég, Mike! Istenem, mi történt veled? Mike! – zokogott a nő is, a férfi mellett térdelve, és annak fejét fogva.

Odabenn a zenegép számot váltott, és felkerült a Guns ’n’ Roses – Don’t cry című száma. Michael halkan, szinte suttogva énekelni kezdte, mintha már egy másik helyen járna:
Ne sírjál ma este,
én még szeretlek bébi.
Ne sírjál ma este.
Ne sírjál ma este, egy mennyország van fölötted, bébi.
És ne sírjál ma este.
A rendőrök is odarohantak, és velük a mentősök is a hordággyal. Lassan felemelték a sebesült férfit, akit két helyen is eltaláltak, és kórházba szállították. Betty csak később beszélhetett vele, amikor átvitték kivizsgálásra az elmegyógyintézetbe.

20.

Betty az orvossal szemben ült, egy kis, otthonos irodában. Figyelte, ahogy mozog a szája, mert csak így volt képes megtudni, hogy az, mit tud mondani Michael-ről.
- A barátja igencsak ritka eset nálunk. Tudja, először azt hittük, hogy skizofrén. Mert olyan jelenségeket, tüneteket tapasztaltunk rajta. De miután beszélt nekünk az egészről, részletesebben… nos azt kell mondjam: Michael problémája sokkal egyszerűbb, és mégis bonyolultabb ennél.
- Kérem, folytassa. – mondta Betty.
- Arra az álláspontra jutottunk, hogy igenis, van remény a gyógyulására, és hogy itt kell kezelnünk. Mondja kérem, ismeri ön Charles Windwood-ot?
- Igen. Hogyne. Mike-al jól ismertük, amíg osztálytársak voltunk.
- Kérem, beszélne róla? Hármójukról.
- Igen. Charlie egy ritka betegségben szenvedett. Nem tudom a nevét, de abból állt, hogy nem érzékelt külső, fizikai ingereket. Mármint: tudja, ha megégeti magát, vagy megüti, nem érez fájdalmat, viszont ugyanúgy károsodik az egészsége.
- Igen, tudom.
- Mindenki gyűlölte, és egyfolytában szemétkedtek vele. Michael és én fogtuk talán egyedül a pártját. A bankett éjszakáján három ilyen keménygyerek, azok, akik nemrég meghaltak. Szóval ők bekerítették, és megverték hátul, az iskola mögött. Nem élte túl a sérüléseket.
- Értem. Sajnálom.

- Mi is teljesen kivoltunk a hírtől. Emlékszem, mennyit játszottunk a folyó mellett, és mennyit beszélgettünk hárman mindenféléről. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy mi az, amitől a legjobban félek?
- És mit mondott? – érdeklődött az orvos.
- Azt, hogy a pókoktól. Hehh, kisgyerek voltam még, de ez azóta sem múlt el teljesen. Erre ő azt mondta: én attól, hogy egyszer majd meghalok, és észre sem fogom venni. El tudja képzelni, hogy ilyet mondott? Ezért is voltunk vele mindig olyan jóban.
- Michael, mikor felhoztuk neki a témát, azt állította, hogy ő eltávolodott tőle. Hogy már nem voltak annyira jóban. Azért, mert féltékenységet érzett maguk iránt.
- Irántunk? Charlie és én irántam? De hát honnan veszi…
- Gondolom rosszul fogott fel dolgokat, vagy félre hallott valamit még régen. Most pedig szent meggyőződése, hogy Charlie Windwood szelleme bírta rá erőszakkal a gyilkosságokra, bosszúból.

- Te jó ég, komolyan ezt gondolja? – hüledezett a nő.
- Igen. De mi természetesen más véleményen vagyunk. Hallgassa meg az én verziómat. Michael ott volt, és látta az esetet. Látta, ahogy halálra verik Charles-t, de nem tett semmit, a féltékenységéből és a haragjából kifolyólag. Ezeket mélyen eltemette magában, és aztán magát is. Elköltözött, és talált egy munkát. A munkájába menekült, egy teljesen új életbe. Nemrégiben azonban összeomlott ez az új élet, és ekkor ment magához.
- Igen, találkoztunk, és aztán járogatni kezdett hozzám. Azt mondta: szüksége van valami… szépre.
- Szépre, a múltjából. De a tudatalattiban minden ott van, és most kinyílt ez az ajtó. Minden visszaszivárgott szépen lassan, aminek nem kellett volna. Nekünk egy közvetítőről beszélt, aki mindig a megbízója (Charles Windwood) helyett jelent meg. Ő közvetítőnek nevezi a saját bűntudatát. Azt a keserűséget, ami nem hagyta, hogy visszatérjen a múltba, és ezért rendezni akarta a számlát. Ugye tud követni?

- Igen, azt hiszem. – válaszolt reszkető hangon a nő.
- Bűntudatból ölt, és igen, szüksége volt magára. De most már kezd javulni az állapota. Mindenesetre, amit tett, amiatt jó sokáig, akár évekig is itt kell lennie. Itt foglyuk kezelni, ez lesz a börtönbüntetés helyett, és, csak ha már 100%-ig jól van, akkor sem engedhetjük ki egyhamar.
- Te jó Isten. – fakadt ki Betty-ből a sírás, és zsebkendőt keresett. Az orvos adott neki egyet.
- Most beszélhet vele, ha akar, és bejárhat majd látogatni. – mondta együtt érzően a pasas, és odakísérte a nőt a beszélőkéhez.

21.

Hamarosan hozták Mike-ot is, az üvegfal másik oldalára. Úgy tűnt, eléggé be volt nyugtatózva. Leültették, de nem tudott a nő szemébe nézni. Lefelé bámult, üresen a faasztal szélére.
- Mike. Istenem, Mike. Mit tettek veled?
- Miért jöttél be?
- Mert látnom kellett, hogy mi van veled. – hebegte a nő.
- Nem akarom, hogy így láss. Elég bajt okoztam én már neked. Menj el. Kérlek.
- Nem. – sírta a férfinak.
- De igen. – erősködött hidegen.
- Szeretlek, Mike. Vissza fogok jönni, és várni fogok rád.
A férfi csak nézett tovább üresen, majd mikor látta, hogy Betty feláll a székről, és otthagyja, tudta, hogy már nem fogja hallani. Azt mondta:
- Én is szeretlek.
Michael-t visszakísérték a szobájába, ahol lassan feladta a napok számolását. Betty pedig hazament, és egy ideig úgy érezte: megszakad a szíve. Nem ment be többet látogatni. Néhány év múlva talált magának egy nagyvárosi pasast, New York-ba, és családot alapított. Egy új életet kezdett.

Vége.