Csak állt és várt. Várt arra a bizonyos pillanatra, amikor érzi, tudja, hogy ez lesz az utolsó lehetősége a menekülésre. Hallja a beszűrődő zajokat. Igen a pillanat lassan eljön végre, megmenekül. Imádkozik, minden este imádkozott, pedig hite nincs és nem is volt soha. A kulcs már zörög a zárban, a soha vissza nem térő alkalom eljött hát újra. Abban a pillanatban, hogy az ajtó kitárult, kitör. Rohan, ahogy csak bír. Nem néz se jobbra, se balra. Fut, ahogy csak a lába bírja. Szeme előtt egy szó lebeg: szabadság. Már csak pár lépcsőfok és eléri az ajtót. Onnan túl már nagyobb esélye van a túlélésre. Ha kijut, és túl jut a 200m- es sík részen megmenekül, ha nem vége. Az ajtó már szinte előtte van. Kinyújtja a kezét és lenyomja a kilincset. Az ajtó kinyílik, miért is ne nyílt volna ki, hiszen ezt az ajtót soha nem szokták zárni. Itt mindenki még csak a menekülés gondolatát is elkerüli. Ő viszont teljesen tiszta fejjel érkezett ide…
Arcát megcsapja a szabadság friss illata, és már tudja, hogy soha nem fogja feladni. Pedig egyre nehezebben bírja már a futást. Bal lába begörcsöl, tüdeje sípolni kezd. Hirtelen összeesik. Nem, fel kell állni! Nem szabad feladni! Már nincs messze a cél. De már kúszni is alig tud. Az utolsó leheletnyi erejével is küzd, küzd azért hogy életben maradjon, hogy eltudja mondani, hogy tudják. Küzd, kapar kezével.
Hallja a fegyverek ropogását maga mellet, de nem fél, mert tudja túl értékes ahhoz, hogy megöljék(ugye?). Egyre jobban érzi a döngő lépteket maga körül, ahogy közelednek feléje. Hirtelen megragadják két oldalról. Látja a porba hulló cseppeket, ami az injekciós tűből fröccsent ki. Nem, gondolja ezúttal nem fog úgy felébredni szobájában, hogy már megint nem sikerült. A szabadság reménye és a tudat hogy rá igen is nagy szükség van, felbátorítja erőt ad neki. Annyi erőt, hogy elfelejti a lábából jövő iszonyatos fájdalmat, hihetetlen nagy erővel kitör a kezek börtönéből. S újra elkezd futni, de ezúttal félelmetes energiával. Tüdejének utolsó erejével elordítja magát: Szabadság!! Érzi, ahogy testén áthatol a hideg tiszta ezüst, és eléri a szívét. A szívét, ami erőt adott a legkíméletlenebb időben is. Leperegnek előtte az életének apró kockái a másodperc töredékében. Újra átéli a jó és a rossz pillanatait. Mikor felhőtlen, szabályok nélküli kamaszkorát élte, s mikor élete gyökeresen megváltozott. Szíve dobban még egy utolsót, s teste végleg a porba hull…
(maybe to be continued)
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-28
|
Novella
Kicsit erőszakosnak tűnhet a sztori, de nem az. Valójában mindenki beleegyezésével történik,...
2025-04-25
|
Novella
Ez a sztori egy vázlat, de sose lesz belőle más. Ide csak azért tettem fel, hogy lássuk, milyen...
2025-04-24
|
Novella
Ez ugyan nem korhatáros, de 10-12 alatt nem sorolnám a kötelező olvasmányaik közé, mert nem...
2025-04-11
|
Sci-fi
Az alábbi írás egy történet első része, nincs befejezve, finomitasra szorul, egy szilánk....
2025-04-07
|
Történetek
Egy szombat kora délután belerúgtam az ajtófélfába s eltört a lábujjam, s ha ez nem lenne...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned?
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Utazok…
Hozzászólások
Egész jó....
....csak a környező világ rossz
És hogy váltsuk aprópénzre, és fordítsuk meg. Talán jogos a rabság, mert ha szabadon engedik, megöli az apját, mint a napokban is valaki, vagy egy kislányt az utcán. Vannak emberek, akiket nem szabad kiengedni. Vagy nem?
Kiemelnék 2 részletet, ami miatt engem Ken Kesey novellájára emlékeztetett.
1: " Ő viszont teljesen tiszta fejjel érkezett ide…"
2: " ....de nem fél, mert tudja túl értékes ahhoz, hogy megöljék(ugye?). " .....
>
Persze totál igazad van, a bolondokat irtani kell.....
Márminthogyha egyszer bebizonyosodott, hogy tényleg bulond és még közveszélyes is ! .....(mondjuk, Hitler és bandája is az volt, nemzeteket fanatizált, meg miegymás...) ..... de már megint messze kanyarodom az alaptémától.
(és az igazat megvallva, nem voltam biztos az író nevében, s lásd, mibe botlik az ember lánya :))... bemásoltam, hátha a lagfrissebb mai fiatalságnak is megjön a kedve hozzá.
Ken Kesey:
Száll a kakukk fészkére (részlet)
„Éppen akkor érek ki a folyosóra, amikor McMurhpy jön ki a klozettról. A sapka a fejében, más nem is igen van rajta, csak a törölköző a dereka körül. A kezében fogkefe. Megáll a folyosón, néz jobbra-balra, közben nagyujján egyensúlyoz, hogy a hideg kőre ne kelljen a talpát letenni. Végre kiszúrja magának a legkisebb feketét, odamegy hozzá, és barátságosan a vállára csap, mintha szilvafa korukból ismernék egymást.
-Hé cimbora, van-e itt valahol egy kis fogpaszta, hogy az agyaraimat megsikálhatnám?
A fekete törpe fölveti a fejét, s az orra beleütközik McMurphy ujja bütykébe. Nem tetszik neki, a homlokát ráncolja, és körülnéz, kéznél van-e a másik két fekete, ha szükség talál lenni rájuk, aztán fölvilágosítja McMurphyt, hogy a szerkényben, viszont a szekrényt nem nyitják ki háromnegyed hét előtt senkinek. -Ez a házirend - teszi hozzá.
- Vagy úgy? És a fogpaszta benne van a szekrényben? Elzárva tartják?
- Úgy is van. El van zárva a szekrénybe.
A fekete már fordulna vissza, és tisztogatná tovább a felvédő deszkát, de a nagy kéz, akár egy vörös kapocs, úgy szorítja a vállát.
- A szekrénybe van elzárva, mi? Ejnye-ejnye! És mégis mit gondolsz, miért lehet az a fogpaszta zár alatt? Tán csak nem akkora veszedelem? Hogy meg lehetne valakit mérgezni vele? Vagy a fejét lehetne szétverni valakinek a tubussal? Mit gondolsz, mi lehet az oka, hogy az ilyen ártatlan jószágot elzárva tartják?
- A házirend az oka, Mr. McMurphy. - S mikor látja, hogy ez az érv nem veri le a lábáról McMurphyt rásandít a vállára nehezedő kézre, és hozzáteszi: - Mi lenne itten, ha mindenki akkor állna neki a fogát sikálni, amikor eszébe jut?
McMurphy elengedi a vállát neki, és a melle bozótjában kezd bogarászni. Eltöpreng. - Ühüm, ühüm. Már kezdem érteni Vagyis a házirend az ellen szól, hogy ne mindenki odaállhasson evés után a fogát mosni.
- Hát világos, nem?
- Persze. Értek én a szóból. Mert mi volna akkor, ha mindenki fogná, amikor csak kedve szottyanik, s mosná a fogát, igaz?
- Hát. Képzelje mi volna itt...
- Rossz elképzelni. Volna, aki már fél hétkor odaállna, volna, aki már negyed hétkor, de volna olyan is biztos, aki már hatkor nagyban sikárolná a fogát. Persze. Értem én az elgondolást.
Odanéz, látja, hogy a fal mellett állok, s a fekete feje fölött odakacsint.
- Le kell takarítanom ezt a falvédő deszkát Mr. McMurphy.
- Ja? Nem is akarnám tartóztatni. - S egypár lépést hátrál, amint a fekete lehajlik, hogy dörgöl tovább. De aztán megint odamegy, s belenéz a bádogdobozba, ami ott áll a fekete mellett. - Nicsak - mondja -, mi van ebbe a dobozba?
- Ebbe? Ez szappanpehely.
- Igaz, hogy inkább fogpasztával élek, de... - belenyúl a fogkeféjével a dobozba, kétszer körbekavar, aztán a dogoz szélén leveri róla a fölösleget - de egyszer ez is megfelel. Köszönöm alássan. A házirendre még később visszatérünk.
Azzal megy vissza a klozettra, és fújja tovább, a fogmosás piszton-aláfestéssel.
Nem mondtam, hogy írtai kell a bolondokat:), csupán azt, hogy nem mindig igaz gondolat, ami a fejben kószál. És, igen, sajnos sokan szabadon garázdálkodnak, akiknek egy kórházi osztályon lenne a helyük.
Lehetett volna sokkal részletesebb, átfogóbb, szimbólikusabb, ....
.....
....mert az emberiség nagytöbbsége, biza menekül.