Történetek

Kivertük a kósza szilánkokat és egyenként átpréseltük magunkat az apró félkör alakú ablakon. Lehuppantunk az ősrégi kőpadlóra, a levegőben dohszag és mellette valamilyen megmagyarázhatatlan, visszataszító aroma terjengett. És még valami... vérszag. Abban egyetértettünk, hogy ez csak vérszag lehet, bár alig lehetett érezni, föntről semmit sem érzékeltünk a szagokból. Az ajtó nem nézett ki túl bizalomgerjesztő módon. A lakatok és zárak a helyükön, de maga az ajtó szilánkokban hevert a padlón,...

- Most, hogy így kérdi, nem is tudom hol kezdjem... - mondta habozva Mistique. - De minden bizonnyal magának sem az a terve, hogy a térdére fektet és elfenekel. - most az ő arcán jelent meg az a tipikus női mosoly, amely oly sok férfit képes felajzani.
- Valóban nem tennék ilyet. Jobb módszereim is vannak... - válaszolt mosolyogva Rob
- És megtudhatnám milyen módszerek? - kérdezte Mistique - tetszett neki a kialakult helyzet, s Robertet is elég jóképűnek találta ahhoz, hogy...

Szóval van ez az Obita, olyasmi lehet, mint a kedvesem, illetve a volt kedvesem, az én volt szívem. Eladtam másnak, letétbe helyeztem, most fáradtnak érzem magam hozzá - a fiú még mindig csak ül - és közben az idő telik. Segítek a boldogságában, de közben csak bántom magam. És ezzel természetesen őt is, mert még talán szeret - mint ember. Engem a belső miatt szeressenek - szakadna ki magamból a kiáltás, de elcsuklik könnyeim között.

Részegen bandukoltam az utcán és nem érdekelt, hogy már éjfél is elmúlt. A barátaim megpróbáltak haza vinni, de fogtam magam és elfutottam tőlük. A fejem kezdett kitisztulni, bár még eléggé idétlenül járkáltam. Aztán hirtelen jéghideg karok fonták körbe a testemet és a hűvös falhoz szorítottak. Elfelejtettem volna, hogy a városban több az ember, mint a vámpír? Nos, igen elfelejtettem. Nem próbáltam kiszabadulni halálos öleléséből, mert tudtam, hogy úgy sem sikerülne, így hát vártam a halált......

-Csak egy kérdést engedj meg: miért mondta mindenki, hogy Foundenberg, mikor téged Bergond-nak hívnak?
-Tudod Jenna, a családunknak kettős neve van: Bergond- Foundenberg, csak utóbbit inkább mellőzöm, ha lehet.
-Jól megtréfáltatok!
-Minden bizonnyal. De most a legfontosabb a bál. Menjetek fel a szobátokba, s kezdjetek el készülődni. 7-kor szeretnénk kezdeni...

Melleik szint egyvonalban voltak, látta, ahogy mellkasa lassan emelkedik, majd süllyed.
Alig kéne kinyújtania a kezét, s máris megérinthetné azt a selymes bőrt a nyakán.
Vagy domborodó melleket, melyekre ráfeszült a ruganyos anyagból készült táncruha…
Úgy tetszett neki, mintha tanára kérdőn nézne rá.
„Igen”- száraz nehéz nyelve végül is megmozdult...

A lány az övéhez kap. Illetve kapna, mert hát az öve nincs nála, nincs szüksége rá. Igazából két dolgot szokott magával hordani, az egyik a pénz, de hát arra itt nincs szüksége, nem valószínű, hogy vásárlással üti el az időt. A másik pedig egy kis ezüstfeszület. Az meg végképp nem kell ide.
- Miért vagy te a ’Gonz’ kripta mögött. A legtöbben elkerülik azt a helyet.
- Nem hallottad a nevem? Algernon Gonz. Ennek a családnak az utolsó sarja vagyok...

Üres tisztásra jutok ki, ahol a kék fűben narancsszínű fák nőnek a zöld égig. Sárga felhők úsznak fölöttem, szép ez a világ. Érzem, boldog vagyok.
Itt építem fel a kertünket... itt fogok várni RÁD.

- De ez egy gyermek! - válaszolt Feri.
- Lőjj!!!
Feri még habozott egy darabig. Sanyi rémülten nézte a puska csövét. Végül meghúzta a ravaszt Ferenc. A nagy dörrenés közepette kirepülő kis golyócskák cafatokra tépték, horzsolták, szakították a gyerek fejét. A vér, és az agyvelő csöpögött a levelekről, miközben Sanyi, és a markában lévő gyümölcsök a földre zuhantak...

Van egy rossz szokásom pár éve. Egyszerűen nem vagyok barátnő nélkül néhány hétnél tovább. Ez önmagában nem is rossz szokás, de a legtöbb kapcsolatom elég rövid, és sokszor gyökerezik kétes talajban. Például a bulikon összeszedett kapcsolatok. De azért vannak jól sikerült kapcsolataim is, amikor több hónapig vagyunk egymással egy-egy lánnyal, de sajnos nem ez a jellemző, bár nem szeretem a változatosságot...