Mi értelme?

Már megint fekszem az ágyon, nézem szobám kékesfeketés világát és azon tűnődök, vajon mi értelme van akár ennek a mondatnak is, mi értelme van hisz talán páran unalmukban elolvassák majd pár perc múlva feledik...vagy mi értelme van a rossznak? hogy legyen utána egy kisebb rossz amire azt mondhatjuk: "jó"?
A nagytudósok és gondolkozók hangoztatják manapság, hogy mindennek, minden ténynek, cselekvésnek, szónak és lénynek van értelme; még a nagy betűs ÉLETnek is.
- De mi értelme van élni? - kúszik fel alattomosan lelkem sötét bugyraiból a egészen a mégsötétebb felszínig ez a gondolatnak álcázott sóvár betegség... küzdök vele és ellene de a végén mint egykoron a vesztes hadvezérek fejethajtok előtte, hisz helyén való a kérdés.

"Megszületünk és meghalunk" ha szerencsések vagyunk ennyi marad meg belőlünk, esetleg egy-két mókás csínytevéssel vagy tudósi komolysággal véghez vitt tett, iromány, festmény, hang, építmény vagy gondolat. De ezek nem mi vagyunk ezek "csak" a tetteink, lelkünk törpösen apró esetleg óriás szerü kicsapongásai vagy inkább szökési kísérletei.
"Menekünli menekülni menekülni! El tüni ki szállni ebből a világból, kikerülni a reggel és az est közti monoton csengést, vagy esetleg meghosszabbítani életünk foszlányát papírra vetni h mi is voltunk és éltünk nem csak te! Kiszabadulni ebből a testnek hívott börtönből el ebből a vonatból mely már-már végtelenül kusza járatokon halad keresztül a végső állomásig."

Egyesek azt mondják, írják vagy/és gondolják nem ez az utolsó állomás, szerintem tévednek, hisz az élet, mint már feljebb is említettem egy végtelenül kusza ám de egyirányú zsákutca és nincs tovább, hisz a tovább is csak egy a sok emberi koholmány közül hogy elviselhetőbbe tegye a napi robotot, világunk monoton csengését.
"Eltűntek volna a régi eszmék? Á nem szerintem csak lemaradtak, leszakadtak rohanó világunk száguldó szerelvényéről mely fék és értelem nélkül hajt a saját végzete felé, lemaradtak, mert nem tudunk leállni, de ha tudnánk se állnánk le, hisz nem vesszük észre hiányzó részeinket, mert nem nézünk a hátunk mögé nem tekintünk tetteink fölé s alá. Nem gondolkozunk a következményeken csak, hisz saját mohóságunk és tudatlanságunk csapdájában vagyunk, egy oly kényelmes csapdában melyet szinte nem is tudatosítunk, de ha még is akkor se mászunk ki belőle mint anno egykoron a fáról. Túlontól nagy a kényelem."

És mégse teszünk ellene te se, ő se, mi se , ti se, ők se. Senki se, én se, hisz én is csak ülök a kényelmes fotelomban és írok, pontosabban írva keresek valamilyen fogalmat, valamilyen mondatot, gondolatot, mely körül öleli és megfolytja világot, de én ehhez nem vagyok jó, hisz én is a rendszer egy nagyonagyonagyon apró darabkája vagyok, így nem támadhatom a rendszert, nem gyilkolhatom le önmagam.
De miért is tenném, nekem megfelel ez a tudatlan kényelem, ez a média uralta világ. ÉS NEKED?