A hatalom íze

Sétált a sötét sikátorban. Egy törékeny lány, hófehér bőrrel. Mintha várt volna valakire. Csak rótta a sötét utcákat, mint valami apró állat az erdő mélyén, félve a nagyvadaktól. Egyszer csak megtorpant, halk zajt hallott kiszűrődni a sarkon túlról. Más ilyen esetben megfordult volna, és elindult volna sebesen a másik irányba, de ő csak ment tovább. Befordult a sarkon, ahol két dulakodó férfit vett észre. Elkerülhetetlen módon ők is észrevették. Rögtön feltűnt nekik a lány törékenysége és érdekes szépsége. A két férfi abbahagyta a dulakodást.
- Most kihívtad magad ellen a sorsot, kicsikém! – mondta a magasabbik férfi. Feledhetetlen megjelenése volt, leginkább sólyomra emlékeztető arcával kifejezetten kísértetiessé tette a sötétség. Járása ruganyos, mint a zsákmányát becserkésző nagymacskáé. Ahogy közelebb ért a lányhoz, ösztönei súghattak neki valamit, megtorpant egy pillanatra. Külső szemlélőnek fel se tűnhetett volna ez a pillanatnyi tétovázás, ám a lány észrevette. Egy gúnyos mosoly jelent meg szépen ívelt ajkain. Ezt a férfi is észrevette, kihívásnak tekintette, még elszántabban elindult a nő felé. Gondolatai már az elkövetkezendő perceken időztek. Megkívánta a lányt, már akkor, amikor megpillantotta. Tudta, hogy ezt a lány is látja rajta.
- Gyere csak közelebb, szeretnélek bemutatni egy nagyon kedves barátomnak. – duruzsolta a férfi eléggé vészjósló hangon.

Társa, aki ekkorra már tudta, hogy mi fog következni, sietős léptekkel elhagyta a sikátort. A férfinak fel se tűnt, hogy a lány nem hátrál ösztönösen, fel se merült benne, hogy félnie kéne. Odalépett hozzá, megragadta a karjánál és maga felé rántotta. Nem zavarta, hogy fájdalmat okoz. Csak azt érezte, hogy magáévá kell tennie a lányt, ennyire még sohasem uralkodott el rajta a vágy. Letépte róla a lenge nyári ruhát, kiszabadította magát a farmerjából, a művelet elég sokáig tartott, ugyanis fél kézzel még mindig fogta a lányt, nehogy elfusson. A biztonság kedvéért még egy pofont is lekevert neki, nehogy sikítani kezdjen. Amikor eltűnt róla az utolsó zavaró ruhadarab is erőszakosan a falhoz nyomta a lányt és beléhatolt. A lány először ellenkezett, kitartóan csépelte a férfit, majd feladta. Amikor a férfi a lány arcára nézett megdöbbenve tapasztalta, hogy a helyett a rémület helyett, amit eddig megszokott, a lány szürkéskék szemeiben vágy tükröződött.,, Ez a ribanc még élvezi is… – gondolta magában - …teszek róla, hogy ezt sohase felejtse el, élete végéig szenvedni fogja majd.”

Nemsokára elélvezett, és egy megszokott mozdulattal arrébb akarta dobni a lányt. Ám az meglepő ügyességgel a talpára esett, és ugyanazzal a lendülettel a férfira vetette magát. Annak meglepődnie sem volt ideje, máris holtan hevert a földön. Egy csepp vére nem maradt. A lány elegáns mozdulattal megtörölte a száját, összeszedte a ruhája roncsait és sietős léptekkel elhagyta a sikátort.

Amint hazaért, vett egy forró fürdőt. A hatalmas kádat teletöltötte illatos olajokkal, hanyatt dőlt és lehunyta a szemeit. Egy fél óra múlva, amikor úgy érezte, hogy kihűlt a víz, kiszállt és megállt a szoba egyik falát elfoglaló tükör előtt. Mereven nézte képmását, aztán egyszer csak történt valami. Eddigi derékig érő ezüstösszőke hajzuhataga barna csigákba göndörödött. Szürkéskék szeme szikrázó zölddé változott, bőre hófehérségét enyhe kreolos szín váltotta fel, mellei teltebbek lettek ajkaihoz hasonlóan. Átváltozott. Elmosolyodott, majd kilépett a fürdőből és bement a hálószobába, aminek közepén egy hatalmas baldachinos ágy állt, vastag brokátfüggönyök vették körül. Eszébe jutott, hogy a többiek mindig gúnyolódnak rajta. Hiába, ő sose tudta megszokni a keskeny koporsót. Most, hogy erre gondolt, elöntötték az emlékek.

Eszébe jutott az anyja, akit nem ismert, de akitől örökölte az átváltozás képességét. Emlékszik, hogy megijedt, amikor 14 évesen a tükör előtt állva arra gondolt, hogy neki mért nincsenek olyan tűzvörös tincsei, mint Anitának, akit a múltkori bálon látott. Aztán egyszer csak elkezdett sötétedni az amúgy aranyszőke haja, az egész nagyon hirtelen történt, és nem is tartott sokáig. Fél perc múlva egy új Melissa nézett vissza rá. Annak ugyanolyan tűzvörös haja volt, mint Anitának. Azonnal rohant apjához a dolgozószobába, hogy megmutassa magát. Az apja, az a mindenki mással szigorú ember, aki őt szenvedélyesen imádta, csak felhúzta szemöldökét és szemrehányóan nézett a lányára.
- Minek festetted be a hajadat? Gyönyörű voltál szőkén.
Melissa megrázza fürtjeit és elmeséli a fürdőszobai esetet. Az apja homlokráncolva néz rá, becsukja könyvét, majd sebes léptekkel távozik a dolgozószobából egyedül hagyva elképedt gyermekét. Nemsokára visszajön, de nem egyedül. Anyósával együtt érkezik. Melissa nagyanyja nyakába ugrik, és neki is elmeséli a furcsa esetet. Ekkor az asszony csendesen megkéri, hogy üljön le, és elkezd mesélni. Mesél egy lányról, a saját lányáról, Melissa édesanyjáról, aki mint unokája alakváltó. Elmeséli az egész történetet, úgy ahogy unokája még sohasem hallotta, semmit nem hallgat el előle.

Idáig jut elmélkedéseiben Melissa, amikor csengetnek. Pilláin könnycseppekkel nyit ajtót, és meglepve veszi észre, hogy Mauritio áll vele szemben. A fiú meg se lepődik, hogy a két órával ezelőtt látott szőkeség helyett egy barna lány nyit ajtót, régen hozzászokott már. A lány vizes haját látva gúnyosan felhúzza a szemöldökét.
- Látom megint hagytad, hogy a vacsorád vadásszon le téged.- mondja nevetve, ám a lány sötét pillantásától belefagy a nevetés. Tudja, hogy nem érdemes kötözködni vele. Az egész városban tisztelik a vámpírok. Ő az utolsó alakváltó a világon, ráadásul vámpír is. Senki sem tudja, hogy hány éves. Ha nem lenne vámpír akkor is mesterien tudná álcázni a ráncait – fut végig a gondolat Mauritio agyán. Elmosolyodik.

Melissának eszébe jut, hogy mennyire szexinek találta az első vámpír mosolyát. A család barátja volt, senki nem gondolta volna, hogy Luciano több, mint ezer éves, egy jól konzervált öregúr. Luciano ismerte Melissa anyját és titkolt képességét, ezért vele is megosztották a hírt, hogy Melissa is örökölte ezt a tulajdonságot. Ettől kezdve egyre jobban szerette volna megismerni a lányt. Még azt is elérte, hogy amint Melissa betöltötte a húszat, hozzáadták feleségül. Az ifjú feleségnek lassanként feltűnt, hogy a férje nem az elvárt módon öregszik. Ez persze róla sem volt elmondható. Rendesen kihasználta alakváltó képességét. Negyven éves korában még mindig úgy nézett ki, mintha húsz lett volna. A városban élőknek is feltűnt ez a furcsaság. Elkezdtek pletykálni róluk. Amikor kezdett kínossá válni a helyzet Luciano beavatta feleségét a titkába, mely szerint ő vámpír. Melissa először megrettent, majd kerülni kezdte férjét. Egy idő utána megbékélt a dologgal, részint azért mert új városba költöztek, másrészt, mert Luciano biztosította, hogy nyugodtan szórakozzon más férfiakkal, őt nem fogja zavarni.

Ettől kezdve Melissa mindennap új alakot öltve nyakába vette a várost. De a szervezetét nem lehetett átváltoztatni. Kezdte érezni magán, hogy öregszik, pedig ő imádta az életet. Boldog volt, hoyg szép lehet és következmények nélkül teheti azt amit szeretne. Úgy érezte, hogy ezt egy örökkévalóságon keresztül el tudná viselni, és ekkor alkut kötött Lucianoval. Megegyeztek, hogy vámpírrá teszi, de ezt csak abban az esetben volt hajlandó megtenni, ha Melissa elhagyja a kontinenst. Ugyanis alakváltó képességével vámpírrá válása utána ugyanakkora erőre tett szert, mint Luciano. Ez pedig veszélyeztette volna a hatalmát. Fájó szívvel ugyan, de elváltak útjaik. Ám most megint találkoztak. Ekkor valaki megköszörüli a torkát ezzel visszarántva Melissát a jelenbe. Rájön, hogy még be sem invitálta vendégét.

- Minek jöttél? – kérdi nem túl udvarias hangnemben, ám ez egyiküknek sem tűnik fel.
- Luciano küldött – jön a szűkszavú válasz. És ezek után Mauritio benyomul a tágas lakásba. Körül se néz, hanem folytatja tovább a mondanivalóját. Látszik, hogy tanult szöveg, ugyanis levegőt sem véve közben, hadarja az egészet.
- Szóval a lényeg az, hogy látni szeretne? – kérdezi Melissa. Mauritio bólint, majd elindul kifelé. Az ajtónál jár, amikor feltűnik neki, hogy a nő nem követi.
- Most azonnal kíván látni. – nyomatékosítja szavait az ifjú. Melissa fájdalmas arccal néz rá, tudja, hogy muszáj mennie, mégis a lehető legtovább húzná a találkozás pillanatát. A fiú megérti tétovázását, ám mégis sürgető mozdulatot tesz. Végül elindulnak. Amint kilépnek a házból Mauritio elindul egy parkoló limuzin felé. Melissa magában mosolyog ,, Még most is szereti a luxust, és ezt kivülről is láthatóvá teszi.”

Alig fél órás csendes autózás után kiszállnak egy hatalmas kastély előtt.,, Nagyon impozáns”- gondolja a nő, és sietősen követi az előtte lépkedő férfit. Amint belép megérzi a férfi jelenlétét. Érzi, ahogy vonzza magához, mint a lepkét a lámpafény. Mégis hagyja, hogy húzza magához az erő, ami a férfiból árad. Belépnek a szalonba, és ekkor megpillantja. Semmit sem változott az elmúlt 400 év alatt.