Álommesék-Azu 3 éjszakája III.

- Azurea! De jó, hogy itt vagy! Már mindenütt kerestünk. Pár perce érkeztünk, csak nem tudunk bemenni.
- Szia, Zelma. Bocs, csak Ulla néni elment este, és őt kerestem.
- Jó, de miért a temető felől jössz?
- Amikor jöttem vissza, láttam arra valakit elmenni. Azt hittem Ulla néni az, de a temetőnél elvesztettem a nyomát. Oda meg már nem mertem bemenni, meg aztán ki látna vendégül titeket, ki vigyázna a lányokra.
- Oh, hát mi!

- A vendéglátást is elvállaljátok? Meg aztán pont eladósorban vannak, sok gond lenne nekik jó férjet találni. Meg aztán házastársak vagytok, nem dadák.
- Úgyis lesznek gyermekeink.
- Pluszba még a két eladósorban lévő lány...Nem értek rá ti erre.
- Egyébként ennyire fontos személynek gondolod magad?
- Nem ”ennyire”, Borisz, de vannak dolgok, amikhez kellek.
- Aha.
- Borisz, Zelma!
- Sziasztok lányok. Mi újság?
- Semmi új, Zelma. Veletek?
- Nem sok.
- Borisz?
- Szerintem sem.
- Figyeljetek, megyek, készítek valamit reggelire.

- Jó, mi is megyünk. Kíváncsiak vagyunk rá, mit adsz nekünk enni. És hol van anya. Anyaaa!
- Ne firtasd, Vilma, úgysem értesz a főzéshez, anyátok meg elment- Azu ezzel befordul a kapun.
- Hé, várj, ne fordíts hátat se a nővéremnek, se nekem. Utoljára és szépen kérdezzük; hova ment anya?!
- Kukutyinba, zabot hegyezni- legyint higgadtan Azu.
Borisz javítani próbál a helyzeten, több- kevesebb sikerrel.
- Öhm...gyertek lányok, kiülünk a kerti asztalhoz!
- Ne már, nem akarunk!
- De igen!- Borisz most már határozottabb. Szükség van rá.
- Jaj, Borisz. Zelma!
- Gyerünk lányok- asszonynővérük sem tágít.
A konyhában Zelma...;
- Azu!
- Tessék.
- Kihoznád a kerti asztalhoz a reggelinket?
- Persze.
- Kösz- Zelma kimegy a konyhából
- Hogy én milyen folyékonyan tudok hazudni- tűnődik Azu- biztosan Ulla nénitől tanultam.

Megsüti a reggelit, ami tojásból, szalonnából és kenyérből áll. Kiviszi a frissen facsart narancslével együtt, majd ő is früstököl a konyhában Ez megrögzött szokása, mivel reggeli közben nem akar összeakaszkodni Vilhelminával meg Jüliett- tel. Étvággyal akar reggelizni, és ez ilyen társaságban, mint a két lány- meg néhai anyjuk- nem lehetséges.
Miután megevett, elmosogat és elpakol.
- Rendbe teszem, amit kell, aztán elmehetnénk megkeresni anyai szülőtöket. Zelma, megkérhetlek, hogy majd a maradékot mosogasd el?
- Persze.
- Kösz- majd Azu gyorsan megfordul, mielőtt a két húg elkezdene vitatkozni Zelma mosogatási ”joga” ellen.

Megeteti az állatokat, rendbeteszi- úgy ahogy a helyüket. Felébreszti a pásztorfiút és kihajtatja vele a juhokat, kivételesen a lovakat is, erre való tekintettel az összes kutyát mellé adja. Csak elbír velük. Felkelti a cselédséget is, hogy egy- két lány terelje ki a libákat, tyúkokat és a többi szárnyast. Ugyanezt eljátssza kondás- és gulyás fiúval. Meghagyja a maradék személyzetnek, hogy tegyék rendbe a házat, ólakat és ezek környékét, mire hazajönnek. Többen is megkérdezték, mire ez a nagy felhajtás, hova mennek, és hol a gazdasszony.
- Az asszony elment- vagy- Csak úgy megyünk valahova.
A bizalmasabbaknak:
- Az asszonyt megyünk megkeresni.

Többnyire nem gabalyodik bele a témába, úgyis sokminden kiderül nemsokára. Siet. Visszamegy a házba, felveszi világoskék, térdig- kb- érő ruháját, ami fölül pólóban végződik. Egy mellényt is felkap, mert hát miért ne. Fölkapja szalmapapucsát, eligazgatja a haját, kiszedi belőle az estéről megmaradt ágakat, leveleket. Majd elcsattog megnézni, mi van Zelmáékkal. A férjes asszony éppen az utolsó tányért rakta el, úgy tűnik Borisz és a két lány szintén készen állnak a napra.
- Azu...öhm...miért...
- Meg kéne keresni anyátokat, nem?
- Ja de, tényleg. Gyerünk lányok, Borisz!- azzal elindul kifelé az ajtón. Azu félreáll, hogy utat engedjen neki.

- Hívd a kocsist, Johns.
- Minek Jüliett? Gyalog megyünk- Zelma válaszol Azu helyett, megelőzve ezzel a vitát.
- Agyadra ment a házasság?! Fájni fogy a lábam- fakad ki Jüliett.
- Veszel cipőt.
- Föltöri a bokám.
- Akkor gyere szandálban.
- Mi vagyok én, szolgálólány? Jó, hogy nem cseréltetsz mindjárt ruhát és posztot velem és Johns- szal!
- Ha sokat szemtelenkedsz, az lesz- Zelma ezen mondatára Jüliett befogta, mert Zelma általában komoly lány, gyakran beváltja a fenyegetéseit. És ez most komoly ár lett volna a véleménynyilvánításért cserébe- neked is szól Vilma.

- Nekem semmi bajom a gyalogmenetellel. Bár az igaz, hogy szívesebben mennék kocsival, de hát úgy sosem találjuk meg anyát.
- Na látod. Gyertek!- Ezzel- a kifakadásra megtorpant- Zelma elindul, nyomában Azureával, Borisszal, Vilmával és a mente végén a csüggedt és dacos Jüliett- tel. Az ébredező falu kérdezgeti, hová mennek ilyen korán. Elmesélik nekik a rövidebb történetet és a végén közlik, hogy Ulla asszony keresésére indultak eredetileg, ”de abból még bármi lehet, ha Jüliett is velünk jön”. Legalábbis Zelmának ez a véleménye. A népek gyorsan megkérik őket, hogy várjanak egy kicsit, majd úgy- ahogy felöltözve, kacsalábas cipőben, kezükben a reggelijükkel- többen a bögrét, tányért is magukkal hozták- és kijelentették, hogy ők is mennek.

Mire kiérnek a Fő utcára az egész falu csatlakozik hozzájuk, még onnan is egyen- ketten. Az erdő szélénél Zelma tanácsot kér Azutól.
- Szerinted bemenjünk- mindig is félt az erdőben, ahogy Johns is. Kiskorukban vízért küldték őket, és az udvarból kiszabadult egy tyúk, azt kergették egészen az erdő mélyébe. Az erdész, Erazmus hozta ki őket ki onnan. Zelmát Ulla néni megnyugtatta, Azut viszont keményen megbüntette, amiért kiengedte a tyúkot, és magával rángatta az ő kicsi lányát is. Ez nem volt olyan régen, Azu azóta tervezi öngyilkosságát.
- Szerintem nem szükséges bemennünk, semmi arra utaló nyomot nem találtunk, hogy Ulla néni itt lenne. Ha meg eltévedünk, megöljük az egész falut.
- De ha anya itt van...- Zelma már szinte sírt.
- Nincs itt Zelma. Te is tudod, hogy anyátok nem szeret az erdőben császkálni.
- Biztos?
- Biztos.
- Akkor nézzük meg a temetőt. Azt mondtad ott láttál valakit- Zelma az utolsó mondathoz még mellékelt egy meglehetősen bökős tekintetet. Azu úgy érezte magát, mint akit vizsgálnak, mint valami darab friss húst.
- Rendben menjünk.

Azzal megfordulnak, a Fő utcán immár fölfele mennek, mert a temető arra van. A nép porzik utánuk. Odaérve körbejárják a sírkertet, de nem sokat találnak. Az utolsó sarok előtt néhány méterrel az egyik öreg cigányasszony elkezd kiáltozni;
- Nézzsék! Nézzsék! Azs ott nem a naccságos assony kendője. Azs a fehér- fekete pöttös?
Odacsődül az egész falu.
- De igen! Igen, ez az!
- Éljen! Tessék fogatlan, pár arany.
Azzal elkezdik föl alá dobálni a protkóra szoruló öreg cigányasszonyt.
- Jaj! Jaj! Tegyenek le drága uraim, leesek, betöröm a burám! Jaj!
- Jól van , nyugalom!- inti le őket Zelma- most már csak azt kéne kitalálni, kit küldjünk be, hogy nézzen körül. Annak adunk fegyvert és...
- Minek, Zelma?- vág közbe Azu- Bemegyünk mindannyian, már aki kedvet érez hozzá, és körülnézünk. Nappal van, most nem kell félnünk. Legalább mindenki tesz egy szál virágot a halottai sírjára. Mindenkinél van kereszt?!
Igenlő morajlás futott végig a tömegen, és fejenként, maximum családonként mindenki felmutatott egy kis ezüstkeresztet.
- Akkor menjünk!

Belépnek a temetőbe. Néha itt- ott izgatott sustorgást lehet hallani, egyébként mindenki néma kussban van. Amikor elmennek a kis dombon álló fiatal tölgy előtt, Azunak azonnal Algé villan az agyába. ”- Vajon hol lehet most?”
Ekkor eszébe ötlik a ’Gonz’ kripta. Oda is pillant. Úgy tűnik, valóban használják. Az ajtaja nem pókhálós, teljesen tiszta. A díszes mozaiküveg mögött egy ember alakja rajzolódik ki. Talán Algéé. De más vámpírok is lehetnek. Erre a gondolatra Azu igencsak megrémül, mert nem szívesen találkozna a férfin kívül más Halálteremtménnyel.
- Nézzsék, ott a kendő!- harsan a cigányasszony hangja. További aranyakat kap ezért is. Zelma és Johns, jobb dolguk nem lévén, szintén a kezébe nyomnak egyet- egyet.
- Jól van Döníz, csak így tovább- Zelma észre sem veszi, hogy Döníz helyett a szomszéd gyermek vállát paskolja. További nyomok után kutat.

- Azu, miből gondolod, hogy erre kell jönni?- szegezi Azunak a kérdést a nő, bár meglehetőst remegős hangon. Talán fél a választól. Borisz bólint;
- Valóban Azu. Honnan tudod, hogy itt találhatjuk meg Ulla asszonyt? Talán tudsz valamit az eltűnéséről?
- Látjátok a letört ágakat? Az itt- ott lábnyomokat a földön? Egy- két leszaggatott ruhadarabot? Lehet, hogy valaki üldözte.
- Oh, jaj! De hát anya nem szokott mezítláb járni.
- Lehet, hogy elhagyta valahol a cipőjét. A lényeg az, hogy itt járt ember, nem úgy, mint azokon a helyeken, ahol eddig voltunk. Ráadásul Ulla néni kendőjét is láttuk, úgyhogy szerintem menjünk tovább.
- Jaj, nézd!- sikkantott Jüliett- Nézd! Nézd, nézd! Oh, Istenem!
- Mi van? Mit nézzek?
- Nézd! Nézd! Nézd!
- A kis hatásvadász- dünnyögi Azu- Na, mi van?
- A...a...a...Ó te jó Isten? A cipőm!
Jones felvonta az egyik szemöldökét- ez minden?
- Tiszta sár! Te jó ég, én így nem megyek sehova!
- Akkor vedd le!

- Ó egek!- úgy tűnik, Jüliett mindjárt elájul- én itt megvárlak titeket. Ezen a síron. Siessetek!
- És itt maradsz egyedül?
- Áááááááááááh- sikított Jüliette- nem! Nem! Nem, és nem! Vigyetek!
- Akkor vonszold le magad arról a sírkőről, és gyere.
- Úgy értem, kézben!
- Felejtsd el, Jüliett. Gyerünk emberek!- a szólítottak vonakodva bár, de követték Azut, aki nyeregben érezte magát Ulla néni helyett Zelmával.

- Várjatok!- Jüliett lélekszakadva rohant utánuk, így további koszok csatlakoztak a ’tiszta sár’- nak titulált egy csepp vizes földhöz.
- Nézzétek, emberek!- ez Vilma volt.
- Vilhelmina Johns. Fölszaladt a szem harisnyádon?!
- Nem. De, tényleg. Véres lábnyomok, és ott az a főgyökér is.
Jones- nak olyan érzése van, mintha valaki a gyomrába öklözött volna. Jüliett elájul, háttal beletoccsan a lehető legnagyobb sártócsába, így világosszőke haját, és arcát is barnásszürke trutyicseppek borítják. Azu teljesen közömbösen néz rá, majd utasítást ad, hogy valaki vigye haza. Egy harminc év körüli /, házas/ férfi vállalkozik a feladatra. Fölnyalábolja a lányt, és elindul vele a temető kijárata felé. A többiek továbbmennek. Egyszercsak oda érnek, ahol Azu megölt este a vérfarkast.

De az állat helyén most a tokás Ulla néni fekszik, ugyanolyan pózban, átszúrt torokkal, mint ahogy este a farkas, mikor elszállott belőle a lélek. Sokan nyögnek, felszisszennek, vagy csak elhűlve bámulják az eseményt. De mindenki csinál valamit.
Vilma zokogni kezd, Borisz odagyökeredzett, Zelma pedig csak sóhajt egy mélyet. Azu ránéz;
- Figyelj, sajnálom- az utóbbi szó nem különösebben igaz, ezt még Zelma is tudja.
- Ne sajnáld, úgysem tudnád, és nincs is rá okod. Nem szerettem különösebben sem őt, sem a bánásmódját. Meg aztán, legalább átvehetem a házat. Mellesleg a rokonunk vagy, és ezt most már fel is vállalhatjuk, senki nem áll az utunkba.
- Igaz, lehet, hogy tényleg jobb így.
- Biztosan.
- De mi lesz Vilmával és Jüliette- tel?

- Túlteszik magukat rajta. Muszáj lesz nekik- azzal elindul hazafele. A nép követi. Azu igyekezik minél közelebb kerülni a ’Gonz’ kriptához, ami viszonylag sikerül is neki, bár kissé lemaradt, ám nem figyel rá senki, a nép Ulla néni halálát és egyebeket tárgyal ki.
A temetőt csendjét egyszer csak egy velőtrázó sikoly töri meg.