Történetek

Én ekkor nem bírtam ki... -velünk is azt akarja tenni, mint a két házaspárral... de én nem hagyom...- gondoltam és egy ugrással ott termettem a számszeríjnál /akkor életemben nem lőttem olyasmivel.../ Amint felvettem becéloztam a feltehető gyilkost... Lőttem, és talált... átszúrtam vele a nyakát... reszkettem... minden bajom volt... nem tudtam elhinni, hogy azt tettem... elvettem egy ember életét... azzal próbáltam meggyőzni magam, hogy csupán egy álom mindez... csak egy rossz álom......

Mindent bele - ordítjuk mikor szurkolunk. Na most megosztom a Nagyérdeművel mi is az a minden, amit egy ilyen igazi mindent belénél lehet gondolni...

Elgondolkodtam. Azon, hogy vajon miért történt ez az egész, ez a 3 év...? Miért volt annyiszor rossz nekem, miért kellett ilyen hamar felnőnöm? Aztán megállok a kérdések feltételében, és felteszek egy más típusú kérdést! Miért kérdezgetek én ilyeneket magamtól és Istentől? Aztán rájövök... azért mert bánt, hogy nekem így kellett felnőnöm, én nem így akartam...

- Miféle virágok ezek?
- Temetővirág. Gondolom a neve logikus számodra. Azt mondják, a halottak testéből táplálkoznak, de ehhez a sírokon kéne burjánzaniuk, nem pedig azoktól minimum 2 méter távolságban. Felvetődött az is, hogy a légkörből táplálkoznak, de szerintem ez baromság, gondolom, joggal. Igazából racionális magyarázatot nem találtak még rá, és valószínűleg nem is fognak...

Megvan - kiáltok halkan az oximoronok királynőjében. Sorra veszem belsőségeit. Ugye a méhéből indulok, de nem kifelé a napvilágra, hanem a belek útján befele. Bele fele, hol belefele tömi a perisztaltikus mozgást végző gyomor és nyelőcsöve az élelmiszerek gyömöszölését, pedig még mindig csak a felét látom a belének, vagyis a belének a felét, hogy belefele nyílik ki a bele fele. Mármint a másik fele, nem ez, nem az, hanem az ottani. Vagy ez már a harmadik fele? ...

Ledöbbentem és gyorsan a vezetőfülkébe siettem. Még valahol mélyen reménykedtem, de aztán szembesültem az igazsággal. Nem volt ott senki. Közben hallottam, hogy a többiek is felriadtak.
- Mi volt ez?- kérdezte valaki. Az ajtó még mindig nyitva volt, gyorsan odamentem és becsuktam. A szél közben majdnem kivitt, de megkapaszkodtam egy kallantyúban, és ép bőrrel megúsztam. Mindenki rám nézett és egyszerre kérdezték:
- Mi történt?
- A pilótáink kiugrottak…

Az ember kíváncsi teremtmény. Mindig csak kutat újabb kérdések után, majd megválaszolja és ezáltal még több kérdésre lel... így megy ez a végtelenségig. De sajna néha porszem kerül a rendszerbe és a válasz helyén üres terek várják, hogy betöltsék őket és az ember eleget tesz a kérésnek... gondolkozik, magyaráz, és talál: szellemeket, istenkéket és más lényeket; hisz kell valami amorf és egyben nagyon is közeli, amivel megmagyarázhat, majd elázhat ha mégis fény derül az üresterek betöltőjének...

igen: igéket idézek ide, idegeid idegesítése jóvoltából, játékosságainak jéggé jelentéseivel, jósággal jelesít jámborságod, oda ordítok odvas olvasóimnak olyanokat, okoskodásaik oktalanok, csak csűrökbe csápolásra csacsognak cserfes csitrik csodálatiasan zizegnek zavaró zárt zokszókat zempléni zártságomban, ehelyen etetnének ehetetlen eledellel ekkoriban, ezt eszem elemeiből erőltetve cuppantom cáfolatlan célzásaim célpontját célszemélyeimre...

"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy. " ...

Ma éjszaka eljött hozzájuk maga a testet öltött boldogság, a Hold Leánya, aki holdfénykapuból lépett a tisztásra. Gyönyörű volt. Ezüstruhájának a látása is békét, gyógyulást, megnyugvást hozott: a róka magához ölelte az imént felébresztett nyulat, a vijjogó vércse pedig szárnyával megsimította a galambot, és visszavitte fészkére. Az ezüst leány hozzálátott munkájához: végigsimított a beteg, öreg fák kérgén, érintése nyomán üdezöld hajtások nyíltak, a fák meggyógyultak, és a szenvedés helyett...