Történetek

Tudja, hogyha nyer, akkor nincs visszaút, márpedig győzni fog. Ezért szurkol egy család, egy város, egy ország. Ő csak figyel a startpisztoly hangjára. Óriási hanghullám, dobhártya szinte kiszakad, pulzus az egekben, szív szorul, egy szempillantás és már teljes sebességgel pörög. Fél távnál már nem lát, de fut. Nem érheti meglepetés. Ha nem gondolkodik, és nem hagyja eluralkodni magán a depressziót és a szorongást, akkor gyerekjáték...

És még mindig csak fél három volt. Visszafeküdni semmi értelme, ezt már tudta tapasztalatból. Kibattyogott a konyhába, és főzött egy kávét magának. Jó erőset, sok tejjel, kevés cukorral, nagy bögrébe, és újra az erkély felé vette az irányt, mert a kávéhoz cigi is dukált. Zuhany, öltözés, és már zárta is maga mögött az ajtót. Az Opel hűségesen indult, hamar bemelegedett. Át a hídon, ki Kőbánya felé, Maglódi út, és már fékezett is a temető előtt...

- Uram mégis mit tegyünk? – kérdezte Sebhelyes, és a férfi felé intett fejével.
- Arra tanítottál, hogy ne öljünk embert, hacsak nem akar minket megölni.
- Nem is akarom, hogy megöld - válaszolt Kito.
Már rég akartam egy cselédet, hogy ne mindig Ferina végezze a piszkos munkát. Ő már teljes bandatag. Nem lehet innentől fogva ugráltatni. Viszont egy ilyen mindig jól jön a háznál.
Cipeljétek a táborba! Ha sokat mozgolódik, keverjetek le neki egy-két pofont! ...

A lány barátnőjének lakásán feküdtek a széles franciaágyon. Zalai keze még mindig meglepő gyengédséggel simogatta a lány testét, pedig az esze már nem ott járt, hanem valahol máshol. Jók voltak ezek a lopott órák. Nagyon, nagyon jók voltak, mégis elviselhetetlen terhet róttak Zalaira. Szerette ezt a lányt, talán jobban szerette, mint ahogy akár magának is be merte volna vallani. Olyanok voltak neki ezek a ritka együttlétek, mint a sivatagi vándornak az oázisok. Egyik randevútól a másikig...

Egymás mellett ültünk, és szótlanul néztük a tavaszt az ablakon át. A rügyeken hirtelen úrrá lett valami nagy-nagy nyughatatlanság, és úgy tűnt, hogy egy nap alatt kizöldült minden. A madarak is megbolondultak, a fázós, ágon üldögélést feledték, és most ide - oda röpködnek nagy csivi zajjal. A kert végében, ahol legkésőbb olvadt el a hó, most sár van. Csak én emlékeszem a hajdan volt fehérségre, mert láttam az árnyékban végsőkig kitartó hókupacot...

Kekta persze tudta az igazat. Magora - akit felettébb tisztelt- nem önszántából ajánlotta fel magát. Rákényszerült. Senki sem állhat ellen Erósznak, főleg nem a leggyengébb nővér.
Azurin. No igen. Ő már nehezebb falat lett volna. És sokkal alkalmasabb, hogy kihordja Erósz, az éjszaka gyermekét...

- Az egész dolog két hónapja kezdődött. – kezdte Péter – Megbeszéltünk egy randit egy pályaudvaron, de sajnos dugóba kerültem a busszal és sikerült negyed órát késnem. Andi magán kívül volt és egyszerűen ott mindenki előtt leköpött valamint olyan szavakat használt melyek nem tűrnek nyomdafestéket. A legenyhébb, hogy ”rákos, szemét”...

- Hoooooaaaaaaa! – harsogta egy hatalmas torok ekkor, s a tűzből egy izzó fényvonalakból álló sárkányra hasonlító szörnyeteg emelkedett ki, hátravetett fejjel. Hátán széles, bűzlő denevérszárnyak, szája körül megannyi vékony csáp, szemei tömött narancssárga fénnyel égtek, hatalmas mellső mancsát magasra emelte…s ekkor a világ ismét visszaváltozott a darkervilággá...

- Nézzétek – mutatott Deviator északnyugat felé, túl a katedrális épületén. Messze-messze egy idegen tornyot vettek észre. Egy tornyot, ami külön állt a várostól. Hengeres, felfelé vékonyodó torony volt, lapos, kúp alakú tetővel. A tetején valamiféle zászló lobogott. A torony elején lévő nagy, sötét, tompa kupolás ablak egyenesen a katedrális hátsó részére nézett.
- Ott vannak ők.
Reactorfighter rámarkolt az impulzusfegyverére.
- Ők építették?
- Nem építették...

- Lidércek!? - nyögte Gordon. - Az nem lehet, nem szabadulhattak ki!
- Dehogynem! - bólintott a fiatalabb Zanconi. - Sokan megsérültek, vérfürdő van odakint! Az igazgató, Geleder, elrendelte a csapatok indítását. Nektek is indulni kell.
Lidércek… July rettegve hallgatta a szót, mióta csak tanult róluk. A lidérceket évszázadok óta a pokol ketreceiben tartják fogva, nem szabadulhatnak ki maguktól, minden bizonnyal vagy az őket záró erőtér gyengült, esetleg szűnt meg, vagy valaki...