Be nem fejezett háború

2270. június 12.
Wolf 389


Az Ariell lassan és méltóság teljesen közeledett a dokkoló egységhez. Sebessége a minimálisra csökkent, s forgórész egyenletes keringésén kívül nem volt más jelentős a siklás manőverében. A csillagok halvány, derengők fényükkel töltötték be a sötét, fagyos űrt. A kicserélt reaktor ütemes dolgozott s testvéreire is vonatkozó parancsot követve alig 15% fölött dorombolt, ami épp, hogy mozgásban tartotta a rombolót. A Raptor század gépei a hátsó negyedet biztosították a beállás pillanatában, majd mikor a hajó bejutotta a dokkoló öblön keresztül a 15 dokk valamelyikébe, ők is leszállhatnak a rombolójukra. A rövid eligazításon Conor megjegyezte, hogy szeretet hajójuk hátsó felét, már megint rájuk bízták. A többiek csak legyintettek, mindenki tudta, hogy Stew csak a poénért teszi szóvá az egészet.

A dokkolás után az egész század tiszti karát a most már valóban kicsinynek tűnő eligazítóba hívatták. A fiatal tisztek egymás között arról tanakodtak, hogy vajon milyen harci feladat vár rájuk. Vera csendben üldögélt bársony a fotelban, feketehaja fürtjeit befonva hordta, néha elnevette magát a pilóták egy-egy vicces történetén, de azután mély csendbe merült. Bill figyelme a lányra szegeződött és nem akarta, hogy egyedül legyen, ezért beszédbe elegyedett navigátorával. Vera érezte, hogy törődnek vele s ez egy kicsit feletette vele azt a tudatott, hogy ő nem ide tartozik. A hangos beszélgetéseket szokás szerint túlharsogta Sam és a szokott négyes hatalmas röhögésekkel tarkított felhördülései.
- Tom úrfi, szerinted meddig leszünk, most őrjáraton? – kérdezte Stew, aki minél kisebb számban reménykedett.
- Hát öregem, nem tudom. – vonta össze vállait MCDowell – Akkor vezényelnek hajót a Wolf 389-hez, ha hosszú bevetésre küldik.
- Mégis saccolj, te, nagy öreg, harcedzett veterán nagy bácsink! – cukkolta Conor a főhadnagyot.
- Talán a legjobb esetben 6 hónap, de kitudja mit eszelt ki nekünk a bölcs vezérkar! – Conor szavai torkára fagytak, mikor Jackson őrnagy belépet a terembe, ilyenkor mindig magával hozta irattartóját és legalább két hétre előre jósolta a teendőket, amik legtöbbször be is jöttek. Ritka volt a legkisebb eltérés az őrnagy eligazításai után. Jackson elfoglalta a helyét a pódiumon. Egy szót se kellett szólnia, tökéletes csend honolt az eligazítóban. Conor reménykedve mosolygott, ami szemet szúrt az őrnagynak, aki remek alkalmat látott benne, hogy egy beszólással oldja a pattanásig feszült idegeket.

- Mi van Conor látja az angyalát, hogy úgy vigyorog, mint vadalma. – a tisztek tömegén enyhe nevetés futott végig, mely pillanatok alatt elhalt. – Jól van emberek, tudják jól, hogy nem hálás feladat, de fel kell olvasni az elkövetkezendő más fél év feladatait. – a tömegen elégedetlenség szökőárja vonult végig. Mindenki tudta, hogy 18 hónap az Omega rombolók járőrözési ideje, de ezt ritkán használták ki. De most háború volt és ilyenkor nincs pardon, nem számítanak az egyén érdekei, a közösség kerül előtérbe, s ilyenkor minden eszközből kihozták a maximumot.
- 6 hónap mi, Tom úrfi! – rúgta meg kicsit bosszúsan Stew Conor MCDowell hadnagy fotelét.
- Nyugi van Conor! Mi vagyok én Nosztredámusz, hogy a jövőbe lássak! – vágott vissza határozottan Tom – Azt hiszed, örülök ennek a szarságnak! Mindenki szeret repülni, aki ebben a teremben van, de ez már túlzás! – fakadt ki Tom úrfi. Jackson érezte embereiben a csalódottság ne továbbját.
- Jól van fiúk, nyugalom, ha lehet, majd kérvényezem, hogy a családosok és a nős emberek eltávozást kapjanak és a többiek is, leléphetnek majd időnként, úgy hogy nincs beparázás, ki fogják bírni! – az őrnagy, bátorítóan tekintett megrázkódtatott embereire, majd belevágott az eligazításba. Megindokolta, hogy azért fognak minbári gépekkel és pilótáikkal gyakorlatozni, mert azok a hajó, amikkel szembe kerülhetnek hasonló teljesítménnyel, bírnak, mint a Nial osztályú vadászok. A most már hagyományokra visszatekintő minbári-ember fegyverbarátság jegyében fog telni ez a gyakorlatozás és mindenkitől a jó modor felső fokát várja el, jelentette ki az őrnagy. Az egy órásra nyúlt eligazítás után, mindenkinek volt egy kis szabad idő, amit ki így, ki úgy töltött el. Stew aludni ment, Vera a parancsnokkal beszélgetett, Bill pedig a raktér felé vette az irányt, érdekelte, hogy vajon mit kaphatnak itt, amit a Proxima 3-nál nem. Johnson nem sok mindent látott, csak azzal lett okosabb, hogy hatalmas szürke ládákat pakolnak ki a szállító egységekből. Ezek után úgy döntött, hogy benéz Brodyhoz, hátha ő valamivel okosabb és valamilyen biztató hírrel tud szolgálni. A szerelő birodalma nem sokban különbözött egy bolygón található hangártól. A falon katonai típusok sziluett rajzai, pár centivel arrébb, néhány fénykép, amin a Tomcat 204 előtt áll az egész szerelő és pilóta gárda.

Brody egy bőrborítású karosszékben foglalt helyet, ez volt számára a trónok trónja, semmi pénzért nem cserélte volna fel eme csodás birodalom kormányzását. Bill megállt az ajtóban, majd illedelmesen kopogott. A szerelő felkapta fejét, a szokatlan, ütemes zajra.
- Gyere be Johnsi! – invitálta, majd hellyel kínálta Billt Brody – Segíthetek valamiben?
- Csak egy kérdésem lenne főnök.
- Ki vele pilóta, ne kímélj! - Brody Thomson agyában a fogas kerekek hallhatóan járni kezdtek, már felkészült bármilyen kérdést is kap biztosan, tud válaszolni, ha repülésről van szó.
- Mi van azokban bazi nagy ládákban, amit a hajóra pakolnak? – nézett tudatlanul a hadnagy főmérnökére. Brody arcán enyhe mosoly futott végig.
- Brody ne vigyorogj, hanem ki vele, ha tudsz valamit! – vágott vissza a cinikus mosolyért Johnson hadnagy. A főszerelő a kedélyek fokozásáért tovább vigyorgott, majd előre dőlt székében és bele kezdett a mesélésbe.
- Figyelj, ez bizalmas info…
- Óké tartom a számat, csak lökd már, hogy mi van! – vágott Ford szavába a hadnagy.
- A híresztelés szerint, egy új rakéta van a ládákban. Nem valami új csodafegyver, de kísérleti tesztek 100% eredménnyel zárultak. – Brody rágyújtott egy cigire, az illem kedvéért megkínálta Billt, de az, szokás szerint visszautasította. – Mi van, még mindig nem dohányzol?
- Még mindig nem, nem ért akkora trauma, hogy rá kellene gyújtanom. Folytasd, mit tudsz még?
- Annyit még, hogy a tesztrepülések, nem valami egyenes repkedések voltak. Volt olyan manőver, aminél annyira megterhelték a gépet, hogy a személyzet elvesztette az eszméletét, a robot pilóta hozta ki a madárkát a 70 fokos, háthelyzetű zuhanásból. Hiszed vagy nem az indított rakéta telibe találta a célt! Aranyos a kicsike, mi?

- Na és mi a kód jele?
- A hivatalos kódja AIM-355, de mi csak úgy hívjuk a szerelő berkekben, hogy a halál fantomja. – Brody elnyomta a cigaretta csikket – De az igazat megvallva veszet kíváncsi, vagyok hogyan fog éles helyzetben szerepelni! – dőlt hátra karos székében Thomson főtörzsőrmester. – Most én kérdezek, mi volt eligazításon?
- Kapaszkodsz, akkor jó 18 hónapig leszünk járőr szolgálaton, na erre varjunk gombot!
- Hát ez nem buli!
- Hát nem az, de ez van, ezt kell szeretni. – Bill egykedvűen pörgette az asztalon Brody golyós tollát.
- Neked nincs barátnőd, azért veszed ilyen könnyedén.
- Nézd Thomson én, szeretem ezt csinálni, ez az életem, és ehhez semmi köze a nőknek. – a katonák beszélgetését a hajó minden részébe elérő kommunikációs rendszer hangja törte meg, mely a legénység minden tagjával tudatta, hogy készüljenek fel a dokk elhagyására. Johnson hadnagy személyi hívója is csipogni kezdett.
- Igen.
- Johnson jöjjön az eligazítóba! – szólt a fáradt, de határozott hang.
- Igen uram. – Bill felkelt székről és az ajtó felé indult – Kösz Brody, majd még benézek, egyébként a géppel minden rendben?
- Harcra kész a paripa, az új cucc miatt ne aggódj a navigátor csaj, tudja kezelni, neked csak a gombot kell megnyomni.
- Majd elmagyarázod majd nekem is a masina fortélyait?
- Persze, de most már tünés, mert Jackson agyon csap! – Bill bezárta maga után az ajtót, majd a liften keresztül az egy szinttel feljebb lévő eligazítóban ment. A teremben csak a 24 fő hajózó személyzet tartózkodott. Johnson az utolsók között érkezett, de még időben. Lehuppant Vera mellé a fotelsorok középső régiójában.
- Nem késtem el?
- Még időben vagyunk Johnsi. – válaszolt csendesen a zászlós. Bill nem igazán szokta meg a halk beszédet, ezért azt gondolta, hogy Verának valami problémája lehet.

- Valami baj van Vera?
- Semmi gond, de miért kérded?
- Olyan csendesen válaszoltál, azt hittem valami bánt?
- Köszi, de semmi gond.
- Úgy jó! – az ajtót mozgató mechanizmus hangja vágott a tisztek beszélgetésébe, mikor az őrnagy az eligazítóba lépett. Fiatalos könnyedséggel a monitor előtt termet, amin felvázolta a bevetés menetét.
- Rendben emberek, egy órán belül a Raptor század gépei és az Ariell a HFX-510 konvojhoz fog csatlakozni és biztosítani fogjuk egészen az Orion rendszerig. 1230-kor minden vadásznak kint kell lennie. Négygépes rajokra bomlunk, ha támadás ér minket, míg ki nem ér a többi vadász, addig gép párban veszik fel a küzdelmet. Miután beszállt a többi hüllő is a buliba lehet hősködni, de akkor is csak ésszel. Az A raj a bal első, míg a B raj a jobb első negyedet biztosítja. A C raj a szokásos helyén marad.

- Nagyszerű, már megint mi kaptuk a hátsó felét. – dünnyögte maga elé Conor alhadnagy. Vera, ahogy az akadémián megszokta most is jegyzetelt. Bill az irattömbre, majd véletlen szerűen Stewre pillantott, aki elmosolyodott O’Reilee munkálkodásán, és megrázta fejét nem tetszésének helyet adva. Jackson folytatta az eligazítást. – Ha nincs probléma, akkor, 1700-kor megkezdhetik a visszatérést. Most 1145 van, fél óra múlva mindenki a gépénél legyen, addig rendezzék el magukat! Ja egy pillanat, míg eszemben van, új fejlemények vannak. Amint tudják, mi a 6. flotta állományába tartozunk. Mi kísérjük a konvojok nagy részét, ezért, azt a taktikát vezették be a mai hatállyal, hogy a rombolók egy részét párokra osztják. A mi párunk a Valley Forch lesz. – a hír hallatán a század pilótái összenéztek. Mindenki nagyon is tisztában volt azzal, hogy az utolsó éjszaka melyik hajó legénységével is verekedtek egy kiadósat.

Bill a hír hallatán kuncogott magában, ő csak elbeszélésekből halotta, hogy mekkora balhé volt a Lucky Ladyben, miután magukra hagyta Conorékat. A fél század a fogdában töltötte az éjszakát, míg a hajó indulására hivatkozva Jackson ki nem hozta őket a sítről, s amit akkor kaptak, az nem tették zsebre. Természetesen mindenki a másikat tartotta hibásnak. A század tehát nem ok nélkül kezdett zúgolódni. – Maguk egy javíthatatlan bagázs, mindig szégyent hoznak ősz fejemre, de már megszokhattam volna! A HFX 510-ig lehet, hogy csatlakozik a Valley, erre készüljenek fel! Viszont ezt jól jegyezze meg a balhés társaság, ha hősködni kezdenek a Valley Forch pilótáival, hogy ki is a nagyobb Top Gun szökevény, bevágom azokat a tökfilkókat egy üvegburába, kikötöm a romboló után, és végig húzom az egész galakxszison! Megértette a balhés társaság? – Jackson hangjában a düh, a méreg és a gúny leírhatatlan keveréke érződött. A Raptor század teljes hangerejéből harsogta az igenlő választ és a pilóták között érezhető volt a rémület hatalma. – Ezt nagyon remélem, most pedig lelépni. 45 perc múlva start. Isten velünk! – az utolsó mondatnál megszelídült az őrnagy hangja.

- Kicsoda ellenünk? – vágta rá a század a megszokott választ. Mindenki keresztet vetett és a hajózó szekrényéhez ment, ahol magára húzta repülő öltözetét. Bill és Vera a Tomcat 204-nél találkozott újra. Brody épp Johnson érkezésekor mászott ki a jobb oldali szárnyak közül, az utolsó rakéta felfüggesztését vizsgálat, amit rendben talált.
- Szevasz Thomson, na mit raktál a madárra?
- Két sima fúziós és két fantom a zászlós tudja kezelni, neked csak…
- Tudom, tudom nekem csak, be fogni célt és lőnöm kell. – vágott Brody szavába a hadnagy. Johnsi kacsintással kért bocsánatot főszerelőjétől, aki hátba veregette pilótáját. Vera közömbösen figyelte a két férfi eszme cseréjét.
- Sok sikert pilóta és asszonyom, nekem vigyázz erre az arany gyermekre, mert lóg nekem, egy havi zsolddal, amit pókeren nyertem tőle.
- Micsoda, te hamis kártyás, ezt még megbeszéljük!
- De meg ám! – csapódott össze a srácok tenyere.
- Vigyázok rá Brody, bízd csak ide! – felelte mosolyogva Vera.
- Gépre pilóták! – Thomson intett embereinek, akik elhagyták a gépek környékét és a biztonságot jelentő pihenőjükbe indultak, ahol egy szusszanásnyi idő után újból valami szerelni való után néztek. A Tomcat 204 legénysége bekötötte magát és rákapcsolódott a harci frekvenciára, amit óránként változtattak, hogy a konvoj a lehető legjobban elrejtsék a kellemetlen kíváncsi szemektől.
- Nagyon jól megértitek egymást a Brodyval. – mondta kérdőleg Vera, hátha Bill kicsit többet árul el magáról, alig beszélgettek, mióta megismerték a másikat.

- Nem panaszkodom, nagy szerencse, hogy ő a főszerelőm. Rendes srác! – Bill felkapcsolta a szkennereket és aktiválta a holografikus célzó rendszert. A műszer fal egyre több része kezdett sárga és vörös fényben pompázni. Minden egyes kijelző egy-egy létfontosságú műszer, alkatrész, fegyver jelenlegi állapotának 100% pontos adatait jutatta a pilótákhoz. A készülődés folyamatát az irányító tiszt hangja törte meg, s létfontosságú infok kerültek a személyzetekhez a katapultálás sorrendjéről. A gépeket sorra fogta be az emelő, majd helyezte kivetési pozícióba. Katapult tiszt engedélyt adott az indulásra. Tizenkét gép negyvennyolc turbinájából felszabaduló tomboló morajlás nem jutott el az irányító és katapult termekbe. A tisztek felnéztek műszereikről a gépekre, és engedélyt adtak a bevetés megkezdésére. A század vadászai egymás után startoltak el, rajaiknak megfelelően. Az A raj balra húzódott és laza négyes alakzatot vett fel. A B raj, hasonló manővert hajtott végre az ellenkező irányba.

A C egység gépei süllyedni kezdtek, majd csökkentették a sebességet, így az Ariell elhaladt felettük. A manőver végén a romboló magasságába emelkedtek, elkerülve a fúvócsövek, okozta veszélyt. Bill besorolt Sam jobb oldalára, így a Tomcat 202 jobbjára került a Tomcat 204. Johnson jobbján a Tomcat 206 helyezkedett Conorral a pilóta ülésén. Bill nyugodt volt, hogy Stew mögött Cris foglal helyet, bár szerette a balhékat, de harc helyzetben mindig hideg fejjel tudott cselekedni bármi is történjen, Lambert jelenléte megnyugtatta Johnsont. Williams balján Tom úrfi ügyeskedett megfelelő helyzetet felvenni a Tomcat 207 nyergében. Minden a terv szerint haladt, ahogy az eligazításon hangzott el. Miután beálltak helyeikre a gépek, Bill lecsatolta oxigén maszkját és a tükörben Verára pillantott. A lány lehajtott fejjel nézett maga elé, a combjára erősített jegyzettömböt tanulmányozta.
- Fölösleges olvasni, egy rácsapás és elfelejthetjük az egész tervet. – vázolta William a tényeket. Vera a tükörbe tekintett és bólintott. – Inkább mesélj arról, ami a fegyver pilonon lóg! – bökött ujjával a balszárnyon függeszkedő fantom rakétára.
- Ez egy univerzális rakéta, a régi fúzióson csak, egy kétprogramú irányító szoftver volt. Ez, tizenkét programú. Számtanilag is sok a különbség, hát még harc helyzetben! – a zászlós helyesbített néhány számítást, majd folytatta a rakéta ismertetését. – Egy hajót is ki tudunk ütni vele! – mondta egy büszke mosoly kíséretében a lány.

- Hogyan? – hitetlenkedett Bill.
- A Drahk hajók iránykeresői és szkennerjei vékonyabb sávon dolgoznak minta a mi érzékelőink. A cucc érzékeli a lokátor jeleit, mi bemérjük a frekit és tüzelünk. A kicsike rávezeti magát a jelre, és bum! Az iránykereső elszáll, a cirkáló elveszíti a jelet, s elsodródik a hipertérben. De ehhez pontos találat szükséges. – tette hozzá végezetül O’Reilee.
- Az ECM nem veszi észre a rakétát?
- Látom, figyelsz! Radarszorbens anyag van a fantomon, csak mi tudjuk hol csap le a szellem. – tekintett hosszan Vera Billre.

Johnson bólintott, hogy értette, amit a lány mondott neki, majd percekig a műszerfal fényeibe merült. A HUD képernyőjébe bele-bele csusszant a C raj vezére, vagy Conor gépe. Bill érzékelői csipogni kezdtek. A szkenerek egy nagy méretű közeledő hajót jeleztek. Johnsonnak elég volt az adatok közül a hosszúságra tekinteni. A 1717,3 m meggyőző érv volt, hogy egy Omega romboló közeledik. A harci frekvenciára váltott és átszólt Samnek, aki jelentette a helyzetet. A kapitány parancsára a biztonság kedvéért egy gépárnak ellenőrzése küldött. Williams értette a parancsot, így Bill és Conor kivált a hátsó kötelékből és a hajó felé índúltak.
- Tomcat 204, mi lesz, ha egy Drakh cirkálóba futunk? – kérdezte Conor, akiről ránézésről lehetett látni, hogy alig várja, hogy oda durrantson azzal, amilye csak van az ellenség hajóknak.
- Azt kérded, mi lesz? Egyszerű a válasz Conor, hős leszel! – vágta rá mosolyogva Johnsi.
- Na ezt is megértük, autógrammot fogok osztogatni! – röhögte Stew.
- Nyugi Conor, most ismerkedtem meg egy karbantartó cicával. Szeretném elcsavarni azt a kis édes fejét, úgyhogy csak finoman! – csitította Cris a Conorban tomboló becsvágyat.
- Nyugi van az anyós ülésen, a legjobb kezekben vagy!
- Na ettől tartottam. – felelte lemondóan Lambert, magában már keresztet is vetett a visszatérésre és a lehetséges randira.

Két vadász szoros kötelékbe rendeződött, és felgyorsítottak. Bill és Vera felcsatolták az oxigén maszkot, és munkájukba merültek, a navigátor a cél egyre több ismert adatait dolgozta fel, a pilóta fedélzeti ágyukat helyezte harckész állapotba. A hajóról befutó információk között az azonosító száma, melyet Vera összevetett a Valley Forch azonosítójával. A két adott jel sorozat teljesen megegyezett.
- Azonosító alapján a Valley Forch az. – újságolta a zászlós felfedezését. Johnson egy laza értettemmel válaszolt, majd továbbította a hajóra az azonosítás megtörténését. A visszajelzés tiszta és egyértelmű volt: kísérjék a Valleyt a konvojhoz, majd álljanak vissza a megadott helyeikre és biztosítsák a hajókaravánt az eligazításon kapott időpontig. Johnsi nyugtázta az adást és visszavett a gázból. Vöröses köd, és a fel-fel, csapó hullámok vették körül a hipertérben haladó vadászokat. Conor még ellőtte egy régi viccét, majd egy tört pillanat múlva szeműkbe tűnt a Földerő Omega rombolója. Bill átengedte az azonosítás procedúráját Conor hadnagynak.

- Itt Tomcat kötelék a Valley Forchnak, engedélyt kérek a kísérthez való csatlakozáshoz. – kis idő elteltével a Valley vadász irányítója fogadta a köszöntést és a megadott pozícióra vezényelte az Ariell két gépét. Johnsonék elfoglalták a számukra kijelölt pozíciókat. Vera ez idő alatt a háromszorosára növelte a szkennerek érzékelő távolságát. Képernyőjén kis idő elteltével feltűnt a HFX-510 konvoj hajóinak és kísérőinek sziluettjei. Néhány percig csendben kísérték a Valley Frochot, mikor a rádió csipogni kezdett, az Ariell vadászirányítója jelentkezett be, hogy egy kis probléma van, így jobbnak néz ki, ha visszatérnek. Bill 80%-ig emelte a hajtóművek teljesítményét és a gépár vezér posztjára helyezkedett, Conor tökéletesen követte Johnson manőverét, így ő biztosította a Tomcat 204-et. Annyira el voltak foglalva a parancs végrehajtásával, hogy még egy tiszteletkört sem tettek a Valley felett. Egy perc elteltével már saját hajó felett húztak el, majd jobb bedöntéssel felzárkóztak rajukhoz. A kobra és csörgőkígyó század gépei is harci pozícióba helyezkedtek az Ariell körül. Bill jobbnak látta átszólni Williamsnek, hogy tisztában legyen mi is, folyik itt valójában.

- Tomcat 202, mi a képlet?
- Úgy néz, ki van egy kakkúk tojásunk. Egy cirkáló plusz vadászok. A Valley Forch is remélem, beszáll a buliba, mert hosszú parti vár ránk. – a kissé hosszúra nyúlt beszélgetést egy rövid segélykérő sikoly törte meg, majd egy villanás sorozat kápráztatta el őket a konvoj elejéről. HFX-510 elvesztette az első bárányát.
- Mi a francot csinálnak, azok elöl! – ordított Conor a rádióba. – Én előre megyek, és seggbe rúgom ezeket a mocskokat!
- Egy centit se Stew! – ordított rá Bill – Elöl lévő csávók urai a helyzetnek, nekünk itt kell biztosítani a konvojt.
- Értettem, de akkor is… - Stew szavába az Ariell irányítása vágott közbe. Támadó a jobb oldalt! – a figyelmeztetés még háromszor hangzott el, majd utána közvetlenül jött a támadásra szólító parancs. Megkezdődött egy újabb konvoj körüli csetepaté a hiperűrben, ami nem volt egy életbiztosítás…
- Raptorok figyelem, - Jackson hangja sugárzott végig a harci frekvencián, s a pilóták nagy részébe kis önbizalmat csempészet, hogy olyan irányítja őket, aki tisztában van azzal mire is, utasítja a pilótákat – sorozzák meg a cirkáló hajtóművét a másik két század, a vadászokkal foglalkozik. Lőjék ki a hajtóműveket, utána szabad vadászat, ha marad még mire vadászni. – Bill ütközésig vágta előre a botkormányt és átdobta a gépet az Ariell felet, szorosan követte Conor. Egymás gépére figyelve tartottak egy laza gépár alakzatot. Vérükben felfelé kezdett kúszni az adrenalin szint, aminek csata közben nem volt felső határa. A célzó készülékben feltűnt a Drakh cirkáló, amint több tucat elhárító lövedéket lő feléjük. Johnson fejre állította a gépet és a cirkáló alatt robogott el. Az utolsó száz méteren aktívállta Vera a két fantomot, és helyesbített az iránykeresőjükön.

- Fantomok aktívak! – hangzott a fontos info. Bill most sem felelt, de értette Vera szavait. 100%-an a célra koncentrált, tudta, ha jól elkapják a Drahk hajó reaktorát, már nem számít kemény diónak, könnyebben legyőzhető, de ilyenkor se volt szabad feledni azt a tény, hogy 280 millió tonnás hajóval néznek farkasszemet. A rárepülés szakaszában, kötelékben repültek, Conor, Williams és Tom úrfi is felzárkózott, és a saját bőrük féltése mellett helyezkedett tökéletes tüzelési pozícióba. Bill, mikor a cirkáló mögé ért 180 fokos fordulatot vágott és elindította a két rakétát küldetésére. Majd az agyúk következtek és egyenletesen távolodva, hosszú sorozatott ereszt az ellenséges hajó hátra nyúló hajtóművébe. A rakéták két vakító villanásban tűntek el a hajtóműben, amibe még a C raj többi gépének ajándékai is hasonló jelenséggel fejezték be a pályafutásúkat. A többszörös detonáció és a jól irányzott sorozatok megtették hatásukat. A toló sugár fénye kialudt a cirkáló jobb hajtóművén, majd egy vakító villanás és a reaktor levált a törzsről.
- Ezt megkapták! – ordította a rádióba a dicsmámorban úszó Conor. Vera egy pillanatra belefeledkezett a lassan irányíthatatlanul jobbra dőlő és a hiányzó részén lángokkal borított hajó kísérteties látványába, s nem vette észre a befogás jelző egyre hangosabban figyelmeztető trilláit, Williams viszont éber volt.

- Boríts le Tomcat 204, bandita mögötted! – Bill visszakapta a gázt, és lejjebb nyomta a gépet, ép hogy elkerülték a halálos kvantum ágyú pusztító sugarát. A drahk vadász elszámolta magát és túl rohant a célon. Így lesznek üldözőkből üldözöttek. Johnson előrébb tolta a gázkart, s a turbinák vadász tempóra gyorsították a titáncsontú, acél szárnyas madarat. Finoman emelte a Tomcat 204 orrát, s a HUD-ban táncolni kezdett a vadász képe, de Bill szorosan tapadt rá. Úgy remeget a gyomra, mintha első vadászatán vett volna részt, de higgadt maradt a feje. Ha most Conor ülne mögötte már az elején, hallgathatta volna, hogy: „Durrants már oda!”, de most Vera idegesítő csendben ült a háta mögött. Másodperc tört része alatt futottak át a gondolatok Johnsi agyán. A drahk egy pillanatra kihagyott, s egyenesben hagyta vadászát. Tökéletes cél volt, s ezt Bill már nem szalasztotta el. Nem volt a legjobb céllövő, de ilyen kicsiny távolságból képtelenség hibázni. A bot keményen feszült kezében, s mutató ujja kiadta a parancsot az ágyúknak a tüzelésre. A Tomcat 204 megremeget a sorozat alatt, miközben az impulzus lövedékek hasították fel a drahk vadász burkolatát. Az ellenséges vadászhajó hátsó része önálló életet kezdet élni, míg az eleje hamuvá égett, a pusztító telitalálat következtében. Bill balra húzta a gépet, hogy elkerülje a szétrepülő roncsdarabokat. Az Ariell ezek alatt szembe fordult a cirkálóval, amely teljesen védtelen oldalát mutatta a szemből támadásban legerősebb hajónak. Kétségbe esetten startoltak el a pusztulófélben lévő hajóról a dokkokba ragadt vadászok, így minden kilövő nyílásuk kivetési pozícióba ragadt. Tom úrfi figyelmét ez egyáltalán nem hagyta észrevétlenül. Forduló és kevés energiát pazarló harcos módjára eszelt ki egy rácsapási akciót, de ehhez kellettek a többiek is.

- Figyelem raptorok segítsünk az Ariellnek! – hívta a század többi gépét, reménykedve hátha valami ésszerű pattant ki most agyából, amit meg is lehet valósítani. A felhívásra, sorra jelentkeztek be a század gépei.
- Mi a terv 207? – kérdezte Bill, aki alig-alig, hitte el, hogy győzelmet aratott.
- Figyelem fiúk, a lényeg a drahk jobb kilövő zsilipei, nyitva vannak, ha azon keresztül betalálunk, a kicsike belülről esi szét. Na mit szóltok?
- Csináljuk, MCDowell! - vágták rá egyöntetűen a század gépei – A te ötleted, vezess minket! – biztatta Conor Tom úrfit. A század lépcsőbe fejlődött és az ellenséges vadászokra figyelve támadásba lendült. Tizenkét gép 72 ágyúja fergeteges pusztítást kezdett véghez vinni a haldokló cirkálón. Tom úrfi példát mutatott a rárepülésről és a pontos célzásról. Sorozata telibe kapta az egyik startoló vadász, ami a dokkjában esett darabokra, pusztulásával valóra váltotta MCDowell elképzelését, a felrobbanó vadász láncreakciót indított el a többi gép között, s hol volt még a maradék 11 gép!

A sort Johnsonék zárták. Vera most már koncentrált és aktiválta a fúziós rakétákat. Bill felbuzdulva győzelmén, merész ötlete vezetni kezdte. Rárepüléskor felgyorsított, amennyire csak lehetett, majd a mikor tüzelési pozícióba ért a gépe orrát teljesen a cirkáló oldala felé fordított, míg a sebesség többlettől a gép stabilan csúszott. Helyesbített az irányzékon és lőtt, mindent útjára engedett, ami a gépén volt. A rakéták egyike beletalált egy zsilipbe, de mivel az üres volt, így a hajó belsejébe jutva tette meg kötelességét, a másik a burkolatot cifrázta ki alaposan. Az Ariell sem kegyelmezett, a két nehéz részecske ágyú egyszerre történő találata megpecsételte a cirkáló sorsát. Elősszőr a megmaradt reaktor szállt el, majd az orr rész, s egy másodperccel később ketté vált a hajó, a gerinc nem bírta a terhelést és engedett a pusztító erőknek. Hihetetlenül hatott, ez a győzelem a harcolókra. Szinte mindenki örömujjongásban tört ki, Williams parádés orsót vágott a Tomcat 202-vel. A diadal kicsit sem vette el az eszüket, azonnal új célpontok után néztek. Jackson az irányító teremben figyelte mit művelnek emberei, egy pillanatra a büszkeség érzete lett rajta úrrá, de a csata még koránt sem zárult le, valójában most kezdődött az igazi harc. A drahkok vérszemet kaptak kilőtt cirkálójuk sodródó roncsait látva, most még vadabbak és veszélyesebbekké váltak. Az őrnagy tekintete elveszett a kijelző panel adat halmazában. Felkeltette figyelmét egy csapat drahk vadász, amely egy a konvoj szélére sodródót Asimov osztályú teherszállítót csépeltek. A hajó egyik hajtóművéből lángok csaptak ki, s egyes helyeken elszenesedett burkolat csúfította a hajótestet, a kapott találatok nyomán, s néhány alkatrész pörögve vált le a hajó testéről. Jackson mindenféle állapot vizsgálat nélkül tisztában volt vele, hogy az a teherhajó fedélzetén nehéz pillanatokat élnek át, s hogy milyen jól jönne a vadász fedezett.

- Raptorok, figyelem a 22/40 szektorban el kellene egy kis segítség, néhány drahk veri a nyálát!
- Ariell irányítás, itt raptor kötelék, értettük a célzást! – nyugtázta Williams – Fiókák, hallottátok a nagy madarat, csapjunk oda! – a század 12 gépe felzárkózott és teljes gázzal száguldottak a sérült hajó felé, tenni a dolgukat: menteni a menthetőt. Jackson őrnagy arcára egy pillanatra mosoly ült, hogy emberei játéknak fogják fel ezt az egészet. A maga módján játék volt, egy halálos játszma! Pillanatnyi elmélkedéseiből egy irányító hangja térítette vissza.
- Uram! – szólt száraz, de izgatott hangon a zászlós.
- Mi az Diwergo? – lépet a kezelő pulthoz az őrnagy.
- Újabb, drahk hajók… vagy három. – izzadtság cseppek siklottak le Diwergo összeráncolt homlokán.
- Mi van zászlós, csak nem ideges? – cukkolta az őrnagy a tülkön ülő fiatalembert.
- Kicsit uram, három cirkáló mégis több mint egy, ehhez nem kell diploma. – vágta rá hadarva a fiú. Az őrnagy tisztában volt vele, hogy Diwergonak most igaza van, s ehhez nem kellett egy hülye fletni.

- A kapitány mit mond?
- Hívjuk vissza a vadászokat, de a Cobrások három, míg a kígyók négy gépet veszítettek, így csak tizenhét gépünk maradt a raptorokat nem számítva. – Jackson tudta nem szabad kimutatnia tanácstalanságát, ha a parancsnok sem tudja mi a teendő, kitör a káosz és a drahkok ezt kihasználva, végképp leírják őket. Gyorsan kellett döntenie, vagy a visszahívja a raptorokat vagy megossza erőit.
- Raptorok figyelem, újabb vendégek a hosszú sarokban, visszatérés! – a pilóták dilemma elé kerültek vagy teljesítik a parancsot vagy a teherhajó segítségére, sietnek. Conor tisztában volt a helyzettel.
- Itt Tomcat 206, van egy javaslatom Ariell irányítás.
- Ki vele Tomcat 206! – szorgalmazta Jackson az ötlet kifejtését.
- Egy önként jelentkezővel folytatnám az akciót… - Stew nem tudta elmondani terve részleteit, de a lényeg az, napvilágra jutott.

- Itt Tomcat 204, önként jelentkezem! – vágott gondolkodás nélkül Conor szavába Johnson. A két gép egymás mellett helyezkedett el, a két barát egymásra tekintet. Érződött köztük a tökéletese összhang, tudták mire gondol a másik, tudták megbízhatnak egymásban egyetlen előítélet nélkül. Jackson figyelmét sem kerülte el a két önkéntes közt fennálló páratlan kapcsolta.
- Ám legyen, a két vagány folytassa a partit, a többiek jöjjenek vissza, de jól jegyezzék meg uraim, senki miatt sem akarok részvétlevelet írni, úgy tegyék az agyukat, megértették?
- Igen uram! – feleltek egyszerre a Tomcat 206 és 204 legénységei – Akkor dolgozzanak meg a pénzükért! – az irányító teremben a többség összenézte. Tudták, hogy az őrnagy hűvös viselkedése mögött egy a pilótái érdekeit is néző parancsnok dolgozik.
- Sok szerencsét kölykök! – köszönt át Williams a leváló gépárnak, a kötelék többi gépe irányt változtatott az Ariell felé. Bill ütközésig vágta előre a gázkart, tekintete a műszerek fényébe veszett, egy mély levegőt vett, amit lassan engedet ki, tisztázta magában, mire is vállalkozott, majd Verára pillantott a tükörben.
- Ne haragudj, hogy nem kérdeztelek meg, hogy benne lennél-e a buliban! – pillantott hosszan a hadnagy a navigátorra. O’Reilee arcán enyhe mosoly színlett.
- Egyszer élünk, nem igaz? – nyugtatta meg Bill kedélyeit Vera.
- De igen. Ha viszont bulizni jöttünk, akkor, mutassuk, meg hogy is repülnek az igazi pilóták! – rikkantotta Johnsi az egymásköztibe. Mutasd, hányan vannak a mácsó gyerekek!
- A szkenner szerint négy drahk van a teherszálitón. – kétszer többen, mint ahányan mi vagyunk, villant át Bill agyán a szomorú felismerés, amit máig nem tudott megszokni, hogy mindig hátrányból kell küzdenie.
- Megerősítve a mi szkennereink is négy fácánt észlelnek. – szólt áll Conor a Tomcat 204-re.
- Hát ez van már megint! – keseredett el Bill.
- Már megszokhattuk volna! – felelt rá Conor.
- Miről maradtam le? – kérdezte ártatlanul Lambert.
- Majd elmesélem. - felelte Johnson tömören, de már figyelme más felé terelődtek, mikor látó távolságba értek a tett helyszínéhez.

A szkennerek pontosak voltak, négy méregbarna festésű vadász sorozta meg a fedélzeti fegyvereiből vadul tüzelő szállítót. A teherhajókra utólag felszerelt ion és részecske ágyúk nem sok veszélyt jelentettek a drahk hajókra, de valamelyest önbizalmat adott a kereskedelmi flottában szolgálatot teljesítő tengerészeknek. A vadászok vevő készülékei, csak a Feketerózsa teherhajó segélykérő hívását közvetítették. A négy drahk a végső csapásra készült, minden bizonnyal nem érzékelték a két földi gépet. Lépcsőbe helyezkedte, nyilván valóvá vált, hogy mindegyik egy hosszú sorozatot akar engedni a lángoló hajóba, amely iszonyúan lelassult a két kilőtt reaktora miatt. A hajótestet borító zöld festék már eléggé megkopott, s a rajta éktelenkedő üszkös foltok és a rögtönzött hegesztések arról tanúskodtak, hogy a hajó már régi veterán ezekben a konvoj csatákban. S talán nem is lehetet azt kétségbe vonni, hogy néhány pilótánál is idősebb a tisztelt öreghölgy.

Erős hajónak építették, de azért nem bírt ki mindent. Stew nem akarta elárulni jelenlétüket azzal, hogy használja a rádiót. Megbillegette gépét, amire Bill a várakozásának megfelelően felfigyelt. Intett kézével, hogy csapjanak, oda ugrasszák szét a banditákat. Johnson bólintott, majd célba vette az egyik hajót, és elkezdődött a tánc. A drahk négyes külső hajóit ügyeskedték a célzókészülékeik közepébe, számítva a belső páros rossz reagálására. Egyszerre nyitottak tüzet, a mit sem sejtő vadászokra, akik már a szájukban érezték a diadal ízét. A sorozatok darabokra tépték a kiszemelt vadászokat, Conor átvágott a szétrepülő roncsokon, Bill felkapta a Tomcat 204 orrát, minta földi rácsapásnál szokás. A másik két vadász rémületüktől egy oldalra kezdték a bedöntést, vesztükre. Egyszerre robbantak fel, mikor fémtesteik egymáshoz értek

- Itt Tomcat kötelék, Feketerózsa térjen vissza a konvojhoz! – hadarta Conor az érthetőség alsó határán a parancsot teherszállítónak, a rácsapás izgalmait követően. – Leszedtük a barmokat! – ordította a rádióba Conor torka szakadtából. Johnson Verára pillantott, aki mélyen bámulta a szétrepülő roncsokat.
- Jól vagy póni?
- Igen, csak ez az első bevetésem és még soha nem voltam… - a hosszú gondolatokat, most sem volt idő kifejteni, a rádióba a Feketerózsa navigátora jelentkezett be.
- Itt a Feketerózsa, mely század gépei vagytok? – érdeklődött egy nőiesen vékony hang.
- Itt Tomcat 204 a Raptor század pilótái vagyunk. – válaszolta szárazon Bill. – Tomcat 206 irány vissza, még van feladatunk. – Johnsi megpörgette az SA-26-ost, majd előre nyomta a gázkart, és a vadász újra gyorsult. Szemei a folyadék kristályos órára szegeződtek, amit a repült időt mutatta. Alig egy óra telt el, milyen kevés idő, de annál mozgalmasabb gondolta Johnson. Stew kísérő módjára ragadt a Tomcat 204 jobb szárnyára. Johnsi kezei villám gyorsan jártak a vezérlőpult gombjain. Vera átállt az új frekvenciára, s bemérte a konvoj helyzetét. A holografikus célzó készüléken megjelent a három drahk cirkáló és Valley Forch az Ariell kíséretében. Zöldes fényű készüléken tisztán látszott, hogy a rombolók vadászai már élet-halál harcot vívnak az ellenséges gépekkel. A két földi hajó szinte a lehetetlennel próbálkozott, feltartóztatni a drahkokat. Kölcsönösen támogattak egymást, de megmutatkozott, hogy nem fedezik őket vadászgépeik. Conor és Johnson nem kímélték hajóikat, minden energiát kipréseltek a reaktorokból, hogy mihamarabb a célkörzetbe érjenek.

- Tomcat 204, 206 végeztek a keselyűkkel? – kérdezte Jackson. Hangjában türelmetlenség visszhangzott.
- Itt Tomcat kötelék, megtáncoltattuk a gyerekeket, vissza felé tartunk. – felelt diadal ittasan Conor.
- Nagyszerű, de ha kérhetném a tisztelt urakat, kicsit tapossanak a gázra, mert itt egy kissé szorongatott a helyzet.
- Ugye mondtam joghurt, egy bevetés és már a parancsnok meg sincs nélkülem. – vagánykodott Lambert. William arcára enyhe mosoly szökkent, majd a navigátorra pillantott, aki rezzenéstelen arccal tanulmányozta a vezérlőpultot. Bill még soha nem nézett ennyit a tükörbe, mikor lélegzetnyi idejük maradt gondolatai mindig a lány körül keringtek, hogy vajon jól van-e a hátsó ülésben. Kis idő elteltével azon vette észre magát, hogy ismét belefeledkezett a lány bámulásába. Egy régi érzés futott végig testén, szinte bele borzongott, ahogy a hideg és meleg egyszerre járta át. Behunyta szemeit, mély levegőt vett. - Koncentrálj! - Serkentette magát figyelemre. Igen, sikerült, már újra ura volt önmagának és érzéseinek. – Jól van, menni fog! – bökte ki halkan.

- Mondtál valamit? – kérdezte Vera.
- Nem egy szót se, jól vagy?
- No probléma! Viszont megjöttünk! – a két vadász elé tárult a poklok pokla. A Valley Forch forgórészéből lángok csaptak ki, és a dokkoló alsó része csipkézetten vált le a hajóról. A hajó fedélzetéről részecske és impulzus ágyúk sorozatai hasítottal a cél felé, olykor eredménnyel. Szemmel látható volt, hogy a Valleyre utaztak a drahkok és utána az Ariell lesz a következő, de a Valley Forch kemény dió volt, főleg, hogy az Ariell is támogatta elhanyagolva saját védelmét, így ezen a hajón is tűz tombolt, csak nem olyan heves, mint a másik Omega rombolón. Johnsonékat a vadászirányítás háromfelé akarta irányítani. Totális fejetlenség uralkodott a vadászgépek között, mindenki lőtt mindenkire.

- Itt Tomcat kötelék, merre őrnagyúr?
- Figyeljenek, jelenleg maguk az egyedüli szabad gépek, támadjanak a cirkálókra, zavarják őket, ahogy tudják! Szabad utat kapnak! Vessenek be mindent! – Jackson szavai magukért beszéltek, az újonnan érkezők tisztában voltak azzal, hogy most olyan hátránnyal kell megbirkózniuk, amiből kevés eséllyel lehet győztesen kikerülni. Conor érzékeivel szinte tapintotta a feszültséget, s mint jó poén gyáros kötelességének érezte oldani azt.
- Király, vessük be mindent! Hé O’Reilee van egy ötletem, rögtönözz egy sztriptízt a mi kis vendégeiknek! – Vera nem tűrte, hogy azért piszkálják folyton, mert ő az egyetlen nő a század pilótái között. Áttekintett a jobb oldalán repülő 206-ra, majd lazán bökte ki, a visszavágó mondatott.

- Ahogy tetszik hadnagyúr, de csak miután Cheppean Deal showt, rendeztél a vendégek tiszteletére! – a lány érezte, hogy most alaposan beszólt felettesének, de cseppet sem izgatta. – Most megkapta, úgy kell neki, ha állandóan kötekedik! – gondolta magába Vera. Lambert és Johnson is elmosolyodott a semmiségen folyó röpke vita által kevert légkör csipkelődő hangulatán. Johnson gépének bal alsó sarkából feltűnt egy SA-23, aminek jobb felső hajtóművéből aprócska lángnyelvek csokra csapott ki, nyomában egy szorosan, a sérült vadászra tapadó drahk hajó helyezkedett, a végső lövésre készülődve.
- Conor, az elülső ágyúkat vedd célba, s azokat próbáld kilőni, egy perc és csatlakozom hozzád.
- Értettem 204! Lambert hallottad a főnököt, kapjuk el az egyik taligát! – a 206 levált Johnsi jobb oldaláról és egyenesen szembe fordult az egyik drahk cirkálóval. A Tomcat 204 a sérült hajót üldöző drahk vadász után vetette magát. A rövid távolság miatt láthatóvá vált, hogy a Vipera század 109 gépéről van szó. Mint már oly sokszor ez a drahk is bele feledkezett az üldözésbe. A földi pilóta láthatólag minden trükköt bedobott, hogy lerázza magáról üldözőjét, de nem sok sikerrel járt.
- Póni, kapcsolj össze a Vipera 109!
- Azonnal. – a zászlós gyorsan és határozottan dolgozott – Megvan, beszélhetsz.

- Vipera 109, boríts le… - Bill célzókészülék már befogta a vadászt – most! – az SA-23 éles bukfencet vágott az alsó negyedbe, majd szinte nullára lassított. Johnson nem érzett gyomoridegességet, se feszültséget, csak a lövés parancsa tudatosodott benne, mikor elsütötte impulzus fegyvereit. Az első néhány lövedék lecsúszott a célról, de a többi pontosan a drahk hajtóművébe vágódott. Vakító robbanás következet, s a szétrepülő roncsok, most nagyon közel voltak. Bill fejre nyomta a gépet, de robbanás pillanatában valami csattanás, majd rázkódás érte gépét, ami irányíthatatlanul kezdett pörögni. A pilóta nyugodt maradt, tudatosult benne, ha most elveszti hidegvérét, örökre vég nélküli pörgés lesz a sorsuk. Visszarántotta a gázkart, vállalva a kockázatott, hogy a lelassult gépet könnyen kilövi egy szemfülesebb drahk, majd egyenlő nagyságú tolóerőt adott a stabilizációs hajtóművekre. A Tomcat 204 a vártaknak megfelelően reagált, a kissé gyorsabban lassult, majd egy lassú egyirányú mozgásba kezdett. O’Reilee zászlós ez idő alatt a károkat becsülte fel. A darabokra eső drahk egyik roncsa lekaszabolta a két felső segédpilont, ami légköri manővereknél létfontosságú volt, de hiánya nem igazán befolyásolta a csillagközi hadműveletekben való résztvevő gépek manőverezését.

- Bill, elszállt a két felső segédszárny! – a nő hangja remegett az átélt izgalmaktól, szinte sírásra állt a hangja.
- Eszedbe ne jusson bőgni! – bíztatta Bill a megszeppent navigátort.
- Rendben, de kurva közel volt! – fakadt ki Vera.
- Ezt is megéltük, hogy káromkodni hallak, tarts ki, majd megdumcsizzuk. – kacsintott Bill a lányra a tükörben, Vera mosolyt erőltetett arcára, majd visszakapcsolta oxigén maszkját. Johnson finoman gázt adott, majd mikor érezte, hogy tökéletesen uralja paripáját, magabiztosan tolta előre a gázkart. A két segéd szárny hiánya nem is mutatkozott a gép viselkedésén, stabilan és jól reagált az irányító parancsaira. A vörös fényű hipertérből előtűnt a megviselt külsejű Vipera 109.
- Itt Vipera 109, Tomcat 204 veszed? Iszonyú hálás vagyok, hogy kihúztál a szarból, azt hittem, hogy az a mocsok már kinyír a végén. – hálálkodott a 109 pilótája.
- Vipera 109, a hajóinknak segítség kell, benne vagy egy gépárban? Megsorozzuk az orr ágyúikat, úgy is mondhatnám, hogy beverjük azt a ragyás képüket.
- Egy feltétellel, 204. Ha te vagy a vezér! – alkudozott a hálás pilóta.

- Megtiszteltetés, de ne szövegeljünk, inkább csapjunk oda! – a két gép laza köteléket vett fel. Az irányíthatatlan pörgés miatt a cirkálók mögé kerültek, így az elhárító ágyúk holt teréből támadhattak. A szkennerek már csak két drahk cirkálót jeleztek, az elesett roncsai körül vadászok űzték egymást. A két Omega ki tett magáért, de súlyos árat fizettek. A Valley Forch sérülései még mélyebbek lettek, s alig maradt fedélzeti fegyvere, ami épp volt. A működők, pedig veszélyesen közelítettek a túl melegedés keskeny vonalához. Az Ariell sem büszkélkedhetett. A forgó rész nagy részén tűz tombolt, s a kommunikációs antennák egy részét egész egyszerűen elhagyta a hajó.

Vera szinte minden frekvenciát végig porbált, hogy kapcsolatot teremtsen a hajókkal, ami egy kis idő múlva is sikerült, de csak zűrzavart hallott, teljesen használhatatlan infok keveregtek a hiper éterében.
- Figyelj Vipera 109, végig ropogunk a hajó alján, és mikor kiérünk az elejére, megpörgetjük a gépeket, és pofán csesszük őket. – vázolta Johnsi a támadási tervet.
- Akkor buli van! – vágta rá a 109, és már benne is voltak a sűrűjében. Baljóslatú árnyat vetett a drahk cirkáló, a földi vadászokra. Szinte súrolták a hajót, oly közel repültek, hogy a szkennerek elveszítsék őket, ami nem volt valószínű, hogy sikerrel járt, de meg kellett próbálni. A távolban egy SA-26 kilőtt egy vadászt, s parádés orsót vágott. – Hülye! – gondolta magában Bill – Ezzel csak felhívja magára a figyelmet és elszúrja a tervünket! – Johnson ösztönösen nyomta előrébb a gázkart, a Vipera 109 szorosan ragadt rá, biztonságos távolságot tartva. Az utolsó résznél Bill kezébe vette a dolgok irányítását.

- Visszaszámolok 3, 2, 1. Sorozd meg Vipera! – a két vadász szembe fordult a cirkálóval, ahogy eltörpültek a hatalmas monstrum mellett. Johnson emlékezetébe kattant Dávid és Góliát harca, s hogy Dávid nem latolgatta az esélyeket, hanem cselekedett. Hirtelenjében gyarlónak és kicsinek érezte magát, de mikor rápillantott édesanyja fényképére, - ami a befogásjelző és az energiamérő közé volt beszorítva – magabiztos és nyugodt bátorság kerítette hatalmába, érezte, hogy valaki vigyázz rá és nem engedi, hogy baja essék. Egyszerre nyomták meg a lőgombokat, összhangban ugattak fel a gépeik ágyúi. Szinte óráknak tűntek a tized másodpercek, míg a lövések célba értek, de célba értek. Az elülső ágyúk és irányító egységek darabokban váltak le a drahk hajóról. - Ez a cirkáló megbénult, kilőttük a legerősebb fegyverzetét! – villant át Bill agyán a megnyugtató gondolat, hogyha nem is teljesen, de rézben leírták ezt a hajót.

- Szép munka Tomcat 204! – rikkantotta a 109 pilótája, miközben éles fordulóban léptek le a forróvá vált helyszínről. Vera végre sikerrel létesített kapcsolatot a hajójukkal. Jackson kicsit sem nyugodt hangon tolta le őket, s tette fel a „megnyugtató kérdést”: hogy mi ez, munkahely vagy szabadidő központ. Johnsonban a türelem gátjai repedezni kezdtek, de még visszatartotta magát. Jackson még egyszer megerősítette a parancsot, hogy a nagy hajókat támadják, a vadászokat hanyagolják. Bill lenyelte a letolást, majd felzárkózott a Vipera 109 mellé.
- Conor fiam, hol kódoroksz? – kereste minden rendelkezésére álló eszközzel Bill Stewet.
- Mindig mögötted! – jött a válasz a rádióból, Conor hadnagy pedig a hátsó szektorból zárkózott fel gépárhoz.
- Rendben, most már, hogy szépen összejöttünk, dolgozzunk meg a zsoldért! A terv a következő: Vipera 109 hány rakétád van még?
- Négy fúziós. – jött a tömör, lényegre törő válasz.
- Nagyszerű, te vagy az ütő kártyánk. Mi fedezünk, te a rakétákat a cirkáló hajtóművébe vágod!
- Melyikbe?
- Totál mindegy, csak találjon mind bele. Nekünk csak ágyúink vannak, reménykedjünk, hogy beválik itt is, mint a másiknál. Gyerünk hüllők, csapjunk le! – a Tomcat 204 vezette a rajt. Úgy helyezkedtek, hogy mindannyiuknak lehessen helye a kitérő manőverekhez, ha az elhárító ágyúk befogják őket. Lambert, keveset szövegelt, mindig csak létfontosságú információkat adott Stewnek. Cris még utoljára a két rombolóra nézett, benne is hasonló játszódott le, mint a többi pilótában. Győzni akart, ha hátrányból kell is küzdeniük, de akkor is győzni akartak mindannyian. Érezte, hogy a két hajó legénysége számítanak rájuk, s ezt a bizalmat nem akarta egy pilóta se eljátszani.

- Tomcat 204, - szólt át nyugodtan hangon Lambert Johnson hadnagynak – úgy vezess, hogy elkapjuk a rohadékot!
- Bízz bennem Cris! – nyugtatta meg a navigátort Bill magabiztos hangja. Cristopher régen hallotta ezt a rendíthetetlen nyugalmat Johnsi tolmácsolásában, de most tudta, hogy a fiúban dúl a magabiztosság, ami egyáltalán nem szédítette meg, sőt koncentráltabbá tette. – Conor fedezd a 109, mi elvonjuk a figyelmüket, a hajó alatt húzzatok el!
- Mi a terved? – érdeklődött a Vipera 109.
- Bízd ide, a hajó végénél ott legyetek! – Johnson ütközésig vágta előre a gázkart és határozottan emelte a gép orrát. Fordulóból repült rá a drahk cirkálóra. Egy pillanat alatt futotta végig tekintetével a műszerek erdejét, s jutottak el hozzá a létfontosságú információk. Felemelve tekintetét a várt kép fogatta, teljes sebességgel rohant a cirkáló orra felé. Bízott benne, hogy az előbbi rácsapások likvidálták az elülső nehéz ágyúkat. Amint lőtávolba ért egészen mással nyitottak tüzet rájuk. Két rakéta emelkedett le a hajó indító állásaiból. A befogás jelző hangos trillái csak fokozták Bill izgalmát, aki tisztában volt vele, hogy nehéz pillanatok jönnek. Higgadtan vágta rá a maradék gázt és felkapta a gép orrát, pár másodperces függőleges emelkedés után, hátára fordította vadászt, miközben ontotta magából az elhárító kötegeket. Az egyik rakéta bekapta a horgot és az egyik zavaró töltetbe vágódott a másik csak pár másodperces késéssel élte túl társát, a következő adag elhárító sűrűjében esett darabjaira. William talpra állította a gépet, s visszanyerte az elveszített sebességet. Kapásból megsorozta a drahk hajó orrát, majd szinte hozzá simulva robogott végig a felső részen. Társai ez alatt a hajó alsó részén művelték ugyan ezt. A támadók szinte egyszerre értek a hajó tatjához, ahol megkezdődött a tánc.

A Vipera 109 rárepülve lőtte ki négy rakétáját, amiből egy egész egyszerűen leesett az indító sínről, de a többi tette a dolgát, s egymást követve robbantak a cirkáló jobb hajtómű csápjában. Conor is előtte utolsó fantomját, ami tökéletesen működött. A Tomcat 204 előtt hatalmas detonáció lángja csapódott fel, mikor a tathoz ért. A magasra emelkedő lángoszlop teljesen bevilágította a csak a műszerek narancsos fényében fürdő személyzetet. Bill két kézzel ragadta meg a botkormányt és húzta maga felé. A vadász azonnal reagált és gazellaként szökkent a tűz fölé. Johnson engedte, hogy szabadon gyűjtsön távolságot a hajó tatjától, majd 180 fokot fordult a géppel. Befogta a sérült hajtóművet, és hosszú sorozatott engedett felé. A várva várt detonáció elmaradt, de többet értek el. A cirkálók támadó sebességben tartottak egymás mellett helyezkedve, valószínűleg egy rohamban akarták elintézni a két rombolót, ha kell testükkel, tiporták volna el vérző hajókat. A jobb oldali hajó reaktora nem szolgáltatott energiát a további rohamos tempóhoz, így halálosan irányíthatatlanságban kezdett a sérült oldal felé sodródni. A másik cirkáló vakon folytatta a rohamot, míg a megsebezett társa tehetetlenül csapódott az oldalba. A cirkálok lassulni kezdtek, miközben még mindig ellenfeleik felé törtek. Lassan megadta magát a drahk hajók szívósan kemény páncélzata és felhasadt, akár egy konzervdoboz. Az Ariell és Valley Forch a hátukat fordították a haldokló cirkálók felé. Élesítették a megmaradt hátsó részecske ágyúikat.

A Valleynek csak két hátsó ágyúja működött a négyből, de azok kegyelmet nem ismerve eresztették tartalmukat az egymásba rohant drahkokba. Az Ariell hátsó ágyúi csak ezt az alkalmat várták. A tüzérek pontosan mérték be a célokat, gyorsan dolgoztak, hogy végre kivegyék a részüket az ütközetből. A kapitányok merészen kockáztattak minden energiát a hátsó ágyúkba irányítottak. Az Ariell ágyúinak részecske sugara másodperckéséssel csapódtak a lángoló cirkálókba. A két hajó sorsa végképp megpecsételődött, mikor a harcolókhoz felmentőként csatlakozott az Eisenhower.

A Nova osztály csatahajó 22 iker-plazma ágyúja eldöntötte az ütközet sorsát. Az Eisenhower a két romboló fölé helyezkedett, majd jobb oldalára fordult, beélesítette a jobb sori fegyvereit, és célra tartott. A több ágyú némán meredt a lángoló cirkálókra, majd ontani kezdték magukból a forró mindent elpusztító plazmát. Az izzó gömbök feloldották az égő hajók pajzsát, és darabokra tépték mielőtt, bármit is tehettek volna. Az Eisenhower vadászai sem késlekedtek, azonnal összecsaptak a drahk hajók elveszett vadászaival. Johnson sem akart kimaradni a csetepatéból, így Conorral a jobb, míg a Vipera 109 a bal oldalán közelített a nagy aréna felé, ahol egyre kevesebb drahk vívta halál harcát. Bill egy pillanatra szánalmat érzett, de tudta, hogy ha visszatér és meglátja a veszteséglistát, meggyűlölné magát, ha barátai halála fejébe eliszkolna egy-két bandita.

A harc folyamán eltávolodtak a konvojtól, hogy feltartóztassák ezeket az ordasokat, de néhány vadász átjutott a gyűrűn, ezekre indult be Johnsi vadász ösztöne, de igazán. Szívből utálta, mikor gyengéket és végteleneket bántottak, vagy öltek meg, de nem csak ő volt így vele. Századában, a flottában minden vadász pilóta és kapitány, aki a konvojokat kísérte, teljes szívből gyűlölte ezeket a támadó cirkálókat. Mindenki támadta és irtotta őket szinte minden eszközzel. Bill kedvetlenül és bűntudatosan nézte a darabjaira szakadó eldeformálódott cirkálókat. – Istenem bocsáss meg nekünk! – suttogta halkan, magába roskadva. Felemelte fejét és keményen szorítani kezdte a botkormány, majd Verára pillantott. A lány már a tekintetéből tudta mit kell tennie.

- Ariell, itt Tomcat 204 helyzetjelentést kérek! – csak alapos sercegés és érthetetlen szöveg foszlányok jutottak a vadászgép személyzetéhez. Vera megismételte, majd a frekvenciák között kezdett keresgélni a jobb vétel reményében. Az alapos kiképzés és felkészültség sikerrel koronázta a keresgélést. Jackson őrnagy enyhén boldog hangja töltötte be a vadász belsejét.
- Tomcat 204, itt az őrnagy! Szép munka volt uraim!
- Uram itt Johnson, engedélyt kérek további vadászatra.
- Negatív Tomcat 204! Minden vadászt visszarendelünk feltöltésre, térjenek vissza! – az őrnagy mély levegőt vett – Nincsenek banditák a közelben, ismételem nincsenek banditák a közelben, térjenek vissza!
- Tomcat 204 értette és visszatér. – Bill hosszas idő után leoldotta az oxigén maszkját, és sisakját a fejtámasznak döntötte. Arcán verejtékcseppek gyöngyöződtek, s egész teste fürdőt az izzadságban. Kitekintett vadászából és lehajtotta fejét. – Vajon hányan élték túl? – gondolta magában. Az Ariell és a Valley Forch visszatért a konvojnál elfoglalt helyeikre. Fedélzeteiken lassan úrrá lettek a tomboló tüzeken és készek voltak megmaradt vadászaikat befogni. Johnson hátulról közelítette meg a hajójukat. Lassan repült el mellette, szemei mind végig a rombolóra szegeződtek.

- Már megint összelövöldözték. – szomorodott le a látványon a pilóta. Vera érezte, hogy most el kell néhány bátorító szó.
- Ne aggódj, nem ez volt az utolsó csata, amit túl élt!
- Talán igazad van. S én talán túlságosan szeretem ezt a hajót. – Johnson a kabinba épített tükörbe pillantott, amiben Vera arca csillogott - Fáradt vagy?
- Igen, nagyon! – nevette el magát Vera.
- Azért még nevetgélni van erőd. – orrolt meg Bill egy pillanatara.
- Ne haragudj én csak… - fagyott a nő arcára a mosoly.
- Nem, nem én kérek bocsánatot! Ilyenkor mindig ideges vagyok, hogy mi lehet a többiekkel. Mind a három században van ismerősöm, s nem akarok temetésre menni.
- Jó, értem. Semmi gond, én is így vagyok vele. – kacsintott Vera, ezzel oldotta fel Johnsonban dúló feszültséget, hogy mégis megbántotta a lányt. A Raptor, Vipera és Csörgőkígyó századok maradványai lassan gyülekeztek az Ariell körül. A Valley Forch vadászai előrébb jártak a befogásokkal. Johnson számolni kezdte az SA-26-kat, mivel csak a Raptorok repültek ilyen géppel az Ariell fedélzetén. Megrémült, mikor egy géppel kevesebbet talált maga körül. Nem is tudta türtőztetni magát, azonnal a rádiózni kezdett.
- Raptorok, figyelem! Ki hiányzik?
- Senki! Csoda, de nincs veszteségünk. – válaszolt elcsigázott hangon Steiner.
- Ne hülyíts Fred, én egy géppel kevesebbet számoltam, ki nincs itt? – Bill egyre izgatottabb, miközben nyakát csavargatva megint megszámolta a körülötte lévő gépeket. – Harmadjára számolom, akkor is csak tizenegy gépet számoltam, ennyire azért nem vagyok rossz matekból, vagy igen?

- Nyugi van Billy boy! – repült Bill SA-26-sa mellé Williams – Egy században tizenkét gép van, jól számoltál, de magadat kihagytad! Te, század lelkiismerete! – gúnyolódott a százados. Az egymásközti rádió forgalmazásában előbb kuncogás, majd hatalmas hahota tört ki. Bill vörösre pirult az ülésében, s szégyenében felcsatolta az oxigén maszkját.
- Jól van, jól van, röhögjetek csak! – vágott vissza Johnson sikertelenül.
- Nyugi hadnagy, tudod, hogy mi szeretünk! – vigasztalta Vera a sisakjában menedéket kereső pilótáját. A navigátor az ellenkezőjét érte el vele, amit akart. Lovat tett a többiek alá, akik cuppogó hangok kíséretében adták közre Bill iránt érzett szeretetüket. Jackson is fültanúja volt a történteknek, s már ő nagyon unta az egész közjátékot.
- Jól van Raptorok, most dokkol a Csörgőkígyók utolsó madara, utána maguk jönnek. – a század a vezér mögé sorolva húzott el az Ariell felett, majd libasorba, egymás közt nagy hézagokat hagyva készülődtek a dokkoláshoz. Williams volt legelöl, aki tisztán láthatta, hogy a dokkoló gép, milyen iszonyúan imbolyog, majd félszárnyát lekaszaboltatva csúszik végig a dokkoló jobb fala mentén.

- A francba! Elcseszte! – kiállott fel Williams a baleset látván. A ronccsá tört SA-23 szikrákat hányva csúszott, alig száz métert, majd szakadt darabokra a robbanását követően. A detonációba az egész hajó beleremegett, így mindenki tudta a fedélzeten, hogy mi történt – A rohadt életbe, Ariell a dokkoló gép… - csuklott el Sam hangja.
- Tudjuk százados. – válaszolt az őrnagy, hangjában már nyoma se volt az előbbi lazaságnak. Jacksonnak uralnia kellett érzéseit, a gépeivel kellett foglalkoznia. – Raptorok, oszoljanak, az oldalsó dokkokon térjenek vissza, a hajóra. Johnsi az utolsó volt a sorban. Kissé hátrább húzta a gázkart, majd előre és lenyomta a botkormányt. A többi gép is kivált a kötelékből. Johnson az oszolj parancs után egy háromgépes kötelékben találta magát. O’Reilee szomorúan ült a hátsó ülésben, fejét bágyadtan hajtotta le. A lelassult kötelék megvárta, míg társai bedokkoltak, majd a bal oldalsó dokkolókon berepültek a hajóba. Bill finom mozdulatokkal tette le a gépét a kijelölt helyre, majd lekapcsolta a hajtóművet. A műszerfal egyes fényei lassan halványultak el a sötétségbe. Brody és a szerelőgárda azonnal közre fogta a gépet. Thomson felmászott a pilótához, s megkopogtatta a kabinüveget, mire az lassan emelkedett fel. Johnson lecsatolta a maszkot és levette sisakját. Végig simította verejtéktől nedves haját, miközben kikötötte magát Bordyra emelte tekintetét.

- Mi van mester? – kérdezte a fáradtságos hangon Bill.
- Mi tört össze?
- Kösz mi is jól vagyunk! A télapó üdvözöl! – vágta arrogánsan a szerelő képében a választ a pilóta.
- Jól van század lelkiismerete, én is imádlak! – röhögte el jó szokása szerint a főszerelő az ideges pillanatokat.
- Ne haragudj, idegem van. – William kesztyűs kezével törölte meg izzadt homlokát – Amúgy a felső vezérlő szárnyak tőből hiányoznak, az a roncstelep elvitte emlékbe.
- A tetű, - fakadt ki Thomson – legalább két nap, mire rendbe hozzuk! - Bill töprengve bámult maga elé.
- Érted pilóta?
- Értem, értem! Brody ne haragudj, én csak…

- Nem kell bocsánatot kérned. Harminchat gépből húszonketten tértetek haza. Nyugi van, nem kell miattam izgulni, engem mindig baszogathatsz! – Brody megpaskolta Bill karját, majd lemászott a létrán – Tudod, mi is szeretünk! – viccelődött tovább a főszerelő. William egy mosollyal köszönte meg az emberi szolidalítást, és megértést. A műszerfalra emelte tekintetét, ahol édesanyja képe volt. Lehúzta jobb kezéről a kesztyűt, majd megsimogatta a képen a nő arcát. Vera ez idő alatt kimászott a hátsó ülésből és Bill kabinja mellé térdelt. A lány szeme a fényképre tévedt. A képen egy nő támaszkodott karjára. Vöröses hajának fürtjei kezére borultak, arcán szelíd, kedves mosoly tükröződött, kék szemeiből melegség és önzetlenség sugárzódott, ajkán huncut mosoly virult.
- Nagyon csinos barátnőd van. – szólt nyugodt, csendes hangon a navigátor. Johnsi fáradtan húzta el a szája szélét.
- Nem a barátnőm.
- Hm?
- Nem a barátnőm. – válaszolt kissé hangosabban a pilóta.
- Akkor, ki ő neked? – kíváncsiskodott tovább a navigátor.
- Az édesanyám. – súgta Bill a rövid választ, miközben mélyeket lélegzett, hogy könnyeit magába szoríthassa.

- Jól vagy Johnsi? – kérdezte aggódó hangon a zászlós.
- Persze, csak nagyon hiányzik!
- Az ünnepekre hazamehetsz. – vigasztalta Vera Billt – Akkor vele lehetsz. - Bill balkezén maradt kesztyűvel törölte fel az arcán lesikló könnyet.
- Már nem él, elhunyt az érettségim után.
- Ne haragudj, én nem tudtam!
- Nincs semmi baj, tényleg nem tudhattad. – tekintett a szomorúságtól fátyolos szemével Bill a lányra.
- Ha valamiben segíthetek…
- Hé, nem úgy volt, hogy te gondodat beszéljük meg? – szipogott William miközben kikászálódott az ülésből.
- A férfiúi büszkeség, Istenem, mire is mennétek nélküle! – lassan, egymás mellett indultak az öltözők felé, hogy levehessék magukról átizzadt ruháikat.
- Nem kell, annyira érzelgősnek lenni! – vágott vissza Johnson.
- Ki beszél? – kiáltott fel Vera. Bill megtorpant.
- Ez szemétség volt, tőled! – vágta a kemény kritikát a fiú a nőhöz. A zászlósban, csak most vált világossá, hogy milyen mélyen is taposott Johnson lelkébe.
- Ne haragudj! – fordult hátra O’Reilee néhány lépés után.
- Egy nőnek nem szokás bocsánatot kérnie, te miért tetted meg?
- Ez hosszú, te más vagy legyen elég! – válaszolt komoran Vera.
- Nem haragszom rád! – bökte oldalba a lányt Bill – De, ha nem jössz, itt hagylak.
- Azt csak szeretnéd! – a lány néhány futólépés után utolérte a hadnagyot. Mikor átverekedték magukat a liften keresztül az öltözőkhöz, kimerülten estek le a szekrényeik előtt lévő könnyű ötvözetekből készült bordás lócákra. Tom úrfi fejét fáradtan döntötte a félig kinyitott szekrényére, repülős overálját félig tolta le kifőtt testéről.

- Tom úrfi jól vagy? – kérdezte Johnsi. Tom a fiú kezét érezte a vállán.
- Jól vagyok, semmi gond! – egyenesedett fel McDowell – Csak az a zűr, hogy nincs egy szál cigim se. Belehalok a nikotin hiányba! – a főhadnagy egymás után dobálta ki a ruhákat, amibe át akart öltözni. Vera elmosolyodott, majd szekrényébe kezdett kutatni, amit keresett hamar kezébe került.
- Hé, uram! – Tom egyből felkapta a fejét, majd a feléje dobott dohányárut tenyereibe szorította.
- Köszi zászlós, de nem vagyunk szoliban, szólíts Tomnak! – elégedett vigyor ült tiszt arcára, mikor az első slukk cigi elérte tüdejét.
- Rendben Tom. – Bill átöltözött ez idő alatt, egy farmert és flanel ingjét vette magára. Overálját és sisakját a szekrényébe helyezte, majd becsapta ajtaját.
- Én mentem tengerészek, majd találkozunk.
- Szevasz Joghurt! – nevette el magát Tom, mikor a fiú kiért az öltözőből. McDowell és Vera tiszti ruháikba bújtak. A navigátor bakancsának fűzőjével bíbelődött, mikor egy alacsony növésű, de feltűnően széles vállú katona ált meg az ajtóban, majd megkopogtatta a fal oldalát.

- Elnézést, van itt valaki a Raptor századból? – kérdezte az idegen.
- Igen, miért? – kérdezett vissza Tom úrfi.
- Meg tudnák nekem mondani, hogy ki a Tomcat 204 pilótája? – Vera egy kis habozás után a férfi elé lépet.
- Én a navigátor vagyok, a pilótát egy perce mulasztotta el. – férfi kissé csalódottan fordította el tekintetét.
- Zászlós, nem tudja, hogy hova mehetett?
- Szokása szerint a hangároknál van, ott keresse. – igazította útba Thomas pilóta társát.
- Köszönöm főhadnagy! – az ismeretlen tiszt a nőre tekintett – S önnek azt, hogy megmentették az életemet. – kezét nyújtotta az idegen a lánynak, aki bátran szorította meg a hálálkodó kezet. – Ó, be se mutatkoztam Vipera 109, vagyis Adam Larson hadnagy.
- Örülök, hogy megismerhetem. – mosolyodott el Vera.
- Hogy hívják a társát?
- William Johnson, a négyes hangárba keresse, ott biztos megtalálja.
- Köszönöm, viszlát! – Larson kifordult az ajtón és sietve eltávozott a négyes hangárhoz vezető legrövidebb úton.
- Tetszettél neki! – lökte oldalba Tom Verát.
- Nem is igaz! – szabadkozott, az elpirult arcú lány.
- Azért barnulsz ilyen furcsán, igaz? – vihogta el magát a főhadnagy – Hozzalak össze vele?
- Jól van, szemétkedjél csak! – durcáskodott a nő, miközben kiléptek az öltözőből.

Bill Brody üres irodájában ücsörgött a főszerelőre várva. A fém alkatrészekből csavarozott asztalon található összes újságot átlapozta már, mikor Thomson végre előkerült. Brody előtt félrenyílt az ajtó, majd lógó orral lépett be rajta. Lassan helyére poroszkált és belezuhant a székbe. Egy pillanatig szótlanul bámult a szemközti falra, majd tenyérébe temette arcát.
- Jól vagy Brody? – Bill az asztalra támaszkodva került kicsit közelebb a főszerelő tekintetéhez.
- Semmi gond, csak negyvennyolc órája talpon vagyok. – dünnyögte, s feje élettelenül koppant az asztallapján. Johnson felkelt a székéből és a sarokban lévő kávéfőző mellé lépet. Két bögre kávét töltött, majd visszaült a helyére és az egyik csészét a szerelő elé helyezte. A lassan gőzölgő kávé aromája fejének felemelésére késztette Thomsont. Bal karjára támasztotta arcát, s tekintetét a gőzölgő italra emelte, majd megdörzsölte fáradt szemeit.
- Istenem Bill, ha nő lennél!
- Brody, ennyire nem lehetsz kimerülve. – kortyolt bele a forró italba a hadnagy – S akkor mi lenne?
- Feleségül vennélek!
- Kösz mester, ez már nagyon hiányzott. – csóválta meg a fejét William – Mesélj, mi van a teknővel?
- Erre a hajóra tényleg Triton vigyáz. – itta ki az utolsó csepp kávét a csészéből Brody, majd tette az üres bögrét az asztalra – Megint kaptunk egy párat, de pár órás dolgok, és megint ragyog az egész verda.

- Kérsz még egy csészével?
- Nem, amúgy se érek vele sokat, mert koffein mentes ez a lötty. Hónapok óta nem tudunk normális kávét szerezni. Ja míg eszemben van, sajnos van egy rossz hírem.
- Mi az ne kímélj, a géppel kapcsolatos?
- A legénységi szálón tűz ütött ki…
- Széné éget a kabinom? – meredt rémülte a hadnagy az őrmesterre.
- Nyugi van uram! A te szinted megúszta, Veraé viszont… Hát. – fokozta kissé az izgalmakat Brody.
- Mond már, ne csigázz! – kezdett idegessé válni a pilóta.
- A csajé, na az, szénné éget.
- Oh, a fene! – fakadt ki Bill – És most hol fog helyet kapni, van tipped? – Thomson arcán kaján mosoly kezdett szélesedni.
- Ezt bírom a fejedbe, majd kiesel a fáradtságtól a székből, de vigyorogni, meg engem szívatni azt tudsz! – jegyezte meg Johnsi. Brody tisztában volt vele, hogy a poén hatalmasat fog durranni.

- Veled fog lakni szép öcsém! – röhögte el magát a műszakis.
- Ezt ki a gyökér mondta?
- A mélységesen tisztelt Jackson őrnagy. – felelte pukkadozva Brody Thomson.
- Hát ez van! – dőlt hátra Bill teljesen megadva magát a hírnek.
- Elég könnyen fogadtad. – állapította meg az őrmester.
- Most mit csináljak? Biztos pocsékul fogja érezni magát, ha meglátja a szobáját. – s már látta is szemei előtt a lány kétségbe esett tekintetét.
- Bocsánat, hadnagyúr! A volt szobáját, helyesbítsünk az elhangzottakon. – kuncogott Brody.
- Úgy látom, nem csíped O’Reilee zászlóst, csak azt mond meg miért? – nézett mélyen a pilóta a másik férfi szemébe rezzenéstelen arccal.
- Ez nem igaz haver, te is nagyon jól tudod. – simította végig rövidre vágott haját Thomson – Meg kell hagyni csinos kis buksza, piszok szerencsés vagy, hogy vele oszthatod meg a kabinod.

- Miért lennék szerencsés, a szobatársam lesz, és akkor mi van?
- Nem lenne semmi, de az, köztudott, hogy Veranak nincs se férje, se vőlegénye, sőt barátja sincs. – dőlt előre a székben a főtörzs – S köztudott, hogy neked nincs barátnőd. – meredt Brody csillogó szemekkel Billre. Johnsi ingerülten kapta fel a fejét.
- Mit akarsz ezzel mondani, és honnan tudod mind ezt?
- Nem lényeg honnan tudom. Csak elég a csajra skubízni, ahogy rád néz, ahogy beszél veled… Vak vagy, ha nem veszed észre, hogy jó esélyeid lennének nála! – kacsintotta főtörzs, miközben rágyújtott. A dohány füst sejtelmes ködként borult a kicsiny helyiségre. Bill felállt a székből és az ajtó felé indult. Thomson már arra gondolt, hogy magára haragította a fiút, de Johnson az ajtó előtt pár lépéssel balra fordult és a hangárra néző kicsiny ablak párkányára támaszkodott. Szemei a szorgalmasan munkálkodó műszakiakra szegeződött.

- Te is nagyon jól tudod, hogy a nem lehet, tiltja a szabályzat. – szólt száraz hangon a pilóta, majd szembe fordult Brodyval, kezeit egymásba fonta, s neki támaszkodott a falnak - A szabályzat tiltja az efféle kapcsolatot a katonák között – ismételte a hadnagy.
- Kit érdekel a szabályzat, háború van! S jól ismered a régi mondást, hogy szerelemben-háborúban mindent szabad. – állt fel párnázott székéből Brody és ült az asztallapra – De azért őszintén, valld be, tetszik neked Verácska!
- Nem szolgáltatok pletyka alapot, elismerem nagyon csinos nő, de elégedj meg ezzel! – válaszolt Johnson miután visszaült a székbe.
- Hát, te tudod. – Brody elnyomta cigarettáját, s mélyen Bill szemébe nézett – De hallgass rám, a Földerő nem pótolhat mindent. Bárhogy is fog végződni ez az egész vírus ügy, akár megmenekül a Föld, akár nem, ha életed utolsó, napján végig gondolod mi történt, akkor bánni fogod az egészet, ha elmulasztod a kiscsajt.
- Hé nem járunk együtt! Mégis úgy beszélsz, mintha már választania kellene két pasi között. – emelte fel hangját Johnsi.

- Oké, elszaladt a csikó velem. De egy jó tanács… - vette a szájába a következő szál cigarettát
a szerelő.
- Mi lenne az?
- Ne mulassz el semmi jót, túl rövid az élet. – fújta ki hosszan a füstöt Brody - Amúgy miért jöttél?
- Arra gondoltam segítenék valamit a gépnél, a rendbehozatalnál.
- Nagyon rákaptál ezekre a szerelésekre! – jegyezte meg csodálkozóan Thomson – Csak nem ott akarod hagyni a pilótaülést, és beállni hozzánk, a lusta bandába?
- Nem, csak szeretném tudni, hogy mit tud a gép valójában. A papíron szereplő adatok átveréses játék.
- Ezzel azt mondod, hogy pengeélen akarsz táncolni? – húzta fel meglepetten a szemöldökét az altiszt.
- Miért is ne? Te mondtad, egyszer élünk.
- Ez igaz, de valami másra gondoltam. – vakarta meg a tarkóját Brody, mikor valaki dübögni kezdett az ajtón.
- Igen. – felelték egyszerre a bent lévők. Az ajtó kinyílt és Larson hadnagy lépet be rajta. Szemei kissé zavarodottan tekintett a két férfire.

- Uram, segíthetek valamiben? – állt fel székéből Thomson főtörzs a számára ismeretlen tiszt fogadására. Bill rezzenéstelenül tekintett tiszttársára, majd a lehajtotta fejét és a padlót bámulta.
- Igen, Bill Johnson hadnagyot keresem. – Johnsi lassan felemelte a fejét a hír hallatán.
- Miért keresi? – kérdezett vissza William.
- Meg szeretném köszönni, hogy megmentett.
- Én ismerem a hadnagyot, nem vár érte köszönete, – lépet közelebb Bill Larsonhoz, miközben elolvasta a névtábláján szereplő nevet – Larson hadnagy.
- Ismeri a hadnagyot?
- Igen, olyannyira, hogy én vagyok az: Bill Johnson. – a fiú kezét nyújtotta Larson felé, aki egy mosoly kíséretében férfiasan szorította meg a másik kezet.
- Mégis valahogy meg akarom köszönni, hogy kihúztál a halál torkából.
- Tudod mit, most nincs dolgom, irány a kantin, megihatnánk valami frissítőt. – bökte oldalba Larsont Bill – Brody, mikor jöjjek?
- Hát, tizennyolc óra múlva nekilátunk.
- Rendben, köszi a kávét!
- Viszlát pilóták! – nevette el magát a főszerelő, mikor a pilóták kiléptek irodájából.

Átnézett még néhány iratot, majd ő is elhagyta rezidenciáját és szálására indult. Egy hatalmas marhaszeletről és ágyáról keringtek gondolatai a fejében. A két hadnagy az étkezőből pilóták számára kialakított helyiségben mentek. A menzán alig pár tengerész volt, akik reggeliüket, vagy ebédjüket fogyasztották el. Míg Larson két pohár narancsléért indult, Bill lefoglalt egy asztalt. Adam nagy hévvel érkezett az asztalhoz, majd nagy zajt csapva ült le.
- Bill, - emelte fel a poharat Larson – bimbózó barátságunkra, amely Isten kegyelmével sokáig fog tartani! – poharaik koccantak és már nyelték is a hideg italt.
- Mond, hányan élték túl a századodból? – kérdezte Bill a szomorú tényeket.
- Nem tudom, - savanyodott el Adam – én utolsó között tértem vissza, s egyből leparancsoltak a dokkból. – kortyolt italába a mondat végén a hadnagy.
- Akkor, nem tudod-e, hogy Jim Lowel túl élet az ütköztet? – William hangjában a reménytelenség visszahangzott.
- Nézd, ismerem Jimet, ha ő elesik, akkor csoda, hogy mi élünk! Amúgy honnan ismered?
- Az akadémián egy évvel felettem járt, a gyors talpalósokkal nem törődtek, le is, néztek minket, de ő foglalkozott velünk. – gondolataiban az akadémiai évek és az átvirrasztott éjszakák emléke pergett le, amiken Lowel érthető szövegre fordított, a zagyvaságnak tűnő adathalmazt.

- Hát igen, ő aztán nem semmi fazon! – ismerte el egy fejbólintással Larson. Majd a partokon töltött hatalmas bulikról beszélt. Billen lassan fáradtság kezdett úrrá lenni, Adam is egyre gyakrabban nézete az étkezde falába épített óra által mutatott időt. Egy órányit beszélgettek, majd elköszöntek, s mint bajtársak váltak el egymástól. Bill álomtól nehéz fejjel indult kabinja felé. A lift, mely a legénységi szálóra vitte áthaladt, a tűz emésztette szinten, ahol Vera egykori kabinja volt. Egykedvűen bámulta az elcsigázott tűzoltókat, akik elüszkösödött romok között mozogtak, mindezeket egy pillanatig látta, mégis örök időkre emlékezetébe vésődtek a pusztulás nyomai. Karikásodó szemekkel ért kabinja ajtajához, majd azonosítója behelyezése után, szinte bezuhant a félre nyíló ajtón. Meglepődve tapasztalta, hogy Vera a rég óta elhagyatott ágyon ül. Arcán könnycseppek gyöngyöződnek és kicsiny kezeibe gyűrt zsebkendőt szorongatott. Tekintetét Billre emelte, mikor a fiú belépett a szobába.

- Mi történt Pony, ki bántott? – Bill az ágy mellé térdelt.
- Elégett minden cuccom, - szipogta – most nem a ruhák miatt, csak volt valami, amire nagyon vigyáztam és most, csak hamu. – sírta el magát a nő.
- Nyugodj meg! – fogta meg gyengéden Johnsi Vera kezét – Mi az a dolog, ha szabad tudni? - A lány elvette a hadnagy kezéből a zsebkendőt, majd megtörölte szemeit.
- Egy diadém, nem nagy érték, de nekem sokat jelent. – a lány könnyes tekintete és a pilóta fáradt, de barátságos szemei pillanatokig egymás rabjaivá lettek.
- A kabalád volt?
- Igen, - nevetett fel gúnyosan a navigátor – az volt. Lehet azért nyiffantuk ki majdnem mindketten, mert nem vittem magammal. – Bill elmosolyodott, majd a nyakához nyúlt és leemelt egy nyakláncot, amit Vera kezébe engedett. O’Reilee arcán a mosoly halvány fénye csillant.

- Mi ez?
- Ez egy narn talizmán. – csukta a nő kezeibe a nyakláncot Bill - az a neve Thsaklavan. Ez azt jelenti oltalmazó. Ez meg fog védeni, s ne félj, minden jóra fordul! – Johnson keze gyengéden simította meg a nő bársonyos arcát. Vera mosolyt erőltetet kisírt szemeire.
- Tudod, hogy nálad, vagyis itt fogok lakni, míg helyre nem hozzák a szintemet.
- Igen, mondták már. – állt fel Bill az ágy mellől és a falba süllyesztet szekrényből elő vett, egy üveg whisky és két poharat. – Nem félre érteni! – szabadkozott előre, miközben néhány korty italt töltött a poharakba.
- Na kis hölgy, ezt meg kell inni! – adta a whiskyt a lány kezébe. Vera szó nélkül lecsapta az erős italt, mely megégette a torkát.
- Istenem, mi volt ez méreg? – kérdezte elhomályosodó hangján, miközben legyezett kezeivel.
- Nem, csak Conor piája. – felelte Bill szárazon.

- Azt hittem, hogy te is nagy piás vagy!
- Néha iszom, de nem kockáztatok, jobb a józanság, mint a fél kábultság. – Johnson a sarokban álló székhez ment, az ágyhoz vitte, majd Verával szemben ült le – Jobb már?
- Hát nem sokkal, de azért köszi a védőitalt!
- Na jó, lépjünk túl a siránkozáson! Mire van szükséged?
- Hogy mire? – dadogta zavarodottságában Vera.
- Ruha, illatszer mit tudom én, mi kell egy magad fajta lánynak. Összeválogatod és segítek elhozni a cuccot, oké?
- Rendben. – csillant meg a bátorság halvány fénye Vera szemében.
- Akkor mosd meg az arcodat, hogy újra az a víg kedélyű Vera O’Reilee mosolyogjon rám, akit megismertem. – a nő mosolyogva bólintott, majd a mosdókagylóhoz lépet. Míg a frissítő víz lehűtötte felhevült arcát, addig Bill elrakta a megfogyatkozott italt és a poharakat. A zászlós néhány korty vízzel frissítette fel száraz torkát, majd letörölte a homlokán gyöngyöződő vízcseppeket.

- Mehetünk? – kérdezte Bill.
- Igen. – felelte megbátorodva Vera. Johnson kissé kételkedve lépet ki az ajtón. Mikor belépet a szobába, minden testrésze ordítva kiáltott az alvásért, de abban a pillanatban, amikor meglátta a kétségbe esett lány arcát, már nem tudod a pihenésre gondolni. Alig félóra alatt sikerült megszerezni azt, amire Verának szüksége volt. O’Reilee zászlós az eligazítóba indult jelentését megírni, így Johnsi egyedül maradt a kabinban. Miután leült ágya szélére, alig érezte testét. Nehézkesen dőlt el az ágyon, majd hanyatt feküdt.

- Le a lámpával! – utasította a computert. Szemei érzéketlenül csukódtak le. Erőtlen ujjai mellkasán lévő dögcédulához értek a nyitott cipzáron keresztül. Egy pillanatra megrémült, mikor nem találta a finom tapintású ékszert a durva láncszemekre fűzve. Hirtelen mozdulatokat tett ujjaival, mikor újbegye megakadt a keresett tárgyban, riadt szemei újból lecsukódtak. Nem érzett már semmit, csak szíve ütemes lüktetését, s az őt körülvevő hajó tompán ható zajait. Utolsó erejével még jobbjára fordult, majd végképp elaludt.