Történetek

November kezdetén már kisebb-nagyobb csoportokban, szinte bárhol megtaláljuk a károgók nagy csapatát. Persze év közben is összefuthatunk velük vagy gyakoribb dolmányos unokatestvérükkel, de a vetési varjak igazi szezonja az őszi időszakban kezdődik. Gondolom, ilyenkor Kedves Olvasó is leveri az árakat a biztonságosan őrzött ládikákról, amikből erre az alkalomra összegyűjtött hangulatok garmadát zárta el. Ki marad érzéketlen varjúsereg kááár kááár kórusának hallatán…

Miután a hátul haladó Mordon becsukta maga mögött az ajtót, Lupin előhúzta a pálcáját és Harryék meglepetésére az íróasztallal szemben álló hatalmas, embermagasságú tükörre szegezte.
- Speculum Aperitur! – hangzott a sosem hallott bűbáj, s a követező pillanatba a nagy tükrön eltűnt a hét ember képe, és mögötte egy tágas, világos mező jelent meg...

Mi sem maradhattunk ki ebből a látványból, így hát közel másfél hónapos munka után 2005. október 1-jén, szombaton a hegyeshalmi Stettni-tó bejáratához érkeztünk. Az előre széles körben meghirdetett program többekben felgyújtotta az érdeklődés szikráját, mert a hajnali hűvösség ellenére már megérkezésünk előtt többen szegezték messzelátójukat az égre és keresték a nagy vándorokat. Mi is hamar kiugrottunk a kocsiból és rövid időn belül madárcentrummá varázsoltuk a tó mellett álló fa épületet...

Teltek az évek, az időközben megszületett két közös fiúk, és asszony fia a Laci is egyre nőtt. Egy reggel a szokásos botránykor, a Laci kirohant a kisszobából és úgy szájon vágta a nevelőapját, hogy az egy hétig se enni, se beszélni nem tudott, Ezután sosem emelt kezet a férfi a feleségére, bármilyen részeg volt. A randalírozások nem szűntek meg, de ütni többet sosem mert...

Mindketten elhallgattak és gondolataikban mélyedtek. A doktornő szeme a nem is oly távoli múltba révedt. Eszébe jutott egy régi érzés. Hogy ő mit érzett akkor. A fájdalom, a kétségbeesés, a mély depresszió. És belenézett a férfi szemébe. Tisztelte azért, amiért nem roppant össze. Mennyi erő van ebben az emberben. Nem is gondolta volna...

Már az ágyon fekve szabadulunk meg maradék ruhadarabjainktól, de a maszkokat – mintha megbeszéltük volna – magunkon hagyjuk. Izgalmasan ragyog a szemed a fekete keretben, az ablakon beszűrődő utcai lámpák fénye érdekes árnyékokat rajzol ránk...

Zajok szűrődtek ki a hálószobából. Bementem. A kezemben még mindig ott volt a kés. Mikor benyitottam, egy lány éppen hatalmas élvezetben részesítette álmaim férfiját. Nem vették észre, hogy ott vagyok. A kés újra lecsapott. Először férfiasságát vesztette el, majd a fejét is. A lány először elájult, aztán ájultban kést kapott a mellébe...

Harry letette a lapot és az ujjai közt forgatgatta a horcrux-nyakláncot. Hátradőlt, majd hintázni kezdett a székkel és közben hangosan gondolkozott.
- Így sehova se jutunk… az árvaházban semmi sem volt, ami a serleg nyomára vezetne. Szerepelt az az eset, amikor bántotta a két gyereket, de semmi más…
A nyakláncon megcsillant a gyertya fénye, Harry és Ron szemében tükröződött, mint egy kis mécses lángja.
- De… de a horcrux… - folytatta Harry. – Ron, ez egy sértetlen...

- Tudja, én novellákat írok - mondta Kovács. - Azért érdekel a nő. Hallottam róla. Maga szerint bolond?
- Nem bolond - vakkantotta az öreg.
- Meséljen már na, ne kelljen magából mindent harapófogóval kihúzni - nógatta Kovács, és fürge kézzel nyitogatta a fiókokat, amikbe vagy húsz éve nem nézett más, csak Józsi.
- Nincs mit mesélnem - morogta az öreg.
- Igaz, hogy tíz éve minden reggel kijön a vonathoz?
- Asszongyák...

Egyszercsak az egyik sarok után egy kéz ragadta meg. Lihegő hangot hallott, és érezte az alkohol bűzét. Tapogató kezek matattak a testén, míg valaki leszorította.
Érezte, hogy a pólóját lehúzzák róla. Már a melleit fogdosta az idegen. Sikítani akart, ordítani, hogy segítsenek rajta, de képtelen volt rá, csak zokogott és rekedt hangocskákat hallatott...