Halottak napja

A férfi kilépett a kapun, mögötte a nagy bejárati ajtó döngve csapódott be. A hirtelen jött robaj felverte az utca csendjét. Fázósan összehúzta magán a kabátot, és a zsebébe nyúlt cigarettát keresve.. Bosszúsan vette észre, hogy a doboz üres. . -a fenébe is, már megint nem elég egy csomag egy napra - gondolta. Átnézett a túloldalra és látta hogy a sarki kisvendéglő nyitva van. Átment az úttesten, és belépett a helységbe. Az orrát megcsapta az emberekből kiáradó pára, mely keveredett a sör savanyú és a konyhából kiszökő zsír nehéz szagával. Rég nem járt már itt. Fiatal korában szinte törzsvendég volt, de azóta elkerült a környékről, és évek óta nem jött be. Szinte nem változott semmi, állapította meg. Ugyanaz a söntéspult, az asztalok az ócska műanyag székek. Az egésznek ugyanolyan külvárosi hangulata volt mint annak idején.

Oda ment a pulthoz, ahol egy középkorú hölgy könyökölt, és nézte a szomszéd falra fölszerelt televiziót.
- Csók. Adna nekem egy csomag szofit? - Kérdezte.
A nő kelletlenül maga mögé nyúlt, és letette a cigarettát a pultra.
- Még valamit?
- Köszönöm mást nem kérek.
Kivette a zsebéből a pénzt és ő is a nedves pultra tette. A pincérnő elhúzta száját és a kötényébe törölte az átázott papírpénzt. A férfi megfordult és elindult a kijárat felé, mikor észrevette, hogy a sarokban az asztalnál egy öregember könyököl. Odalépett hozzá.
- Jó estét Sanyi bácsi!
Az öreg felnézett, látszott a szemén, hogy nem ismerte meg .
- Jó estét.
- Nem ismer meg? tudja a Feri vagyok a harmadik emeletről..
- Jaj Ferikém, most ismerlek csak meg. Rég nem láttalak. Hogy vagy? Anyádnál voltál?
- Igen.
- Hogy van a mama?
- Köszönöm jól, öregesen, és maga?
- Fáradt vagyok Ferikém: Most jövök a temetőből, kinn voltam az én drága Esztikémnél. Tudod ilyenkor halottak napján gyönyörű este a temető. A sötétben az sok mécses ég, nagyon szép.
- Nagyon szép? Tudja fene, nekem a temető sosem szép, inkább szomorú.
- Én minden héten kinn vagyok az én drága kis feleségemnél. Ott pityergek, és emlékszem a gyönyörű évekre. Mennyi szép évet töltöttünk együtt, boldogságban.

A férfi szeme kikerekedett, szinte szólni sem tudott a meglepetéstől.
- Öreg, maga viccel, vagy komolyan beszél?
-Miért viccelnék Ferikém. Nem szokás, ilyesmivel viccelni.
- Én is így gondolom. Ezért csodálkozom azon amit itt összehordott. Elfelejtette?- én itt nőttem fel ebben a házban. Ismertem magát is , meg az Eszti nénit is.
A férfi hirtelen felállt, és köszönés nélkül otthagyta az öregembert. Kifelé megállt a egy pillanatra. Pénzt dobott a pultra.
- Kisasszony kérem, vigyen ennek a vénembernek még egy féldecit. Viszlát.

A sötét utcán elsétált a kocsijáig, de mielőtt beült volna, felnézett a nagy sarokházra.
Itt élte a gyerekkorát, ebben a körfolyosós proli házban. Azok az ötvenes évek, nem voltak könnyűek, de ők, mint gyerekek nem vettek észre ebből semmit. Természetesnek vették a zsíros kenyeret, a használt ruhát, meg szülői pofonokat. Nem is tudtak arról, hogy van olyan gyümölcs is mint a narancs, vagy a banán. Nem hallottak a milka csokoládéról, és ha probléma volt velük, a fater nem vitte őket pszihológushoz, lerendezte házilag. Ötvenegy lakás volt, a házban, és legalább harminc hasonló korú gyerek. Nyáron, a melegben a konyhaajtók nyitva voltak egész nap. Az emberek egymás előtt élték az életüket.. Nem nagyon voltak titkok, itt mindenki tudott a másikról mindent. Tudták ki mikor jött haza részegen, ki mikor miért veszekszik a családjával, vagy a szomszéddal. Ki vett új bútort, melyik fiatal lánynak van új udvarlója, melyik özvegyasszonynak van új szeretője és ki az aki már nem bírta tovább a poloska csípéseket és nem törődve azzal hogy kibeszélik a szomszédok, ciánoztatott.

Elővette a kocsi kulcsot, és kinyitotta az autót. Beült, de nem indított. Milyen furcsa gondolta, abban az időben nem volt mindenkinek saját lakáskulcsa. Egy kulcs volt, aki, elment utoljára az bezárta az ajtót és feltette a felső ablak peremére.
Na most próbálnánk ezt meg, mosolyodott el.

A hátsólépcsővel szemben, a földszinten lakott az Eszti néni a fiával. A férje a háborúban odaveszett, így ő özvegyen nagyon nehezen élt. Az ismerősök, mint ahogy az abban az időben szokás volt, összehozták a másodikon lakó hentes fiával. Addig duruzsolták a fülibe, hogy jó ember a Sanyi szeretni fog az téged is meg a fiadat is, míg ráállt és férjhez ment hozzá.. Igaz, hogy a férfi már akkor is ivott, de ez nem volt furcsa abban a környezetben. Nem is volt baj egy pár évig. Igaz előfordult, hogy részegen jött haza a férfi, és olyankor agresszív volt. Belekötött mindenbe és mindenkibe, de az asszony szelíden mindig lecsendesítette. A gondok akkor kezdődtek mikor a vágóhídon, ahol dolgozott, állandó éjszakás műszakra osztották be. Éjjel hiányzott az ellenőrzés, és reggelre rendszerint részegre itták magukat. Hazafelé még rátöltöttek az útba eső kocsmákban. Mire hazaért, csont részeg volt, Eleinte csak üvöltözött a feleségével, később már meg is ütötte. Rendszeressé váltak a korareggeli botrányok, ordítozások, verekedések.

Teltek az évek, az időközben megszületett két közös fiúk, és asszony fia a Laci is egyre nőtt. Egy reggel a szokásos botránykor, a Laci kirohant a kisszobából és úgy szájon vágta a nevelőapját, hogy az egy hétig se enni, se beszélni nem tudott, Ezután sosem emelt kezet a férfi a feleségére, bármilyen részeg volt. A randalírozások nem szűntek meg, de ütni többet sosem mert. Az asszony egyre jobban tönkrement, eleinte csak fogyott, később ö is a pohár után nyúlt. Rettenetes élete volt. Többször próbált meg öngyilkosságot, de még az sem sikerült neki. Aztán évek múlva a rák elvitte őt, megszabadítva az élettől amihez akkor már egyáltalán nem ragaszkodott

Beindította a kocsit, és lassan elindult. Az utca teljesen kihalt volt, csak az egyik szemeteskuka mögött ülő macska szeme verte vissza élesen a reflektor fényét. Felzaklatták az emlékek, nyugtalan lett. Eszébe jutott az is, hogy milyen furcsa az élet. Az asszony nagyobbik fia a Laci, alkoholista lett. A negyvenes éveinek közepén halt meg. Részegen elesett és egy kőbe ütötte be úgy a fejét, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta. Belenézett a visszapillantó tükörbe, de nem látott maga mögött semmit, csak a sötétet.
Halottak napja van, mormolta és kifordult a világos főútra.