A megálló

Nyirkos, hideg volt a reggel. Az ügyeletes vasutas alig látta a peronon a nőt. Nem is nagyon figyelte.
- Azt hallottam, mindig itt van - jegyezte meg mellette a főnökségről küldött ember, a Kovács Botond. Azért jött, hogy elvégezze a leltárt. Újmódi ez a régimódi név, gondolta az öreg Józsi, aki nem sokba nézte a sok Botondot, Bencét, meg más fityfenét.
- Ja, mindig - felelte, mert fázott, és nem volt kedve beszélgetni.
Bementek a fűtetlen állomásépületbe, majd a jegykiadó fülkéjébe.
- Tudja, én novellákat írok - mondta Kovács. - Azért érdekel a nő. Hallottam róla. Maga szerint bolond?
- Nem bolond - vakkantotta az öreg.
- Meséljen már na, ne kelljen magából mindent harapófogóval kihúzni - nógatta Kovács, és fürge kézzel nyitogatta a fiókokat, amikbe vagy húsz éve nem nézett más, csak Józsi.
- Nincs mit mesélnem - morogta az öreg.
- Igaz, hogy tíz éve minden reggel kijön a vonathoz?
- Asszongyák.
- Hisz maga látta. Maga is itt volt.
- Nem érek én rá bámészkodni.
- Mert a szeretőjét várja? Na! Azt, nem?
- Tán azt.
- Mert hogy mindig ezzel a hajnali vonattal jött meg.
- Nincs is más - mondta az öreg.
- Nos - egyenesedett ki Kovács, és elégedettség ömlött el az arcán. - Ez se mától.
- Ez se - hagyta rá Józsi, és már hallotta a távoli vonat zaját.
A szerelvény zajosan és közönyösen robogott át az állomáson. Nem telt bele két perc, az üvegablak előtt megjelent az asszony.
Nem volt már fiatal, csinos se, haja kócos, ősz, szeme beesett. Mint ki kilométereket rohant, úgy zihált, arcára kétségbeesés ült ki.
- Nem állt meg - lihegte - Nem állt meg a gyors.
- Jó napot asszonyom - hajolt nyájasan a jegykiadó ablak lukacsaihoz Kovács. - Sajnálattal kell közölnöm az utazóközönséggel, hogy november elsejétől nem áll meg itt a gyorsvonat. Racionalizálták a társaság működését, és a fölösleges…
- Nem állt meg - motyogta az asszony, és alig figyelt oda. - Nem állt meg.
- Sajnos a…- halt el Kovács hangja, mert nem volt kinek mondani, az asszony elment.
- Nem értem, miért van úgy oda - fordult Kovács némileg zavarban az öreg vasutashoz, aki szemérmesen az iroda sarkába húzódott. - Tíz éve nem jön a szeretője. Legalább nem várja itt minden reggel a szerencsétlen. Épp ideje, hogy kijózanodjon.
Az öreg nem felelt semmit.

Az asszony finomat főzött. Két félét is, mert a gyerek meg az ura húsra vágyott vacsorára, a kislány pedig az édeset szerette. Kicsit szomorúan állapította meg magában, hogy a fánk ki fog hűlni, mire a kislány hazaér.
Gondosan becsukta maga mögött a lakás ajtaját, és gyalog kapaszkodott fel a tizedikre. A tetőre vezető ajtóhoz volt kulcsa. Kapott engedélyt, hogy itt teregessen. Egyetlen pillantást se vetett a városra. Nem érdekelte. Nehézkesen átmászott a védő korláton, a tető széléhez ment, és átlépett rajta.