Nemzetközi Madármegfigyelő Nap

Minden év október első hétvégéjén ünneplőbe öltözik a világ. Ekkor ugyanis a Föld 30 országaiban megrendezik a Nemzetközi Madármegfigyelő Napot. Csak hazánkban kb. 150 helyen sok ember ragad távcsövet, hogy újra és újra szem- és fültanúja lehessen az évente előforduló nagy eseménynek. Ősz derekán már javában folyik a természet nagy színpadán a több, mint egymilliárd főszereplős jelenet, a madárvonulás.

Mi sem maradhattunk ki ebből a látványból, így hát közel másfél hónapos munka után 2005. október 1-jén, szombaton a hegyeshalmi Stettni-tó bejáratához érkeztünk. Az előre széles körben meghirdetett program többekben felgyújtotta az érdeklődés szikráját, mert a hajnali hűvösség ellenére már megérkezésünk előtt többen szegezték messzelátójukat az égre és keresték a nagy vándorokat. Mi is hamar kiugrottunk a kocsiból és rövid időn belül madárcentrummá varázsoltuk a tó mellett álló fa épületet és környékét. Pár perc alatt a falakon feszültek az ismeretterjesztő plakátok. A védett madarainkat bemutató poszterek mellé felsorakoztak a parlagi sast (2005-ös év madara) ábrázoló képek, de persze a Natura 2000 című óriáslap is hirdette a természet értékeit. A legérdekesebb kifüggesztésnek talán a tollas barátaink vonulási irányát bemutató térképek voltak. Ezek mellett hamar helyet kapott egy Hi-Fi torony is, melyből a madarak vidám éneke zengte tele a hangok csatornáit. Harsogtak a hangulatos strófák, melyeket Schmidt Egon közérthető beszéde, tájékoztatója tett még élvezetesebbé. A háromlábú teleszkópunk is hamar elfoglalta a neki szánt helyet és pillanatok alatt érdeklődő kíváncsi szemek tapadtak rá. Nem csoda, hiszen keveseknek adatik meg tollas barátainkat 60 x-os nagyítás mellett megfigyelni. Ilyen közelségben már nemcsak a madár mozgását, de szinte a hangulatát, lelki világát is meg lehet érezni. Ahogy telt, múlt az idő, kíváncsiskodók sokasága érkezett a főhadiszállásra. Kérdéseikre válaszainkkal próbáltunk mind nagyobb szerepet átadni nekik a természetszeretet óriási tortájából. A látottak alapján ízlett nekik az édesség, tollgombócainkkal való gyakorlati és elméleti találkozás. Mosolygó emberek hada szemezett a plakátokkal, többek a világosodó égboltot kutatták.

Az idő, mint vándorsólyom zúgott el felettünk és alig vettük észre, hogy már a 8 órát is elhagytuk rég. Megigazítottuk bakancsainkat és elindultunk egy rövid sétára a Stettni-tó partján. Fiatalok és idősebbek, tanárok és diákok együtt szedték lábaikat a kissé már kopottas, zöld színekkel borított ösvényen. A nagy változás évszaka rányomta bélyegét a tájra, de mint mindig így sem maradt látnivaló nélkül a madarász menet. Csilp csalp csalp csilp csalp -szólt kedvesen az egyik leggyakoribb füzikénk, melytől a kirándulók lázba jöttek. Mosolygó fejüket a hang irányába fordították és a madárhatározó könyvek segítségével már képi megjelenítésben is sikerült bemutatni a hang okozóját. A tó körüli séta gyakori megállásokkal, beszélgetésekkel, rögtönzött kiselőadásokkal folyt, hogy minél eredményesebben tudjuk oltani az aktív résztvevők bámulatra méltó tudásszomját. Öröm volt látni, miként fedezik fel túratársaink a természet eddig részükre féltve őrzött titkait. Örömmel rántották le a leplet tollas barátaink életéről és nyitották ki kapuit a természetvédelmi lehetőségeknek.

Élményektől megrészegülve haladtunk tovább egészen egy szántóföld széléig, hol szárnyasaink igazán bőkezűen bántak az élményekre áhítozókkal. Percek leforgása alatt került távcsöveink fókuszába a vörös vércse, az egerészölyv, szürke gém, tengelic, zöldike és még sorolhatnánk. Csoda hát, ha mint a csirizel odaragasztottak minket a területre és nem tudtunk szabadulni a látvány varázsától. A predátorok látványa mindenkit feltüzelt és odaláncolt a messzelátóik mögé. A fránya idő múlása viszont kegyetlenül csattogtatta fogait. Mit sem törődve azzal, hogy mi jól szórakozunk, egyre jobban szorította össze álkapcsát és taszigált vissza minket a kiinduló pontra.

Bevallom, nem hittem volna, hogy pusztán tollas barátaink látványától ekkora izgalomba tudunk hozni mindenkit és valahol belül örömtáncot jártam, hiszen szembesültünk a kicsit féltve feltett kérdés válaszával. Igen, van jövője a zöld világnak. Amíg életkortól függetlenül ilyen szenvedéllyel, lelkesedéssel, izgalommal töltődünk fel tollasainkat látva, van jövőd természet. Ők, akik ilyen áhítattal csodálják a madárvonulást, biztos, őrzőik lesznek a felbecsülhetetlen kincsnek.

Visszaérkeztünk a főhadiszállásra és hamar cselekednünk kellett. Először Fekete Tamás, a Hegyeshalmi Vasutas Sporthorgász Egyesület elnöke, mint a rendezvény főszervezője nyitotta meg hivatalosan a csoportos madár lest. Jómagam, mint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja próbáltam egy kicsit “a természet szolgálatába” állni.

Ezek után a vetélkedőre való felkészülés következett. Diákok hada kapta meg a menetlevelet és kovácsolt rímeket a csapat nevével összefüggésben. El is indítottuk hát a 6 állomásból álló játékot. A kb. 12 gyerekcsapat vette birtokba a tó környékét és keresték, kutatták az állomásokat. Amint mástól hallottam, megvalósult a vágyunk is. Vidám kacagó stílusban adtuk át a kérdéseket és a feladványok nagy része nevetésbe fulladt. A jókedvű diáksereg hahotázásától harsogtak az állomások. A játékos és a játékvezető együtt tört ki nevetésben. Csoda hát, ha ilyen jó csapatok voltak! A gyerekek úgy jöttek ide, hogy szórakozni szeretnének és ezért mindent meg is tettek. Befogadtak minden érdekességet, általuk vált a rendezvény olyanná, amit át kellett érezni. Egyes merészebb nebulók rágyújtottak egy-egy nótára, de voltak kik üdítő humorukkal vidították egymást és nem egyszer a mi hangulatunkat is. Csoda hát, ha az idő könyörtelen kegyetlenséggel loholt a nyomukban, és mint hóhér csillogtatta meg borotvaéles bárdját. Az önfeledt mókában utolért minket és már majdnem sarkunkba vágta szerszámját. Nem volt mit tenni, sürgősre fogtuk a programot és villámgyorsan fejeztük be a rendezvényt. A célba érkezett csapatok pontszámainak összeszámolásakor adódott egy kis bibi. Sajnos nem minden játékvezető alkalmazta megfelelően a pontozást, így a menetlevelekben való értékelés használhatatlanná vált, papíron elmaradt. A napsütéses, szélcsendes, közel húsz fokos szombat délelőtt viszont olyan ajándékot adott nekünk, melyek elismerése fizikális papírokkal lehetetlen. Tudtuk, olyasmit kaptunk, amelyért érdemes volt kilátogatni. De azért a legalacsonyabb versenyzőknek átadtuk a tüzesfejű királyka díjat, mely egy koronát és oklevelet tartalmazott és aki kapja, marja alapon szétosztottuk az édességeket.

2005. október 1-jén, Hegyeshalomban, a Stettni-tó partján összehoztuk a Nemzetközi Madármegfigyelő Napot. Köszönjük a részvétet a Piarista Általános Iskolából Kustánné Enzsel Katalin tanárnőnek, a Fekete István Általános Iskolából Posztós László tanár úrnak, a Hegyeshalmi Általános Iskolából Nyársik Zsuzsanna tanárnőnek és a diákoknak, a Móra Ferenc Iskolából egy családnak, a hegyeshalmi televíziónak, Jakab Zoltánnak, Szabóné Gregus Melindának, Gregus Dávidnak, Márczis Istvánnak, valamint a nagyközség lakóinak. Továbbá Behon Gábornak, Fera Gábornak, Süly Bálintnak, édesapámnak, menyasszonyomnak, Fekete Tamásnak és mindenkinek, aki részt vett a rendezvényen.

Megszámlálhatatlan órát dolgoztunk érte, de megérte. Aki eljött, látta tollas barátaink életét. Ennél viszont sokkal több történt. Aki megfigyelte a természetet, képi anyagokból gondolatokat kovácsolt. Ezek az érzések alakították, szépítették saját magát, a szemlélőt. Valójában, aki kint volt, egy vidám nappal gazdagodva és szívében, lelkében megszépülve térhetett haza.

Este, mikor fejüket a párnára hajtották, remélem megérdemelt méltó büszkeséggel hunyták le szemüket, mert ők is ott voltak az első sorban és képviselték velünk együtt a természet megőrzésének fontosságát.


Köszönöm szépen, hogy Ti is “a természet szolgálatába” álltatok!


Madárbaráti üdvözlettel:


Nagy Kornél