Történetek

Miután a hátul haladó Mordon becsukta maga mögött az ajtót, Lupin előhúzta a pálcáját és Harryék meglepetésére az íróasztallal szemben álló hatalmas, embermagasságú tükörre szegezte.
- Speculum Aperitur! – hangzott a sosem hallott bűbáj, s a követező pillanatba a nagy tükrön eltűnt a hét ember képe, és mögötte egy tágas, világos mező jelent meg...

Mi sem maradhattunk ki ebből a látványból, így hát közel másfél hónapos munka után 2005. október 1-jén, szombaton a hegyeshalmi Stettni-tó bejáratához érkeztünk. Az előre széles körben meghirdetett program többekben felgyújtotta az érdeklődés szikráját, mert a hajnali hűvösség ellenére már megérkezésünk előtt többen szegezték messzelátójukat az égre és keresték a nagy vándorokat. Mi is hamar kiugrottunk a kocsiból és rövid időn belül madárcentrummá varázsoltuk a tó mellett álló fa épületet...

Teltek az évek, az időközben megszületett két közös fiúk, és asszony fia a Laci is egyre nőtt. Egy reggel a szokásos botránykor, a Laci kirohant a kisszobából és úgy szájon vágta a nevelőapját, hogy az egy hétig se enni, se beszélni nem tudott, Ezután sosem emelt kezet a férfi a feleségére, bármilyen részeg volt. A randalírozások nem szűntek meg, de ütni többet sosem mert...

Mindketten elhallgattak és gondolataikban mélyedtek. A doktornő szeme a nem is oly távoli múltba révedt. Eszébe jutott egy régi érzés. Hogy ő mit érzett akkor. A fájdalom, a kétségbeesés, a mély depresszió. És belenézett a férfi szemébe. Tisztelte azért, amiért nem roppant össze. Mennyi erő van ebben az emberben. Nem is gondolta volna...

Már az ágyon fekve szabadulunk meg maradék ruhadarabjainktól, de a maszkokat – mintha megbeszéltük volna – magunkon hagyjuk. Izgalmasan ragyog a szemed a fekete keretben, az ablakon beszűrődő utcai lámpák fénye érdekes árnyékokat rajzol ránk...

Zajok szűrődtek ki a hálószobából. Bementem. A kezemben még mindig ott volt a kés. Mikor benyitottam, egy lány éppen hatalmas élvezetben részesítette álmaim férfiját. Nem vették észre, hogy ott vagyok. A kés újra lecsapott. Először férfiasságát vesztette el, majd a fejét is. A lány először elájult, aztán ájultban kést kapott a mellébe...

Harry letette a lapot és az ujjai közt forgatgatta a horcrux-nyakláncot. Hátradőlt, majd hintázni kezdett a székkel és közben hangosan gondolkozott.
- Így sehova se jutunk… az árvaházban semmi sem volt, ami a serleg nyomára vezetne. Szerepelt az az eset, amikor bántotta a két gyereket, de semmi más…
A nyakláncon megcsillant a gyertya fénye, Harry és Ron szemében tükröződött, mint egy kis mécses lángja.
- De… de a horcrux… - folytatta Harry. – Ron, ez egy sértetlen...

- Tudja, én novellákat írok - mondta Kovács. - Azért érdekel a nő. Hallottam róla. Maga szerint bolond?
- Nem bolond - vakkantotta az öreg.
- Meséljen már na, ne kelljen magából mindent harapófogóval kihúzni - nógatta Kovács, és fürge kézzel nyitogatta a fiókokat, amikbe vagy húsz éve nem nézett más, csak Józsi.
- Nincs mit mesélnem - morogta az öreg.
- Igaz, hogy tíz éve minden reggel kijön a vonathoz?
- Asszongyák...

Egyszercsak az egyik sarok után egy kéz ragadta meg. Lihegő hangot hallott, és érezte az alkohol bűzét. Tapogató kezek matattak a testén, míg valaki leszorította.
Érezte, hogy a pólóját lehúzzák róla. Már a melleit fogdosta az idegen. Sikítani akart, ordítani, hogy segítsenek rajta, de képtelen volt rá, csak zokogott és rekedt hangocskákat hallatott...

Szép, nagy férfiemberek körülöttem sikítanak, ha homályban rémeket látnak, újsággal, baltával nyitnak be ide-oda, a mérgekről szerencsére lemondanak, mert hisz van itt egy imádott kutya is. Személyes sértésnek veszem, hogy üldözik a haverom! A helyzet kezd tarthatatlanná válni, újabb dolgot kéne kitalálni...