Történetek

Tésztaföld már megszületésekor sok-sok népnek adott otthont, akik sokszor kerültek összetűzésbe a szomszédaikkal. Amikor IV.KakaóvalTöltöttMazsolásKalács jutott hatalomra, megpróbált egységet teremteni, kerekasztal beszélgetésekre hívta a különböző népek vezetőit és megpróbált közvetítő lenni a problémás kérdésekben. Ez sikerült is neki, mindenki megértette, hogy a legjobb a békés együttélés...

- A h49518-ast előkészítettük ! - Ez az egyszerű mondat hangzott el, amit hallani vélt. Pár perccel később hirtelen minden elmosódik! -Ne! Ne! -már nem kiabál a férfi. Elméje végleg elcsendesült, és oda jutott, amit egyszer nagyonrég mennyországnak, avagy túlvilágnak emlegettek azok az arctalan idegenek, akiket mára csak egy ,,h" betűvel és néhány számmal jellemeznek a Brasik...

A férfi kimondottan agresszívnak tűnt, mi több, igénytelennek is, de legalább nem jött egyből azzal, hogy hálát várjon el egy kulturáltságból adódó gesztusért.
– Amerre Dingó visz minket. Ha akarod, előremehetek hozzá.
– Nem, köszönöm – felelte Arina – Ha jól hallom, most Ryana is épp elég neki.
– Jah, tüzes kis szuka, az egyszer biztos – pillantott hátra a férfi. Soknapos szőke borostáját átvilágította a nap...

Majd a lány elindult festeni egy félkész épületbe, a kőműves pedig kerítést rakni a kert végébe. Mindkettőjük fejében varázslatos emlékek cikáztak az előző éjszakáról, de külön-külön arra a következtetésre jutottak, hogy álmodták az egészet...

egijedtem, hogy valami komoly baja lett az illetőnek, de amikor láttam felállni, kicsit megnyugodtam. Persze segítettem neki sűrű bocsánatkérések közepette.
- Jaj, ne haragudjon. Késében vagyok a munkahelyemről már az első nap és azt hit...tem... -elakadt a szavam. Egy fiatal és gyönyörű nő volt az. Nagyjából olyan magas, mint én. Világosbarna göndör haj, kékes szem, márványszobor szerű arc. Hófehér és tökéletes minden ízében... a formája, semmi bőrhiba. Egy cseppet sem haragudott......

Voltál már egy történet szereplője? Ha igen, tudnád, hogy mennyire unalmas. Mert mindig ugyanaz... Most elkezded olvasni, és csak olvasod és olvasod... Én meg mesélem, hogy miért gyűlölök bezárva élni! Mert mindig ugyanaz...

Ritkán járt haza. Fájónak, és távolinak érezte azt a világot, melyben még mindig a sugárzó jókedvet, és az állandó mozgást kötötték a nevéhez. Fájóan távolinak a srácot, aki miatt újra kellett teremtenie önmagát. Teljes átalakulása igazából csak egy célt szolgált: nehogy még egyszer megismétlődjön a rettenetes tragédia, tudniillik, hogy beleszeret valakibe...

- ...és uraim! Eme kosárban egy igazi vámpír lapul, aki nappal is tevékenykedhet!...
- De akkor miért kell neki a kosár? - kérdeztem azonnal beléfojtva a szót, olyan hangsúllyal, aki igencsak kételkedik benne, hogy abban tényleg egy vámpír van, hacsak nem a Dél-Amerikában őshonos vámpírdenevérről van szó, de igencsak kétségbe vontam, hogy egy ilyen szakadt ember honnan szerezhetne egy ilyen ritka példányt...

Egy srác volt, olyan, amilyet a lányok 99%-a hites férjének és gyermekei apjának álmodik. Okos, kreatív, jóképű, ráadásul szeretett… képes volt szeretni azt az üres lényt… Tudtam, hogy ha megpróbálom vele, boldog lehetek. Tudtam, hogy a tenyerén hordozna élete végéig, mégis elküldtem, minden magyarázat nélkül… Ne kérdezd miért...

Az ajtó nyikorogva kinyílt. Craig összeesett. Térdei is már véreztek. Teste földre rogyott. Megérezte a fájó sebet, ahogy a hideg faparkettához ér. Szájából kifröccsent némi piros és sárga színű folyadék.
Az ajtó mögött meglátta az alakot, melyet már oly régóta ismert. A saját kitalációját.
Az kis termetű alak, melynek arcát eltakarta feketehaja, egy köntösben volt. Az is koromfekete volt. De egyik szemét meglátta. Lila volt...