Romantika

- Szia! – csacsogta vidáman a festőlány a kőművesnek.
- Jó reggelt! – válaszolt amaz a bajusza alatt mosolyogva- Hogy vagy?
- Kösz jól… - itt némi csend következett.
- Szép időnk van!...
- Igen, végre kisütött a nap…
- Ideje volt ennyi eső után…
- Így legalább végre van mit csinálni… - újabb hosszú szünet.
- Bár jön az ősz…
- Ne is mondd: köd, hideg…
- Reggel soká sötét…
- Este hamar… - kínos csend. Majd a lány elindult festeni egy félkész épületbe, a kőműves pedig kerítést rakni a kert végébe. Mindkettőjük fejében varázslatos emlékek cikáztak az előző éjszakáról, de külön-külön arra a következtetésre jutottak, hogy álmodták az egészet. Mert ilyesmi nem történhet a valóságban. Ott festék van, és malter, és tégla, és főnök, és munkatársak, és fáradtság… és nincs idő ostobaságokra.

S vajon ki győzhette volna meg őket az ellenkezőjéről…? Hiszen nem látta őket más, csak az öreg tó, a hold, és a csillagok…