Egy vizihulla története

Nem volt szép. Magábaforduló, csöndes lánynak ismerte mindenki.
Régi énjét, barátaival és családjával együtt jó messze hagyta, amikor egy távoli várost választott továbbtanulása helyszínéül.
Ritkán járt haza. Fájónak, és távolinak érezte azt a világot, melyben még mindig a sugárzó jókedvet, és az állandó mozgást kötötték a nevéhez. Fájóan távolinak a srácot, aki miatt újra kellett teremtenie önmagát. Teljes átalakulása igazából csak egy célt szolgált: nehogy még egyszer megismétlődjön a rettenetes tragédia, tudniillik, hogy beleszeret valakibe.
Kevés barátja volt, ritkán járt el otthonról. Ha egyedül volt- ami gyakran megesett- ősöreg szaxofonján szomorkás blúzokat komponált.

Egy napon az egyik szaktársa megkérte, tanítsa meg szaxofonozni. Az illető fiút már régóta ismerte. Jóban volt, vele, mert nem érezte veszélyesnek töredékekben fennmaradt lényére nézve. A fiú ugyanis rengeteg dologban hasonlított az egykori sráchoz, a lány pedig biztosan tudta: ugyanazt a hibát nem követi el kétszer.
Elkezdődtek a szaxofonórák, s a tanár- tanuló viszonyt hamarosan barátság váltotta fel. Nagyon jól megismerték egymást, rengeteget nevettek, mókáztak együtt. A lány mindig aprólékosan megtervezte az órákat, hogy ugyanúgy megszerettesse újdonsült barátjával a hangszerét, ahogy ő maga szerette.
Néhány hónap, és sok-sok zeneóra múlva a lány egy kellemes nyáreleji estén a folyóparton sétálgatott. Nem volt egyszerű manőver, éveken át keményen dolgozott, hogy elbírjon menni az ölelkező párocskák mellett. Az egyik pad előtt elejtette a kulcscsomóját, ami arra késztette, hogy megváltoztassa mereven előremeredő fejtartását. Lehajolt, és közben félszemmel meglátta a fiút, aki egy ismeretlen lánnyal beszélgetett. A tompa fájdalom röhögve közölte vele: ez megint ugyanaz a hiba. Olyan nehéz volt mosolyt erőltetni az arcára, mint még soha. Halkan köszönt, majd hazaindul.

Csendben összepakolt. Rövid levelet írt a családjának, majd feladta a cókmókjával egyetemben. A szaxofont elvitte a fiúhoz. Úgy tervezte, csak leteszi az ajtó elé- előbb- utóbb úgyis megtalálja valaki- de számításait keresztülhúzta a véletlen: a fiú épp akkor ballagott haza a randevúról.
- Ezt neked adom - mondta a lány az ajándék mellé.
- Ugyan miért? Szeretek zenélni, de te mihez kezdesz nélküle?
- Nincs szükségem rá- hangzott a mesterkélten vidám válasz.
- Bolond vagy! Miért?
- Mert el kell mennem. Meglátogatom… egy régi barátomat.
- De ilyen hirtelen, és… mikor jössz vissza?
- Nem jövök vissza. Bocs, késésben vagyok - hadarta a lány és gyors léptekkel eltűnt a meglepett fiú szemei elől.
Két nap múlva mosta ki felpüffedt holttestét három várossal lejjebb az öreg folyó.