Történetek

- Kelj fel!
- Igazán kényelmes ez a testhelyzet. Nem értem miért kellene ezen változtatnom?
- Mert kaphatsz egy golyót a fejedbe.
Ez nyomós érv volt, nem szálltam vele vitába. Felálltam, még mindig háttal a támadómnak. Ketten voltak, de eddig csak az egyik beszélt. Most megszólalt a másik is:
- Fordulj meg, de, csak semmi hirtelen mozdulat! ...

Olyan unalmas minden. Legbelül ürességet érzek, ami teljesen elnyom. A hideg körülvesz. Fázom. Majd meg fagyok. Milyen kínnal teli érzés, mikor az ember nem érez semmit. A vágy is a közelben repdes, szinte megőrjít, de mégsem ér el. Éjfél van. Még mindig ébren. Valamit mégiscsak elkezdek érezni. A magány...

Szóval jól kijöttünk. És most megcsal. De miért teszi ezt? Talán kevesebbnek érzi magát? Lehet, hogy azért nem érezte jól magát a kapcsolatunkban, mert nekem magasabb az iskolai végzetségem, mint neki? De ebben csak magára vethet. Én nem adtam fel az egyetemet. Végig kínlódtam az agrár egyetemet. Ő meg ott hagyta az ő suliját. Állítólag miattam, mert túl nagy lett volna a távolság. Ezt is próbálta rám fogni, de hiába...

A szellem odaúszott hozzá a levegőben, és felé kapott. Steve reflexeire hallgatva az arca elé kapta karját. Az éles szerszám nagy lendülettel végigvágott húsán. Steve felordított, valós fájdalmat érzett. Talán tényleg igaz, hogy itt a vég? A vágás a csontjáig hatolt, szinte kettészelte alkarját...

Valójában nálam nem volt fegyver, legalábbis töltve nem. Az én dolgom az volt, hogy kirámoljam a pénzt, de a kiérkező egységek gyorsabbak voltak és hatékonyabbak is, mint amire számítottunk. Szóval miután a fiúk az egészet rám fogták azután következett az én kihallgatásom. Rögtön a nyitómondatban elmondták a rendőrtisztek nekem, hogy tudják, hogy én ártatlan vagyok, de a másik két fickó váltig állítja, hogy én vagyok a felelős. Visszagondolva be kellett volna köpnöm őket, de akkor, és...

A köd, ha pára és a fák lombkoronái alatt látni lehetett a világ, az élőlények, a mágusok mozgását akik háborítatlanul éltek együtt a az erdő lakóival a kentaurokkal, koboldokkal akik a föld mélyén áskálódtak , unikornisokkal akik a havasi rétek magaslatain legelésztek, óriásokkal akik a magas hegyek hágóit őrizték...

Látni szeretném az arcomat, de nincs olyan tükör, amiben végre szembe találkoznék vele, legalábbis most nincs itt olyan. Meg akarom keresni magamat, de ahhoz szükségem van rá. Ma megtalálom. Pozitív gondolatok. Csak arra kell gondolnom, összpontosítanom, hogy ma megtaláljam. Ma megtalálom...

Kiszabadította magát a karjaim szoros öleléséből. A szemem piroslott a sós nedvtől. Kezét hozzáérintette az arcomhoz, letörölte a könnyeim, s csak annyit mondott: SZERETLEK. De ezt is oly halkan tette, hogy inkább tudtam, mint hallottam, amit mondott...

Hangos sikítás rázta meg az egész kastélyt. Linda hidegverítékkel borított arccal ült fel ágyában. Hirtelen azt sem tudta, hol van. A rémálomban, vagy a rideg valóságban. Hamarosan még egy sikoly hasított a sötétségbe. Linda azt is tudta, hogy mi is az oka a nagy felfordulásnak. Közvetlen ágya mellett ott ágaskodott egy, az ablakon benyúló derékvastagságú ág. Lassan mozgott is a növény. Olyan volt, mintha ki akarna tapogatni valamit. Linda felugrott az ágyról, és magára kapta az este hevenyészve...

Üdv. Jennifer Moon vagyok, auror. A továbbiakban olyan dolgokat fogok leírni, amelyeket nem mindenki tart majd hihetőnek, sőt sokak meg is akarnak majd cáfolni, vagy eltenni láb alól, ahogy azt már rengetegen próbálták...