Harapós vágány

Nos, igen. Az embereknek tegnap óta nem igazán jött meg a kedvük az adakozáshoz. A mai termésem 250 forint. Még hagyjuk. Ez a napi átlagos összeg, amit kéregetéssel össze tudok szedni. Ha néha becsúszik egy kis újságárusítás, kocsimosás, vagy ha épp megcsinálunk egy balhét a fiúkkal, több is összejön. De most be kell érnem ennyivel. Ebből simán kijön egy hamburger, vagy két feles és egy pogácsa.
Három éve vagyok hajléktalan, azóta tiprom Debrecen utcáit keresve a megfelelő helyet, ahol megszállhatok valameddig. Mindig oda költözöm, ahol épp megtűrnek.
Jelenleg a vasúti pályaudvaron ütöttünk tanyát a fiúkkal. Geri, Karesz, Bacsó meg én. Most velük lógom. A hajléktalanoknak muszáj csoportokba verődniük, hogy megvédjék egymást, és hogy minél több ember legyen kéznél, ha balhékra kerül sor. A balhé alatt értendő az elbizakodott utcai nép kizsebelése, autófeltörés, közvetítés a bűnözők közt.
Veszélyes élet ez, de hát mit tehetnénk?


Mégis csak jó ötlet volt a két feles mellett döntenem. Egyszerre laktat, növeli a testhőmérsékletet és elandalít.
Éjjel három óra van. Ilyenkor az én fajtámmal van tele a pályaudvar. Mindenki talált magának egy szabad padot, mert most nincs forgalom. Csak a rockkoncertekről haza igyekvő néhány suttyó kölyök rondít bele a nyugalomba. De ha randalíroznának, vagy túl hangosak lennének, tudjuk, mi a dolgunk.
A neonlámpák fényei fehéren fodrozódnak a pasztellszín járólapon. Az üvegfalakon át halványan belátszódnak a város körvonalai.
Lekucorodom az egyik padra. Kényelmesen elhelyezkedem és a karjára hajtom a fejemet. A mellettem lévő padon Geri már javában hortyog. Bacsót és Kareszt viszont nem látom sehol.
Ja, de igen. Ott vannak a peronra vezető kijárat mellett. Most jönnek be. Biztos eldumálták az időt, miután bedobták a maguk egy-egy felesét.
A főbejáraton betoppan egy drága dzsekis, lenyalt hajú, szeplős képű faszi. Bizonyára siethet, mert nagy iramban veszi a lépteit. De hát hová sietsz, te árgyélus? Majd csak négykor indul az első vonat. Addig még van idő.
Khrrrr
Bassza meg. Korog a gyomrom. Éhes vagyok. Még van ötven forintom, abból vehetnék egy pogácsát az éjjelnappali büfében. Viszont felkelni nincs erőm. A fáradtság sokkal erősebben húzza lefelé a szemhéjaimat, mint ahogy az éhség kaparássza a gyomromat. Inkább fekszem még. Majd reggel eszem.
Bacsó továbbra is a bejárat mellett áll, de Karesz ellép onnan. A drága dzsekis faszi elé állít. Még elég spicces, ahogy Bacsó is. Ki tudja, mi történhet még, ha netán elveszti a fejét.
- Ne haragudjál már, tesókám – szólítja meg a faszit udvariasan, de a nyelve
igencsak botladozik – tudod, két napja nem ettem. Nem tudnál adni nekem egy százast, hogy a büfében vehessek egy szalámis szendvicset?
A faszi először megszeppen, tekintete jobbra-balra rángatózik, mintha segítség után kutatna. Esetlenül előszedi a pénztárcáját. Kinyitja, matat benne egy kicsit, majd félszeg hangon kijelenti.
- Bocs, de csak negyven forint apróm van.

Karesz jó széles, gúnyoros vigyorra húzza a száját. Egy pillanatra hátra néz a
válla fölött. Heherészve összenéznek Bacsóval.
- És azt nekem adnád? – kérdi végül Karesz
- Hát… - habogja a faszi. Zaklatottnak látszik - … hát de az nem száz, abból
Még nem jön ki a…
- Ne érdekeljen az téged. – inti le Karesz – ide adod vagy sem?
A faszi összerezzen. Szemei ijedten szegeződnek Kareszre. Nagyon be lehet
tojva ettől az egyszerű kérdéstől. Ez a magamfajtának különösen jó szórakozás. Nem is gondoltam volna, hogy műsoros est lesz.
- Jó, de ez… - nyögi ki végül a faszi
- Óh, hát, baszd meg… - méltatlankodik Karesz a maga bárdolatlan módján.
- Baszd meg, BASZD MEG! - tör ki a faszi türelmét vesztve. – Akkor lejmolj
anyádtól, baszd meg! – heves mozdulatokkal összecsapja és zsebre vágja a tárcáját. Dühösen kibaktat a peronra.
Öcsém, ezt nagyon nem kellett volna. Kareszék ezt nem fogják annyiban hagyni. Már indulnak is utánad. Most aztán ellátják a bajod, öcskös. Meglátod, mire képesek a csavargók, ha basztatják őket.
Szívesen végignézném, ahogy meggyepálják, sőt, még segítenék is a cimbiknek, hátha velem is megosztják a zsákmányt, amit ettől a szarcsimbóktól elszednek. De fáradt vagyok. Meg amúgy sem vagyok most balhés hangulatban.
Lehunyom a szememet. Elpilledek és elalszom.


Másnap reggel ugyanakkora embermorajlásra, ámde sokkal nagyobb nyüzsgésre ébredek, mint általában. Egész tömeg csődült össze a peronra nyíló kijáratnál. Van, aki sóvárogva, van, aki elborzadva figyel.
Nehézkesen feltápászkodom, és kitörlöm szemembe költözött csipát. Geri még mindig húzza a lóbőrt. Itt hortyog a mellettem lévő padon. Bacsót és Kareszt viszont nem látom sehol. Gondolom, már javában tartják a markukat valamelyik járda tövében.
Khrrrr.
Nem bírom tovább. Ma már muszáj leszek enni valami táplálót. Tarts ki, gyomrocskám. Csak legyen egy árva fitying a zsebemben. Esküszöm, kaját fogok venni belőle.
De mindenek előtt megnézem már, mi a nagy tumultus tárgya.
Most látom csak. Fakabátok járkálnak fel-alá elegáns orvos fazonú urak társaságában. Az egyik sernyák egyedül van. Őt lesz a legokosabb megkérdeznem.
Átvergődöm magamat a tömegen. Egy szövetkabátos srác caplat előttem sietve. Óriási vakuval felszerelt fényképezőgép lóg a nyakából.
- Elnézést, biztos úr – szólítom meg a fakabátot távolságtartóan
- Maga meg mit akar itt? – szakít félbe megvetően – Tűnjön innen. Semmi
keresni valója nincs itt.
- Csak, izé… - hogy is fejezzem ki magam, hogy engem is, egy ilyen rossz
csavargót is méltóztasson tájékoztatni? – Meg tetszene mondani, mi folyik itt?
- Ja, - pöffeszkedik – Tegnap éjjel két csavargó öngyilkos lett. Pillanat – a
mellzsebére tűzött diszpécserbe szól – Ja, Bandikám. Már megérkezett a halottkém. Most csinálja a helyszíni fotókat.
Két csavargó öngyilkos lett? Úristen, Csak nem Karesz és Bacsó? Nem, az
nem lehet. Ők nem olyanok. Ők túlságosan szeretik az életet. Ők biztos nem csinálnának ekkora hülyeséget. Beszél ez sernyák mindenféle hülyeséget.
- Ja, igen. – dörmög a zsaru a diszpécserébe – Akkor kilenckor felváltalak.
Oké. – úgy veszem észre, befejezte a beszélgetést.
- Mi történt velük?
- Mit érdekli az magát? – pöffeszkedik a zsaru – A, izé, a vonat alá
feküdtek – böki szinte undorodva, majd érdektelenül elrántja a fejét.
Gondolhattam volna, hogy így lesz. Nehogy már egy járőr szóba álljon egy koszos, büdös csavargóval. Rohadjon meg.
Egyre nyugtalanabb leszek, amint két vörös kabátos embert látok meg, amint egy hordágyat cipelnek, melyen emberi alak domborodik egy összehúzott nejlonzsákból. Kénytelenül is az ajkamba harapok és nagyokat nyelek. De muszáj odamennem. Talán ez a vörös kabátos alak kedvesebb lesz, és a segítségemre lesz. Talán mégis… ?
Nem!
Ilyesmire még csak gondolnom sem szabad.
- Bocsánat – állítom meg finoman a vörös kabátost, bátortalanul a hordágy
tartalmára mutatok – ő az egyik... ő…
- Ismerte az elhunytakat? – kérdezi sürgetően
- Talán igen. Vethetnék rájuk egy pillantást. – a faszi elhúzza a száját
- Jó, de gyorsan – dünnyögi.
Leteszik a hordágyat. Két ujjával közre fogja a cipzár kocsiját , és úgy tíz-
tizenöt centire megnyitja a zsákot. Így a köznép nem láthatja, ami benne rejtőzik. Bekukucskálok a nyíláson, és megmutatkozik Karesz keresztbe kettéhasított feje. Ott kaszabolták át, ahol az alsó és felső állkapocs egymásba nyalábolódik.
A szám elé csapom a kezemet, és septiben arrébb hőkölök. Napok óta szinte semmit nem ettem, így nem vagyok képes hányni, csak öklendezni és krákogni. A tömegből pár ember iszonyodva nyávognak „Fúj, ez undorító. Gusztustalan alak, takarodjon innen” meg ehhez hasonlók. Nem is rontom tovább a drága levegőjüket. Elsunnyogok.
- Sajnálom – mondja a vörös kabátos együtt érzően, majd visszazárja a
zsákot, és elviszik a holttestet.
Undor és gyász torlaszolja el a nyelőcsövemet. Egy kis ideig még nehezen
lélegzem, de összeszedem magamat.
Ezt nem akarom elhinni. Karesz. A másik bizonyára Bacsó lehet. Mindjárt őt is kihozzák. Cimbik, hogy lehetettetek ennyire lököttek? Jó, koszos csavargók voltatok, mint amilyen én is. De itt voltunk egymásnak segítségül, támaszul. Mi az Istent csináltatok?
Visszakecmergek a padra, ahol az éjszakámat töltöttem.
- Höhh, mi történt, mi ez a jamburee? – ásítozik Geri
- Barátom. Inkább ne akard megtudni. – mondom gyászosan
- Ne baszakodjál mán velem! Ki vele!
- Nos… - kezdek hozzá, de nem igazán tudom, hogy is mondjam el – bacsó,
és Karesz…
- Mi van velük? – riad fel Geri
- Tudod, ők, hát… szóval… meghaltak
- Hogy, mit mondtál?!
- Sajnálom, öreg.
- Mi a faszt mondták?
- Tegnap este a vonat alá feküdte. És ott maradtak. Ezért van most kint a
rendőrség. Sajnálom, pajti.


A délutánunk azzal ment el, hogy körbejártuk mindenkit, akit csak ismerünk, és akik ismerték Bacsót meg Kareszt, hogy közöljük a rossz hírt. Van egy kocsma, melynek a tulaja jól ismerte őket. Első reakciója az volt hogy elővett egy üveg pálinkát és fenékig meghúzta. Minket is meghívott, hogy igyunk vele, de én inkább kaját kértem tőle, mert már majd elájultam az éhségtől. Máskor tőle sem kaptunk volna semmit egy-egy szánalmas kis féldeci vizes vodkán kívül, más pultosoktól még annyit se, de ő osztozott a gyászunkon. Geri annyi likőrt vedelhetett, amennyit csak nem szégyellt, engem meg meghívott egy kiadós pacalpörköltre. Hosszú hónapok óta végre jól laktam.
De a fájdalmamon ez sem könnyített.


Este visszatértünk a pályaudvarra.
Ugyanaz a sivárság jellemzi most is, mint az elmúlt éjszaka.

Geri esetlenül kacsázik a betonon. Ilyenkor jobb kint, a friss levegőn. Geri is józanodik, és hátha találkozunk valaki ismerőssel, akik fedelet keresve róják a vasút peronját.
- De… humf… a kurva életbe – hepciáskodik Geri, majd megbicsaklik és
seggre ül – de, mi a faszomért kellett megöngyilkolódniuk? …humf
- Tudja a rák – vonom meg a vállamat. Hátulról átkarolom a hóna alatt és
felsegítem egy padra, majd mellé csücsülök.
Elég hideg van idekinn. Összehúzom magamon toprongyos kabátomat. Az én testem remeg, de Gerié nem. Őt fűti a pia. Még kótyagosan ingatja a fejét, de látszik, hogy már kezd kitisztulni nála is a kép.
- Most jut eszembe – mondom hirtelen – tegnap, mikor utoljára láttam őket,
egy beszari kis nyüzüge szarjancsi után eredtek, aki beszólt nekik.
- Hova… merre… na, hovafelé mentek…?
- Ide, ki a peronra.
- Basszad meg… lehet, hogy… talán ő intézte el őket…?
- Azt nem hiszem. Nagyon gyengének és beijedtnek látszott. Biztos
megbaszták a száját.
- Nem kéne… szóni a zsarunak, hogy…?
- Áh, felesleges. Mondom, ő nem lehetett. Ismerted Bacsót. Száz kilós
cigányokat kalapált a földbe. Ő egymaga egy suhintással pórrá zúzta volna annak a kis csicskának a csontjait. Meg aztán, úgyse hallgatnának meg. A sernyákok le se szarnák a fejünket. Reggel is megszólítottam az egyik…
- Áuu! – vakkant Geri és a nyakához kap
- Mi van?
- Valami… valami baszottúl beleszúrt a nyakamba – mondja grimaszolva
- Biztos egy szúnyog – mondom közönyösen
- Egy faszt. Ez sokkal erősebb. Különben is, ilyenkor nincsenek.
A nyaktövét tapogatja. Nem találja a pontot, ahonnan ez a fájdalom ered, de
annyira azért már nem részeg, ha érzi az ilyesmit. Előre dőlök és megvizsgálom a nyakát. És tényleg nem egy szúnyog csípte meg.
Egy apró kis nyilacska áll ki a nyakából. Nem is nyíl, inkább mint valami összezsugorodott dartsdobó. Odanyúlok és kihúzom a bőréből.
- Nézd csak – mutatom fel új szerzeményemet – ez a kis biszbasz volt a
nyakadon.
Geri dölyfösen megkaparintja és kiemeli a tenyeremből.
Áuu! Én is éles szúrást érzek a nyakamon. Odakapok, ahol a fájdalom
megütött, és kitapintok egy kis hézagot. Kitépem magamból. Ugyanolyan kis nyíl, mint amilyet Geriből szedtem ki.
- Ki a kurva Isten szórakozik velünk? – ordítja Geri és felpattan. Dühösen a
peron széléhez nyargal, majd lenéz a sínekre. A tekintete mintha megakadt volna valamin. Meglepetten néz le a betonemelvényről
- Hallod, éhes vagy? – tudakolja
- Kösz, nem. Belaktam a pacaltól. Miért?
- Mert itt aztán rengeteg kaja van! – kiáltja, és a leugrik a sínek közé.
Számomra már nem látható. A betonemelvény végéhez rohanok.
Geri a földön hasal, emelkedve-süllyedve himbálja a fejét, és csámcsogó
hangokat ad.
Leugrom mellé, és akkor látom meg, mit is művel.
A sínt harapdálja
- Hülye vagy, baszd meg?! Mi a faszt csinálsz?
- Eszem, nem látod, te lökött?
- A síneket eszed, te majom. Hagyd abba!
- Miféle síneket? Nem látod, hogy ez egy hosszú túrós rétes? Dehogy
hagyom abba. Napok óta nem ettem. Ez meg itt áll gazdátlanul – óriásit harap az acélrúdba – inkább gyere, egyél te is.
- Te tiszta hülye vagy
Megragadom a vállát, hogy elráncigáljam onnét, de ő durván eltaszít.
A földre esek és beverem a valagamat.
Geri szakadatlanul mohón falja a sínt. Illetve csak falná, de azon egy karcolást
sem ejt, nemhogy kiharapjon belőle akármennyit is. Nyikorgást és reszelős, töredező zajt hallok. Fehér szilánkok hullnak alá Geri szájából
- Gehe, nah, kóftógh megh the if – fordul hozzám ismét Geri. Bizarr vigyort
enged meg magának. Fogai helyett pusztán csak kicsi, fehér csonkok fordulnak le az ínyéről.
Tovább folytatja a „zabálást”
Ekkor a távoldó vonatkürt éktelen rikoltása rúg bele az éjszakába. Hátra arcot csinálok és meglátom az utolsó, éjféli járat kis sárga fényeit növekedni.
Pár perc múlva megérkezik.
- Tűnj el onnan, hallod, te faszkalap!
- Ne vehegh fahthanaohnag – mondja Geri, és nem tágít.
Még mindig hallucinál.
- Jön a vonat, baszd meg. Széttrancsírozza a fejedet
De Geri rám se hederít.
Újabb próbálkozást teszek elvonszolni, de az eredmény ugyanaz.
Megint felcsendül a vonatkürt, ezúttal sokkal hangosabban.
Fényei nagyobbra híztak
Pedig én erősebb vagyok Gerinél, főleg, hogy még eléggé be van csiccsentve.
Bár a részeg emberben több erő van, mint általában, én már nem egy alkalommal lekezeltem, mikor bebaszva neki rontott valakinek.
Nem a pia fokozza az erejét.
Ez az őrület, a megszállottság eredménye.
- A barátod nem fog eljönni onnan – mondja egy markáns férfihang a peron
felől.
- Ki van ott?
Semmi válasz.
Felkapaszkodom a betonra. Felegyenesedem és egy magas, úri öltözetű,
fekete zselézett hajú pasassal találom szembe magam.
Soha életemben nem láttam ezelőtt… , vagy mégis.
Igen. Érzem, hogy láttam már valahol.
- Az oldat, amit a nyíllal fecskendeztem bele, még nagyon sokáig hatással
lesz rá – mondja nyugodtan
- Te szemét, te csináltad ezt vele? – nem válaszol, csak kárörvendően
mosolyog
- Felelj nekem, baszom a szád, mert agyonverlek!
De nem várom meg, míg méltóztatik megszólalni. Odarontok és meglódítom a
karomat. Ám ő eltűnik és a csak a semmit ütöm meg.
- Ezzel semmire se mész – mondja a hátam mögül. Hátra csavarom a
fejemet, és ott van.
- Egyébként nem először látjuk már egymást.
- Hol… - lihegek – hol láttalak már, te rohadék? – de hirtelen
megvilágosodom. . Elkezdem sejteni, ki ő. – Te? Te vagy az a…
- Úgy bizony, tegnap este is én jártam itt – mondja egyhangúan. Ő nem
lehetett. Nem így nézett ki.
Óh, hát persze.
Hisz’ ő a hallucinációk mestere.
Úgy néz ki, ahogy akar. Olyanak látom, amilyennek ő akarja
- Azt hittem, hogy azzal az álcával végre távol tarthatom magamat a dzsuvás csavargóktól, de úgy látszik tévedtem.
Döbbenten állok az új fejlemények előtt. Meg sem bírok szólalni.
Engem is meglőtt. Akkor én miért nem hallucinálok, mint Geri is.
Hát persze.
Ez a szarházi arra játszott, hogy mindketten totál éhesek leszünk, mire ideér.
Csakhogy én már belakmároztam.
A sínek fel fordul, majd hátra löki fejét a vállán.
- Azt akarom, hogy egyszer s mindenkorra hagyjatok engem békén. Van
egyéb bajom is, mint holmi csövesekkel szarakodjam.
A karórájára néz, majd balra, a közeledő vonat irányába. Csaholva gördül a
síneken.
Úristen, Geri.
A faszi mellé lépek. Legszívesebben péppé verném azt az önelégült pofáját. De félek. Mi van, ha megint nekiesem, ő eltűnik és én is a sínekre zuhanok?
Geri még mindig ott kucorog és zabál.
- GERI, KÖNYÖRGÖK, GYERE MÁR! NEM HALLOD. MÁR ITT IS…
De Geri már az égvilágon semmit nem hall. A vonat kerekei csaholva
gördülnek a síneken, és egy szemvillanás alatt lenyesik Geri fejét. Pont úgy, mint ahogy Karesszel is tehették. Teste a peron falához csapódik.
Tátott szájjal, könnybe lábadt szemekkel bámulom szegény Geri sorsát. Most van bennem. Most hányhatnék, de nem tudok. Épp reggel láttam ilyet, tehát ez nem újdonság a számomra. Pedig nagyon jól esne.
- Felfogtad? – szól az idegen – Ne kövess. Békességre és nyugalomra
vágyom. És ezt közöld a többi csövessel is.
A vonat csikorogva-sziszegve lassít, majd megáll. Az idegen megragadja az
ajtó kilincsét, kinyitja és fellép a vagonra. Kis idő múlva a vonat lassan neki indul és elhajt. Bele a végtelen sötétségbe.
Nem marad más az idegen után, mint Geri lenyakazott holtteste.


Az utóbbi napokban sokkal jobban figyeltem a pályaudvaron ácsorgó-siető embereket.
De csak figyeltem.
Megszólítani, vagy kirabolni egyiket sem mertem.
Valahogy mindig attól féltem, hogy valamelyik mélyen a szemembe néz, félelmetes érzéssel áraszt el, és megbabonáz.
Nem tudom, hogy ez a szérum hosszú távon hatásos-e, de néha kedven lenne megmarkolni az egyik sínt, és jóízűen beleharapni.
Hisz’ annyira puhának, melegnek, finomnak látszanak.