Történetek

Kisétáltam az eperfához, amit nagyapám még az én kedvemért ültetett, és elégedetten szemléltem a most növekvő gyümölcsöket.
Már alig vártam, hogy érezzem az édes, talán kissé vizes faeper ízét.
A levegő közben megmozdult, de nem az a kellemes, üdítő tavaszi szellő fújt, hanem erős, forró, balzsamos szél... A zápor hírnöke...

Pengeként hasét elméjébe, hogy negyedikes kisiskolás korában elestek a húgával és Andinak eltört a keze. Tudta, hogy az ő hibája, de bármit megtenne, hogy visszacsinálja, meg ne történté tenné. De nem lehet! Az idő begyógyítja a kéztörést is, de a rosszlelkiismeret a legnagyobb pokol. A sápadt Hold fénye megcsillan a patakzó arcon...

Érezte, hogy szabadon kell engedni a kölyköket, melyeknek nyüszítően morgó hangjával nyomatékot is adott, ám valahol mélyen talán mélyebben, mint ahol a lélek lakozhat ez a nőstény farkas, ki egyébként semmiben sem különbözött a többitől, tartotta volna maga mellett... leginkább a kis különc feketét, ki most is mint mindig egyre közelebb húzódott anyjához...

- Nem öltem meg a családom, Dr Lumer. Bár a maga szemszögéből nézve valóban ezt tettem. Én úgy gondolom megszabadítottam őket a rájuk nehezedő tehertől. - tárta szét a karját, és egy picit megvonta a vállát. Olyan gyermekinek tűnt ebben a pillanatban, olyan ártatlannak. És Sebastian már majdnem hajlandó is volt hinni neki. Majdnem...

Kelj fel! - Ragyogtak rá barátságosan a folydogáló fények. De már nem volt kedve hozzá. Csak azért felkelni, hogy újra visszalökjenek? Nem ésszerű…Meghalni? Az sem ésszerű…de sokkal kellemesebb...

- Na nekem ne mond, hogy nem randiztál már négy hónapja, ember! Mert ilyen korban még… lazán megy. Gyerünk! Húzzál bele, különben észreveszed magad, hogy már 200 éves vagy és akkor mi lesz?
- Ezt a szöveget már hallottam. - jött a válasza és beleharapott a burgerba.
- Persze, hogy hallottad… na és? Eddig segített rajtad, rajtam, sok mindenkin! – hangzott az ellenválasz és egy pizza széle már el is tűnt egy szájban...

Felült az ágyban… a lepedő legyúrva, a párna a földön... megint az a rémes álom… miért? Vajon mi értelme lehet? Megint a férfivel álmodott… megint az az érdekházasságos, gondok elmúltával elválós ostobaság, mint már annyiszor mostanában… ölébe vette az alvómaciját, és meredten bámult a sötétségbe… Minden egyes mozzanatát ismerte ennek az álomnak, mégsem tudott szabadulni tőle, és nem tudta, miért…

Egy valamit jól tanulj meg, barátom. Te most ebben a helyzetben Vad vagy és nem Vadász. Vadásszá majd akkor válsz, ha megtanulsz tisztességesen küzdeni azért, amit el akarsz érni. És megtanulod tisztelni az erdőt...

A férfi csak azt látta, hogy a lány nem a régi. Sőt, igazából mintha egy másik embertől kapná a leveleket. És ritkán írt neki. Persze, hiszen ez nem az a lány volt, akivel szeretett levelezni. Ez valaki más volt…valaki rosszkedvű és számonkérő. Erre nem volt kíváncsi. A régi lányt várta, hogy egyszer majd újra jelentkezik…

Az én Istenem többet nem festi önnön kezével az eget, hogy megvénült, fiatal lelkemet ihlettel árassza továbbra is. Elveszik minden, amiért szép volt a pillanatot szemlélni, és pusztulásnak indul a fantázia, a lét erőforrása, mert érdemtelenné válik rá az én életem...