Adrian

Adrian felállt lassan. Hosszú fekete haját meg-meg lengette a langyos, késő nyáresti szellő. Izmos testére szorosan tapadt matt-fekete bőrvértje illetve nadrágja. Köpenye a hájával egy ritmusban lengedezett. Lenézett a városra, ami a lábai alatt hevert. Athkatla. Amn fővárosa, szive. Békés, nyugodt város ahol az emberek biztonságban érezhették magukat mindenféle veszélytől, köszönve ezt az erős hatalomnak ami a birodalmat irányította. Adrian éppen ezt a békét készült megsemmisíteni, legalábbis megrengetni alapjaiban. Nem saját céljai érdekében, semmi személyes indíték nem bújt meg cselekedetei mögött, de ez nem is lett volna jó cégér egy bérgyilkosnak. Semmi személyes, csak üzlet. Ment oda, ahova vezette a következő küldetése.

Így érkezett a Kardpartra is Baldur Kapujába. Itt megkapta feladatát egy nemestől, kinek szolgái megkeresték mintegy hónappal ezelőtt, meg kell ölnie a Hatok Tanácsának örököseit. Eléggé költséges munka, és nehéz az eddigiekhez képest, amit csinált, de ha valakinek ez a szive vágya akkor...
Megbízója varázslója, aki megtalálta, egészen ügyes egyed volt. Sikerült tíz méteren belül lopóznia Adrianhez mielőtt észrevette őt. Persze amikor ez megtörtént és már nem volt értelme a rejtőzködésnek, előadta a megkeresés okát is, bár lehet, hogy ebben a torkának szegezett tőr is segítségére volt. Amely szerint attol a naptol számított egy hónapon belül meg kell jelennie Baldur Kapuja városában, ahol majd a megbizatását megkapja, és persze a fizetségröl is szó lesz.

A városba érkezésekor kivett egy szobát a város egy lepattant fogadójában. A szoba berendezése nem volt egyéb egy piszkos ágynál, egy kis szekrénynél az ágy mellet és egy rettenetesen piszkos asztalnál, aminél rondábbat még nem látott. A szoba egyetlen ablaka a fogadó melletti sikátorra nyílt ahonnan felhallatszottak a város hangjai. A fogadó előtti főút forgalmas zaja, a piaci kofák ordibálása és alkudozása a vevőkkel, a kirakott áru illata keveredett szobája áporodott bűzével. A városba érkezése másnapján ugyanaz a varázsló kereste fel mint aki az meghívást is átadta. Egyszerűen beteleportált a szobájába.
-A megbízója vár önre. – mondta kimérten, majd megvárta amíg Adrian elkészül. Ekkor a szoba közepére lépett és belekezdett a varázslatba. Adrian lassan nézte, hogy a teleport varázslat körbeveszi mindkettejük alakját és átszippantja őket egy másik dimenzióba.

Kiléptek a teleportmezőből a megbízója búvóhelyén, amely meglehetősen sötét volt. Világítás gyanánt a terem négy sarkában elhelyezett kis fáklyák szolgáltak, ami tulajdonképpen csak arra volt elég, hogy teljes sötétség helyett félhomály legyen a teremben. Ennek ellenére észrevett mintegy tizenöt testőrt, akik a termet díszítő oszlopok árnyékában húzták meg magukat. A terem maga viszont gazdagon fel volt díszítve, máramennyire ki tudta venni. Majd hirtelen egy másik teleportmezőből kilépett megbízója egy mágus kiséretében. A csuklyás alakról nem tudta biztosan megállapítani, hogy ember e vagy sem. Ilyen fényviszonyok illetve az öltözéke alatt nyugodtan lapulhatott egy elf is akár.

Átlagos testalkatú személy volt, öltözékéről (csuhájáról illetve csuklyájáról) ítélve a város előkelőihez tartozott. Erről árulkodott a ruhája alá rejtett, de néha kikandikáló hatalmas amulett is aminek mágikus erejét jól lehetett érezni nagyobb távolságról is. Adriant kissé kezdte nyugtalanítani a sok ellenséges harcos, illetve mágus. Talán egy régebbi „munkájának” rokona lehetett olyan hatalmas és gazdag, hogy ennyi pénzt, időt és fáradságot nem kímélve felkutassa, idecsalogassa és itt megölje őt? Bár sok emberrel végzett már életében, nem tartotta valószínűnek, hogy egy ilyen embernek beleköpött volna a levesébe. Már azt is meglepőnek tartotta, hogy egy ilyen hatalmas embernek, mint ez, egy ilyen sunyi kis jelentéktelen bérgyilkost alkalmazzon, mint ő. Bár ebben azért szerepet játszhat az is, hogy kevés mágiaismerő ember választja a bérgyilkos pályát mint ő. Ami kevésbé dicsőséges viszont sokkal inkább jövedelmező.
- Üdvözöllek bérgyilkos, Adrian he nem tévedek! – szólalt meg „vendéglátója” mély reszelős hangon, ami egyszerre idegborzolóan hatott az eddig csendes teremben.
- Gondolom, már észrevette megbúvó embereimet a teremben, de nem kell félnie, nem fogják bántani, kizárólag személyem védelmére vannak itt, ha netán meggondolatlanul cselekedne. - mire ezt a mondatot kimondta oda is ért Adrianhez aki még a sötét teremben is észrevette megbízója csuklyálya alol kivillanó mosolyát.
- A biztonság mindig mindenekelőtt. – mondta, miután a második varázsló, aki Adriant szállította, is csatlakozott hozzá. – De ne raboljuk itt egymás drága idejét, térjünk az üzletre!
- Önnek, kedves bérgyilkos barátom, meg kell ölnie az amni Hatok Tanácsának az örököseit. Ez tizenkét embert jelent összesen, fejenként százezer arannyal jutalmazom a munkásságát.

Fejenként százezer arany! Futott át hirtelen Adrian agyán, ennyit még soha senki nem ajánlott neki egyetlen munkáért sem! De mindjárt lehült lelkesedése amikor eszébe jutott kiket is kell megölnie. A Hatok Tanácsának örököseit, Amn vezetőinek gyermekeit, akik valószínűleg egész Birodalmak legőrzöttebb személyei közé tartoznak.
-Sajnálom, de ön lehetetlent kér! – mondta Adrian, majd lassan szétnézett, várta, hogy válaszának milyen hatása lesz, felkészült egy esetleges támadásra.
-Nem úgy van az barátom, várja meg mit ajánlok és utána döntsön. A pénz csak az ajánlatom egyik része. Ha elfogadja a megbízást, tehát fejenként százezer aranyat kap, illetve a munkához szükséges összes felszerelést megkapja ingyen, legyen szó akármiről, beleértve mindenféle varázsszert is. Valamint minden információt ami segítheti a munkája végzésében.
- Igen barátom, azon kevesek egyike vagyok akik tudják, hogy ön varázshasználó, éppen ezért esett önre a választásom. De ne féljen, a kis titka jó helyen van nálam, amíg Ön híven szolgálja az én érdekeimet én is szorosan zárva tartom a számat.
Adriannek egyre kevésbé füllőtt a foga ehhez a munkához, ha ez az ember tudja, hogy ő varázsló, amit pedig igyekezett mindenáron titkolni, van elég pénze és hatalma ahhoz, hogy egy rendes kis magánhadsereget tartson, akkor minek kell neki ő? miért nem küldi el egyik emberét vagy embereit erre a feladatra. Viszont ha kitudódik, hogy varázsló is akkor neki vége. A bérgyilkosok között nem nagyon szívlelték a varázshasználókat, valószínüleg, hogy egy hajnalon arra ébredne, hogy egykori társai próbálják meg hátba szúrni. A varázslók pedig a varázshasználó bérgyilkosokat, mint a leprásokat, úgy írtották mivel féltek, hogy az egyébként sokszor igénybevett céh tagjai egy alkalommal valami új varázslat folytán felettük is könnyűszerrel diadalmaskodhatnak.

- Maga már a szolgálataimat is cinkelt lapokkal akarja megnyerni, milyen hűséget remél így tőlem? – kérdezte megvetően Adrian.
- Cinkelt lapokkal? – na de kedves barátom, ne használjon ilyen durva szavakat, ez a mi világunk, a csalóké, gyilkosoké, tolvajoké. Ne mondja nekem, hogy nagyon meg van lepődve azon, hogy minél többet próbáltam meg megtudni magárol. Ne legyen érzelgős, az a kis információ csupán a biztosítékom, hogy Ön semmiféleképpen nem hagyja el az Ügyet. És mindamellett igen rendesen megfizetem Önt, ezt beláthatja. És igen, vannak bizonyos, khm, feltételeim amiknek teljesülnie kell, hogy a mi kis alkunkat teljesítettnek vegyem:
-először is mind a tizenkettő örökösnek meg kell halnia, mégpedig belátható időn belül,
-másodszor, még véletlenül sem árulhat el rólam semmit senkinek, még azt sem, hogy hol találkoztunk, és mit tartalmaz a megállapodásunk.
- Ha ezek a feltételek mind teljesülnek, amiről én nagyon gyorsan értesülni fogok, akkor várom önt a calimshani Calimport városában az utolsó gyilkosságtol számított két héten belül. Szálljon meg egy fogadóban, mi majd megtaláljuk Önt.
- És most szeretném hallani a válaszát, áll az alku?
- Mintha nagyon sok választásom lenne, mást nem tehetek, az alku áll. – mondta Adrian. Lelki szemei előtt megjelent a saját halálos ítélete, amire éppen most firkantotta oda a nevét.
- Nagyszerű! – nevetett fel reszelős, mély hangján a Megbízó. Tehát megvan a bérgyilkosom, Ullis, menj és légy segítségére, lásd el a felszereléssel, amit kér.
A varázsló amelyik idehozta Adriant megint oda állt mellé és egy szó nélkül elteleportáltak.

- Nagyszerű és most menjünk, jelentsük a Szövetség többi tagjának, hogy a tervünk jól indult! – vetette oda a mellette álló varázslónak a csuklyás alak.

Adrian kilépett a teleportmezőből és a fogadó szobájában találta magát, ahonnan elindult.
-Mire lenne szüksége? – lépett oda a varázsló melléje.
Most figyelte csak meg a varázslót jobban: kiüresedett szemek, kifejezéstelen arc és hang, furcsa egy varázslótól akiből pedig rendesen sütnie kellene az energiának.
- Hm, még nem tudom. Meg lehetne e beszélni úgy, hogy most ideadja Athkatla tervrajzát, megjelöli rajta az örökösök lakóhelyeit, illetve a fontos épületeket. Hm, kellene még a kanalizáció térképe illetve a templomok és varázslótornyok helyzete. Valamint információk a tanácstagok vagyoni helyzetéről, a testőrségről és az egyéb védelmekről.
- Magátol értetődik. – mondta Ullis és elkezdett varázsigéket mormolni az ajkain. A könyvek és jegyzetek egymás után jelentek meg a levegőben és rövid lebegés után megállapodtak az asztalán.
- Ami a felszerelést illeti, öt nap múlva összeállítom a jegyzéket mire lesz szükségem, akkor jelenj meg újra és majd beszerezhetitek.
Ullis kissé gondolkodóba esett, majd egy röpke perc után bólintott és már el is tűnt.
- Van egy olyan érzésem, hogy életem legrosszabb, és talán utolsó megbízatását fogadtam el.- mondta az üres szobának Adrian. Elmormolt néhány védővarázst, a varázsképességeit már úgysem kellett titkolnia itt, majd levette a kissé viseltes bőrpáncélját, fegyvereit az ágy mellé, a keze ügyébe rakta. Ha ezt túlélem akkor nagyobb szerencsém van, mint bárkinek a Birodalmakban, vagy talán valamelyik Isten kegyeltje lennék? Erre a gondolatra elmosolyodott, nem, Istennek nem vagyok kegyeltje, hacsak nem Cyric a gyilkosság vagy Illmater a szenvedés Istene vetette rám vigyázó szemeit.

Ezekre a gondolatokra aludt el igen hamar, és álmában Istenekkel, a sötét Megbízójával és talán valami még gonoszabbal és nagyobbal harcolt, mint amit az agya fel tudott fogni.