Történetek

Mikor felvettem a telefont már éreztem, hogy valami nem stimmel. A mindig higgadt, és kellemes női hang most rekedten alig hallhatóan szólt a túlsó vonalról. Alig tudta elmondani azt a pár szót, amit akart: Móni meghalt...

- Ez nem normális! – bökte meg a lány, és Thomas-ra mutatott.
- Szerintem ma senki nem normális! Nézd, mindjárt elájul!
És tényleg. Dr. Gordos szemei lecsukódtak, és bemutatott egy tökéletesen végrehajtott arccal előre ájulást a kemény padló felé.
Szerencsére néhány szemfüles diák még idejében elkapta, és lefektették a tanári asztalra...

Budapest. Nyugati-tér. Aluljáró. Egy eldugott kis sarok, kosz, sejtelmes félhomály, kissé édeskés bűzös, langyos levegő. Két hajléktalan. Törökülésben ül az egyik. A másik lábát keresztbe vetve, egy üres zsemlét majszol. Meredten, koncentrálva, élesen figyelnek...

De lassan már a remény is elhagy.. a fájdalom, más nem marad..
Ez az, amitől mindenki fél. Mi van, ha nincs, és a halál elér?!
Ezért próbálja mindenki újra és újra, és boldog hetekre, hónapokra..

Úgy gondolta jobb lesz előbb körbejárni, majd aztán megcsinálni a dolgát. Jobbra került el, egy nem is oly rég festett kis fakerítéssel volt elválasztva a hátsó kert, valószínűleg, mindkét oldalon. Nagyon fontos volt megismerni magát a házat, ha efféle védelmező bűbájokat akarunk rárakni. Ha nem ismerjük meg, minden négyzetcentiméterét, könnyen előfordulhat, hogy, védelem, nem lesz teljes, és biztonságos...

Egy általunk Bercinek elnevezett (mi úgy gondoltuk fiú-süni)(ismertetőjegye az orránál hiányzott egy darabon a szőr), szóval ez a Berci főként tejimádó volt. A mesebéli almát (tudjátok, amikor cipeli a hátán a tüskéi között) kutyába sem vette. A tej, az bezzeg igen. Macskát megszégyenítő módon tudott lefetyelni...

A család döntése végleges volt: ha még egy gödör lesz, Tuki nem kerüli el a megkötést, nem lesz több szabad rohangálás, lakásba ki-be járkálás, megszűnik a szabad élet minden előnye. Mint mondottam Tuki okos volt, felfogta. A következőképp cselekedett...

Mindenki az eget leste, hol a gép, ami értünk jön? A végére valahogy vártam, hogy a busz a magányosan ácsorgó repülőhöz forduljon. Közelebb érve sem lett nagyobb. A közelgő zajra kinézett a stewardess, és egy hanyag láb mozdulattal kilökte a lépcsőt...

Hogy nem vetted ezt eddig észre, te marha! Igen. Miért nem vette észre? Mert teljesen más gondolatok jártak a fejében, a szokásos dolgok, amiket az ember, nap, mint nap elvégez, azok teljesen kitörlődtek, és helyüket más vette át. Az örökös rágódás az élet gyötrelmein, a cigaretta, aminek már a rabjává vált, és ha nem vigyáz, akkor könnyen a halálát is leli benne...

Különösebb fóbiám semmiféle állatka iránt nincs, de az egér, hát az mégiscsak egér.
Gyorsan számot vetettem a lehetőségekkel: felállok és futok, maradok és reszketek, hangosan beszélni kezdek hozzá, hátha odébbáll. Végül is lesz, ami lesz alapon, maradtam. Csendben. Nem bántam meg...