Gyilkos III. (befejező rész)

Múló fekete árnyék suhant át előttem. Ha most megijedek vége. Ez az utolsó esély. És ha tévedek? Ha mégsem így kellene. A fekete estélyi, ami rajtam volt hozzám simult. Az aranyékszerek miket azért vettem fel, hogy gazdagabbnak tűnjek rémesen zavartak. És féltem. Nagyon féltem. Befordultam a kis utcába és a holdra néztem. Fehér ködfátyol úszott elé, ahogyan az utcába is betért. Semmit nem lehetett látni. Egy árny futott át előttem a ködben.
- Van ott valaki? - kérdeztem rettegve. Valamit ledőlt a kukákra, majd éles nyávogás. Csak egy macska. Elindultam az utcába és belevesztem a ködbe. Reméltem, hogy akinek kell az lát, de nem tudtam biztosan. Féltem. Ekkor ért a támadás. Mögülem.
- Segítség! - kiáltottam fel, vagyis szinte sikítottam. Éreztem a kés pengéjét a vesém környékén.
- Majd én segítek – suttogta a fülembe, aztán éreztem, hogy a penge a bőrömbe fúródik. A fájdalom elviselhetetlenné vált. Sikítottam, mire elengedett, s ettől a földre buktam. A vér lassan folyni kezdett az oldalamon, fázni kezdtem, és alig láttam valamit. Hirtelen nagy fény támadt és egy hangszóró szólalt meg.
- Állj rendőrség! - több ember rohant el mellettem anélkül, hogy észrevettek volna. Csak egy állt meg. Greg felemelt és a falhoz ültetett.
- Hívjatok mentőt! - kiáltotta hátra, majd megsimogatta az arcom. - Nem lesz semmi baj. - erre nyögtem egyet a fájdalomtól és éreztem, ahogy az ajkam szélén a vér lassan lecsorog. Olyan aranyos volt ahogy aggódott értem.
- Szeretlek – mondtam halkan, alig hallhatóan, mire meghökkenve nézett rám – Mióta... meg... láttalak.
- Ne beszélj! - mondta. Ekkor szirénázva megérkezett a mentő. Felraktak egy hordágyra és be a mentőbe. Egy orvos elkezdett a sebem körül dogozni. Úgy éreztem semmi esélye, itt a halál.
- Ha meggyógyultál elviszlek vacsorázni – mondta Greg még utoljára. Ez mentette meg az életem.

Három hét múlva együtt ültünk a város legdrágább éttermében.