Az én merengőm.

Van egy hely az életemben, ahol szeretek lenni. Igaz, több hely is van, de ez az egy, ahol akár naponta többször is beülök. Ugyanis ez nekem már lételememmé vált. Általában reggel hódolok először, aztán mondjuk, ha elég meleg van, akkor ebéd után is. Olyan, mint a fogmosás: reggel, délben, este! Hát nem nevetséges!? Ez a merengő, az én merengőm. Egészen tegnap estig így teltek a napjaim, a fürdőszobában, amíg meghallottam valamit, ami egy időre elvette a kedvemet a fürdőzéstől.

Történt tehát kedd este. Úgy fél 9 tájban hazajöttem, szokás szerint dög fáradtan, és leültem elszívni egy cigarettát. Már régóta nem dohányoztam, de ez a nap különleges volt. Vagy mondjam úgy, hogy szörnyen különleges? Igen, az volt. A főnököm bejelentette, hogy a cég válságos helyzetben van, és nem engedheti meg magának a létszámot. Gondolom, már tudjátok, mi történt. Persze hogy kirúgtak. Engem? Merült fel bennem azóta, már százszor. Engem rúgtak, ki, aki, olyan buzgón dolgozott, hogy nem is maradt másra ideje. Se feleség, se gyerekek, se barátok! Engem, aki a céget magasabbra vitte? Én találtam ki az új project arculatát, az egész az én művem! Eldobtam a cigarettát a frissen tisztitatott szőnyegre, majd eltapostam. Letört voltam, fáradt, és megalázott. Lerúgtam a cipőmet, és a fürdőszobába menet ledobáltam magamról az összes ruhát, dühösen átráncigáltam magamon az inget, eszembe se jutott, hogy ki kéne gombolnom. A fürdőszobám ugyan úgy festett, mint már sok éve, nem vettem észre semmi furcsaságot, a tükrök a falon érintetlenek voltak, a kis szőnyeg a fürdőkád mellett, a tusfürdők, és borotvahabok, meg a többi tisztálkodószer, a polcokon. Megengedtem a vizet, forrót, ahogy én szeretem, és egy pillanatra elnéztem, ahogy a csőből kiáramlik a víz, egyetlen vékony sugárban. Ott álltam meztelenül a fürdőszobában, és meredten bambultam a vizet, ahogy belefolyik a terjedelmes kádba. Mintha megzakkantam volna, nekitámaszkodtam a kád szélének, hogy közelebbről is szemügyre vehessem a vizet. Megcsörrent a telefon.

- A francba. – morogtam, de azért kimentem a nappaliba, és felvettem a telefont. – Halló? – kérdeztem.
- Jó estét. – szólt bele egy öblös hang. – Mr. Johnkovizc vagyok, és meg szeretném kérdezni, hogy nincs-e baja a vízvezetékekkel.
Ez valami vicc? Nem tudja kivel, szórakozik ez a balfasz.
- Kurvára nem jó emberrel szórakozol apám! – üvöltöttem bele a telefonba, és lecsaptam. Ha lehet még feldúltabban indultam újra a fürdőszobába. Amikor megláttam, hogy nem dugtam bele a dugót, felüvöltöttem, és belecsaptam a falba. Éles reccsenés hallatszott, de nem érdekelt. Tudtam, ha egyszer beülök egy jó nagy, forró kád vízbe, akkor egy csapásra minden jó lesz. Eltűnnek a telefonon zaklató idegenek, a kezemben lévő fájdalom, a fejemben lévő zavar. Minden. Másik kezemmel bedugtam a dugót, és gyorsan beszálltam. A lábamra folyt a víz, leültem, majd befeküdtem a kádba, lábaimat elnyújtottam, és hagytam, hogy szépen lassan elnyelje a testemet a víz.

Akaratlanul is eszembe jutott a főnököm dagadt képe, ahogy sajnálkozva ecseteli, hogy ő mennyire sajnálja, és hogy a felsőbb vezetés tette, nem pedig ő. Persze. Csak, hogy a lényeg az, hogy ki vagyok rúgva! És ezen nem tudsz változtatni te marha! Éles fájdalom hasított a kezembe, amivel megütöttem a csempét, valószínűleg egy-két csontom el is tört. Majd holnap reggel fogalakozom vele, nem vagyok egy nyámnyila alak. Vagy igen? Végül is nem szóltál be a főnöködnek, hogy menjen el a jó büdös francba. Tehát nyámnyila vagy.
- Nem! – üvöltöttem, és megint odacsaptam volna valamelyik testrészem a falhoz, ha épp nem ülök a kádban. Nem kell ez a stressz.
Hátradőltem, és ellazítottam az izmaimat. Ez nagyon ment. Megpróbáltam kiüríteni az agyam, a zavaró gondolatoktól, és szépen lassan el is tűntek. A víz szinte megállíthatatlanul folyt a kádba, már jócskán ellepve a testem. Megemeltem a jobb lábam, és lenyomtam a csapot. Teljes csend borult a fürdőszobára, egyedül voltam a csendben. Az agyam már nem fogalakozott semmivel, szépen lassan elszenderedtem.

Arra ébredtem, hogy valami szörcsög a lábamnál. Amint felpattant a szemem, már több dolgot is észrevettem. A víz kihűlt, és valami szörcsögött a lábamnál. Megpróbáltam felülni, de nem tudtam, teljesen elgémberedett a testem, és kihűlt. Oldalt fordítottam a fejem, hogy szemügyre vehessem az összetört kezemet. Nagyon bedagadt, az egész lilás-zöld volt egészen a csuklómig. Ha akartam se tudtam volna megmozdítani. De miért nem tudok megmozdulni? Annyira elzsibbadt volna minden porcikám? Az nem lehet, olyan nincs.
A szörcsögő hangot, a víz eltűnése a kádból okozta, szépen lassan leeresztődött. De mitől? Én nem húztam ki a dugót.
Egyből eszembe jutott a régi gyerekkori félelmem, a kád alatt lakó szörnyről, amit az a szemét bátyám mesélt ezerszer. Ha jól lettem volna, soha nem jut eszembe, de most…
Úgy szólt a mese, hogy él egy igen falánk szörny a kád alatt, és csak a gyerekek veszik észre, csak a gyerekeknek jön elő a mélyből. Hirtelen elöntött a hideg veríték, mi van, ha nekem is előjön. Ugyanis csak akkor jön elő, ha felidegesítjük, ezt pedig úgy tudjuk megtenni, ha leeresztjük a vizet, a lefolyón keresztül. A víz már teljes terjedelmében eltávozott a fürdőkádból, át a lefolyón.

A szörcsögő hang elmúlt, én meg újra meg próbáltam mozdítani a tagjaimat. Hiába próbáltam megemelni a testem, ahogy annyiszor szoktam, amikor kiszállok a kádból, nem tudtam. Egyik ujjam sem mozgott, csupán a fejem. Oldalra, és fel, le tudtam mozgatni, de azt is csak korlátolt formában, ugyanis feküdtem. Ha nem múlik el egyhamar, akkor segítséget kell kérnem. Igen, lehet hogy teljesen lebénultam, és akkor soha nem fogok tudni innen kimozdulni. Elöntött a pánik, a hideg veríték lassan végigszaladt a testemen, amit alig-alig éreztem, csupán sejtettem. És akkor egy másik hang törte meg a csendet. A lefolyónyílásból jött, és a hideg kirázott tőle. Mintha valami felfele jönne, és sok kis lába lenne, igen! Feljön a szörny a lefolyón, és nekem végem lesz. Ahogy az a barom bátyám mondta százszor, eljön értem, amikor leeresztem a vizet.
A hang, ami néhol halványan súrlódásra emlékeztetett, egyre közelebbről hallatszott. Milyen mélyről jön, Édes Istenem!?

Most már minden erőmmel azon voltam, hogy meg tudjak mozdulni, meg kellett mozdulnom! És akkor valami halkan koppant a kád alján, és hozzáért a lábamhoz. Valami feljött a lefolyóból, és most hozzáért a lábamhoz! Még egy koppanás hallatszott, majd még egy, és még egy. Teljes pánikba estem, mert nem láttam, milyen dolgok érnek a lábamhoz, és már nem csak oda, hanem feljebb jöttek. Kis, szőrös lábak szapora dobogása a kádban, és az a másik hang, ahogy jönnek fel a lefolyón! Már vagy 20-30 kis valami mozgott a kádban a lábamnál, egyre jöttek felfele, a combom aljánál voltak, de nem tehettem semmit, mert lebénultam, csak a fejem mozgott. Előrehajtottam a fejem, és megpróbáltam megnézni mik azok, akik… valami rámászott a heréimre! Sikítani akartam, de nem jött ki egy hang, se a számon. Valami a seggem alatt futkározott, volt elég hely neki, mivel furcsa, torz pozitúrában voltam, a csípőm kissé felemelkedve, hogy a talpam is elférjen a kádban. A kis koppanó hangok, ahogy kimásztak, kiestek a lefolyóból… Egyre több, és több, a mellemre másztak, és már láttam is őket. Sok-sok láb, ízelt láb, gyors lábak, tapodták a mellkasom, fekete kis bogarak voltak. És már vagy százával nyüzsögtek a kádban. Rámásztak a nyakamra, oldalt a fejemnél is voltak már, fejemet próbáltam oldalt fordítani, hogy lássam is őket, ne csak érezzem, de akkor a hajamból az arcomra pottyant egy. Kiáltottam volna, de nem tudtam, csak tátogtam, és a bogarak szép lassan bemásztak a nyitott számba.
Miért épp velem történik meg az ilyesmi, miért?

Mikor kihoztak a panelből, az utcára, már magamnál voltam. Még nem teljesen, de nagyjából tudtam, mit történik velem. Mentőautó villogott, a szememet szórta. És éreztem, ahogy azok a bogarak rajtam másznak.
- Áh! – kiáltottam, de még mindig nem tudtam mozogni. – Lemásznak a torkomon! Segítsen valaki!
- Nyugodjon meg. – szólt egy hang, aki a karjaiban vitt a mentőautóhoz. – Már nincsenek itt a bogarak, de sokkos állapotban van. Ráadásul eltört pár ujja, és csúnyán bedagadt. Kórházba visszük.
- Nem! Itt másznak rajtam, miért nem veszi észre?
Értelmetlen kiabálása messzire elhallatszott az éjszakában, ahogy betették a mentőbe, és hozzákötözték egy hordágyhoz.
Már nem kiabált, csupán feküdt, szemeit becsukta, és próbált nem gondolni a bogarakra. Egy alakot látott a mentőautó ajtajában. Egy magas, kalapos embert, homályosan.
- Remélem, élvezte Mr. – szólt az öblös hang, és megemelte a kalapját. – Viszontlátásra. Háháhá!
Ördögi hangja sokáig kísértetként kísérte álmaiban, és a bogarak, sok-sok fekete bogár árasztotta el a testét, és ő csak sikoltott a sötétben, de senki nem hallotta. Egyedül volt a sötétben a félelmeivel.
Egyedül.