Történetek

- Na látod, ez az! Gondolj csak bele, mekkora megtiszteltetés az, hogy itt lehetünk! – lelkendezett Dagger, figyelmen kívül hagyva barátja hangjából áradó gúnyt – Igazi elismerés ez a zenekar számára, hogy holnap este felléphetünk a város legszínvonalasabb, legismertebb gótklubjában! És mit jelent ez? Az elit zenekarok közé tartozunk! És ez nagyrészt Noir érdeme, ezt neked is el kell ismerned! Szóval, nem hinném, hogy napfényt érdemelne…

Szerelmes lettem; menthetetlenül és örökre. Holott nem is ismertem. A nevét sem tudtam, ámbátor nem hiszem, hogy egy ilyen lénynek lehetne méltó nevet adni. Ez a mérhetetlen szeretet olyan hullámban tört rám, hogy levegőt venni is elfelejtettem, szemem pedig megtelt könnyel...

Jó. Ma tényleg nem csinált semmit. Csak leült a gép elé. Nem írt, nem alkotott, csak hagyta, hogy idegen hullámhosszakon sodródjon… Olyanokon, amikből soha semmi haszna nem lesz. Mert hát nemcsak a profit a lényeg. De ezt Azok nem értik...

Godric’s Hollow kis utcája, ahol a Potter ház is volt, most kihaltnak tűnt. Egyetlen vörös hajú nő sétált rajta aggodalmaiba burkolózva. Akkora öröm érte, s ez mégsem látszott rajta. Rossz előérzete volt, nagyon rossz. Halk pukkanás hallatszott, és valami hirtelen előtte termett. Egy magas köpenybe burkolózó alak. Lily megszeppenve hátra lépett egyet és az alak csuklyája mögött megbúvó arcra tekintett. Két dologból rájött ki áll előtte...

Éreztél már félelmet?
Olyan félelmet, ami a csontodig hatol?
Amitől nem tudsz aludni éjszakánként, és hideg veríték lep el?..
Az én félelmem is ilyen volt.
Ha meghallottam apu lépteit- a gyomrom görcsbe rándult és remegni kezdtem.
Ha csak rá gondoltam, akkor is...

Azt hittem ez más lesz. Más, mint a többi. Más, mint az átlag. Jobb.
Tudtam már az elején, hogy nem lesz könnyű. Mégis belevágtam.
Határozott voltam, s tudtam jól, hogy mit akarok. Tudtam, mit csinálok.
Most megtörtem. Mozdulataim esetlenek. Nem tudom mitévő legyek. Összezavarodtam...

Ajándék lónak ne nézd a fogát, teszem még hozzá, és kacarászok belül. De az is megesett már néhányszor, hogy mire eldobtam volna csomagomat, az olvadt részek már rég hozzátapadtak ahhoz a két fakanálhoz, amikkel egyensúlyban próbáltam tartani. Ez esetben idegesítő gondolatok férkőznek agyamba...

Közeledett a szalagavató bál. A harmadikosok minden gondolata az első báliruha körül forgott. Egymás közt az anyagokról duruzsoltak, fontos, hogy miből legyen, milyen színű, hogy a barátnők egymáshoz is öltözzenek, de különbözzenek is… Vera szorongva figyelte őket, fogalma sem volt, kivel beszélje meg ezt az egészet...

Pedig olyan szép volt. Mesébe illő. Én voltam a királylány, ki egész életében várta az Ő lovagját. Ő volt a hűséges, s daliás lovag. Tisztelet, becsület, vagyon… Minden megvolt. Mint a mesékben. Naiv voltam. Ő nem hibás, hisz tudatta már velem, hogy úgyse leszünk hosszú életűek. De hát nem vettem észre. Nem akartam észrevenni...

A vonat csak jött, ő hátranézett, lelki szemei előtt újra a fiút látta, s tudta nincs visszaút a halálból. Már közel volt a vonat, hallotta a fém hangját, ekkor meglátta a vezetőt, látta szemében félelmet, mikor meglátta a lányt, s rájött, hogy ő itt akaratlanul halált fog okozni...