Don Juan

Mikor először megláttam már rögtön az a gondolat futott át az agyamon, hogy letépem róla a ruhát és vad csókokat adok a tökéletes testére. Az MSN beszélgetések után már úgy néztem rá, mint régi ismerősre. Kedvesen rám mosolygott, kék szemével elvarázsolt. Valaki fogjon meg, mert elájulok. Persze csak a melegtől…
Az állomásról a strandra mentünk, ahol Don Juan magától is levetkőzött. Izmos karok, majd szétreped, erek domborodnak a feszes karokon, széles deltaizom, karcsú derék, és a feneke… olyan markolászni való, tökéletesen formás, izmos láb. Kerestem a lehetőségeket, hogy végig pásztázhassam a Dávid-szobor testét.
Flört-party a strandon. „Nem jössz a medencébe?”, „Hagyjuk kettesben a barátnődet és a pasiját.”, Bekennéd a hátam?”. És még sok, ezekhez hasonló mondatok röpködtek. Nem tudtam mit akarok, így általában zavarba jöttem és olyankor nem voltam túl kedves. Viszont igen csak jót tett az egomnak, hogy egy ilyen szuper pasi értem kapar.

Hazamentünk, a lakásába. Ettünk, zenéltünk, mert Don Juan egy mindenhez értő, tökéletes testű, főző, takarító, zenélő, gitáron és zongorán játszó, internetfüggő, Bud Spencer rajongó, filmeket vágó szuper pasi, aki mellesleg tanár bácsi, és minden bizonnyal valamelyik laboratóriumban tenyészthettek ki. Aztán ő szülte meg a nagyszerű ötletet, hogy üvegezzünk. Rafinált pasival állunk szembe. De nem bántam, én is kíváncsi voltam, hogy milyen szaftos kis nő ügyei voltak Mr.Tökélynek. UV lámpa, sötétség, bor. Tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok. Elkezdődött, zavarbaejtő kérdések áradata. Ő tőlem akart kérdezni, én meg tőle.

A bor mámorossá tette a hangulatot, az Uv-lámpa álomszerűvé tette a képet. Velem szemben ült. Nézett. Én is őt, de csak néha akadt össze a pillantásunk. Rengeteg nője volt, csinálta vonaton, autóban, távolsági buszon és egy nagyvárosi háztetőn szeretné még a csillagok alatt. Aztán nem kevés hátsószándék nélkül az egyéjszakás kalandok felé tereltem a témát. Most már máshogy áll hozzá, nincs szüksége ilyen röpke kalandokra, de nem ítéli el azt a lányt, aki belemegy, bármi lehet még belőle, nem ítélkezik ez alapján. Magamba gondoltam, hogy hállelujja, ha elszakadna nálam a húr és nem bírnék neki ellenállni, persze még nem is próbálkozott, akkor nem tartana egy utolsó lotyónak. Csakhogy nekem ez lett volna az első egy hosszú kapcsolat után, neki meg lehet, csak egy strigula lettem volna.
Beszélgettünk még, igen csak megeredt a nyelvünk, aztán elfáradtunk és aludni akartunk.

Még néztük a tv-t, stílszerűen félpornó csatornák között kapcsolgattunk, ahol csúnya, és vágylohasztó lányok riszálták magukat és erotikusan tátogták, hogy „Call me”. A barátnőm is a szobában ült még, és ennek szívből örültem, mert Don Juan nem kevés önbizalommal egy ultra feszes fekete alsógatyába és semmi másba libbent be a szobába. Ez mekkora pofátlanság…de esztétikai élményt nyújtott. Ami még fokozta a hangulatomat a tudat, hogy mellettem fog aludni. Én egy pótágyon, ő mellettem a földön. Mellettem a földön egy szál semmiben.

A barátnőm elment aludni és én a kicsi, ártatlan bárány egy szobában maradtam a pokol legvonzóbb ördögével. Villany lekapcsol, teljes sötétség, és ott fekszünk egymás mellett. Még jó, hogy nem tudok aludni. Próbálunk beszélgetni, de velem nem nagyon lehet. A bor egy kicsit elkábított, és közben zavarban vagyok, hogy mit kezdjek a kisgatyós pasival. Megkérdezi, felteheti a fejét a szivacsra, mert kényelmetlen a föld. Nem mondhattam nemet. Néhány másodperc és már egész testével az ágyon van. Aztán a keze a derekamra kerül, simogat. Mi a fene? - kérdeztem magamtól. Lihegek és várok az ihletre, hogy mit is csináljak. Leginkább egy merev szoborra hasonlítok. Hosszú percek után felteszem a nagy kérdést, hogy mit akar. A válasz „Megcsókolni”. Na végem van. Végülis ezt akartam. Vágytam a csodálatos csokis tortára és most itt van, sőt ő kéri, hogy egyem meg. Na most mi lesz… gondolkodtam, két dolog dúlt bennem, hogy egy csók után van-e megállás, és ha nincs, akkor mi fog történni, ha az ,megtörténik, akkor mi leszek én… a másik meg, hogy miért ne lehetne egy csók, vagy akár több is, ha egyszer majd szétfeszít a vágy és olyan jól esne egy csók, egy érintés…mit veszíthetek, talán soha többet nem találkozunk.

„Egy csókba nem halok bele” – feleltem. És tényleg túl éltem. Olyan finoman, lágyan és mégis szenvedélyesen csókolt, hogy minden porcikámat átjárta a bizsergés. Végig futott az ereimen, bejárta a láthatatlan helyeket, megsimogatta a bőröm, majd kiteljesedett valami tökéletes elégedettségbe. Hevesen, végetnemérően csókolóztunk simogattuk egymást, de nem, mást nem hagytam, ha belehalok se fog történni több. Elfogadta, legyen, ahogy akarom, pedig éreztem, hogy legszívesebben feloldódott volna az örökkévalóságban velem együtt, ott és abban a pillanatban. Nem tudom mennyit aludtunk, aludtunk-e egyáltalán, ott a sötétben nem létezett az idő és nem volt különbség álom és valóság között. Érintések és csókok váltakoztak, izmok feszültek és a lélegzet áll el. Heves szívdobbanások és egyszer csak már jött a reggel.

Érthetetlen, feldolgozhatatlan percek következtek, órákba tömörült napok. Nem tudtam ezek után mi lesz… titokban tartjuk, még folytatjuk? Talán… azt mondta, hogy tetszem neki nagyon, hogy több vagyok, mint egy strigula… Kínosan álltuk a sarat a barátnőm és a fiúja előtt. A srác, hozzáteszem, Don Juan öccse volt. Elmentünk a városba mászkálni. Legszívesebben behúztam volna az első kapualjba, hogy megcsókoljam, hogy érezzem újra és újra, hogy a testünk összeér, ehelyett vigyáztunk, hogy az ujjunk se érjen össze még véletlenül se. A több órás önmegtartóztatás után áttörte a lézerpajzsot, megfogta a kezem és megcsókolt. Így mentünk hazáig. Nem szóltunk a többieknek, mert mi sem tudtunk, hogy mi van.

Este filmet néztünk, pizzáztunk. Még vendégünk is érkezett, az egyik barátja. Megint hatott a bor. Egyszer csak megfogta a kezem, mikor már elment a barátja, vége lett a filmnek, és áthívott a másik szobába, hogy a barátnőmet és az öccsét hagyjuk kettesben. Milyen átlátszó duma… annyit kellett volna mondanom, hogy nem… de nem így tettem. Innentől minden csak képvillanás, érintés, sóhajtás, lüktetés… fények, képek, hangok, illatok és tökéletes, végtelen elégedettség. Jó érzés.
Az álom még tart, s egyre szebb. Hogy percekig az enyém, vagy még nagyon sokáig nem tudom. De ezzel nem is foglalkozom. A jelen az enyém, a jövőt nem ismerem. És most azt érzem, hogy a világ tökéletes.