Történetek

András megindult a fal felé és elkezdett felmászni rá. Mögötte a szirénák ismét felbőgtek, a reflektorok kigyulladtak és rá szegeződtek, azt hitte ebben a pillanatban rettegni fog, de csak eufólikus örömöt érzett. Mindjárt felér a fal tetejére, és meglátja a szétterülő várost, amit tíz éve nem látott már...

Már megint a szekrényben ébredtem. A fojtogató sötétség és a molyirtó illata bilincsként szorította a tüdőmet. A saját, félelemtől átitatott hangomra riadtam fel. A kiáltásom végigzengett az üres lakáson, hogy valahol a fürdőszoba mélyén eltűnjön. Az órám világító számlapjára néztem és láttam, hogy pontosan hajnali három óra van. Ugyan úgy, mint az elmúlt hetekben, az ébredés mindig ekkor következett be...

- Dana különlegessége, hogy a nyelve egy ismeretlen váladékot termel. A nyál szerű anyag, ha élőlényhez ér ingereket küld az agyba, hideget, meleget, fájdalmat, gyönyört: egyszerre. Kis mértékben kivételes élvezetet nyújt, viszont egy csók, vagy mint az igazgató esetében egy szopás halálos. Dana az álomnő a férfiaknak, csak egy puszi a nyakra, vagy egy kéjes nyalás, és máris elélveznek. Illetve, nem csak a férfiaknak...

Mire Aranka kioldalazott valahogy a kisajtón, hogy mielőbb eltűnjön innét, már össze is csapott a két szomszédvár. Valami nagyot reccsent. Az első ˝jaj˝-ra még hátranézett. A kép, amit látott, még gyorsabb távozásra késztette. Végh kaputámasztóval futott Örzse néni férje felé, a levegőben fél tégla repült, Véghné feje már vérzett, és az ártatlan tejeskanna csörömpölve, zománchíjas foltjait szaporítva esett le a kitéglázott járdára...

Tücsöklik válogatott törzs páleszozókból tevődött össze. Amúgy Tücsöklik az a hely volt, ahová bármilyen állapotban be lehetett térni: ünneplő öltözékben, kissé lótrágya szagúan, depis másnapos állapotban, asszony elöl megnyugvást keresvén, heves politizálás keretében, üzleti megfontolásból kiindulva, egyszóval amolyan központi hírelosztó szerepet töltött be a közeli tanyákról idesereglett jámbor életvitelű, szerény felfogású Miska féléknek...

- Csak egy napig maradhatok... aztán vissza kell térnem régi életemhez.
Nem tűnt szomorúnak, amikor ezt mondta. Ő minden egyes percet kiélvezett, melyet emberként élhetett meg. Elsőként rögtön odaszaladt lemezjátszómhoz, s feltette Liszt Les Préludes-jét, majd táncolni kezdett rá, én pedig csak némán, szemlesütve figyeltem, ám amint rápillantottam, le kellett hogy kapjam tekintetem, hogy megmentsem magam a pokol legmélyebb bugyraitól...

Mindenki megnyugodott most pár percre. Seni tőlem pár méterre a fotelnek dőlve énekel. Krisz mellettem ül a zongora alatt, szintén dúdolja a dallamot. A mi dallamunkat, a számot amiben minden benne van amin túl vagyunk... nekik 4 év fájdalma, öröme, szenvedése és szenvedélye... nekünk a velük eltöltött néhány hónap...

Nem tudta hol van, noha a környék ismerősnek tűnt. Bosszús tapasztalta, hogy már megint semmire nem emlékszik az elmúlt éjszakából, sőt még a napból sem. Ez már a harmadik ilyen eset ebben a hónapban, gondolta és némi nyugtalanság öntötte el, hogy egyre gyakrabban esik áldozatául a Scotty-val töltött duhaj éjszakáknak.
Most megborzongott a hidegtől és elindult, hogy valami ruhát keressen magának...

Ó micsoda hely! Micsoda varázslatos vidék. Bedegkér. Nem messze a faluszélén áll a kis tornácos parasztházikó, fehérre meszelt falaival, piciny zsalugáteres ablakaival. Nyáridőben virágözön borítja a kis házat, s közvetlen környezetét. Muskátli hegyek! Kúszó virágok hallatlan hatalmas csokrai színezik a zöld megannyi árnyalatát. A rácsos fakerítés védelmezőként öleli körül a kis házat, udvarát, embernek, s állatoknak otthonát...

Szemerkélős márciusi nap volt, amikor Connie elérkezettnek látta az időt, hogy balesete óta először elővegye a hegedűjét. Akkurátusan rakott rendet felkelés után, próbálta nem csak a kislakást, de maga magát is felkészíteni a Dologra, amit hosszú ideje először fog megtenni...