A Tyúkól végnapja
Egy másik nyári reggelen Miska a szokásos állatetető körútja után a piacra készülődött. Igyekezett mielőbb végezni teendőivel mert a szomszédos tanya Józsija már a kertkapuban várta türelmetlenül.
Józsi igazi havernak bizonyult, minden kétes ügyletben lehetett számítani rá, ha kellett falazott is Maris előtt, arról nem is beszélve, hogy anyagi helyzetét tekintve nála - Miskával ellentétben - mindig volt népi "apró" amit a "hivatalban" be lehetett páleszre váltani.
Tervbe is vette a két kurafi, hogy piacolás után semmiképp nem hagyják ki a Tücsöklik nevű talponállót. Tücsöklik válogatott törzs páleszozókból tevődött össze. Amúgy Tücsöklik az a hely volt, ahová bármilyen állapotban be lehetett térni: ünneplő öltözékben, kissé lótrágya szagúan, depis másnapos állapotban, asszony elöl megnyugvást keresvén, heves politizálás keretében, üzleti megfontolásból kiindulva, egyszóval amolyan központi hírelosztó szerepet töltött be a közeli tanyákról idesereglett jámbor életvitelű, szerény felfogású Miska féléknek.
Miután a piac kérdéssel rekord idő alatt végzett a két jó barát, szinte észre sem vették a likban kötöttek ki. Jó kis hat fős kollektíva verődött össze, csak úgy sziporkáztak a jobbnál jobb ötletek.
Miska is előhozakodott legégetőbb gondjával: miszerint az öreg, közel negyvenéves diófa akkora árnyékot vet a tyúkólra, s annyira lelógnak ágai, hogy szinte nappali setétség honol szegény páráknak.
- Há ez mán tarthatatlan egy állás így! -szólt Miska.
- Osz meg mé nem vágod ki te ökörköri? - kérdezte az egyik cimbora.
- Há az is lessz, csak menjek haza!
- No ládd, nemtom mi a kutyapöcst vacillálsz annyit!
- Jó van no, hazakluttyokung valamelyest, oszt adok a nyüvesnek. A francnak nőtt ekkorára! -- Nem is eszem a dijóját. Darabos, mint a ménkü!
Azzal elköszöntek egymástól, becélozták a "hazát", s mint máskor is saját költésü nótákat kornyikálva, néha hangosan szidva az épp aktuális "marhát" (szomszédot), bizonytalan léptekkel eltűntek a napraforgó táblák irányába.
Kb. délután kettőre járhatott, amikor is Miska a bolhakastélyába belerogyott, fújtatva mint egy ló, szidva a tüzes napkorongot, meg az összes kánikulát.
Maris szunyókált, de félálmában egy kérdést megreszkírozott:
- Már megint mit vedeltél vénember?
- Kivágom a diófát (hangzott a felelet)
- Vágod ám ki egy rossebet!
- Akkor csak az ágakbúl kettőt, ami a Katiék nyakába lóg.
- No azt már előbb is levághattad volna!
Ezzel a párbeszéd vége szakadt, Maris tovább szunnyadt, Miska meg csámpázva, páleszgőzzel telítve előkotorta a fűrészt a sufniból.
Felkecmergett a fára, s nekiállt a fűrészelésnek.
Irdatlan hőség volt, a fűrészelés nyögve-nyelősre sikeredett. Össz-vissz félig sikerült a vastag ágat befűrészelni. Miskát elöntötte a harctéri ideg, a fűrészt ledobta csak úgy csattant a kút káváján, az összes macska minden irányba szétspriccelt, Morginca vakkantott két dühödtet a fotelból, majd Miska keservesen lemászott, s kedvenc ülőalkalmatosságából mintegy kipenderítve Morgincát, beleroskadt foteljába.
A nap hátralévő részében több különlegesség nem történt. Este lett mindenki nyugovóra tért, csak a szél erősödött egyre jobban, majd tíz óra felé az ég csatornái is megnyíltak, kitört a nyári zivatar. Dörgött, villámlott egyszóval klasszikus vihar kerekedett.
Még éjfél előtt hatalmas csattanásra ébredt Maris is és Miska is. Mintha ágyu szó hallatszott volna. Kirohantak a tornácra mindketten, a vihar ekkorra már továbbvonult, de a látvány melyben részesültek maga volt a téboly.
A félig lefűrészelt hatalmas ág rázuhant a tyúkólra, az ól teteje beszakadt maga alá temetve vagy öt-hat tyúkanyót. A még időben "kiugró" tyúkok és kakasok kárálva, kotkodácsolva észtvesztve rohangáltak a sáros, víztócsás baromfiudvarban, a sötétben neki-neki rohanva mindenféle akadálynak: talicska, traktor kerék, kukorica góré - ami épp az útjukba akadt.
- No, hogy bazd meg Miska a tudományod! - fakadt ki Maris.
- Kuss Maris - épp elég a bajom, nemköll, hogy még te is itt kárájj!
- Inkább segíts kitalálni valamit!
Azzal ideiglenesen, vagy egy órán keresztül, beterelték a rémült tyúkhadat a nyitott csűrbe (megemlítem, hogy akkortájt kb. 70 tyúk volt, s vagy 20 kakas). Csak nagy sokára csendesett el minden, időnként még rémült kotkodácsolás hangzott fel a csűr mélyéről, de lassan megnyugodtak a kedélyek.
Másnap reggel - mintha mi sem történt volna, hát ekkora a tyúkész befogadóképessége - minden lábasjószág vígan kapirgált az udvarban, különösen nagy előszeretettel tették ezt a tyúkól romjai körül.
Miska a romok alól elővadászott négy tyúkhullát. Maris mind a négyet megfözte Morgincának ebédre.
Később felépült egy vadonatúj tyúkól, ebbe már tisztességes ülőkéket szerkesztett Miska, rendes kotló fészkeket is gyártott bele.
Végső soron a tyúkok is örültek a szerencsétlen esetnek - kivéve azt a négyet amelyik a fazékban végezte, a legnagyobb öröm mégiscsak Morgincának jutott, ízletes főtt tyúkhús, hm., de finom is lehetett!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-11-22
|
Novella
Ebben a rövid történetben egy idős bácsi jelenik meg a kertvárosi kis kocsma ajtajában kutyájával....
2024-11-19
|
Novella
Édesanyja és unokabátyja szexualitásának egy kislányra gyakorolt hatása.
2024-11-18
|
Novella
Egy tanárnő igyekszik meggyőzni tanítványát, végül saját csapdájába esik.
2024-11-17
|
Novella
A helyszín Argentína.Miguel és párja Sofia életük versenyére készülnek.Vajon győzelmet vagy...
2024-11-11
|
Egyéb
Carlos mindent kézben tartott... amíg nem találkozott Angelinával…
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-05-16 00:00:00
|
Egyéb
De ha tényleg szeret? Megvár. És megvárom. Megvárjuk egymást, addig a pillanatig, amíg elveszünk egymás tekintetében. És amikor, - mint mikor elalszunk, és ébredünk, hogy a kiesett álmok mikor is jöttek, - megcsókoljuk egymást. Az lesz a szerelem. Mikor csak odahajolok, és egy apró csókot pihegek az ajkaira. Mikor átkarolom, és kiráz a hideg, mikor megremeg a kezem. És nem érdekel, hogy izzad a tenyerem, hogy a hajam kócos, hogy őt is rázza a hideg...
"Az ember akkor jön rá milyen fontos egy állat, vagy egy ember, ha elveszíti." Már nem tudom ki is mondta ezt, de igaza volt. És ha valakit nem szerettünk, vagy úgy éreztük nem olyan fontos, rájöhetünk hogy ez még se így van...
Hozzászólások
Valószínű a minden esti mesélés (Kristóf 4 éves, saját költésü mesékkel "nevelem"), eredménye az állattörténetek iránti szeretetem.
Szép 7-végét mindannyiotoknak!