Mesék a tanyárul 2.

A Tyúkól végnapja

Egy másik nyári reggelen Miska a szokásos állatetető körútja után a piacra készülődött. Igyekezett mielőbb végezni teendőivel mert a szomszédos tanya Józsija már a kertkapuban várta türelmetlenül.
Józsi igazi havernak bizonyult, minden kétes ügyletben lehetett számítani rá, ha kellett falazott is Maris előtt, arról nem is beszélve, hogy anyagi helyzetét tekintve nála - Miskával ellentétben - mindig volt népi "apró" amit a "hivatalban" be lehetett páleszre váltani.

Tervbe is vette a két kurafi, hogy piacolás után semmiképp nem hagyják ki a Tücsöklik nevű talponállót. Tücsöklik válogatott törzs páleszozókból tevődött össze. Amúgy Tücsöklik az a hely volt, ahová bármilyen állapotban be lehetett térni: ünneplő öltözékben, kissé lótrágya szagúan, depis másnapos állapotban, asszony elöl megnyugvást keresvén, heves politizálás keretében, üzleti megfontolásból kiindulva, egyszóval amolyan központi hírelosztó szerepet töltött be a közeli tanyákról idesereglett jámbor életvitelű, szerény felfogású Miska féléknek.

Miután a piac kérdéssel rekord idő alatt végzett a két jó barát, szinte észre sem vették a likban kötöttek ki. Jó kis hat fős kollektíva verődött össze, csak úgy sziporkáztak a jobbnál jobb ötletek.
Miska is előhozakodott legégetőbb gondjával: miszerint az öreg, közel negyvenéves diófa akkora árnyékot vet a tyúkólra, s annyira lelógnak ágai, hogy szinte nappali setétség honol szegény páráknak.

- Há ez mán tarthatatlan egy állás így! -szólt Miska.
- Osz meg mé nem vágod ki te ökörköri? - kérdezte az egyik cimbora.
- Há az is lessz, csak menjek haza!
- No ládd, nemtom mi a kutyapöcst vacillálsz annyit!
- Jó van no, hazakluttyokung valamelyest, oszt adok a nyüvesnek. A francnak nőtt ekkorára! -- Nem is eszem a dijóját. Darabos, mint a ménkü!

Azzal elköszöntek egymástól, becélozták a "hazát", s mint máskor is saját költésü nótákat kornyikálva, néha hangosan szidva az épp aktuális "marhát" (szomszédot), bizonytalan léptekkel eltűntek a napraforgó táblák irányába.

Kb. délután kettőre járhatott, amikor is Miska a bolhakastélyába belerogyott, fújtatva mint egy ló, szidva a tüzes napkorongot, meg az összes kánikulát.
Maris szunyókált, de félálmában egy kérdést megreszkírozott:
- Már megint mit vedeltél vénember?
- Kivágom a diófát (hangzott a felelet)
- Vágod ám ki egy rossebet!
- Akkor csak az ágakbúl kettőt, ami a Katiék nyakába lóg.
- No azt már előbb is levághattad volna!

Ezzel a párbeszéd vége szakadt, Maris tovább szunnyadt, Miska meg csámpázva, páleszgőzzel telítve előkotorta a fűrészt a sufniból.
Felkecmergett a fára, s nekiállt a fűrészelésnek.
Irdatlan hőség volt, a fűrészelés nyögve-nyelősre sikeredett. Össz-vissz félig sikerült a vastag ágat befűrészelni. Miskát elöntötte a harctéri ideg, a fűrészt ledobta csak úgy csattant a kút káváján, az összes macska minden irányba szétspriccelt, Morginca vakkantott két dühödtet a fotelból, majd Miska keservesen lemászott, s kedvenc ülőalkalmatosságából mintegy kipenderítve Morgincát, beleroskadt foteljába.

A nap hátralévő részében több különlegesség nem történt. Este lett mindenki nyugovóra tért, csak a szél erősödött egyre jobban, majd tíz óra felé az ég csatornái is megnyíltak, kitört a nyári zivatar. Dörgött, villámlott egyszóval klasszikus vihar kerekedett.

Még éjfél előtt hatalmas csattanásra ébredt Maris is és Miska is. Mintha ágyu szó hallatszott volna. Kirohantak a tornácra mindketten, a vihar ekkorra már továbbvonult, de a látvány melyben részesültek maga volt a téboly.
A félig lefűrészelt hatalmas ág rázuhant a tyúkólra, az ól teteje beszakadt maga alá temetve vagy öt-hat tyúkanyót. A még időben "kiugró" tyúkok és kakasok kárálva, kotkodácsolva észtvesztve rohangáltak a sáros, víztócsás baromfiudvarban, a sötétben neki-neki rohanva mindenféle akadálynak: talicska, traktor kerék, kukorica góré - ami épp az útjukba akadt.
- No, hogy bazd meg Miska a tudományod! - fakadt ki Maris.
- Kuss Maris - épp elég a bajom, nemköll, hogy még te is itt kárájj!
- Inkább segíts kitalálni valamit!

Azzal ideiglenesen, vagy egy órán keresztül, beterelték a rémült tyúkhadat a nyitott csűrbe (megemlítem, hogy akkortájt kb. 70 tyúk volt, s vagy 20 kakas). Csak nagy sokára csendesett el minden, időnként még rémült kotkodácsolás hangzott fel a csűr mélyéről, de lassan megnyugodtak a kedélyek.

Másnap reggel - mintha mi sem történt volna, hát ekkora a tyúkész befogadóképessége - minden lábasjószág vígan kapirgált az udvarban, különösen nagy előszeretettel tették ezt a tyúkól romjai körül.
Miska a romok alól elővadászott négy tyúkhullát. Maris mind a négyet megfözte Morgincának ebédre.
Később felépült egy vadonatúj tyúkól, ebbe már tisztességes ülőkéket szerkesztett Miska, rendes kotló fészkeket is gyártott bele.
Végső soron a tyúkok is örültek a szerencsétlen esetnek - kivéve azt a négyet amelyik a fazékban végezte, a legnagyobb öröm mégiscsak Morgincának jutott, ízletes főtt tyúkhús, hm., de finom is lehetett!