Mesék a tanyárul 1.

(Mint az eddigi írásaimban is, így most is, a következő történetek szereplői valósak, az esetek megtörténtek.)

I.rész

A pálesz

Ó micsoda hely! Micsoda varázslatos vidék. Bedegkér. Nem messze a faluszélén áll a kis tornácos parasztházikó, fehérre meszelt falaival, piciny zsalugáteres ablakaival. Nyáridőben virágözön borítja a kis házat, s közvetlen környezetét. Muskátli hegyek! Kúszó virágok hallatlan hatalmas csokrai színezik a zöld megannyi árnyalatát. A rácsos fakerítés védelmezőként öleli körül a kis házat, udvarát, embernek, s állatoknak otthonát.

Az udvar közepén kerekes kút áll, káváján macskák hada mulatja a lusta időt. A reggeli hüs levegőben az árnyat adó fák alatt csirkék, kacsák, libák már izgatottan várják a gazdát. A reggeli (a hosszura nyúlt éjszaka után) ugyancsak kijár minden jószágnak.

Morginca (egy foxi keverék) ügyet sem vet a nyüzsgésre, inkább a tegnapi maradék csontját szopogatja újabb lázas izgalommal, mintha lenne rajta még rágnivaló.

Kati (tyúkok közt ö a főnök) lázas igyekezettel kapirgál egy halom fonnyadt káposztalevél tetején.
Mariska néném egyedül Katit volt hajlandó elnevezni. Kati már pár napos csirke kora óta feltűnően intelligensnek bizonyult a társaihoz képest.
Még a kárálása is dallamos - állapította meg Mariska.
Hát még az a gyönyörű taraja! Égő piros, szabályos cakkos vonalban húzódó.
Igazi tyúk! - kontrázott Miska bácsi.

Miska bátyánkról is érdemes egy-két nagyon fontos információt megtudni. Nevezetesen a pálesz elsőbbséget élvez az élet minden területén!
A szilva pálesz az elsőrangú, majd ezt követheti a bármiféle pálesz, bármiféle mennyiségben.
Az elfogyasztott páleszek után Miska szavajárása rendre megváltozik, s olyan kifejezéseket használ mely szinte eggyé ötvözi a világ népeinek nyelvét némileg megtűzdelve a saját maga kreálta szófoszlányokkal.

Mariska - aki az együtt leélt közel 40 év során már megtanult csatlakozni Miska bátyánkhoz pálesz ügyekben is - szóval ö a szelídebb természetű. Egy jól beirányzott cirokseprűvel akár 10 m-es dobásra is képes. Nincs az a macska amelyik ne tisztelné ezen képességét.

Ennyi bevezető után kezdődjenek hát a történetek.

A baromfiudvar népes állománya boldogan tömte magába az eléje terített mindenféle földi jót. Miska serénykedett. Tiszta vizet öntött az itatóba, udvart sepert, Morgincának kerített még némi tegnapi ételmaradékot, a macskasereget is tessék-lássék megetette, majd szaladt Cinóberhez (ló), és Micurkához (kecske).

Már dél felé járt az idő amire végig látogatta szeretett állatkáit. Ugyancsak kimerült a délelőtti hajszában. Kedvenc kopott csíkos foteljébe huppant - amit a tornácra cipelt ki immáron vagy két éve, azóta sem volt takarítva, a bolháknak maga a megtestesült földi paradicsomot jelentette, csak időnként másztak át Morgincára amikor is az eb kifigyelte, hogy melyik az a pillanat amikor Miska végre kikecmereg a bolhakastélyból, s ekkor űzött nyúlnyi gyorsasággal belevetette magát a fotelek foteljába!

Nos hát Morginca éppen az adott pillanatot leste, amikor is a szokásos forgatókönyv másképp alakult. Miska nem állt fel mint szokott, hanem Mariskának beóbégatott a nyitott ajtón át.

- Marisom!
- Nincs több! Ne vedelj annyit! Elfogy az agyad is!
- Hozzá mán még egy kicsit no, ha mondom!

Mariska megadta magát. Méregtől dúlva csak kicipelt egy félüvegnyi páleszt Miskának. Miska szép lassan, - hogy élvezze az ízeket - szopogatta a pálinkát. Edzett szervezete nem igen vette észre, hogy mikor elég. Az üveg kiürült. Miska a melegtől pukkadozva, a pálesztől roskadozva igyekezett felkecmeregni fotelkájából.
Morginca elkapta ezt a pillanatot, s a tőle szokott fürgeséggel dobbantott a fotel karfáján, csakhogy Miska még nem teljesen kászálódott ki belöle, így megtörtént a baj.
Hatalmas csattanással feldőlt a fotel, Miska lebucskázott a tornác lépcsőjén, mind a három lépcsőfokot végigkoppantotta a fejével, majd az illatozó tearózsák között kötött ki hasalva, fogai közt némi tyúkhúr darabokat köpködve.
Morginca a tornác kövezetén csúszva egészen a konyhaajtó küszöbéig siklott, majd ott a seprűt feldöntve bánatos vonítással tudatta Mariskával, hogy gáz van.

Mariskának se kellett több. Felkapta a seprűt, s Morginca bundájából igyekezett a bolhákat helyükre - a feldőlt csíkos fotelba - visszaporolni.
Morginca megelégelte, egy ugrással az éppen feltápászkodni készülő Miskánál termett, védelem reményében. Mariska seprűje egy szemvillanás alatt sújtott le, immáron nemcsak Morginca, hanem Miska is részesült a nevelésből.
Tíz másodpercig püfölhetett Mariska, amikor is belényilallt, hogy nemcsak Morgincát, de szeretett párját is érik a csapások. Ekkor lett vége. Morginca dühödt vadkanként berontott az óljába.
Miska még mindig a földön fekve a röhögéstől képtelen volt felállni. Később Mariskát is elfogta a hév, s együtt nevetett Miskával a tearózsák között a fűben ülve.

Délutánra már lecsitult minden. Ültek ketten a tornácon, Mariska vizes ruhával borogatta Miska homlokát, hátát, Miska pedig a tőle telhető kedvességgel igyekezett megígérni, hogy a pálesz fogyasztást korlátozni fogja.
Morginca is átértékelte a történteket, - s bár az ólból még mindig nem merészkedett elő - szemmel láthatóan várta a pillanatot, hogy a bolhaparadicsom mikor szabadul fel.