Lélekvesztő

Az eső vigasztalhatatlanul hullott a part menti bokros-homokos tájra. Már legalább két órája esett és semmi jelét nem adta annak, hogy valamikor is abba akarná hagyni. A szél kikötői szemetet görgetett végig gyér növényzet között. Senki sem járt ezen a késői órán errefelé, néma volt minden. A hirtelen villámlás fénye egy nő testét világította meg, aki az egyik ritkás bokor alján feküdt.

Sherry összerázkódott, de még jó pár másodpercig fogalma sem volt hol van. Dús, vörös hajába sár, falevelek és szemét ragadt. Igyekezett gyorsan felállni, de elzsibbadt végtagjai nem engedelmeskedtek és a fájdalomtól hangosan felnyögött. Így aztán óvatosan, centiről centire mozgatta meg testrészeit. Amikor végre visszatért az élet lábaiba, felállt és fázósan átkarolta teljesen meztelen bőrét. Nem tudta hol van, noha a környék ismerősnek tűnt. Bosszús tapasztalta, hogy már megint semmire nem emlékszik az elmúlt éjszakából, sőt még a napból sem. Ez már a harmadik ilyen eset ebben a hónapban, gondolta és némi nyugtalanság öntötte el, hogy egyre gyakrabban esik áldozatául a Scotty-val töltött duhaj éjszakáknak.
Most megborzongott a hidegtől és elindult, hogy valami ruhát keressen magának.

Ahogy elhagyta a partot, már tudta hol jár. Pontosan három utcányira a saját házától. A fenébe is, ez tényleg egyre rémisztőbb, gondolta. Az előző ilyen ébredése is már elég kétségbeejtő volt, amikor a kikötőben ébredt egy halom egymásra rakott, halszagú horgászháló tetején, de akkor legalább volt rajta ruha. De ez a mostani! Most mondd meg, még jó hogy nem járt erre egy őrült sem. Bár aki ilyen időben kimerészkedik az csakis ugyanolyan eszelős lehet mint ő.
Néhány perces gyaloglás után észrevette, hogy Mrs. McCox, a zöldségárus idős hölgy, kint felejtette a fedett teraszán a köpenyét. Csak az alacsony kerítésen kell átmásznia és máris megmenekült. Legalábbis ami az esőt illeti.

Sietve körülnézett, majd könnyed macskaugrással a kerítés tetején termett, hogy azután puhán landoljon a másik oldalon. A tornáchoz futott, lekapta a köpenyt, majd távozni akart, amikor megakadt a szeme a kirakaton. Hosszasan bámult befelé, de nem a pult fölé akasztott órát nézte - ami pontosan hajnali hármat mutatott - hanem a naptárt, amit a bejárati ajtóra akasztottak. És ami azt mutatta, hogy június 12-e van.
Érezte, hogy a nyirkos hideg ellenére forró verejtékcseppek gördülnek végig a gerincén.
Ha ez igaz, gondolta rémülten, ha ma június 12-e van, akkor ő pontosan három napja tűnt el Long Way-i otthonából.

Folyt. köv.