Történetek

- Igen, sok mindent el kell mesélnünk neked, hogy megértsd az okot, amiért idejöttünk érted…. - kezdte a mesélést a Dalenah nevű lány.
- Értem? Ezt kifejtenéd egy kicsit jobban? És mi az, hogy háború van? Úgy tudom, nincs semmilyen háború itt! És egyáltalán, én minek kellek ehhez a háborúhoz? - tört ki belőlem a rengeteg kérdés...

Ahogy bámulta a jelenséget elfelejtkezett az időről, a térről. A harcos lassan pásztázta a vidéket. Elégedettség tükröződött az arcáról, ahogy nézte a pusztát. Tekintetét körbejáratta a vidéken, majd a negyedik munkásra akasztotta és őt kezdte figyelni. A keverő közben megszűnt zúgni, a szél megállt fújni, a por megkötött a levegőben, az idő belefagyott a pillanatba. Csak ketten voltak, csak ők ketten mozdultak, az indián és a munkás...

Egy hideg, szeles őszi nap Kassa útján. Aki volt már ott az tudja, hogy milyen. Épp várom a 20-as autóbuszt, meghúzódva a sarokban, egy megállóban. Van még kb. 2 percem a buszig, elmerengek egy picit...

Az óceán ízétől megmámorosodtam, s vágyok a mélybe, az ismeretlenbe. Talán egy új életbe. Ilyen dolgok jártak a fejemben, mikor észrevettem egy kis fekete pontot, ami az előbb még nem volt ott. Eljátszottam a gondolatattal, hogy ez nem igaz. Nincs olyan szerencsém, én nem érdemlem meg. De szemem nem tudtam levenni a pontról, ami már nagyobbodott. Szemmel láthatóan nagyobbodott. Addig-addig nagyobbodott, míg csak fel nem ismertem, hogy mi az...

Miért élnem ezen a világon? Mondja meg nekem valaki. Volt egy srác, szerettem, de a szerelem elmúlt, nem volt értelme tovább húzni, vége lett, haverok maradtunk. Két hét után közli velem, új barátnője van. S ezt az üzenetet küldte nekem: „2 szerelem van! Van egy olyan, amikor csak szereted, s egy idő után szétváltok, s van az igazi szerelem, ami akár a sírig tart, vagy még tovább!” ...

Angyalt láttam. Üdét, fényeset, illatosat. Szárnyának hófehér tollai jelképezték lelkének tisztaságát, s bizton tudom, ha csak ezeket látom, mint törékeny tüneményt ölelem magamhoz. Ám tekintetem továbbsiklott, s a hátát rejtő bőr alatt megbúvó izomkötegek megerősítettek hitemben, miszerint ezek a gyönyörű lények erősebbek mindennél...

Voltál már úgy, hogy kerestél egy dalt? Nem azért, mert annyira csodálatosnak tartod, hanem mert egy kellemes emlék köt hozzá. Amit nem hallasz minden nap a rádióban, nem kapod meg a boltban, és még anyu régi bakelitlemezei között sem találod...

Villany lekapcsol, teljes sötétség, és ott fekszünk egymás mellett. Még jó, hogy nem tudok aludni. Próbálunk beszélgetni, de velem nem nagyon lehet. A bor egy kicsit elkábított, és közben zavarban vagyok, hogy mit kezdjek a kisgatyós pasival. Megkérdezi, felteheti a fejét a szivacsra, mert kényelmetlen a föld. Nem mondhattam nemet. Néhány másodperc és már egész testével az ágyon van...

Most pedig itt vagyok, s próbálom csalódottságomat leplezni. Azt gondoltam, hogy nehéz dolog lesz olyan vezetőt találni, aki a lehető legmesszebbre juttat a hegyek között megbúvó, barlangokkal telelyuggatott völgy felé, de azt nem, hogy az a néhány ember ilyen sokat fog kérni érte. Végül úgy döntöttem, hogy ráérek holnap kiötleni, hogy s mint jussak el imádott lényeimhez, hisz már jócskán elrepült fejem fölött az éj nagy része, nyomasztó gondolataim pedig egyre csak szaporodtak...

Pár nap múlva ismerős felhő jelent meg. Pont olyan, mint tíz ével ezelőtt. Csak most zöld csíkok voltak benne, mint az apró kis folyók, vagy kábelek mennének benne, járnák át az egészet. Kancsó fölé ért a felhő, majd, mivel ott volt útban a híd a „krumpli traszport- hoz”, így kicsit visszatolatott, és egy antennás, kerekes krumpli jött ki a felhőből...