Történetek

Azt hiszem, telihold lehet. Figyelek. És felfigyelek. Megpillantok két alakot a torony tetejében egy fiú és lány. Mint két galamb kik felszálltak a torony koronája alá. Turbékolnak? Egy pár, látom színjátékukat: A fiú átöleli a lányt és súg neki valamit, mire a lány kiszabadítja magát a fiú karajaiból és átmegy a torony túlsó oldalára...

A szülei aranyvérűek – voltak. Ahogy én is. Durván 500 éves tiszta vérű, és büszke felmenőim vannak. De ugye, mint minden családban van fekete bárány. Hát ebben a családban én vagyok… Nem érdekel a rang, a mágia, a név, és a vér...

Le akarta tépni a férfi ingét, hogy a bőréhez érhessen. Ezt nem lehet kibírni! - gondolta.
Egyszerre rogytak a földre, a meleg homokban hemperegtek. A víz nyaldosta meztelen talpukat, miközben szaggatták egymás ruháit és mohón csókolták a felbukkanó helyeket. Végül a férfi fölé került. Az övé lesz... Az övé akart lenni.. Az éjsötét szempár belefúródott smaragdzöld szemébe...

- És komolyan vették az üzenetet? Mármint, amit mondtak benne.
- Először nem tudták mire vélni. Ezért küldtek egy válaszüzenetet arra a bolygóra, bár az legalább 40 000 fényévre volt a Földtől. Az, hogy egy emberi életen belül odaérjen, képtelenségnek tűnt, persze természetesen az is volt. Szerencséjükre a földönkívüliek felkészültek arra, hogy nekünk még nincs meg az a technikai fejlettség, hogy teleportáljunk egy teljes hanganyagot többtrillió kilométerre. Ők azt is meg tudták...

A kolléganőkkel gyakran ebédeltek az állomáshoz közeli étteremben. Ott figyelt fel rá a tulaj, egy a nőnél két évvel fiatalabb, 26 éves, divatlapba illő férfi, Kálmán. Művelt, finom, humoros, tele érzésekkel. Pillanatok alatt lángolt fel a szerelem. Laciról hirtelen kiderült, hogy őrült. Marika lobogtatta a zárójelentést a válóperi tárgyaláson, mely szerint férje elmegyógyászati kezelések során esett át, őt pedig megverte, tanúkkal, látleletekkel támasztotta alá mindezt...

Nem tudta megállni, hogy rá ne nézzen. Vonzotta a tekintetét sötétkék szeme, kicsit féloldalas, huncut mosolya és az ajka. Rugalmas és érzéki száj.. De az alakja is lenyűgözte. Magas volt és karcsú. Tisztán ki tudta venni az izmai játékát a könnyű ing alatt.
Szinte érezte, ahogy megérinti…

- Á! Hát itt is vannak! - sziszegte a nagyúr, ahogy meglátta a párost. Lily a földet nézte és úgy ment a halálfaló után. Bella és Lucius megvető tekintettel néztek a vörös hajú újoncra. - Lucius!
- Igen, Nagyúr?
- Van egy feladatom a számodra, és Lily számára is. - az említett lány nyelt egyet. - Meg kell ölnötök valakit, aki nem adta meg, amivel tartozik. Egy kentaur, és a családja. Az Árny erdőben. Örülnék, ha az egyik áldozatot Lily ölné meg...

Nem nézett senkinek sem a szemébe csak le a földre, a végtelenül üres mélységbe, ahol biztosította őt a magány istene, hogy nem lel társaságra. A férfi szeme elől olyan gyorsasággal tűnt el, hogy hirtelen nem tudta hova tenni a dolgokat, de mikor feleszmélt a zenei kábulatából eszeveszett gyorsasággal pattant fel a székről, ami ennek következtében ledőlt az emberek közé, és ő is majdnem a kisereglő nép martalékává vált. „Még is ki ez a fiú?” Ismételgette magában a kérdést, miközben lehuppant...

Persze vannak más emberek is. Vannak, akik felveszik a harcot a világgal… a jó és az igazság nevében. Én tisztelem őket… csak nem értem. Hogy képesek tudni, hogy mi a jó és mi a rossz? Mi igaz és mi hazug? Remélem, igazuk van, és a helyes úton haladnak. De egyelőre nélkülem… Mert én nem csatlakozhatom hozzájuk...

A nő ezt meglátta, hátravetette fejét, barna haja végigomlott meztelen hátán, érzéki, csábító nevetése kellemesen megbizsergette a tarkóját. De ez mind semmi volt, mert ahogy közeledett, az aranyszínű szemek rabul ejtették és fogva tartották a lelkét. Azon az éjszakán csak úgy szikrázott a levegő közöttük... Ez azóta elmúlt, ahogy a hirtelen fellobbant szerelem is, ha az volt egyáltalán...