Szabad képzelet 1. rész

Szabad képzelet 1. rész

Megeshet mindenkivel, hogy fél valamitől. Fél a sötétben. Fél a magasságtól. Fél a bezártságtól, más emberektől, saját magától, érzéseitől, egy jól sikerült horrorfilmtől... akármitől.
De félni sem tud mindenki. A félelem hajtóereje, ösztönzője a képzelet. Ha két ember néz egy horrorfilmet, az egyik lehet, hogy tövig rágja a körmét izgalmában, sőt ez az érzés még a film után is megmarad. Miért? Mert odaképzeli a szörnyűségeket minden sikátorba, minden sötét sarokba. Mem tud menekülni az érzéseitől. Akinek nincs képzelőereje, elveszett ember. Félni sem tud, ő második ember, aki a filmet nézi. A kritikus pillanatban ugyanúgy megijed, de utána elszáll az érzés. Az ilyen ember csak a jelent látja. Az ilyen emberek a felnőttek, kivételek persze akadnak.
A gyerekek azonban nem a mi világunkban élnek, egy más világban, ahol amit ők elképzelnek, az valóra is válik. Ahol...


... a sötételőfüggöny már megint nem volt elhúzva. Ben, ha oldalra fordulva feküdt az ágyában csak a szomszéd házának tetejét látta az ablakon keresztül. Mint minden gyerek, ő is félt egyedül a sötétben. Az ő félelmei is "átlagosak" voltak. Azoktól félt, amikől minden kisfiú. Csontvázaktól, szellemektől, lidércektől. A szomszéd házának tetejére gyakran képzelt ilyen lényeket.
Az ösztönös reakciója az ilyen éjjeli képzelgéseknél rögtön az volt, hogy befordult a fal felé, fejére húzta a takarót, és próbált valami jóra gondolni.
De a gondolatai mindig visszakanyarodtak félelmeihez. Csontvázalakok hatoltak be a szép képzetek közé, és Ben nem tudta kikergetni őket a fejéből. A rémek hívták, szinte kényszerítették, hogy nézzen újra a szomszéd háztető felé, hiszen éppen most másznak le róla és egyenesen Ben ablaka felé tartanak. Mennyire jó lenne, ha most el lenne húzva a sötételőfüggöny. Nem látna ki az ablakon, a függönyön semmilyen rém nem tud keresztül jutni. De így... Kényszerítette magát hogy forduljon meg, nézzen újra a csontvázak felé, hogy megbizonyosodjon, hogy tényleg ott vannak.
Megfordult, a szomszéd tető felé nézett. A tetőn nem volt semmi. A szokásos: törött cserepek, a tv antenna, kémény. Ben a saját szemével látta hogy üres a tető. Visszafordult a fal felé, mert bár nem látott semmi félelmetest, nem mert tovább abba az irányba nézni. Mi van ha csak elbújtak a lények a kémény mögé, és csak most másznak elő, hogy tovább kísértsék őt. Vissza kell fordulnia, meglátni őket. Miért? Ha megpillantaná őket talán foglyul tudná őket ejteni, mintha akkor hatni tudna rájuk a saját képzeletével, ami határtalan volt. De nem látott semmit. Ismét visszafordult a fal felé. A játék, a forgolódás, a rémek képzete sokáig tartott. Mindig sokáig tart.


Reggel. A szokásos hajtás. A szülők ide-oda rohannak a házban, kiáltoznak, már-már ordítanak ha valami gondjuk van. Sietnek a munkába, kiöntik a kávét, káromkodás, WC-be mennének, épp Benjamin van odabenn, káromkodás, nincs meg a zokni, káromkodás, odaég a reggeli tükörtojás, káromkodás.
De mind a két szülő olyan aktív, a tekintetük éber. Ők mindig ilyen kipihentek? Ez a kérdés oly sokszor fogalmazódott meg már Ben fejében. Ha neki csörög az ébresztőórája, mindig lenyomja, majd visszafekszik még öt percre aludni (mintha az az öt perc olyan sokat számítana), mert olyan fáradt. Nem is tudja mitől. Aztán bevillan az agyába: már megint későn aludt el, a szomszéd tetőt figyelte. Aztán kiáltozva Betör a szobájába az anyja: "Kelj fel fiam, öltözködj, nem lesz időd reggelizni!" Aztán máris kimegy, hogy dühöngő férjének a kezébe adjon egy pár tiszta zoknit.
Ben a reggeli közben is majdnem elaludt, szülei pillanatok alatt eltüntették saját adagjukat, édesanyja pedig betaszigálta őt a kocsiba, indulás a suliba. Az apja gyalog ment a munkahelyére. Hétfő volt. A legrosszabb nap a héten. Ben biztosra vette, hogy semmi jó sem fog ma vele történni. Körülbelül 5 perc volt az út a suliba a házuktól, autóval.
- Kicsit korábban is lefeküdhetnél! Mindig ilyen álmos vagy reggel. - panaszolta az anyja.
- De korán feküdtem, tízkor.
- Egy ilyen fiúnak már kilenckor ágyban a helye.
Ben nem volt megelégedve a válasszal. Az osztálytársai állítólag sokkal tovább fenn szoktak maradni. Főleg vasárnap. Minden hétfőn eldicsekednek vele hogy megnézték a tegnap esti horrorfilmet. Ben nem szokta megnézni a filmeket, elvégre lát ő anélkül is szörnyeket. A haverjainak persze nem szokott ezzel eldicsekedni. Még a végén túl félősnek tartanák és kiközösítenék őt.
- Anya! Te nem szoktál néha rosszat álmodni? - bukott ki belőle hirtelen a kérdés.
- Nekem arra nincsen időm Ben. Te is csak a kamaszkori bolondságok miatt álmodsz rosszakat: azok a rettenetes tv filmek, képregények. Le kellene szoknod róluk.
- Nincsenek is képregényeim!
- Nem baj. Az a probléma, hogy túl nagy a fantáziád. Állandóan képzelődsz. Egy ilyen nagy fiúnak, mint te már rég a valóságban kellene élnie. Nőj fel végre kisfiam!
Ben annyiban hagyta a dolgot. Általában bízott a szülei bölcsességében és élettapasztalatában, de azért nem hitt vakon minden szavukban. Az út hátralevő pár percét csendben töltötték. Ben kiszállt az iskola kapujában, elköszönt anyjától, majd bement az iskola épületébe. Sietett, már megint elfelejtette megcsinálni a matekházit. Utálta a matekot.


Nagyon lassan teltek a percek egész nap. Mire vége lett az ötödik órának, Ben úgy érezte már semmihez nincs ereje. Kint üldögélt a suli udvaron az egyik padon három társával. A tegnap esti film volt a téma. Amit a barátaitól hallott, az alapján világossá vált számára, hogy a film egy kísértetházról szólt. A sztori sablonos volt: meggyilkolt család, új lakók, szellemek kísértenek, lerombolják a házat. Bár nem látta, mindent maga elé tudott képzelni: ódon, régi stílusú kúria, a többgyermekes családdal, halványan derengő szellemekkel. Szinte le tudta pörgetni szeme előtt az egész sztorit. Még csak meg sem ijedt. Az ő fantáziája ennél sokkal félelmetesebb dolgokat tudott alkotni. Mennyivel félelmetesebb lenne egy olyan ház melyben az ő képzelete kísértene.
Ettől már kirázta a hideg. Mi történne, ha amit elképzelne, az meg is történne. Az már valóban igazi horrorfilm lehetne. Biztos volt benne, hogy még vagány haverjainak is égnek állna tőle a haja. Ha ő írná a sztorit, vajon milyen rémekkel töltené meg a házat? A szomszéd tetőről ismerős csontvázak biztosan ott lennének. No meg Mr. Morris kutyája szomszéd utcából. A kutya a múlt hónapban megdöglött veszettségben, nem tudni honnan kapta el a kórt. Hál istennek senkit sem harapott meg, de egyszer megkergette Bent mikor az utcában biciklizett. A kutya azóta gyakran megjelent képzelgéseiben.
Elmélkedéseiből távozó barátai búcsúja zökkentette ki. Elköszönt tőlük, majd hazaindult, most, hogy gyalog ment majdnem 20 percig tartott az út hazáig.
Egész úton a képzeleteit valóra váltó házon gondolkozott.


Unalmasan telt délutánja után Ben egyhangúan ment lefeküdni a szobájába. Szülei még a nappaliban beszélgettek. Ben miután ledőlt az ágyba. Egyből elaludt, ritka eset volt az ilyen. Ma nem kellett küszködnie képzelete szüleményeivel. Amint lecsukta a szemét elnyomta az álom.
Álmában egy ősrégi kúria előtt állt. A hatalmas épület ajtaja nyitva állt. Szinte hívogatta Bent, aki belépett rajta. A kúria belülről olyan érzést keltett benne,mintha visszament volna egy századdal korábbi időkbe. A tágas előcsarnok közepén egy lépcső vezetett a felsőbb szintekre. A fiú elképzelte az ódon ház valamikori személyzetét, látta maga előtt a szolgák minden tagját, hogy süröghettek a ház ura körül egész nap. Ben szeme megakadt egy öreg hölgyen aki lefelé ballagott a lépcsőn. Pont olyan volt mint amilyet elképzelt a személyzet irányítójaként.
- Szervusz Ben! A ház ura már várt rád. - mondta mosolyogva a nő - Menj fel a lépcsőn, a harmadik ajtó jobra. Nemsokára megyek én is és viszek nektek egy kis teát.

Bennek elakadt a lélegzete. Rengeteg kérdése volt, mégsem tudott megszólalni. Egyszerűen nyitott szájjal bámulta a díszes falakat, s mikor feltette volna első kérdését ( bár maga sem tudta mi lett volna az első kérdése a sok közül ), a szolgáló már el is tűnt a szeme elől.
Elindult felfelé a lépcsőn, azon gondolkozott vajon hogyan nézhet ki a ház ura. Biztosan elegánsan öltözködik és válogatott stílusban beszél mindenkivel. Kényelmes bőrfotelben ülhet egy kandalló mellett, és csak őrá vár. Míg ezen gondolkozott, elérte a harmadik ajtót. Benyitott.
Elegánsan öltözött úriembert látott aki egy kandalló melletti bőrfotelben ült. Vendéglátója felállt és visszafogott mosollyal üdvözölte Bent.
- Bizonyára Benjaminhoz van szerencsém! - kezett nyújtott Bennek, aki elfogadta a baráti jobbot. - Bizonyára rengeteg kérdésed van.
- Nos... öhm... igen, akad pár, először is...
- Bármennyire meglepő is Ben, azt kell mondjam, hogy kérdéseid nagy részére már tudod a választ, a válaszok benned vannak Ben. Csak tedd fel a kérdéseidet magadban, és máris megkapod a választ. - miközben ezt mondta mosolya egyre szélesebb lett.
- Azt hiszem nem értem uram... mit ért az alatt, hogy...
- Ugyan már, dehogyisnem érted. Mit képzeltél el a délután Ben? Milyennek képzelted a házam személyzetét? Milyennek képzeltél engem? Ben, neked a birtokodban van egy kincs: a fantáziád. A te képzeleted határtalan. Képzeld el a kérdéseidre a neked leginkább megfelelő választ és valóban az lesz a válasz. Képzelj el az arcomra egy szakállat, vagy egy szemüveget, és az ott is lesz!
Ben valóban elképzelt egy kerek keretű olvasószemüveget vendéglátójára, ami egy pillanat múlva ott is volt.
- Megkérdezhetem a nevét uram... á, már tudom - mondta Ben meglepetten - Mr. Zerrick.
Mr. Zerrick erre csak mosolyogva bólintott.
- Ajánlatom van a számodra ifjú barátom, nagyon is jutányos ajánlat számodra. Felajánlom neked a saját képzeletedet, átköltöztetve a saját világodba. Mit szólsz? - beszéd közben olyan széles lett a vigyora, hogy már alig fért el az arcán.
- Nem is tudom uram...
- Ugyan már, ne törődj az eddigi rémálmaiddal, az csak a fantáziád sötétebbik oldala. - ezzel ki is találta mire akart kitérni Ben - Hiszen olyan ifjú vagy még, annyi mindent el tudsz képzelni magadnak. A rossz dolgokat nem kell áthoznod a jelenbe, ennyi az egész. Tisztában vagy vele mit is adok most a kezedbe Ben?
- Öhm... nem igazán.
- Hatalmat adok Ben. Végtelen hatalmat. Csak gondolnod kell rá és kész a matek házid, minden játékod meglesz, amit akarsz, mindent megkaphatsz. Csak egy gondolatba kerül, és a tiéd a világ.
- És mi ennek a hátulütője, lesz ennek valami hátránya?
- Használd a fejed Ben! Nem mindegy neked mi a hátránya dolognak, hisz csak kívánnod kell, és a hátrányok eltűnnek!
- Hát nem is tudom, olyan hihetetlenül hangzik...
- Tudom, Ben. De fogadd csak el, elvégre csak egy álomban vagy! Ha valami rossz történne az úgyis elmúlik mikor felébredsz! Fogadd el!
Ben elképzelte mi történne ha Mr.Zerricknek igaza lenne, mintha millió aranyhal rejtőzne a zsebében a kívánságokkal. És tényleg, ez csak egy álom, mi rossz történhetne! Rápillantott Zerrick felé nyújtott jobbjára... és ismét kezet fogott vele. Zerrick arcáról hirtelen leolvadt a mosoly, és teljes komolysággal közölte Bennel:
- Jól döntöttél, ifjú barátom! - a mondat végére ismét széles mosoly terült el arcán. - Neked adom a képzeleted, és azon keresztül a világot!


Ben felébredt.


( folyt. köv. )