Történetek

Szemem sarkából szemmel tartom Úrnőmet, ezt ki is használja támadóm és a földre taszít, kardom pedig messzire repül. Tyrande-t ekkor már három harcos szorongatja. A harcos pengéjét a torkomnak szorítja, kezemmel próbálom elérni a kardom de nem megy. Egy harcos pont mellettem esik holtan össze. Kardját megszerezve, eltaszítom magamtól az idegen pengét. Kardjaink szikrát hánynak minden egyes találkozáskor...

Loona sikítani szeretett volna, de nem tudott. A fiú pedig támadott. Szája elé emelte mindkét kezét, s gömböt formált belőlük. Belelehelt a tenyerébe, amitől az ott kavargó levegő meggyulladt. A tűzgömböt a lány felé hajította, anélkül, hogy saját maga megégett volna. Loona bevetődött a könyves szekrény mögé, épphogy elkerülte az izzó gömb...

Rágyújtottam egy cigire, majd továbbindultam. Ez az utolsó szál az életemben. Minek tovább vinni a családi hagyományt? Vagyis a semmit. Senki semmi olyat nem tett, amivel kiemelkedhetne innen. Nincsen kedvem élni tovább. Nem nagyon volt kihez fordulnom az ilyen gondolatokkal, bár nem is akartam...

Tovább mentünk, és két óra ismételt gyaloglás után bekövetkezett, amitől tartottunk. A Homokvihar ádázul tombolt, és a védőszemüvegünk sem bizonyult túl hatásosnak. Alig lehetett látni, elveszve bolyongtunk. Az ellenségnek jobb felszerelése lehetett. Talán már figyeltek minket egy ideje. Lesből támadtak. Még a lövéseket sem hallottuk, ami valahonnan a homokdűnék tetejéről, egy mesterlövészpuskából jöhettek. Talán el is jöttünk a bázisuk mellett...

A gyümölcsöstál volt az. Vincent felemelt kézzel védte ki, ami ha nem üti félre, egyenesen az arcába repült volna. Zihálás törte meg a szoba gyászos csöndjét.
- Loona, én vagyok az. Vincent.- suttogott a férfi. Szavait az egyik szék követte, ami ugyancsak széttört a falon, pár centire tőle.
- Gyűlöllek!- ordította torkaszakadtából Loona, s felemelte a másik széket, hogy azt is mesteréhez vágja, de Vincent gyorsabb volt, s a lány mellett termett, majd leszorította a kezeit......

A csaposon és rajtam kívül öten voltak csak az asztalok körül. Isaacot nem láttam sehol. Kezdtem nyugtalankodni. Már a harmadik pohárnál tartottam, amikor nyílt az ajtó és belépett végre Isaac. Izmaim elernyedtek, a feszült várakozás után, és barátságosan intettem neki, hogy üljön le mellém. Miután ő is lehajtotta az első pohár Martiniját, elkezdtem vallatni:
- Sikerült követned? ...

- El szeretnék mondani valamit. – ajánlottam, de intett, nem fejezte még be. Lassan elsétáltunk a sziget „csúcsához”. Felültem a szokott helyemre, a korlátra, háttal a folyónak.
- Szóval… - közelebb lépett. –Ma rájöttem valamire, amikor megvédtél… - halkan beszélt, szinte suttogott. Beletemettem arcomat a rózsába. Hosszú csend után szólalt csak meg újra.
- Csodálatos vagy, Szeretlek! –szavai végigfutottak agyamon, reszkettem. Megsimította arcom.
- Én is Szeretlek, nagyon-nagyon!...

Emlékszünk és érzünk. Ez a két dolog tesz minket emberré. Vannak olyan emlékeink, melyekre szívesen emlékszünk vissza, de vannak olyan emlékeink, melyeket legszívesebben kitörölnénk elménkből...

A férfi egész életét a Niocron-5 nevű, sivár, halott bolygón élte le, ahová a kormány és a politikusok apját: Gordon Lombard-ot, és anyját: Ilena Keys-t száműzték a földről, egy törvényrendelet szerint. Az életfogytiglanisokat mind oda vitték, és ott is hagyták őket megrohadni. Apja: Gordon megölt egy rendőrt, amiért az bántalmazta beszámíthatatlan húgát. Elvették tőle a boldogságot. Anyját: Ilena-t, Gordon a Niocron 5-ön ismerte meg, amikor megmentette az életét egy erőszakos rabtársától....

Már éjfél körül járt az idő, és be akart jutni a várba, de a főkaput addigra bezárták, és az őrség is elvonult, ezért a királyi istállóhoz ment, és ott kéretőzött be éjszakára. A lovászfiú persze nem akarta beengedni, mert annyira csúf volt. Az asszony azt mondta neki, hogy ha nem bocsátja be, hát menten kőszoborrá változtatja...