Az éjszaka harcosai - Ronilda

Loona éhesen ébredt, mégis étvágytalanság gyötörte. A helyiség, ahol az előbb aludt, elég kicsi volt. A berendezés összesen egy ágyból, egy bükkfa asztalból, s két székből állt. A szobában nem voltak ablakok, a fényt a kőfalakra fölszerelt fáklyák szolgáltatták. Az asztalon egy vörös mécses égett.
Loona kikászálódott az ágyból, és végignézett magán. Fekete toppot, s sötétkék halásznadrágot viselt. Fekete bőrdzsekije az asztalnál álló egyik széken pihent. Közelebb lépett az asztalhoz, s a gyertyától nem messze, egy üvegtálat pillantott meg, ami tele volt csümölcsökkel. Kivett belőle egy almát, s beleharapott. Az íztől elfintorodott, s a földre köpte a darabot. Eldobta az almát, ami a falnak vágódott, s széttoccsant a földön. Loona szemével követte a gyümölcs útját, s megdermedt. Az asztallal szemközti sötét sarokban egy gyerek lapult meg. Alig volt több 8 élvesnél. Haja szőke csimbókokban lógott le a válláig. Ruhája szakadt volt, s sáros. Barna szemét Loonára szegezte, s reszketve bámulta a lányt, aki az asztal túloldaláról figyelte őt.

-Te meg ki vagy?- szólt Loona, de nem érkezett válasza. Lassan megkerülte az asztalt, s leguggolt a gyerek elé, aki megrándult, s karjait az arca elé kapta, védekezésképpen.
- Kérlek, ne bánts!- sikította, s hangjából annyira kihallatszott a félelem, hogy Loona hátratántorodott.
- Hidd el, nem akarlak. A nevem Loona. Téged hogy hívnak?- tudakolta kedvesen a lány.
- Ronilda.- engedte le karjait a kislány.- Miért vágtad az almát a falnak?-
-Nem ízlett.- vonta meg a vállát Loona.- Hogy kerültél ide?-
Ronilda szemei megteltek könnyel, s a szája legörbült.
- A bácsik hoztak. Azt mondták…-
- Mit? Mit mondtak?-
- Azt… azt hogy… meg fogok halni, s hogy ne sírjak!-

Loona szemei elkerekedtek, s lelke megtelt gyűlölettel. Már tudta, hogy a vámpírok miért hozták a kislányt ide, s egyáltalán nem tetszett neki. Akármilyen éhes is volt, abban a pillanatba elhatározta, hogy nem fogja kiontani Ronilda vérét.
- Ne félj, senki nem fog bántani.- mosolygott a lányra Loona, majd a meggyötört gyereket az ágyhoz vezette, s a gyümölcsöstálat a kezébe nyomta.
- Egyél.- utasította a kislányt.- Gondolom éhes vagy.-

Ronildának nem kellett kétszer mondani, mohón a szájába tömött egy barackot. Loona elfordult a lánytól, mert hányinger kerülgette. Nem tudott ránézni a gyümölcsökre. Szemével az ajtót kereste, majd meg is pillantott egy simára csiszolt, sötét üvegajtót. Loona lenyomta a rozsdás kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Szitkozódva ráütött egyet, majd térdre rogyott. Tudta, hogy Vincent azt várja tőle, ölje meg Ronildát, de nem tudta megtenni. Sosem bántana egy gyereket.
- Mikor megyünk el innen?- kérdezte Ronilda, s bebújt a takaró alá.
Loona felállt, az ágyhoz ment, s leült a kislány mellé.
-Nem tudom. Lehet, hogy soha.-
- Az baj.- szólt Ronilda, s összehúzta a szemöldökét.- 7-re haza kell érnem.-
Loona elmosolyodott, majd megsimogatta a kislány szőke fejét, aki elásította magát, majd pislogott egyet.
- Jó éjszakát Ronilda.- Suttogott Loona.
- Viszlát reggel Loona.- suttogott vissza Ronilda, majd szemeit lehunyta, s elaludt.
Loona sokáig ült a kislány mellett, nézte, ahogy alszik. Mikor a mécses lángja kihunyt, felállt az ágyról, s az üvegajtóhoz ment. Lehajolt, s rátapasztotta a fülét. Kintről halk neszezést hallott, majd lépteket. Egyik percben még közeledtek, majd a másikban már eltávolodtak. Lonna felsóhajtott, s lekuporodott az ajtó mellé.

*

Eközben a szoba melletti helyiségben, Vincent, egy terebélyes fotelben ülve figyelte az eseményeket, egy, a falba beépített kamerán keresztül. Bár az elején úgy tűnt, Loona meg fogja ölni a kislányt, Vincent legnagyobb sajnálatára nem így történt.
- Én mondtam, hogy nem fogja megtenni.- szólalt meg váratlanul a férfi mögött Norwan, a legjobb barátja.
-Még van ideje.- húzta el a száját Vincent.- Beszéltél a tanáccsal?- emelte szemét Norwanre, akinek Szőke, félhosszú haja a vállára omlott, s barna szemében szánalom tükröződött.
- Igen.- szólt a vámpír.- Elutasították a kérelmedet.-
- Gondoltam.- fordult vissza Vincent a számítógép monitora felé. Loona még mindig az ajtó mellett ült. Vincent sóhajtott, s felemelt egy talpas poharat a fotel mellett álló asztalról, majd belekóstolt a sűrű, bíbor színű folyadékba. Elfintorodott, s visszatette a poharat az asztalra.
- Már a vér íze sem olyan, mint régen.-
Norwan felhorkant. - Mikor is jártál itt utoljára? 10 éve?-
- Több ideje is van annak.- mosolyodott el Vincent, majd vonásai megkeményedtek.

Loona felállt ültéből, botladozva az asztalhoz ment, s lerogyott az egyik székre. Arcát a kezeibe temette, s szabad folyást engedett könnyeinek. Vincent Norwanra nézett, s hangja elmélyült. Először nem akarta, de végül be kellett látnia, hogy aggódik a lányért.
- Nem lehetne mégis elhalasztani ezt a próbát?-
- Nincs szükség rá.- szólt Norwan, s Vincenttel együtt feszült figyelemmel a monitorra néztek. Loona fölemelkedett a székből, s az ágyban hortyogó Ronildához ment. Végigsimította a kislány arcát, majd mikor a nyakához ért, megtorpant. Eluralkodott rajta az éhség. Zöld szemeiben összeszűkült a pupilla, s szemfogai magnyúltak.
- Annyira sajnálom Ronilda.- suttogta olyan halkan, hogy senki más nem hallhatta rajta kívül. A kislány fölé hajolt, s tűhegyes szemfogait belemélyesztette a nyakába. Ronilda azonnal felébredt, s felsikoltott, miközben vadul rugdalózva próbálta ellökni a vérét szívó Loonát, aki leszorította a kezeit. Mindez pár percig tartott. Mikor a gyerek teste elernyedt, Loona hátralökte magát, s elterült a padlón. Megtörölte a száját, s felzokogott. Gyűlölte a világot, amiben megszületett, Vincentet, aki a gyilkosságra kényszerítette, s saját magát, amiért elvette egy ártatlan gyerek életét.

*

Norwan megkönnyebbülten sóhajtott.
- Mostmár készülhetünk a ceremóniára. Értesítem a tanácsot.- szólt, s mosolyogva kilépett a szobából.
Vincent nem volt ennyire feldobva. Bántotta a tudat, hogy fájdalmat okozott Loonának. Bár tudott az avatási próbáról, nem hitte volna, hogy egy éhes vámpírnak gondot jelentett volna. A lány mégis szenvedett, s ez nem volt megszokott dolog. Annak ellenére, hogy maga Vincent is átélte ezt, mikor bizonyítania kellett, neki nem okozott ekkora bűntudatot.
Felkelt a fotelból, s kisétált a sötét szobából. Mikor kilépett a folyosóra, arcát megcsapta a huzat, ami körbelengte a föld alatti járatokat, s finom illatot hozott a központi cseppkőbarlangból. A vastag, kőtömbökből álló falakra szerelt fáklyák fénye bevilágította a tágas folyosót, s furcsa árnyékokat vetett a szürke márványpadlóra.

Vincent elindult balra, s pár méter után megállt egy üvegajtó előtt. Kihalászta sötétkék nadrágja zsebéből a kulcsot, s elfordította a zárban, ami halk kattanással kinyílt. Meglazította az ugyancsak sötétkék inge nyakát, nagy levegőt vett, s lenyomta a kilincset. Betolta az ajtót, s belépett a szobába, ahol már csak az egyik fáklya világított, kísérteties derengést adva a kietlen helyiségnek. Becsukta maga mögött az ajtót, megszüntetve azt a kis plusz fényt, amit a kinti fáklyák adtak.

Abban a pillanatban valami megcélozta a férfit, s nagy csörömpöléssel nekicsapódott a falnak, majd üvegszilánkokra törött a márványpadlón. A gyümölcsöstál volt az. Vincent felemelt kézzel védte ki, ami ha nem üti félre, egyenesen az arcába repült volna. Zihálás törte meg a szoba gyászos csöndjét.
- Loona, én vagyok az. Vincent.- suttogott a férfi. Szavait az egyik szék követte, ami ugyancsak széttört a falon, pár centire tőle.
- Gyűlöllek!- ordította torkaszakadtából Loona, s felemelte a másik széket, hogy azt is mesteréhez vágja, de Vincent gyorsabb volt, s a lány mellett termett, majd leszorította a kezeit.
- Tedd le a széket.- suttogott nyugodt hangon.
- Utállak.- szólt Loona, ledobta a széket, s pofonvágta a férfit, aki elengedte a lányt, s megtántorodott. A szék koppanva ért földet közöttük.

Mikor Vincent visszanyerte az egyensúlyát - amit nem a pofon ereje miatt vesztett el, hanem a meglepetéstől- a lányra nézett. Loona zihált. Fekete, vállig érő haja kócos volt, s undorodva tekintett az előtte álló férfira, akinek sötétbarna haját apró, csillogó üvegszilánkok díszítették. Barna szeméből meglepő nyugodtság áradt, s szája sarkában gúnyos kis vigyor bújt meg.
Loona szemébe újból könnyek szöktek. Elfordult a férfitől, s az asztalhoz lépdelt, majd felült rá. Vincent egy darabig nézet, majd beletúrt a hajába, hogy kisöpörje a szilánkokat. Mikor végzett, az ágyhoz lépdelt, közben egy percre sem vette le tekintetét az asztalon ülő lányról.
A baldachinos ágyban örök álmot alvó kislány üveges szemekkel meredt Vincentre.
- Halott.- szólalt meg hirtelen Loona. Fejét lehajtotta.
- Tudom.- húzta Ronildára a takarót a férfi, majd az asztalhoz ment s megállt, háttal a lánynak.
- Megöltem!- szólt Loona, s megfordult. Keserű könnyei végigfolytak az arcán, s az asztalra cseppentek.
- Láttam.- suttogta Vincent.
-Hogy? Láttad, s nem tettél semmit?- emelte fel hangját a lány.
- Nem. Nem tettem.-
- Miért?-
- Mert nem tehettem semmit! Meg kellett ölnöd, és kész!- tárta szét kezeit a férfi.
Loona újból elfordult. Vállait rázta a zokogás. Vincent felsóhajtott, már túl volt a nehezén. Nem egy vámpír ölte meg mesterét az avatási próba után. Neki mindössze egy tállal és egy székkel gyűlt meg a baja. Megkerülte az asztalt, s átölelte a síró lányt, majd kivezette a szobából.