Az éjszaka harcosai - A kém

Loona sokáig nem heverte ki a próba okozta megrázkódtatást. Bár nagyjából elfogadta, hogy ezen túl ölnie kell, egy része, mégis tiltakozott ellene. Pont két hete volt, hogy végzett Ronildával. Azóta már bemutatták a tanácsnak, s Vincent körbevezette Saio Ler-ben. A barlangrendszer nagyon tágas volt, s a mindenhova vezető alagutak között bárki könnyen eltévedhetett volna, így Loona sem indult felfedezőútra kísérő nélkül. Több vámpírral is találkozott, de egyik sem volt az a szelíd fajta. Legtöbb idejét a központi barlangban, vagy a könyvtárban töltötte, ami csak pár folyosóra volt a hálószobájától. Norwan elmagyarázta neki, hogy barlangi a növények csak akkor támadhatják meg, ha hozzáér a cseppkövekhez. A biztonság kedvéért a férfi Loonának adta az ezüstporos fiolát. Mint Vincenttől megtudta, Norwan a tanács megbízottja volt, de még nem léphetett elő tagnak, mivel még nem töltötte be a meghatározott életkort. Azt is megtudta, hogy Vincent és a férfi féltestvérek.

A tanács 6 tagból állt. Mielőtt bevezették volna a lányt eléjük, bekötötték a szemét, s végighurcolták néhány folyosón, hogy ha akaná, se tudja megtalálni a tanácstermet. A pontos útvonalat csak a tanácsmegbízottak, s tagok tudták.
A hat tag nem a legöregebb vámpírokból állt, mindegyiket valamilyen érdem alapján választották be. Hogy hány vámpír tartózkodott összesen az alagutakban, még csak megszámolni sem volt érdemes. A világ minden pontján voltak csatornák, amik Saio Ler-be vezettek, s minden órában érkeztek újabbak vagy éppen elhagyták a helyet.
Miután bevezették Lonnát a tanácsterembe, s levették róla a kendőt, amivel bekötötték a szemét, végre megpillanthatta azokat a vámpírokat, akiket, nem meglepő módon kint bujkálóknak neveztek. A tanácstagok csak végszükség esetén jöttek ki a központi barlangba, vagy bármelyik másik folyosóra. Idejük nagy részét a tanácsteremben töltötték, s nem vegyültek a közönséges vámpírokkal.

A tanácsterem egy hatszögű szoba volt, s mindegyik oldalán volt egy ajtó. Minden sarokban volt egy vörös bársonyhuzattal borított fotel, a fotelek előtt, pedig egy nagy, kör alakú asztal állt, közepén terebélyes lyuk tátongott. Loonának a szoba közepére kellett állnia, s felelnie a tanács kérdéseire.
A tanácstagok arcát nem látta, az erős vény, ami a plafonról lelógó reflektorokból bocsátottak rá, teljesen elvakította, s így csak a tagok sötét sziluettjeit tudta kivenni.
Kérdéseik fő témája az őt, Vincenthez fűző kapcsolatára, a múltjára, s elképzeléseire vonatkoztak. Mikor végeztek vele, kivezették a szobából, hogy mesterét is kifaggassák. Kint újra bekötötték a szemét, s visszavitték a központi barlangba.

Most is ott ült, közel a vízeséshez, s az elmúlt heteken gondolkodott. Itt több vámpír is megfordult, de egy sem szólt hozzá. Olyan fiatalokat, mint ő maga, nem látott, az idősebbek, pedig nem kezdeményeztek vele társalgást. Csak Norwan és Vincent volt az, akik szóba álltak vele.
- Majd megszoknak.- mondta Norwan egyik alkalommal, de hogy az mikor lesz, arról nem világosította fel a lányt.
Loona sóhajtott, s felkecmergett a hideg kőről. Búcsút vett a vízeséstől, s elindult a könyvtár felé. Néhány folyosó után meg is találta az ajtót. Kopogott, majd benyitott. Senki nem volt bent.

A könyvtárat egy nagy teremben rendezték be. Nagyobb volt, mint a tanácsterem, talán a legnagyobb a barlangrendszerben. A plafonról hatalmas csillárok lógtak le, bevilágítva az egész helyiséget. A csillárokban gyertyák sorakoztak. Az ajtóval szemközt egy nagy íróasztal helyezkedett el. A mögötte lévő falra egy táblát akasztottak. A tábláról kulcsok lógtak le. Hogy mit nyitottak, arról a lánynak fogalma sem volt. A helyiség tömve volt könyvespolcokkal, szekrényekkel, s néhol nagy kupacokba álltak a könyvek a márványpadlón. Nem volt olyan polc, amelyet üresen hagytak volna.
A legtöbb könyv a vámpírokról szólt. A történelmükről, a kultúrájukról, a szokásaikról, a művészetükről.
Loona elsétált az egyik kupachoz, s leemelt egy könyvet. Szeretett olvasni, de a vámpírokról szóló történetek már a könyökén jöttek ki.
Megnézte a címet,- Vámpírkrónikák- s visszatette a könyvkupac tetejére. Majd fél órán át keresgélt egy vámpíroktól mentes könyv után, de végül feladta. Úgy döntött, megkeresi Vincentet vagy Norwant s felfedezőútra megy. Már nyúlt volna a kilincsért, mikor furcsa neszt hallott az egyik polc felől. Mintha valaki kopogott volna egy keményborítású könyvön. Megfordult, de nem látott senkit.

Tudta, hogy ilyen későn már nem szokott más itt lenni, csak a könyvtáros vámpír és ő. Pellerin könyvtárost látta az étkező felé sietni, mikor a központi barlangban volt, s most biztosra vette, hogy egyedül van.
- Van itt valaki?- kiáltatta, mikor a nesz elhalt. Nem érkezett válasz, Loona mégis magán érzett egy szempárt. Első gondolata volt riasztani a vámpírokat, de mégse tette. Kíváncsisága nagyobb volt annál, minthogy kihagyjon egy kalandot. Elindult, s megkerülte az egyik könyvesszekrényt, de nem látott semmi rendelleneset. Majd elment a második, harmadik mellett is, ahonnan a nesz jött, de semmi különöst nem érzékelt. Megállt. Érzékeny érzékszervei segítségével felfedezett valami furcsát. A levegő felmelegedett, s Loona úgy érezte, a következő másodpercben beszakad a tüdeje. Sose bírta a forróságot, s most szinte fojtogatta a légszomj. A levegő egyre melegebb lett, s Loona kezdett kétségbe esni. Elindult az ajtó felé, s már majdnem lenyomta a kilincset, mikor megint hallotta a hangot. Résnyire kinyitotta az ajtót, beleszippantott a friss levegőbe, ami a központi barlangból jött, majd visszafordult. Szinte azonnal észrevett valami furcsát. A negyedik könyvesszekrény mögött állt valaki, s épp lehajigálta róla a könyveket. Loona meglódult, megkerülte a könyvesszekrényt, s ledermedt attól, amit látott. Egy fiú volt, az ő korosztályából. Hátán hatalmas, bőrredős szárnyak meredeztek. Lila nadrágot, s kék mintás, sötétbordó pamutinget viselt. Hátrafésült haja lila volt, s füle manószerűen megnyúlt felfelé.

- Te mag ki a fene vagy?- akarta kérdezni Loona, de nem jött ki hang a torkán, mivel az kiszáradt a forróság miatt. A fiú Loona felé fordult, s gúnyos vigyor terült szét vékony ajkú száján. Szemei hüllőszerűen zöldek voltak.
Loona sikítani szeretett volna, de nem tudott. A fiú pedig támadott. Szája elé emelte mindkét kezét, s gömböt formált belőlük. Belelehelt a tenyerébe, amitől az ott kavargó levegő meggyulladt. A tűzgömböt a lány felé hajította, anélkül, hogy saját maga megégett volna. Loona bevetődött a könyves szekrény mögé, épphogy elkerülte az izzó gömb. Félig felemelkedett, majd átlesett a szekrény egyik üres polcán, s szinte azonnal vissza is húzta a fejét. Egy másik tűzgömb suhant el a feje felett, s megpörkölte a haját. Loona ezt a pillanatot használta ki.

Amint a gömb elhagyta a fele fölötti légteret, felemelkedett, s meglökte a szekrényt, ami reccsent egyet, majd elkezdett a fiú felé dőlni. Éles kiáltás hallatszott, majd a szekrény elterült a márványpadlón, maga alá temetve a fiút. Loona lihegve állt a feldőlt szekrény mellett, s azon tűnődött, hogy mit tegyen. Nem kellett sokáig gondolkoznia, ugyanis abban a percben, amint a szekrény feldőlt, az ajtóban megjelent Vincent és Norwan, s a lányhoz siettek. Mögöttük több vámpír is sorakozott, s egyre többen kíváncsiskodtak be az ajtón.
- Mi történt?- kérdezte egyből Vincent, s karon fogta a lányt, majd feltűnt neki, hogy milyen meleg van. Poroltóért kiáltott, mikor észrevette a tüzet fogott könyvek kupacát, és a feldőlt szekrényt.
- Van a… szekrény alatt… valaki.- fulladozott Loona, miközben Vincent megpróbálta őt kijuttatni a teremből, ami nem volt könnyű a kíváncsiskodóktól. Mindenki tudni akarta, hogy mi folyik ott.
Mikor sikerült kijutniuk a folyosóra Loona végre fellélegzett.
- Jól vagy?- emelte kék szemeit Vincent a lányra.
- Mostmár megvagyok.- pihegett Loona, miközben a központi barlang felé vette az irányt.
- Elmondanád mi a fenéért kellett felgyújtani a könyvtárat?- szólt utána a férfi. Loona keserűen felnevetett. Megállt, majd lerogyott a földre és elvesztette az eszméletét.