Történetek

Másnap érdekes meglepetés érte James-t, és Lilyt. A férfi délután eléggé korán ért haza, megebédelt, majd beszélgetni kezdtek Lilyvel, mikor valaki kopogott az ajtón.
- Majd kinyitom – állt fel James, majd az ajtóhoz sétált. Legnagyobb meglepetésére a szülei álltak a küszöb előtt. - Anya, apa – tátotta el a száját. A szüleivel a hetedik roxforti évük óta nem találkozott, mikor is összevesztek, Lily miatt. A fiú a szerelme mellett tartott ki, amit a Dorea és Charlus Potter nem tudott...

Te ... furcsa vagy ... Kicsit olyan, mint ő ... ?
- Na igen. Tudod, ilyenek a sátánisták.
- Sátánisták? - kérdezte a kislány, és kitörölte a könnyeket a szeméből.
- Igen. Mi, sátánisták úgy hisszük, hogy nem érdemes olyasvalamit követni, ami talán nem is létezik.
- Nem hisztek Istenben?
- Nem. Nem hiszünk - mosolyodott el Ervin.
- Akkor miben hisztek?
- Magunkban. Végülis ennél biztosabb dolog nincs az egész világon...

- A halálnak megszámlálhatatlan arca van – szólt a koponya visszhangzó szellemhangon. Nem volt szája, csak a csupasz állkapocs ugrált fel-alá, hűvös fogcsattogás kísérte – És az ember nem választhatja meg. Ezt te magad is jól tudod.
A pap felé nyújtotta kezét. De azon a kézen már nem volt se bőr, se hús. Csak a fedetlen csont fehéredett. Mutató ujjával vádaskodva a pap felé bökött...

- Ezt idd meg! – nyomott egy üveget Sirius kezébe, majd kötszereket varázsolt elő a semmiből, és szótlanul elkezdte ellátni a sebeit. Nem kérdezett semmit, míg be nem fejezte.
- Azt hiszem, kezdek jobban lenni.
- Azt hiszem, kezd visszatérni a színed – nézett rá aggódva James. - Mi történt?
- Egy kis összetűzésbe keveredtem Pitonnal – a név hallatára James arca még jobban elkomorult. - És a drága Bella rokonnal...

Nem akartam elmenni. Izgalmasnak találtam a helyzetet. Nem féltem a sráctól. Nem volt olyan agresszív vadállat alkat. Pancser kis bűnözőnek tűnt, aki fogalmam sincs, miért ejt túszokat gyűrűrabláshoz.
- Nem megyek el, amíg nem válaszolsz. Jogom van tudni, hogy miért ejtettél túszul. –makacskodtam.
- Már bánom, hogy belekevertelek, mert idegesítesz. Nem tudnál csak úgy csöndben elmenni? ...

Olyan célokat tűztem ki magam elé, amik elérhetetlennek bizonyultak. De soha nem adtam fel őket. A Tündérálmaimat. Most sem teszem.
Ekkor még nem volt erőm küzdeni, mert én is gyenge voltam. Nem mertem senkit szeretni és engem sem szeretett senki igazán. Ördögi kör ez, mert ahhoz, hogy mások megszeressenek, előbb magadat kell megszeretned- tiszta szívből. Ne hitetlenkedj - így igaz...

- Nem akarok szülni! - jelentette ki Lily, egy vasárnap délután. Immáron a kilencedik hónapban volt, és valahogy nagyon félt attól a nagy naptól.
- Miért? - kérdezte nyugodtan James, és közben egy csésze kávét, és egy pohár vizet tett az asztalra. Lily megitta a vizet, majd a férjére emelte szép zöld tekintetét...

- Én viszont azt nem szeretem, hogy ilyen későn érsz haza… - keresett menedéket Mia a gitáros kulcscsontjában, miközben a forró mellkas simogatását élvezte. Ugyanaz a régi illat és régi álmok köszöntötték, mint annak idején, amikor megismerkedtek. Akkor is valahogyan így érezte magát. Mérges volt a gitárosra, mert kislánynak nézte, a fiú pedig ahelyett hogy megharagudott volna rá, egy gyönyörű szép éjszakát ajándékozott neki, valamint egy újabb kis életet...

- A magamfajtáknak nincs sem erkölcsük, sem pedig büszkeségük… Számunkra ezek ismeretlen fogalmak, csakúgy, mint az elfogadás és a megértés másoknak velünk szemben… - Mondta mérhetetlen keserűséggel a hangjában. – De nem mindegyünk olyan, mint a nők többsége… Nem tudjuk olyan egyszerűen széttenni a lábunkat, mint ahogyan azt ők teszik…

2006 januárjában egy razzia során begyűjtötték a legszebb kisoroszi lányokat, és a barbár kán udvarába internálták őket, ahol Nagy Herold ágyasai lettek. Mikor ezt Simon császár megtudta, dühödt proklamációt tett közzé, hogy „teljes mértékben elítéli” a történteket, Schifferert, Nagy Heroldot, és az egész primitív szigeti tahó csordát, amiért így viselkednek a nőkkel...