Brad aktatáskája

Nyár van. Meleg van. Mi kell még ahhoz, hogy az ember boldog legyen? Pénz. Persze hogy az, ha az nincs, akkor lehetsz te Brad Pitt is, akkor se vagy senki. Minden a pénz körül forog, ez egy kurva nagy tanulság, amit az élet nap, mint nap eléd, tesz, hogy lásd: hol a helyed!
Brad Wergerthson is ennek az elméletnek adózik már vagy 8 éve, egy hatalmas mamut cégnél, amíg ki nem rúgják.

Szeles volt aznap az idő, a vörösre festett hatalmas oszlopok között egy apró alak szaladt, aktatáskáját lóbálva maga mögött. A hosszú, mintegy 340 lépcsőfokból álló lépcső felénél se tartott, amikor a tolóajtó mögül, két egyenruhás férfi lépett ki.
- Ott fut! Kapd el! – kiáltotta az egyik, és mindketten megiramodtak az aktatáskát lóbáló idegen felé.
Brad- nek vérzett a szája, inge több helyen is elszakadt, szőke haja csapzottan az arcába lógott, de szaladt, ahogy a lába bírta. Mikor reggel bejött, a szél, még csak az ormótlan fák koronáját libbentette meg, de most már úgy hajladoztak, mintha tornádó döngetné őket.
Leugrott az utolsó lépcsőfokon, és felpillantott az égre: Több száz kilométer magasan tornyosultak a szürke, gomolygó esőfelhők, a fákat szint szaggatta a szél. Ez durva lesz. Állapította meg fejcsóválva, és szétnézett, vaj hova szaladhatna üldözői elől? Emberek alig voltak az utcán, egy öregember vánszorgott a túloldalon, igen mérgesen, mivel sportújságját messzire vitte a szél, és egy kétes kinézetű 30-as hölgy. Szembe a cég központjával egy másik cég központja emelkedett több száz méter magasba, utálta ezt a környéket. El kell tűnnie ebből az utcából, minél hamarabb, és biztonságos környékre kell érnie, mielőtt beüt a vihar. Üldözői már az utolsó lépcsőfokokat tapodták, így jobbnak látta, ha továbbáll.
Eliramodott balra a metró fele, ha sikerül eltűnnie a metróban, akkor akár bent is maradhat, amíg elmúlik ez az ítéletidő.
- Gyerünk! Kapjuk el! – kiabálta az egyik testes férfi és leugrott az utolsó lépcsőfokról. Láthatólag máris megviselte az üldözés, izzadt homlokát futólag megtörölte, és tovább kocogott a metró irányába.
- Ha eléri a metrót, ott könnyen megléphet a strici! – üvöltötte a másik, igazi gorilla volt, hatalmas karját maga mellett lóbálta. – Még előtte el kell kapnunk!

Brad mindezt még hallotta, de aztán gyorsabb iramra kapcsolt, és átszaladt egy úttesten. Máskor itt biztos rádudáltak volna, de most egy árva lélek sem autózott erre, nyilván az idő miatt. Te jó ég! Mi van, ha egyszerűen lelőnek? Úgyse látná senki! Agya még mindig sebesen járt, mikor megpillantotta a metró lejáratot. Piros rombuszban egy piros háromszög, felül a kettes szám! Egy fekete BMW kanyarodott ki a szomszéd utcából, a kerekek csikorogtak, az egyik hátsó ablak kinyílt, és egy kopsz, egyenruhás férfi hajolt ki rajta, kezében gépfegyver.
- Bassza meg! – kiáltotta Brad, és beugrott egy konténer mögé.
A férfi nyomban tüzet nyitott arra a helyre, ahol előbb állt, egy sorozat képes lett volna átszaggatni egy tehenet is. Golyók pattogtak mindenfele, Brad a kuka mögött aktatáskáját a feje fölé kapta, és elmormolt egy gyors imát.
Ilyen nincs! Miért kellett belekeverednem? - vádolta magát. – Tuti, hogy kinyírnak!
A kocsi kerekei újból csikorogtak egyett, ahogy befarolt a metró elé, majd megállt. A motor járt, de a kocsi egy helyben maradt. Elektromos ablak nyitó hangja hallatszott, majd egy undok hang szólt ki belőle:
- Brad! Te együgyű barom! Most meg kell, hogy dögölj! – nevetett a férfi, kissé reszelős hanggal, és a golyók ismét záporoztak a konténerre. Közben a vihar erősödött, lassan megeredt az eső, miközben Brad Wergerthson az életéért küzdött. 2 sorozat után a géppuska leállt, amikor a két gorilla betrappolt a térre, a kuka felé igyekezetek.
Brad még egyszer átgondolta a dolgot. Muszáj találnia valami kibúvót ebből a helyzetből, nem halhat meg itt!
Ha kifut a metró fele, akkor biztos lelövik, ha nem mozdul, akkor a két gorilla elkapja, valamilyen megoldásnak csak kell lennie!

Körbenézett, miközben egy újabb sorozatot lőttek ki a kukára, és észrevett egy csatornafedőt! Ez az! Óvatosan arrébb tolta, a nagy széltől és lövöldözéstől nem hallatszott az a kis nyikorgás sem. Lent hatalmas mélység tárult a szeme elé, csak a feketeség, semmi más, egy koszos, rozsdás létra vezetett lefele.
A két gorillafickó már ott trappolt a kuka mellett, amikor leereszkedett a létrán, egy fok, két fok, három fok.
- Lemászott a létrán! – üvöltötte az egyik nagydarab verőlegény, mire Brad még gyorsabban szedte lábait, a csúszós vasfokokon.
Az utolsó 4 fokot egy ugrással maga mögött hagyta, és futásnak eredt, maga mellett lóbálva az aktatáskát. El kell tűnnöm innen! De gyorsan!
Rémülten futott a sötétbe, cipője már átázott, furcsa cuppogó hangot hallatott, de mindez mellékes volt. Néhányan biztos leereszkedtek utána, és most a nyomában loholnak, hogy kicsinálják!

Végigszaladt ezen a járaton, majd egy elágazáshoz érve, megállt hogy füleljen. Gyors, és nehéz léptek vágtak utat maguknak a csatorna levében, hogy megöljék.
Ismét futásnak eredt egy jobb oldali járaton, ez sokkal kisebb, és büdösebb volt az előzőnél, de volt egy olyan érzése, hogy ide már nem fogják követni. Próbálta letompítani cipője lucskos locsogását, de inkább fusson messzire, mint, hogy lassan elkapják. Nem sokat látott, szinte vaksötét volt, de a szeme lassan hozzászokott a fényviszonyokhoz, így ki tudta kerülni a kiálló, rozsdás csöveket, melyek be-belógtak a feje felett. Kis idő múlva elérkezett egy újabb fordulóba, a mellkasában csak úgy dübörgött a szíve, liheget, mint egy kutya, de már nem hallotta üldözőit.

Egy kicsit megkönnyebbült, de akár halkan is közeledhettek, úgyhogy megint futásnak eredt, egy bal oldali járaton. Ez annyira kicsi volt, hogy csak görnyedve tudott haladni, de kis idő múlva halvány fényt látott messze az alagút végén.
Elszántan futott tovább, táskáját lóbálva maga mellett, vérző szája még jobban feldagadt, haja szennyvíztől bűzlött, egy-két helyen el is színeződött, de még élt. Ez volt a legfontosabb.
Érezte az arcán, hogy egy gyenge kis fuvallat végigsüvít az alagúton, és ez felettébb felvidította. Ugyan nem volt olyan sok ideje a föld alatt, de ez a kis idő is rémisztő volt számára, nem volt hozzászokva, hogy efféle büdös helyeken mászkáljon.

A fény egyre közeledett, ő, meg ha lehet, még jobban megszaporázta a lépteit. Egy éles, rozsdás vascső állt kis oldalt a falból, sűrű, barna lé csorgott le belőle a koszos beton padlóra. Émelyítő szag terjengett az alagútnak ezen a részén, pillanatok alatt megfájdult a feje, és a szemei elhomályosultak.
Nem látta, hogy egy mellékjáraton át, egy nagy alak közeledik sebesen felé, se azt, hogy egy kisebb, de annál élesebb, cső felé közeledik.
A sípcsontján szántott végig a cső éles széle, átvágta a bőrt, húst, és szétkarolta a csontot. Felordított fájdalmában, és arccal előre esett a barna szennybe, ami abból a kiálló csőből jött elő.
Eltört az orra, és vékony sugárban folyt a szájából a vér, a táskája messze repült a fény felé.
Az alak kilépett a járatból, és megállt a férfi felett, kezében ősrégi Colt.
- Ejnye fiam. – dörmögte. – Csúnya egy karcolás.
Brad, oldalt fordította a fejét, és elájult...