Hajnalig még van idő ...

Egy monoton forró nyári nap volt. Ugyanaz az ember voltam, mikor hunyorogva nyitottam ki a szemem a betűző Nap miatt. Ugyanaz a Nap melegített aznap, ugyanaz volt minden.
Boldog kapcsolat, barátok, nyár, minden, ami kell. Úgy éreztem, sínen van az életem, és senki, és semmi nincs, aki kizökkenthetne ebből.
Monoton fürdőzés ugyanazokkal az emberekkel, ez a monoton délután monoton programja.
Gyöngyöző homlokkal tűrtük a fülledt kocsiban a tikkasztó hőséget. Körmömmel unt ritmus doboltam, s közben nagyokat sóhajtottam. Egyszerűnek éreztem magam. Egy gépnek, akinek előre be van programozva az élete.

Már a harmincadik perce állhattunk a lecsukott sorompónál, mikor kezdett egyre elviselhetetlenebb lenni a meleg és a várakozás. Kígyózó kocsisor, dudálás, semmi.
Sofőrünk egy ismerősét pillanthatta meg pár kocsival előttünk, mivel kiszállt és üdvözölt valakit. Dermedten ültem az addig forró autóban. Hirtelen elfelejtettem a körülöttem lévő világot. Barátnőmmel a hátsó ülésen egyszerre néztünk egymásra és szinte egyszerre tettük fel ugyanazt a kérdést: \\\"Ki ez?!\\\"
Figyeltem az idegent, és olyat éreztem, mint azelőtt még soha. Ilyen érzés nincs is, nem, nem lehet... Nekem komoly kapcsolatom van, mit akarok én? Miért érzek így? De ... ki lehet ez az idegen ...

Megunva a várakozást, Barátnőmmel úgy döntöttünk, gyalog indulunk el, a többiek majd úgyis utolérnek. Elmentünk a kocsi mellett, majd mégegy mellett, mikor megláttam egy fekete autóban. Elsétáltunk mellette és nem tudtam megállni, hogy ne nézzek be. Miközben megfigyeltem, hogy egyedül van, mély pillantást vetettem rá.
Nehézkesen, de végre autóba tudtunk szállni, irány a strand!
Igenám, de minden gondolatom a titokzatos idegen körül forgott. Az nem lehet, hogy most láttam utoljára...
Strand felé haladva, láttuk, hogy ő előbb leparkolt. Sofőrünket finoman megkérdeztem, hogy nem akarja-e elhívni ismerősét fürdeni velünk, ne unatkozzon egyedül szegény.
Persze neki több sem kellett, kocsiba ült és követte a mögöttünk felkavarodó port...

Keveset beszéltem aznap. Nem ismertem magamra. Nem én voltam. Próbáltam jó benyomást kelteni, de úgy éreztem, Barátnőm átvette az irányítást. Beszélgettek, nevettek, talán egy-egy bók is elhangzott.
Minden pillanatára emlékszem annak a napnak.
Fürdés után, mi a megszokott társaság, monoton esténk felé vettük az irányt. És életem legnagyobb meglepetése ért, mikor nem sokkal később Ő is betoppant.
Velünk töltötte a monoton estét, ami többé már nem volt az.
Teljesen felkavart ez a nap, többé nem az az ember voltam, ki aznap felkelt. Boldog kapcsolat egy pillanat alatt elszáll? Ki ez az idegen? És miért jött? Mit akar?

Találkozásunkat követő másnap, ahogy a mai fiatalok szokták, MSN cím nyomozás után beszélgetni kezdtünk. Pár perc után kettőnkre terelődött a szó. Kiderült, Ő sincs egyedül, mitöbb, felesége van.
Csodálkoztam, hogy nem estem kétségbe. Még örültem is, hisz nekem is van kapcsolatom...
Elhangzott pár, \\\"kár, hogy nem vagyok szingli\\\", \\\"találkozunk\\\" szó, és rengeteg-rengeteg sok bók.
Fokozatosan elindult valami, amiből már nem volt kiút. Beszélgetés, találkozás, titkos randevúk, titkos csókok, érintések, titkos együttlét. Fokozatosan, huzamosan, tartósan. Egy alkalomnak indult, és egy hónapnál tart.
Lopott idők, titkos pillantások, közös társaságban idegenként bánás, mosdóban apró csókok, hazaút helyett hajnalig együttlét... A \\\’tiltott, bűnös hajnalok...\\\’
Kiderült, aznap, a monoton nap neki is monotonon indult. Egyszerűnek érezte magát, egy gépnek. Monoton program a monoton délutánban, ám egy lány igéző pillantása a sorompónál, megváltoztatta az életét...