Történetek

Most pedig itt áll, kezében egy késsel, melyre a vörös vér már rászáradt. Arcáról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. Csak szemében csillantak meg a téboly első jelei. Vissza akarta idézni az elmúlt egy napot, de az agya, mintha valami falat épített volna köré. Próbált visszagondolni, mi is történt az elmúlt két napban, de nem sokra jutott. Mikor becsukta a szemeit, halvány emlékképek villantak fel előtte, de többre nem futotta...

Ránézett a nőre, aki láthatóan kellemetlenül érezte magát, talán a tétlenségtől, de inkább remélte, hogy miatta. Persze jó értelemben. Szerette volna hinni, hogy a lányban is megmagyarázhatatlan érzések kavarognak, azt, hogy ő is érzi ezt a megfoghatatlan, de igenis valóságos szikrát. Nem tudja a nevét - döbbent rá hirtelen...

Miután Velence kiharcolta függetlenségét és a visegrádi békében elfogadták független királyságnak, a király, és mögötte a tanács, hozzáláthatott a belügyek tisztázásába. Itália az idő tájt a bűnözés melegágya volt. Ezért a félsziget vezetői együttesen hoztak létre egy egységes törvénykönyvet. Ám a törvények itt már nem segítettek. Így hát IV. Hugo király megépítette az Undeverde szigetet egy az Adria fenekéből kimagasló hátságra...

- Tudod, én nem hiszek az égben, nem akarok hinni benne, de sokszor már azon kapom magam, hogy komolyan azt hiszem, hogy tényleg van fent valaki, aki beszélget a lányommal. De ha így van, akkor miért éppen ő kell neki? Nem tudna keresni magának valaki mást, akivel kevesebb fájdalmat okozna a világnak - pár másodpercre elhallgatott. - De tudod, ha mégsem létezik, és tényleg nincsen fent senki, csak a felhők és a szél, akkor még szomorúbb a valóság, mert akkor van egy őrült lányom, aki a...

- Azt állítja, hogy egy varázsló, és hogy sereget akar toborozni Necron ellen. Ezt adta, és ez volt nála. - átadta a zsákot, és az újságot. A férfi elvette, és átolvasta.
- Toborzás Lirien megmentésére? Necron ellen? Ő tette ezt a várossal...
- Hallottam hírét – húzta ki a kezét az őr kezéből a fiú.
- Mit kapunk fizetségül?
- Sok ismerősöm van, akik segíthetnek régi pompájára visszaállítani Northernt. Amúgy James Seitnek hívnak...

- Hatalmat adok Ben. Végtelen hatalmat. Csak gondolnod kell rá és kész a matek házid, minden játékod meglesz, amit akarsz, mindent megkaphatsz. Csak egy gondolatba kerül, és a tiéd a világ.
- És mi ennek a hátulütője, lesz ennek valami hátránya?
- Használd a fejed Ben! Nem mindegy neked mi a hátránya dolognak, hisz csak kívánnod kell, és a hátrányok eltűnnek! ..

Az apró termetű, nádszálkarcsú, lángvörös hajú, zavarba ejtően tiszta zöld szemű nő dühös volt.
- Eltévedt? - kérdezte Daniel végül, hogy mondjon valamit, de magában azon tűnődött, vajon mit csinálhatott, hogy a lány haragszik rá.
- Nem, magához jöttem, de úgy tűnik elfelejtkezett a megbeszélésünkről - pillantott végig Shannon a férfin...

Válaszként nem tudtam, mit is mondjak. Csak figyeltem, amint arcán kiteljesedett haragja. Száját kinyitotta, de nem hallatott hangot, sem beszédet, csak némán tátogott, közben arcvonulatai egyre mélyültek. Már elveszítette emberi vonásait, de minduntalan folytatta, csak szemeinek csillogása maradt a régi. Barna szemein szinte láttam a sikolyt, amit hamarosan el is engedett. Annak erőssége kibírhatatlan volt, de nem tudtam ellene tenni...

- Ugye nem mondod meg anyunak? - kérdezi félve.
- Hát ilyen nővérnek nézel? Nekünk is kell, hogy legyen egy kis titkunk. Még ha az ilyen sötét titok, akkor is. Most pedig szépen megpróbálsz mosolyogni és túltenni magad ezen az egészen, ok?
- Köszi! - mondja kicsit mosolygósabb arccal...

Úgy gondoltam, hogy soha nem fogom megtudni mi oka volt, hogy az én lovam, Zarándok odavitt. Csak vágtatott és tudta hova vágtat. Nem a saját feje után ment, ahogy szokott hétvégenként mikor kiviszem az erdőre. Nem. Ő most oda akart menni, ahol a baleset megtörtént. Odavitt és a szakadék lábánál lehajtotta a fejét, jelezve, hogy szálljak le. Így tettem...