Történetek

Mivel a vallatások során általában csuklyában volt ezért szabadon mászkálhatott a városban, és nem kellett attól tartania, hogy esetleg valaki felismeri őt. Most is ült a többi ember között, és gondolkodott, hogyan vághatna vissza annak a vén koronafejűnek...

A városban az őshonos családok döntően Nagy, Szabó, Kiss, Dúll, Vass, Sóvághó Szentjóbi és Szentjobbi nevűek voltak, meglepő de ez a nyolc név viselői alkotják még ma is a lakosság kétharmadát. A nevek (főként a ragadványnevek) beszédesek voltak, a protestáns hajdúk a leszármazottai a nevük elé a hadnagyuk (illetve seregük) nevének első betűjét kapták (G Nagy, Cs Szabó, stb.), a Szent László által telepítettek voltak a Szentjóbi vagy Szentjobbi nevűek. A régi gyüttek (beköltözők) is kaptak...

- Elimno kilta! Fejezte be a teleportációs varázslatot a magas, szürke mágus. De a látvány, ami fogadta, megdöbbentő, és elkeserítő volt. Baloldalt 2 ocsmány sárkányt látott amint ördögi, rég elfeledett nyelven kántáltak pusztító varázslatot.
Jobb oldalt, nem messze a vártól, csak egy mészárszéket látott, tele emberi testrészekkel, kígyónyelvűekkel, és néhány még életben maradt katonával, akiknek már nem volt sok hátra.
Hát mégis elkésett! Pedig úgy igyekezett, ahogy csak tudott......

Felírok egy betűt a kövekre piros véremmel.
H… alatta kis piros pöttyökkel díszítem. Még egy betű egy másik kőre.
A… alantas dolog volt ezt tenned. Emlékszem, amikor a földön fetrengve nem törődtünk az idővel, csak egymáséi voltunk. Ezt te most magasról leszarod.
T… fogy el a vérem. Csókodat kívánom. Undorodok magamtól. Egyet belevágok az erembe. Ömlik a vér újból.
E… szédülök. Nem akarom. Azt akarom, hogy csak egy álom legyen...

A lány csak sírt, s a tavalyi augusztus elsejei napra gondolt, arra a napra, mikor mély depresszióba esett, s empátiája rengeteg emberbe elveszett. Szörnyű volt neki, hogy legjobb barátja utoljára ránézett, s ugrott, s meghalt, akkor is ilyen idő volt, eső zuhogott, szél fújt...

A tömeg mégsem fogadta magába. Más már feladta volna, ő csak ment tovább előre, ha neki nem is sikerül, majd az utána jövőknek már legalább lesz egy keskeny nyom, amit követhetnek, gondolta magában...

Alig koccant pár marék dió a többi tetején, kutyám megint elém telepedett. Most hátsó lábaira ülve feszített, és így körülbelül egy magasak lettünk. Átölelve, rajta keresztül szedegettem tovább, miközben lelkesen énekeltem neki, hogy: Mackó, Mici a mackó… , de nem bánta, pedig azt mondják, az kutyák füle érzékenyebb, mint az emberé...

Tulajdonképpen, ha őszinte akarok lenni, mi két család vagyunk. Az egyik körbe tartozik Andrea, Sandra, Lisa, apu és Andrea szülei. A másik körbe Hana, apu és én.
Ez mindig is így volt, bár sokszor inkább csak ketten maradtunk Hanaval. A gyakorlat is ezt igazolja...

Halk dobbanás. A szívem az. Érzelmek kavarognak bennem, és fájdalmasan rándul össze a szívem miattuk! Sír és rí… Mar, kapar… pusztít. Azt súgja, vége van, menni kell. Ennyi volt. Kinevetem és odakapok. Lüktet, gyorsan és gyorsabban. Térdre rogyok, és érzem ázni magam belülről. Kiáltanék, de nincs hangom...

Benne sosem élt a vágy, hogy megváltoztassa a dolgokat, vagy ha élt is, olyan mélyre űzte ezt az apró reménysugarat, hogy azt már régen beborítottaa titokzatos és magányos sötét. Az ő sötétsége. Az a birtokló és bitorló feketeség, amely megvéd a csalódásoktól és a fájdalomtól. Amely rejti az el nem sírt könnyeket..