Az őrzővédő (2. fejezet)

2.fejezet: A felderítés . . .

Másnap reggel van. Felöltözök, lemegyek a lépcsőn és fizetek a fogadósnak. Elindulok a kovácsműhely felé, útközben egy koldus jön felém, mivel már a pénzemre nincs sok szükségem, ezért jelentős összeget nyomok a kezébe, és mondom neki, hogy: „Jól vigyázz erre az adományra, öreg, nem minden nap fog ennyi pénz az öledbe hullani.” A kolduson látszódik, hogy okos ember, majd megköszöni és a bank felé siet. . .
Mikor betérek a kovácsműhelybe, a kovács éppen dolgozik a legújabb pengéken és pajzsokon.
- Adjon isten sok szerencsét!
- Néked is fiam. Ahogy ígértem, választhatsz egy kardot az arzenálból.
- Köszönöm nagylelkű ajánlatod, láthatnám akkor a kínálatot?
- Persze, persze máris hozom.
Emberemlékezet óta nem láttam annyi fegyvert egy rakáson. Tömérdek páncél, pajzs, kard tárulkozik szemem elé. Mindegyik fegyver egyforma, nem tudok dönteni, ám egyszer megakad a szemem egy fényesen ragyogó palloson.
- Ezt kérem!
- Hát jó, de azt mondják, hogy ennek a pallosnak különleges képességei vannak.
- Ó. . .igazán? Milyen különleges képességei vannak?
- Úgy tudom, hogy ha jó harcos forgatja a kezében és hatalmas csatákban vesz részt, akkor a kard bénító villámokat szór a környezőkre.
- Akkor ezt kérem, remélem csodás képességeit nekem is lesz szerencsém megtapasztalni.
- Értem, tessék, minden jót!
- Köszönöm még egyszer magának is!
Felsóhajtok, tudom, hogy már nincs messze a nap, mikor levadászom őt. Már csak egy térkép, és útnak is indulhatok, gondolom magamban. Az első boltba be is térek, ahol lehet kapni térképet és ilyesmi felszerelést.
- Üdvözlöm! Rendelkezik eladásra szánt térképpel?
- Hát perse! Máris hozom, parancol még valamit?
- Igen, még egy iránytűt is szeretnék a szolgálatomba állítani.
- Nagyserű drága uram, hozom azt isz.
- Köszönöm, itt a pénz, a visszajárót tartsa meg.
Már csak egy hátizsák, élelmiszer, tűzkövek, és egy ló. . .
Miután a szükséges felszereléseket beszereztem, betájolom magam az iránytűmmel, elbúcsúzok az őrtársaimtól, megnézem, hogy merre indult a vezér és a nyomába eredek.
A térképen a legközelebbi megállóhely Tór, ahol nem szívesen látják az idegeneket, de én szeretnék megállni ott, egyes pletykák szerint jó harcosok élnek ott, és talán segítőtársra lelhetek.

Lassan besötétedik. Érzem, hogy nem biztonságos a környék, de nincs értelme vak sötétben tovább lovagolni, így inkább letáborozok. Tüzet rakok és kis elmélkedés után álomba merülök. Álmomban folyékony nyálkákat látok, amik bármilyen alakot képesek ölteni és nagyon zord vidéken élnek, ahol sosincs emberi időjárás, a legnagyobb viharok tombolnak, a földrengések és tornádók mindennaposak. Az egyik nyálka idejön hozzám és így szól:
- Vigyázz, veszély leselkedik rád.
Erre rögtön felpattant a szemem, és egy sötét alak rohan át a fák között. Mivel ismereteim nem terjednek ki a nagyvilágra, csak a földművelésre, ezért jobbnak látom, ha azonnal tovább folytatom utamat, hisz már nincs messze Tór. A sötétben nem lehet sokat látni, de azért fáklyával az orrom hegyéig legalább ellátok. Pár óra eltelik és már látom is a kapukat.
Mikor odaérek, rögtön kinyitják őket, kicsit meglepődök, mert úgy tudom, hogy nem vendégszerető népség... Azonnal az ottani főnökhöz vezetnek, és el is kezdünk beszélgetni:
- Mi hozott erre a vidékre, idegen? Nem szeretjük az idegeneket. Az idegenek csak bajt hoznak ránk. Távozz minél hamarább, és ne számíts segítségre.
- A Zöldet leostromló sereg után kutatok, és tudomásom szerint ebbe az irányba mentek. Valamint szeretnék útitársakat szerezni.
- Értem, valóban erre mentek, de nagyon gyorsan haladnak, ahhoz képest, hogy gyalogos egység, kétszer olyan gyorsan haladnak, mint egy lovas. Ősi hagyományaink szerint szívesen csatlakozik hozzád bárki, akit legyőzöl egy párbajban. Holnap indítunk párbajt, addig is húzódj meg valahol.
- Kint a fák között láttam árnyakat elsuhanni, azok mik voltak?
- Ők az árnyvadászok. . . a világ legjobb gyilkosai. Képesek irányítani az árnyékokat. Mikor az áldozatuk a félelemtől nem tudja, hogy mit csináljon, hirtelen odalopakodnak és hátulról ledöfik ellenségüket. Bármekkora haderőt indítunk ellenük, mindig vesztesen térünk vissza. Ha követed ezt az irányt, akkor a következő útba eső város az Kérth, az ottani emberek nagyon békések, nincsenek lázongások, viszont a törvények arrafele a legszigorúbbak. Most távozz!
- Köszönöm tanácsaidat, most elmegyek.
Nem tudom, hogy hol szálljak meg. Az emberek nem fogadnak be. Szétnézek... a közelben látok egy ócska, lepusztult kunyhót. Nem él benne senki, hát odamegyek és berendezkedek.
Alvásra hajtom a fejem, majd elalszok.

Reggel kiáltásokra és kardcsattogásra ébredek. A párbaj... már elkezdték nélkülem...
Gyorsan odasietek, hogy lássam, kik vívnak. Két izomagyú... Mikor az egyik felülkerekedett a másikon, egy íjász lépett a csatamezőre, ellenfélre várva... hmm... egy íjász, ez pont jó lesz a kalandozásaimhoz, és bemegyek hozzá. Természetesen, mivel tudom, hogy hová fognak érkezni a nyílvesszők, ezért könnyűszerrel ki tudok térni előlük. A hatodik sikertelen lövése után látom, hogy nagyon ideges lett az ellenfelem, amikor odalépek hozzá, és egyetlen csapással a földre terítem.
- Jó vagy harcos, de nem elég jó
- Fogd be, jól van, veled megyek utazásaidon, és tóri hagyományok szerint hűséges társad leszek. . .
- Köszönöm, a következő megállóhelyünk Kérth, sietnünk kell, ha utol akarjuk érni a vezért.
- Milyen vezért?
- Aki elpusztította Zöldet.
- Történetesen tudom, merre ment, tényleg arrafele kell mennünk.
- Akkor indulás!
Elindulunk, Kérth igen messze van, körülbelül három napi lovaglás. Útközben semmi szokatlan nem történt. A három nap elteltével valóban Kérth kapui előtt találjuk magunkat. A kapun meglátom a törvényeket, amik valóban igen szigorúak.
„Aki meglopja embertársát, azonnali halálbüntetést érdemel.”
Azt hiszem, ennyi elég is lesz, mondom, aztán bekopogtatok, az íjász társam arcizmát sem rándítva áll a kapuk előtt, mintha az sem érdekelné, hogy megérkeztünk az új városhoz.
- A vezér neve: Zalerath, az én nevem: Kó.
- Tessék, hogy mondod?. . . Ja én Kriun vagyok. Tehát Zalerathot keresem, nem bosszúvágyból, hanem azért, hogy jóvá tegyem mindazt, amit ő tett. . . Halálával úgy gondolom, helyreáll majd mindaz, amit okozott.
- Nekem nincs célom, de követlek, és addig, amíg azt nem mondod, hogy elmehetek, követni is foglak.
- Értem, Kó. Köszönöm hűségedet, nagy hasznodat fogom még venni.
Egy szempillantás alatt a kapuk kitárulnak előttünk, a fogadtatás teljesen várható volt, egy, első ránézésre rossz indulatú ember szólal meg:
- Kik vagytok, mit akartok?
- Szállást keresünk. . .
- Jól van, gyertek beljebb, de ne nyúljatok semmihez és ne tegyetek hirtelen mozdulatokat. A saját érdeketekben mondom.
- Köszönjük jó tanácsaidat.
A szálláskeresés egész könnyen megy, az első fogadóban sikerül is szobát foglalni egy éjszakára. Szinte undorodva nézem, ahogy a fogadósnak átadom a pénzt, az épp hogy csak meg nem eszi az érméket, amiket átnyújtottam. Az éjszaka nyugodtan telt, másnap teljesen kipihenten folytatjuk utunkat.