Anya és lányai

Az egyetemet Árkodon végeztem. Első félévben még bejáró voltam, de később kollégista lettem, mert a napi vonatközlekedés sok időt vett el.
Mindig igyekeztem megkeresni a zsebpénzemet, részben korrepetáltam, részben az egyik főiskola könyvtárában dolgoztam kisegítőként, heti két délután.
A könyvtár vezetőnője egy nagyon csinos, mindig kosztümöt viselő asszony volt. Tudtam, több gyermekét egyedül neveli, férje néhány éve balesetben halt meg, ezután költöztek be Árkodra. Senki sem gondolta volna Erzsikéről, hogy négy gyermeket szült.
A nyáron, egyik este, zárás után, a lánya Betti várta, bemutatott neki. Nagyon szemrevaló, érettségire készülő lány volt. A villamosmegállóig beszélgettünk, majd ki erre, ki arra ment tovább.

Pár hét múlva, a Gödörben rendeztek egy latin-táncestet. Éppen nem volt partnerem, elmentem így is, hiszen ilyenkor mindig van néhány szóló lány is, de néhány táncot táncolhatok legalább. Nagyszerű hangulat volt, a teremben alig fértünk. Több ismerős és rokon lányt megtáncoltattam, amikor megláttam a kolleganőm lányát, Bettit üldögélni, zöld harangszoknyában. Oda mentem hozzá, felkértem. Vagy két számot táncoltunk, amikor szünet következett. Meghívtam a büfébe, a süteményt eszegettük, amikor láttam, az ajtóban Betti másolata áll, csak kék ruhában, és keres valakit a szemével. Kezében Betti pulóverével az asztalunkhoz lépett, az ölébe dobta.
- Legközelebb a fejedet is elhagyod! –mondta, és elszaladt, mint a szélvész.
- Ki volt ez a szélvészlujza? –kérdeztem, mert Betti nem lehetett, hiszen mellettem ül, a rövid hajú Erzsike sem lehetett a lófarkú szélvész kisasszony.
- Nem ismerted meg? –kérdezte Betti. Tagadó fejrázásomra folytatta.– Az ikertestvérem, Liza. Anya sem mesélt róla?
- Hát le se tagadhatnátok egymást! –mondtam, majd visszamentünk táncolni.
Nemsokára lekérték Bettit, én kicsit sétáltam, beszélgettem, amikor megláttam Lizát egyedül üldögélni. Odaléptem hozzá.
- Szia Lizi! –meglepett arcát látva folytattam.– Ne haragudj, hogy ismeretlenül köszönök. Betti árulta el a neved. Édesanyátok mellett vagyok kisegítő a könyvtárban. Árkody László, negyedéves tanárjelölt vagyok. Felkérhetlek, vagy inkább pihensz?
- Gyere, táncoljunk! –megfogta a kezem, és mentünk a parkettre. Nagyszerűen táncolt, a gyors forgások, rázások akár a Riói utcán is megfelelőek lettek volna. Éreztem, vele megpróbálhatok kicsit akrobatikusabb figurákat is.

A következő ütemben megfogtam mindkét kezét, előre hajoltam, ő hátra és magamhoz húztam. Rögtön megértette mozdulatomat, megfeszítette testét és a sarkán máris csúszott hátra a lábaim között, Lófarka seperte a parkettát, visszahúztam, a függőleges helyzet elérése után, megfogtam a derekát, felugrott, és máris a csípőmet érte a combja. Néhányszor megismételtük, majd a tarkóját fogtam át kezeimmel, magamhoz vontam, és megkérdeztem, kész-e a forgásra. Karjait összekulcsolta a nyakamon, én pedig a derekán, és kezdtünk forogni. A gyors forgás során vízszintesen lett a teste. Amikor megálltunk, láttuk, mindenki minket néz.

Leültünk, Betti azonnal ott termett. Nem engedte át a beszélgetés irányítását, majd órájára nézve közölte, tíz óra, indulni kell haza.
Felajánlottam a lányoknak a hazakísérést, amit Betti azonnal elfogadott. A lányok közrefogtak, Betti belémkarolt, nemsokára Liza is. Az akkor bemutatkozó új zenekarról, és a tervezett új bálteremről, a Csűrről beszélgettünk. Nemsokára elértük a házukat, kézcsókkal búcsúztam el tőlük. (Lehet, hogy ma már furcsa, de akkoriban az első este után már az is komoly folytatást ígérő volt, hogy belémkaroltak.)
Miközben hazafelé bandukoltam, a történteken törtem a fejem. Nagyon furcsa volt számomra, hogy ikerlányok végső fokon azonos nevet kapjanak (Erzsébet-Liza). Nem tilos, de mindenképpen furcsa volt. Inkább unokatestvérnek gondoltam a lányokat, hiszen Betti megfontoltabb viselkedése inkább hasonlított Erzsikére, mint Liza szélvészsége.
Amikor két nap múlva bementem a könyvtárba, Erzsike jókedvűen fogadott.
- Hallom, jót táncolt a lányaimmal. Melyik táncol jobban? –kérdezte.
- Liza temperamentumosabb, Betti viszont jobban kitáncolja a figurákat. Persze nem azonos táncokat táncoltunk, ezért nehéz véleményt mondani. –válaszoltam.

Ezután többször találkoztunk a vasárnapi össztáncokon. Nekem Betti tetszett inkább, Lizában valami szertelenséget éreztem, mintha valamit akarna bepótolni, amit nem értettem, és ez zavart.
Egyre tudatosabban foglalkoztam Bettivel, és hanyagoltam Lizát, természetesen, ha már régen nem volt táncosa, azért felkértem. Délutánonként az iskolája felé sétáltam, hazakísértem Bettit. Nagyokat beszélgettünk, kezdtem egyértelműen udvarolni Bettinek.
Már legalább öt-hat alkalommal voltam a lányokkal, amikor egyik pénteken Erzsike megkérdezte, hogy megyek-e a hétvégén táncolni. Igenlő válaszom után rámbízta Bettit, mert nem volt kísérője. A házukhoz érve, felcsengettem, lejött Betti, és mentünk táncolni. A Gödör íratlan szabálya szerint, ha egy lányt nem közeli férfirokona kísért, lekérés esetén a következő számra visszakérhette. Nagyon jól éreztük magunkat, a hazafelé vezető félkilométert két óra alatt tettük meg. A következő hétvégén volt a szakestünk. Meghívtam Bettit, hozzátéve, hogy őt egyedül, de ha muszáj, Lizát is várom. Örült a meghívásnak, megjegyezte, hogy ne féljek, Liza nem jön!

A könyvtárban Erzsikétől is elkértem Bettit, aki megadta az engedélyt ráadásul korlátlanul. Éltünk is a lehetőséggel, jártunk moziba, színházba. Már közeledett advent, amikor egyik vasárnap a keringő jegyében szervezték az estét. Hármasban mentünk, Liza is jött.
A Gödörben most kevesebb fiatal és több középkorú volt. Először megtáncoltattam Lizát, majd Betti került sorra. Láttam, sokan táncoltatták Lizát, Bettivel is kifáradtunk, leültünk beszélgetni. Nemsokára jött Liza is pihenni, átadtam a helyemet, és mögöttük álltam, és előre hajolva beszélgettünk. Ahogy a két lány fejét néztem felülről, a forgó tükör éles fénysugarat vetett a fejükre, meglepődtem, így jól látszott, ahogy a lófarkat vendéghajból építette be a fodrász.
Így már Erzsike játszhatta Liza szerepét. A dekoltázsaikat egymás mellett látva, teljesen egyértelmű lett számomra „Liza” rég volt tini!
Erzsike-Liza sok kérdése, reakciója így már más megvilágításba került. Megértettem, miért nem találkoztam sosem a Gödör félhomályán kívül Lizával. Megtartottam magamnak az információt. Amikor hazakísértem őket, a kapuban mindkettőt átöleltem, búcsúzásként előbb Bettit, utána azonnal „Lizát” csókoltam szájon. A meglepetéstől felszaladtak.

Másnap, a könyvtár raktárában rendezkedtünk. Délután Erzsikével kettesben maradtunk néhány percre.
- Milyen volt a csókom, Lizácska? –kérdeztem.
- Mióta tudod? Most már valóban itt is tegeződjünk! –válaszolta.
- Tegnap lettem biztos! A hajad árult el.
Nem folytathattuk a beszélgetést, de meghívott egy egyszerű vacsorára, és beszélgetni.

Egy szép virágcsokorral, és egy akkor divatos társasjátékkal érkeztem. A két fiú fogadott, közölték, a lányok még szépítkeznek. A kisebbiket már ismertem, hospitálni voltam az osztályukban, akkor kapcsoltam, hogy az ikerhúga ült mellette. Vacsora után Bettivel hármasban kezdtünk beszélgetni, a gyermekek az új játékot próbálták ki.
- Amikor nem ismerted meg anyát, sőt megkérdezted ki az, előbb azt hittem tréfálsz, de arcodat látva gondoltam megtréfállak mindkettőtöket. Akkor ijedtem meg csak, amikor odamentél anyához és felkérted. Láttam, nagyszerűen táncoltok együtt.
- Amikor bemutatkoztál, és Lizának szólítottál, tudtam, ez a kisboszorka mondott valamit. Hagytam sodortatni magam az árral. Olyan volt mintha ismét diák lennék.
- Akkor ott a Gödörben a lófarok miatt zártalak ki! Ha a lófarkat tegnap is olyan pontosan alakítjátok ki, mint eddig, nem lehettem volna biztos benne. Az alakod, még tökéletes, a szarkalábaid sem látszanak ki a púder alól.
- Amikor a gyászév eltelt, akkoriban lett Betti középiskolás. Tőlem, mint négy gyermekes özvegytől elvárták volna, hogy ne járjak szórakozni, főként ne járjak táncolni, nekem még ma is fájó seb Péter halála, de nem temetem el magam, hiszen alig múltam harminc. Az illem szerint férjhez ugyan mehettem volna, de nem akartam. Gyerekekkel újra kezdeni nehéz. Itt alig ismertek, amikor rendszeresen testvérnek néztek minket, akkor gondoltuk ki Bettivel, hogy mint a testvére kísérem el, így néha én is kitáncolhatom magam, az iskolában hívtak Lizának, megbeszéltük, hogy hívjon így. Néha jólesett köztetek, fiatalok között lennem.

Ezután a beszélgetés után, közel egy évtizedig én voltam a családjukban „A F É R F I”. Úgy adódott, hogy nem lett nemi kapcsolatom sem Erzsikével, sem Bettivel. Mindhárman féltünk dönteni. Végső fokon a szexet leszámítva teljesen kielégített mindegyikünket ez a kapcsolat.
Erzsike testvéreként kezelt, a gyermekek nagybácsinak tekintettek. A fiúknak (akkor 14 illetve 16 évesek voltak, én bő tízzel több), és a lányoknak (14, 18) kicsit báty, kicsit apapótlék voltam. Erzsike is velem beszélte meg a kamaszokkal kapcsolatos gondokat. Ha hívtak mentem, ha kellett villanyt szereltem, felállítottam a karácsonyfát, szülői értekezleteket ültem végig, vagy csak beszélgetünk. Ők viszont segítettek megvennem szomszéd lakást, majd lakásom berendezésében, tisztántartásában. A lányok nekem mutatták be az udvarlókat, a fiúk a szívük választottját. Az én tisztem volt eltanácsolni a szemtelenkedő kamaszokat, de a srácokat megismertetni a biztonságos szex alapjaival is. Együtt jártunk színházba és hangversenyre. A gyermekek velem beszélték meg, amit Erzsikével nem mertek.
Volt is, meg nem is családom. Kapcsolataim hosszabb-rövidebb ideig tartottak, mert ezek a nők Erzsikével vagy Bettivel nem voltak összehasonlíthatók, igaz nekem sem voltak fontosak. Főként szüleimet zavarta ez a helyzet, hiszen már vágytak unokára.

Szaladtak az évek, szakvizsgára készülő orvos volt már Betti, amikor megkért, kísérjem el egy háromnapos orvos-találkozóra, Manheimbe. Az egyik klinikai kollegája kocsijával utaztunk és negyedikként annak frissen diplomázott, biofizikus húgával (színházból, hangversenyről látásból ismertem őket). Ahogy Betti és Zsigmond viselkedtek, egyértelműen jelezte, „a kölcsönös udvarlás minősített esete” áll fent, ráadásul heveny kétoldali vak szerelemmel súlyosbítva. Zsiga vezetett, Betti az anyósülésről beszélgetett vele orvosi kérdésekről. Mónikával pedig hasonlóan érdekfeszítő témáról, az ingerület-átvitel és a molekula-térszerkezet kapcsolatáról beszélgettünk. Zsigával három-négyóránként váltottuk egymást a vezetésben, ilyenkor a partnerünk is átült. Móni egész viselkedése nagyon szimpatikus volt, úgy éreztem, évek óta barátok vagyunk, egyedül a fiatalsága zavart, sokalltam a 12 év korkülönbséget. A lányok egyik, Zsigával mi, a másik szobában laktunk. Az ülések alatt együtt voltunk várost nézni Mónikával, és átvittem Ludwighshafenbe a BASF informatikai központjába, és benéztünk az egyik ismerősömhöz az egyetem biofizikai intézetébe is. Egyre inkább éreztem, ez a lány feleségnek való. Elalvás előtt Zsigával is beszélgettünk, nagyon komoly fiatalembernek ismertem meg.

Hazafelé úton Mónika megjegyezte, hogy cseréljük el Zsigával bérleteinket. Úgy láttam, szívesen van velem, egyre több közös programunk lett. Tudtam, ezzel elkezdtem a saját család építését, főszerepben Mónikával.
Néhány hónap múlva, Zsiga tőlem kérte meg Betti kezét, amit Mónika kezéért cserébe oda is adtam.