Történetek

Kedden megtörtént az első incidens. Mondhatnám úgy is, hogy horrorisztikus esemény. A vacsora beadása után a személyzet nyitva felejtette a hím körlet ajtaját. Az volt az eljárás rend, hogy, amikor befejeződik valamilyen tevékenység, akkor a körletvezető ellenőrzi, hogy minden rendben van-e? Ebbe beletartozik az ajtók ellenőrzése is. A személyzet elkapkodta az ajtózárást és mellézárta a zárnyelvet...

Lassan följebb vándoroltam, és a ruhán keresztül érintettem meg keble halmait. Ujjaimat végigfuttattam rajtuk, szigorúan kikerülve a bimbókat. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve különböző motívumokat rajzoltam az izgató idomokra. A lélegzete felgyorsult, gondoltam, hogy tetszik neki...

Himihumi királynő úgy vedlett át fáraóvá pillanatok alatt, mint amikor a csúf hernyóból gyönyörűséges lepke válik. Senki sem csodálkozott, de nem is kételkedhetett benne, hogy csakis ő léphet Rumszesz örökébe...

Miután kiszálltak az űrkompból, azonnal a mennyei Atya elé kísérték őket. A kötelező lábcsók után az Atya felemelve magához ölelte őket. Úgy, mint atya a gyermekeit. Meghatottan szólott hozzájuk
— Gyermekeim, minden elismerésem a tiétek! Amit elkezdtetek, az nem semmi! Mit kértek még?
— Embereket és anyagot.
— Kérésetek parancs. Van írásos igényetek, vagy szóban akarjátok elmondani?
— Teljesen kidolgozott tervezetünk van, és mellékletként az erő, eszköz elosztást...

Lecsukom a szemem, a következő pillanatban már egy kórházban vagyok. A nővér azt mondja nem súlyos az állapotom, elém helyezi a beteglapot, miszerint ki kéne töltenem ezeket. Helyeselek, bólogatok. Elolvasom a lapot, furcsállom, ami oda van írva. Ez lenne a nevem? Ízlelgetem, kimondom magamba többször...

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. A várakozás feszültsége nőttön, nőt, növekedett. Mamma Duci hatalmas hasát, már szinte taligán kellett tolni. Úgy lépkedett, mint agyonra tömött hízott liba. Képzett, profi szülésznőként nem hagyta el magát és igyekezett a mindennapi teendőket felügyelve, ellátni. A két pedagógusnak szintén hordónagyságúra növekedett a pocakja. A kis pocaklakók már egyre jobban kezdtek dörömbölni méhüknek sötétjében. Ki kívánkoztak a szép, új, földi világra.......

2006 ősze ugyanolyan volt, mint az összes többi. A nappalok hossza egyre rövidült, a napok egyre sötétebbek lettek, és egyre nőtt a hideg. A fák a legkülönbözőbb színekben pompáztak, még rúgtak egy utolsót az ez évi elmúlás előtt. Az emberek a parkokban töltötték azt a kevés szabadidejüket, amivel rendelkeztek...

Tiahunaku és szűkebb stábja egyelőre Kukulkán 3. számú piramispalotájában helyezkedett el. Azonban, amíg épültek Atlantisz piramispalotái, szentélyei, iskolái, színházai, valamint infrastruktúrája Tiahunakuék sem töltötték tétlenül idejüket. Pu Cong Cönpa vezetésével bejárták az egész felső Egyiptomi birodalmat. Lementek a Nílus eredetéig,ahol már a vademberek birodalma és a végtelen őserdők terültek el...

Mire az idegen megfordult, az újonnan érkezett férfi egy döféssel átszúrta a mellkasát. Az elengedte a lány haját, és térdre hullott. A teste egy pillanatra felizzott, aztán egy kupac hamuként omlott a földre. Amelie azt hitte egy pillanatra, hogy káprázik a szeme, így gyorsan egy kukához hátrált, leült a macskaköves útra, és csak a szemét meresztgette...

A két Egyiptomi Birodalom virágkorát élte. A közel két évezred alatt kinevelődött egy intelligens és hierarchikus társadalom. A birodalmak közötti kapcsolat normális keretek között működött. Az Atlantiszi féltekén hatalmas, aranylemezekre rovásírással vésett könyvtárat alapítottak. Ezekből másolatokat készítettek és elsősorban a papságnak juttatták el oktatás céljából...