Embert teremtő istenek. - 8

12.

Atlantisz.

Tiahunaku és szűkebb stábja egyelőre Kukulkán 3. számú piramispalotájában helyezkedett el. Azonban, amíg épültek Atlantisz piramispalotái, szentélyei, iskolái, színházai, valamint infrastruktúrája Tiahunakuék sem töltötték tétlenül idejüket. Pu Cong Cönpa vezetésével bejárták az egész felső Egyiptomi birodalmat. Lementek a Nílus eredetéig,ahol már a vademberek birodalma és a végtelen őserdők terültek el.

Tiahunakut lenyűgözték a Nílus két partján létesített, korszerű vízátemelőkkel, csatornákkal ellátott kertészetek, gabonaföldek. Tetszettek neki a parasztok stabil, égetett agyagtéglákból épített házai. A szépen kialakított falvak. Az iparosok munkái. Szóval, egy élhető világgal találkozott.

A gízai fennsíkon kialakított piramisváros központban hetekig tanulmányozta a technikát. Miután nagyvonalakban megismerkedett a vidékkel, ellátogatott a papok városába Karnakba. A hatalmas obeliszkek,a rajtuk lévő hireigrafikus vésetekkel,mind egy-egy himnuszt tartalmaztak a teremtő Atya dicsőítésére. A gyönyörűséges oszlopsor tetejét haragoszöld cédrusgerendákkal fedték le és napelemekkel borították. Ezzel megoldva az energiaellátást.

A papok földalatti celláiba idegen nem léphetett be. A második szinten lévő papneveldébe azonban Tiahunaku ellátogathatott. Ott képezték a leendő papokat és papnőket. Bár ő birtokában volt minden ezoterikus tudásnak, élvezettel figyelte amint tágul az értelmük a kis papnövendékeknek. Nem is történt semmi rendkívüli, hanem egyszer aztán megérintette a fiatal istenkirály szívét a szerelem szele.

A papnők kiképzésének szemlélésén felfigyelt egy gyönyörűséges, barackvirágszín bőrű, szépséges arcú, gazellatermetű papnövendékre. Ámor nyila telibe találta. Nem hagyta nyugton a gondolat, hogy minél közelebb kerüljön hozzá. A jó szemű tanító Herce-Hurca, felfigyelt a rendkívüli érdeklődésre és közölte észrevételét Kukulkánnal. Kukulkán így válaszolt neki.
-Én nem vagyok semmi jónak az elrontója. Hozasd elém a kis virágszálat és meglátom, mit tehetek kettejük érdekében!

Így is történt. Herce Hurca kellőképpen felkészítette a gyönyörűséges harmatos virágszálat a szemlére. Kukulkánnak elállt szeme-szája a csodálkozástól. Kezdte elirigyelni Tiahunakutól őt. Férfiassága igencsak ágaskodni kezdett, annak ellenére, hogy ő a fiúcskákat tekintette kéjvágyának kielégítése tárgyául. Így szólt az elébe térdeplő gyönyörűséges szűzlánykához.-mi a neved szépséges Bülbülmadaram?

-Zenóbia vagyok nagyúr.
-A szüzességed megvan-e galambom? - A lány elpirulva rebegte- a szüzességemet a szerelmemnek szánom.
-És, van-e már szívednek választottja?
-Még nincs. Arra várok, hogy megjelenjen életemben a Nagy Ő!
-Mi lenne, ha azt mondanám neked, hogy megkívántalak?
-Akkor boldogan teljesíteném parancsaidat.
-Helyesen válaszoltál. Látom jó tanítóid vannak. Én azonban mást szánok neked.-éspedig?

-Királynővé teszlek, egy birodalom első asszonyává. Lemondok az elsőbbségi jogomról. Nem hálok el veled! Hanem, lenne egy kérdésem: szeretnék tőled kérni valamit!
-Kérni, tőlem? Egy félistentől ez szokatlan dolog.
-Vannak-e testvéreid?
-Vannak bizony, három fivérem van. Egyik csinosabb, mint a másik.-Melyik a legidősebb?
-Quetzalkoatl, a Tollaskígyó. Ő tizenötéves. Oly gyönyörű és délceg, hogy a napra lehet nézni, de őrá nem. - Kukulkán tapsolt és utasította a szolgálattevőt, hogy azonnal hozzák elé a fiút, valamint Tiahunakut is.

Kisvártatva megjelent a két csodálatos szépségű ifjú. Tiahunacu vállaira omló hajkoronája glóriaként koronázta szívalakú, márványfehér bőrű arcát. Vérpiros, fodros ajkai zavart mosollyal néztek Kukulkánra, vajon mit akarhat tőle a Nagyúr? Miután ezt végiggondolta, akkor fordult tekintete a gyönyörűséges papnőre. Oly szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de őrá nem! Hollófekete hajzuhataga takarta hófehér vállait, melyekből kiemelkedett hattyúnyaka és gyönyörűséges arcú fejecskéje. Mellette állt szépséges fivére, a Tollaskígyónak nevezett ifjú. Párductestét egy ágyékkötőn kívül nem fedte el semmi. A formás hosszú combok, izmos vádlijú lábszárai, saruba bújtatott formás lábfejei fogták meg elsőre Kukulkán tekintetét.

Mindkét ifjú felkorbácsolta nemi gerjedelmét, de a nemes cél, elnyomta mohó kéjvágyát, hogy mindkettőt magáévá tegye. Így, magaelé intette Zenóbiát és Tiahunakut. Kezeiket egymás kezeire téve, mintegy megpecsételte frigyüket. Imigyen szóla hozzájuk.
-Gyermekeim, kis félistenek! Egy hatalmas birodalom élére, egy még hatalmasabb dinasztia megalapítóinak szántalak benneteket! Tiahunakut hamarosan elbocsájtom saját városállamának, Atlantisz trónjának elfoglalása céljából. Már készen vannak a királyi arany piramisok, és a nemesség épületei is. Az Úr, nektek, és az általatok nemzett leendő uralkodóknak adta Itzamna a Nyugati Birodalmat és népeit, minden javaival, infrastruktúrájával egyetemben. Élet és halál uraivá teszlek benneteket. - fejezte be, és elbocsájtotta a fiatal párt színe elől.

Ezután intett az előtte félszegen álldogáló aranyhajú ifjúnak,hogy jöjjön közelebb. A fiú, óvatosan lépkedve tisztes távolságra megállt előtte.
-Még, jer, egészen közel, kedvesem! -Biztatta Kukulkán, majd amikor szorosan elé állt az ifjú, gyönyörtől remegve simított végig arcán, hattyúnyakán és ívelt hátán, egészen az ágyékkötő által takart fenekéig.- A fiú zavartan elpirult. Vére átütött porcelánfehér bőrén, és pirulásra késztette. Zöld szemeit kíváncsian fúrta a nagyúr tekintetébe: vajon, mit akarhat tőle? Kukulkán két tenyerébe fogta az arany hajkoronával keretezett arcot és mohó ajkaival fodros ajkaiba csókolt, miközben szuggesztív tekintetével szinte magába olvasztotta annak testét. A fiút átjárta valamilyen mágneses delej, és szinte eszméletét vesztve adta át magát a nagyúr kénye-kedvének.

Kukulkán nyelve úgy járt Tollaskígyó szájában, mint a motolla. Piócaként tapadt az édes, mézízű, fodros ajkakra. Miután teljesen felajzódott, finoman lehántotta az ifjú ágyékkötőjét, majd a sajátjától is megszabadulva, Tollaskígyó elé térdelve végig simogatta formás fenekét, lábikráit, miközben mohó ajkait piócaként tapasztotta a drága ifjú bíborfurulyájának vérvörös makkjára. Úgy szívta belőle a nedűt, mint pillangó a virág kelyhéből a nektárt. Amint megjelentek az éltető ejakulátum harmatcseppjei, mohón nyeldekelni kezdte őket. Az ifjú, megbabonázva állta a szerelmi kéjmámor attakját.

Közben hatalmas, durungszerű fallosza is rohamra készen állt. A bíborfurulya makkjának éltető nedvével eltelve, az ifjú gyönyörűséges fenekét vette munkába. Térdére fektetve, gyengéden széjjelhúzva a farpofákat, recés nyelvével elkezdte köpülni a rózsaszín, tűzforró végbélnyílást. Amint hosszú nyelve a prosztatát érintette, az ifjú, megrázkódott a rajta villanyütésként átfutó kéjmámortól. Kukulkán kulminációja végéhez közeledve, pilleként felemelte Tollaskígyót, és hatalmas dárdaként merevedő falloszába ültette. Szinte karóba húzta annak hamvas testét. A végbél tűzforró kemencéjében olyan katartizst élt át, hogy bögrényi ejakulátumot töcskölt ánusába.

Lila ajkait az ifjú fodros ajkaira tapasztva, testét, pedig ölelő, oszlopszerű karjaival átfogva, magához szorítva, teljes energiacserét hajtott benne végre. Régen élt át ilyen katarzist. Miután eltelt a bájos ifjú, édes, illatos testével, térdére ültetve így szólt hozzája.
-Mától kezdve a helyed állandóan mellettem lesz! Kinevezlek szolgálattevőmnek. Olyan hatalommal ruházlak fel, hogy bármikor helyettesíteni tudsz majd, ha én akadályozva leszek. Én a Keleti, Tiahunaku a Nyugati Birodalom kormányzójaként létfontosságú szerepet töltünk be a Föld életében. Téged, a szerelmem kettőnk fölé emel: égi összekötőnk leszel a Mennyei Atya és közöttünk.

Állandó szexuális éhségem csillapítása végett nem engedlek magam mellől, egy tapodtat sem távol lenni. Viszont a legnagyobb tudású főpapok fognak a mágiára megtanítani. - szólott Kukulkán és tapsolt. Málics tizedes lépett be. Kukulkán így szólott hozzája.
-Hű szolgám, Málics, gondoskodj egy kényelmes kerevetről és egy aranyozott karfájú alacsonyabb trónusról. A kis trónon fog helyet foglalni mellettem Quetzalkoatl, amikor éppen nem pihen, vagy nem szeretkezünk.
-Értettem nagyúr!-Mondta Málics és máris intézkedett. Ettől a pillanattól kezdve Kukulkán és Tollaskígyó elválaszthatatlanul összetartoztak.

Kukulkán az Aranyváros-ahogy a népek nevezték- építésének meggyorsítására kirendelte, a Keleti Birodalom piramisépítésének veterán műszaki szakemberit Atlantiszba. Így Dübel Czoklival, Mekk Elekkel, és Forgó- Morgóval megerősítve sikerült a királyi és nemesi palotaváros aranyborítású piramisait, az infrastruktúrával együtt hamar tető alá hozni. A szakadatlanul betelepülő Zéta retikulumi zöldbőrűeket, pedig a fő genetikus, Csöcsöröge stábja keresztezte az őslakosokkal. Húsz év alatt kialakult egy nagyon értelmes, középmagas népesség.

Már több évtizede is elmúlt, mióta Tiahunaku és Zenóbia uralkodott az aranytrónon. Tizenkét gyönyörű kis herceggel és hercegnővel gyarapította a királyi családot. Mivel nem akarták mindenben leutánozni a Keleti Birodalom hierarchiáját, itt nem a fáraó, hanem a királyi méltóság volt a legfőbb hatalom birtokosa. A mezőgazdaság, ipar, kézművesség és tudomány hatalmas virágzásnak indult.

Aranylemezekre vésett rovásírással írt törvénykönyvük a korona alatt kapott főhelyen volt kiállítva. Két koronaőr vigyázta a relikviákat éjjel és nappal. A Királyi palota oldalszárnyán kapott helyett a királyik könyvtár. Ide jegyeztek fel minden égi és földi tudást. Az időközben kiképzett tanítómesterek minden fiatal emberkét megtanítottak írni és olvasni. Az okosabbakat pedig tovább képezték. Kiből pap, kiből tudós, avagy technikus, orvos lett.

A Keleti Birodalommal napi kapcsolatban voltak. Kukulkán naprakészen nyomon követte Atlantisz gyarapodását és virágzását. Évente egyszer három hétig, felváltva, hol az egyik, hol a másik birodalomban vetélkedőt tartottak. Egyrészt a sportolók mérték össze tudásukat, gerely és dárdavetésben, céllövészetben, magas és távolugrásban, futásban és úszásban, másrészt a fiatalok mérettek meg tudásukban.

A háromhetes viadal zárónapján, kocsiversenyen döntötték el, hogy melyik birodalom fogathajtói a legügyesebbek és a leggyorsabbak. A tudás viadalának a csúcspontján fergeteges színi előadással mulattatták a város urait. Az ünnepségek végén éjszakába nyúló tűzijátékkal ámították el a köznépet.

Így ment ez már, időtlen idő óta, amikor fordulat állt be a történelemben. A Mennyei Atya összes udvartartásával együtt áttelepült a Jupiterre, mielőtt elpusztult az élet a Zéta Retikulumon. Immáron onnan irányította a földre áttelepült, genetikailag módosított alattvalóit.
i.e. 1700 körül új nép jelent meg a hatalmas kontinens déli féltekéjén:a hikszoszok.

13.

A Birodalom kettészakadása.

Ma sem tudjuk biztosan, hogy kik voltak ezek a hódítók, honnan jöttek, hogyan tudták leigázni a kor egyik legfejlettebb civilizációját, és hová tűntek, miután a XVII. és XVIII. dinasztia fáraói kiűzték őket a Két Országból. A semmiből tűntek elő, szerepet kértek a történelem színpadán, majd eltűntek ugyanoda, ahonnan jöttek: a semmibe. Morzsákat hagytak csupán nekünk, melyeket gondosan összerakva is csak homályos és titokzatos képet nyerhetünk róluk.
Annyit biztosan tudunk, hogy i.e. 1700 körül a Plútóról elmenekült egy rettenetesen vad és barbár népség. Varacskos bőrük durvaságról árulkodott. Olyan büdösek voltak, mint a kecskebakok. Marhavért ittak, és felzabálták a mamutokat. A déli féltekén talált, Kukulkán missziója által kinevelt, IQ 234-es génnel mutált emberfajt leigázva rabszolgaként magukévá tették és közösülve velük egy vérszomjas, vad népséget alkottak.
Igy alakult ki a huzingák és küklopszok törzse, melyek a hikszoszok csapásmérő, vérszomjas osztagait alkották. A hikszoszok a Plútóról magukkal hozott haditechnikával komoly hadi potenciállal rendelkeztek. Ugyanolyan gyorsan ölő lézer és sugárfegyvereik voltak, mint Kukulkán népének. Voltak lovaik, harci szekereik. És volt még valami: három csapásmérő plutóniumbombájuk. Ezzel nem számolta sem Kukulkán, sem pedig Tiahunaku.
Az események alakulásában közrejátszott egy fatális véletlen: a Teremtő Atya szolgálattételre magához rendelte Kukulkánt. Ő, természetesen magával vitte szűkebb stábját is. Közöttük Kinich Achaut, Rúfust, és kedvesét: Quetzalkoatl-t. be kellett rendezni az úr új birodalmát a Jupiteren. Mivel már több, mint egy évezrede, hogy kormányozta Egyiptomot és kinevelte a fáraók és papok dinasztiáit, nyugodt szívvel tért vissza mennyei Atyjához, Itzamnához.
Az Egyiptomiak nem tudták, hogy mit vesztettek a tapasztalt vezetőkkel. A hikszoszok brutális vezetője, a hatalmas termetű Hurubán elérkezettnek látta az időt a támadásra. Tisztában volt vele, hogy egyszerre nem tud kétfrontos háborút vívni a nyugati és keleti birodalmakkal, mert félő volt, hogy harapófogóba fogva, megsemmisítik csapatait Hívatta hát, a csapásmérő osztag parancsnokát, Rettegett Fregolit. Így szólt hozzá.- Kipróbált, sok csatát megélt hű vezérem! Nagy feladat vár ránk!
-Állok elébe! Mögöttem hétszázezer vérszomjas huzinga harcos sorakozik harctól felajzva és csak intésemre vár, hogy az Egyiptomiak vérébe mártsák karmaikat és nyaki ütőereikbe vájják fogaikat. Úgy fogjuk elsöpörni őket, mint vihar a levelet!— Össze kell hangolnotok a Küklopszokkal is a csapásmérést! –Törzsfőnökeink egyeztettek. Attól félünk, hogy harapófogóba kerülünk a két birodalom között.
–Igen, ez engemet is aggaszt. Van egy olyan érzésem, hogy hozzá kell nyúlnunk a legerősebb csapásmérő eszközünkhöz.
–A plutóniumbombára gondolsz vezérem?
–Igen, arra. Hány bombánk van raktáron?
–Három.
–Támadt egy ötletem. Mi lenne, ha? Mi lenne…
–Mi lenne, mondd ki és óhajod máris teljesül!

–Arra gondoltam, hogy a légicsapást mérő csészealjunkról letudnánk-e úgy dobni azt a három bombát, hogy leszakítsa a kontinensről a Nyugati Birodalmat. Mert, ha leszakítanánk és eltávolodna az Atlanti Óceánba, akkor nem tudnának segítségükre sietni a keletieknek.
–Zseniális az elképzelésed vezérem. Meg kell tanácskoznom a Küklopszokkal, mert ők rendelkeznek a csészealjjakkal. Ti pedig a bombákkal.
–Máris iderendelem!–mondta ki hangosan visszavonhatatlan döntését Hurubán és kiadta segédtisztjének a parancsot, hogy azonnal kerítsék elő Zörgő Harasztot. Kisvártatva, teljes harci díszben, fején két bölényszarvval ékesített vízilóbőrből készült sisakkal jelentéstételre előállt a Küklopszok vezére.
–Mekkora erőkkel rendelkezel vezérem?–kérdezte Hurubán. Zörgő Haraszt apró, ravasz szemeivel sandán pislogott ki a vízilóbőr sisak alól és sunyítva kérdezett vissza.

–Attól függ vezérem, mikorra kell harckészültségbe helyeznem seregemet?
–Egy hetet kaptok, hogy felálljatok a határokon. Megszemléllek benneteket, és ha minden úgy alakul leverjük az Egyiptomiakat, mint vak a poharat. Előtte azonban még beszédem van veled.–mondta és intett Rettegett Fregolinak, hogy leléphet. Amint kettesben maradtak nekiszegezte a kérdést.–mennyire bízhatunk a plutóniumbombákban?
–Élesben nem lettek még kipróbálva uram, de iszonyú erejük van. Egy hegyet kettévágunk vele.–azt mondod? –azt uram.

–A bőröddel felelsz szavaidért. Mert tudd meg, hogy ha nem sikerül lerobbantanunk a kontinens nyugati részét, és belenyomni a lökéshullámokkal az óceánba, akkor a bőrödet lenyúzatom és kiszögeztetem a palota falára!
–Uram, bízzál bennünk és fegyvereinkben! Azt mondd meg, hogy mikorra parancsolod a robbantást? –A robbantást a jövő heti szemle után kell megejtenünk. Ha mindent rendben találok, akkor másnap lerobbantjuk őket.
–Érettem.
–Tökéletes konspirációt kérek. Senki nem sejthet meg semmit a tervünkből! A bőrötökkel feleltek azért, hogy a titok ki ne szivárogjék idő előtt. Különben elevenen nyúzatlak meg mindkettőtöket és szalmával tömetem ki a bőrötöket. Leléphetsz!

Zörgő Haraszt kihátrálva elkotródott. A palota előtt összetalálkozott a kocsijánál várakozó Rettegett Fregolival. Megkonzultálták a helyzetet és ki-ki saját kétlovas homokfutójába szállva elhajtatott csapataihoz.