Divattéma - Csak egy vámpírsztori

Borongós idő volt azon a napon, Amelie pedig tudta jól, hogy sietnie kell, ha nem akar megázni. Még csak öt körül járt az idő, de már erősen sötétedett, és erre még rátettek a hatalmas szürke felhők is. Egyedül volt, nagy kupac könyvet és füzetet cipelt a kezében, amelyek közül egy-egy mindig kicsúszott a többi közül, Amelie fejében pedig megfordult, a Jóisten nem akarja, hogy hazaérjen szárazon.
Cipőkopogást hallott a háta mögül. Megfordult, de senkit nem látott, nem csak a közelben. Az egész utca, a város kihaltnak tetszett, a lány pedig megborzongott a nyári fülledtség ellenére is. Gyorsabbra vette a lépteit, és összefogta a holmiját.
Egy férfi kanyarodott elé a sikátorból. Amelie halkan felsikkantott, hiszen egészen addig nem vette észre a férfit, míg neki nem ütközött. Milyen furcsa, az előbb még azt akarta, hogy legyen társasága, most mégsem tetszett neki a furcsa idegen. Ki akarta kerülni, de a férfi elé lépett. A másik irányba is próbálkozott, szintén sikertelenül.
- Elnézést, segíthetek? – kérdezte ekkor a lány.
- A legjobb kérdést tetted fel, szépségem – morgott a férfi, és megragadta Amelie vállát.
A lány akkor már hallott valakit közeledni, de csak annyit vett észre, hogy a férfi alól kicsúsznak a lábai, a szorítás enged, és abban a pillanatban az ismeretlen –egy lány- már húzta is maga után.
- Igyekezz, rohanj! – kiabálta, és a karjánál fogva cibálta Amelie-t, aki közben szanaszéjjel szórta a holmiját. – Arra, be a sikátorba!
Bekanyarodtak, és a falhoz támaszkodva lihegtek mindketten. Az idegen lány kicsit kifújta magát, és kinézett a sikátorból. Az előbb elgáncsolt férfi már ott is termett, és a hajánál fogva húzta magához a lányt, aki nagyokat nyögve próbált kapaszkodót keresni.
- Ennyire gyengének tűnök? – kérdezte, és érdes hangján felnevetett.
- Talán erősnek tűnsz, -szólalt meg mögötte egy férfi – de nagyobb baj, hogy belül gyenge vagy.
Mire az idegen megfordult, az újonnan érkezett férfi egy döféssel átszúrta a mellkasát. Az elengedte a lány haját, és térdre hullott. A teste egy pillanatra felizzott, aztán egy kupac hamuként omlott a földre. Amelie azt hitte egy pillanatra, hogy káprázik a szeme, így gyorsan egy kukához hátrált, leült a macskaköves útra, és csak a szemét meresztgette. A másik lány a sikátor falának támasztotta a hátát és lihegett. Az idegen férfi pedig odalépett hozzá, és a feje mellé támasztotta a tenyerét a falon. Arcuk alig pár centire volt egymástól.
- Sasha, nem unod még, hogy folyton meg kell, mentselek? – ciccegett megrovó hangon.
A lány előredőlt, hogy ajkuk majdnem összeérjen, és elvigyorodott.
- Enélkül nem lenne olyan izgalmas vadásznod, mi?
Ellépett a férfitól, és a földön ülő lányhoz sétált. Leguggolt mellé, hátrasimította a haját, aztán halkan megkérdezte:
- Jól vagy?
Amelie bólintott. Sasha a kezét nyújtotta.
- Menj haza, mindjárt este van. –mondta, és felsegítette a földről.
- Ez... – kezdte a lány, de Sasha félbeszakította.
- Ne is törődj vele... – mosolygott. – Csak igyekezz elfelejteni... Mást úgy sem igazán tehetsz.
Amelie elindult, hogy összeszedje a könyveit az útról, és közben felnézett az égre. Igazából nem értette a történteket, de megmenekült valami rossztól, és ez a fő. A kíváncsisága viszont nem hagyta nyugodni: mi a francot látott ő az előbb? Talán egy gyilkosság szemtanúja volt, vagy rosszabb.. Ki tudja? Ő nem, az biztos.
Sasha kisétált a sikátorból, és megindult hazafelé. Matt is az utcára lépett, és a lány után kiáltott.
- Vacsorázunk együtt?
- Nem – nevetett a lány.
- Oké, nálam 8-kor? – próbálkozott tovább. – Jól főzök, de tényleg.
- Add már fel, Matt – fordult vissza a lány. – Ez nagyon nem fog összejönni.
- Én tudom, hogy pontban 8-kor kopogni fogsz az ajtón – szólt vissza a férfi önelégültnek tettetett arccal.
- Csak nem a tiéden, szivi – integetett nevetve Sasha.
- Akkor legalább hadd kísérjelek haza. Majdnem megöltek – indult utána Matt. – Az én lelki nyugtomért, légyszi.
- A kapuig, és nem tovább – bólintott Sasha.
- Mondd, nem tervezed, hogy kirakod az ágyad az utcára?
Matt a karját nyújtotta, a lány pedig belékarolt, és halkan kacarászva sétáltak el az alkonyatban.