Történetek

Elizabeth otthon ült, és várta Johnt. Elment vadászni. Ezt az embert. Ki hallott már ilyet? Vadászni. Hatalmas volt a vita közöttük, de már megbánta, hogy olyasmiket mondott a férjének. Szeretett volna bocsánatot kérni tőle, de egy nőnek nem szabad kezdeményeznie. Különben is, John sem volt valami kíméletes, ami a szavakat illeti...

- Sokszor azok a dolgok, amelyek minden nap ott vannak a közelünkben természetesek a számunkra. A meleg otthon, a szerető család. Van, akinek ez nem adatik meg, ezért vágyódik utána, áhítozik, és bármit képes lenne megtenni érte. Az ő számára egy csoda lenne mindez. Ám azok, akik a csodákat nap, mint nap ajándékba kapják, képtelenek felfogni mekkora kincs birtokosai és két kézzel fecsérlik, tékozolják ezt a drága adományt...

A csaj még mindig csak állt ott, nem tudtam mire vár, de úgy tűnt nagyon emészti magát valamin. Gondoltam megkérdezem mi a baja, de aztán felmerült bennem, hogy lehet csak lovat adnék alá, és a végén még letessékel a földre. Amit ránézve lehet meg is tettem volna. Amikor egy ilyen lánnyal állsz szemben, akkor csak két választás van...

- Nem látszol annak. – szögeztem le, és rá mosolyogtam – miért mondták ezt? Nem tudod?
- Mert sírtam… amikor éreztem, hogy fáj, hogy haldoklik bennük a szeretet… és amikor kérdeztem, miért ölik meg, csak bámultak, vagy azt mondták, hogy muszáj… és én kiabáltam, és hisztiztem, igazából a szeretet helyett, mert sajnáltam... mert ő ugye nem tud sírni, ha bántják. Csak fáj, és fáj és fáj, és aztán meghal. Nagyon sok szeretet hal meg így nap, mint nap...

A fodrász nehezen látott munkához.
- Biztos ezt akarod? – kérdezte ezredszer.
- Igen. – válaszolta komolyan a fekete göndör tincsek tulajdonosa. Majdnem derékig érő göndör hajkoronáját az olló alá eresztve.
A fodrász végül nekilátott. Lassan, vontatottan dolgozott, sok-sok alkalmat adva a lánynak, hogy megálljt parancsoljon. De a lány csak nézett maga elé...

És már elevenedett is meg képzeletemben a világ: mindenfelé kukucskáló lényeket sejtettem, az egyik bokor Gombóc Artúrrá változott, de nem törődött velem, hanem izgatottan kereste a levelek között elrejtett csokoládé-tartalékot. Kicsit odébb Gullivert vettem észre, aki hasalva, közönyös bámészkodással tűrte, hogy a törpék lekötözzék láthatatlan hálójukkal...

Egyszerre három kétméteres volt kelet-német úszónő vesz körül, kezükben dobtáras gépfegyver, lábukon görkorcsolya. A képregényt kérik tőled, de te nem tudod miről beszélnek. Hirtelen egy háztetőről leugrik Yoko és egy suhintással száz darabra vágja a női nem e túlfejlett példányait. Az aranygyűrűt kéri, hogy megkapd, amiért a Varázsló küldött. Nem érted miről beszél...

A 10. B első órája ma nem úgy kezdődött, mint máskor. A tanárnő sápadtan sétált be a terembe, majd láthatóan remegve odament a tanári asztalhoz, letette a naplót, sóhajtott egyet, majd belekezdett. A 16 éves diákok, akik látták, hogy valami baj van, csöndben ültek a helyükön.
- Gyerekek… - kezdte visszafojtott hangon – Tegnap este meghalt Jónás Péter, évfolyamtársatok.
A levegő megállt a teremben. Mindenki döbbenten hallgatta a tanárnőt...

Ezt követő időszakban sok-sok holdnapon át a városiak által nevezett "Halál Sereg" minden nap hajnalban levonult és átkutatva a házakat összeszedte az egy évnél fiatalabb gyermekeket. Másnap azonban mindet visszahozta sértetlenül a főtérre.
A városka lakói csak úgy beszéltek a keresett csecsemőről, hogy a „kárhozottak gyermeke” aki pusztulást fog hozni a világra. Szerették volna megtalálni, de senki sem tudta hol van és ki Ő...

Mindenesetre a társunknak csak a felét harapta le, nyílván így tudott még sikítani. Borzasztó volt látni, ahogy lógnak a belei, a mája és az összes létező szerve, ami deréktájon volt. Mindenesetre egy boncmester is megirigyelné, hogy kibírtuk az utat hányás nélkül. Bár ez későbbiekben változni fog, és akkor már a boncmester se lenne a helyünkben. Az a tény viszont érthetetlen és felfoghatatlan, hogyan tudott a dög ilyen gyorsan anélkül feljutni, hogy abból bármit is észleltünk volna......