Az álmok sokfélék. Sokan mondják, hogy belső gondolatainkat tükrözi, mások a jövőt látják benne. Lehet rémisztő és kellemes. Az én álmom a halállal együtt a tét nélküli lehetőségeket mutatta meg nekem.
A halállal álmodtam és felnyitotta a szemem.
Azt álmodtam, hogy meghaltam, de újra átélhetem az életem, hogy javítsak dolgokon, amiket máshogy szerettem volna. Abban az időszakban egy nagy szerelem töltötte be az életem, de viszonzatlan volt. Pontosabban a sráccal a szemezésen nem jutottunk tovább, de sokszor megjelent a közelemben, és akkor vég nélkül ment a szemezés. Visszatérve az álmomhoz, arra gondoltam, milyen kár, hogy csak ennyit éltem, még ezer meg ezer dolgot el szerettem volna érni.
Elindultam a sulimhoz, talán az előző napom lehetett, amit átéltem. Az iskolám előtt (ami nem úgy nézett ki, mint a valóságban) ott állt a srác. Úgy nézett ki, mint a kedvenc színészem, de ő volt az. Tudtam. Éreztem. Normális esetben csak besétáltam volna az épületbe, most azonban gondoltam, itt az idő, hogy odamenjek hozzá. Már nincs vesztenivalóm! Az egész nagyon egyszerűen történt. Odamentem, rámosolyogtam és megkérdeztem nincs-e kedve egyszer összefutni, mert régi ismerősök lévén (egy csoportban voltunk egy táborban pár évvel ez előtt) illene találkoznunk. Azt mondta nagyon jó ötlet, szívesen. Röpködtem a boldogságtól!
Eljött a találka ideje, de valamiért anyámék is ott voltak, és végig piszkálták. A történetnek ez a szakasza nekem zavaros! Megpróbáltam visszatekerni az időt, hogy rendbetegyem a dolgot, és szüleim nélkül találkozzunk. Vissza is tekerem és minduntalan próbáltam elkapni a tekintetét, de valahogy sohasem sikerült...
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-07
|
Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
2026-04-25
|
Merengő
Gini a vörös bundával rendelkező róka egy padon ült és nyomkodta a mobiltelefonját. Az északi...
2026-04-16
|
Horror
Helga karjai és lábai fokozatosan elzsibbadtak. Az eszköz azonban megtartotta és szabad hozzáférést...
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
Hozzászólások
Talán többet kellene társalognod a szüleiddel…