Költségvetés, Profán

Költségvetés

Csöngetnek az ajtón, de én nem akarom kinyitni. Hiába. Berúgja az ajtót egy szemüveges fazon, aki azt állítja, hogy ő a gazdasági miniszter. Előhúz egy kimutatást, hogy le kell vágni a hátamon kinőtt szárnyaimat, amely apámnak köszönhetek, aki anno Csernobil közelében volt, mint kamionsofőr. A fickó azt mondja, hogy vagy le kell operálni a szárnyaimat, vagy a magyar légtér használatáért fizetnem kell. Mert hát csak úgy ingyen nem lehet. Szerinte, ha több pénz lesz a büdzsébe, akkor majd boldogok leszünk. Majd. Ekkor veszem észre, hogy a jobb keze folyamatosan felfelé áll.
Veszem a bátorságot, a meghúzom a kart, mintha egy nyerőgéphez tartozna. És ekkor hirtelen pénzérmék kezdenek potyogni a szájából.


Profán

Itt vagyok az agyban a kacatok között. Itt vannak a gyerek kori hősök, élők, rajzszerűek, kegyetlenek és árvák. Reggeli ébresztőóra, az aszott öregember, aki fel s alá mászkál. Vállán egy papagáj mi ordítja - Vasat, ócska vasat! - közben az öreg kukákat borogat a járdán. Az én kimegy a vécére szarni és az erőlködés után feláll és lenéz, hogy virítanak a kukoricák sárgán. Orromban smaragd, kifliért eladom. Fülzsírból gyertyát gyúrok, hadd égjen az andalító vacsorán és éhesen beleharapok a nőmbe. Kopoltyút növesztve lemerülünk a kéjbe, egyszóval baszunk. Utána szépen heverészünk. A kéz gyengéden feneket simogat, jutalma szellentés. Látni még itt sok mindent: autót, pinát, kokszot és bokszolót. Öreget, aki az asztalfiókból issza a borát. - Ez a vér, mely értetek adatott.
- Ámen.