Történetek

- Mi ez? – kérdeztem, csak úgy magamtól, mert a kis irodában senki sem tartózkodott. Alaposan megvizsgáltam a székemet, és rá kellett jönnöm, hogy nem valami csintalan titkárnő, vagy egy-két bohókás alkalmazott tréfájának vagyok áldozata, hanem a fájdalom oka rajtam keresendő. Körbenéztem a szobában, és széles ablakokhoz siettem, amik előtt elhúztam a függönyöket, és bezártam az ajtót. Tökéletesen lefedett volt az irodám, senki sem lehetett tanúja, annak, amit művelni készültem...

Rövidke az életem, még csak három hónapos vagyok. Ezért még egész világosan emlékszem arra a napra, amikor ráébredtem először, hogy vagyok. Nyilván akkor te még semmit sem tudtál rólam. Talán csak néhány hete szerezhettél tudomást létezésemről.
Hallgatóztam, hogyan fogadtad. De semmi…

Az életem olyan a kívülről szemlélőknek, akár az alma. Kívülről tökéletes, de belül rohad. Lehet, hogy más ember ilyen jómódú élettől lenne boldog. Vagy a jó külsőtől. Vagy bármi. De számomra már ezek a dolgok nem fontosak. Ilyen fiatalon még előttem áll az egész élet, de én véget szeretnék vetni ennek a kínnak, gyötrelemnek! Ez nem élet nekem! Undorító világ, ahol mindenki a tökéletességre törekszik...

Nemcsak a nagypapát, az őt követő gyerekeket és unokákat is ugyanez a parfüm lengte be haláluk után, hogy testük bomlása egy finom anyag elillanásához legyen hasonló.
A családnak ez a titokzatos tulajdonsága Évi nagymamától eredeztethető, akinek a kedvenc parfüme volt Hannover 4911, amit egy német illatszerész talált ki a 17.században, hogy így próbálja megidézni azt a varázslatos tündért, akivel akkor találkozott mikor eltévedt egy sötét erdőben...

Ami engem illet, minden újjal szembeni húzódozásom az erdőszélre kényszerített, egy lánnyal, akit sosem láttam, de régről ismertem. Ő százszorszépet rágcsált, én kutyatejet, és mosolyogtunk, örültünk félve, idegennek érezve mindent, önmagunk. Mégis, szívébe láttam, s ingert éreztem játszani könnyű szőke fürtjeivel. Nem húzódott el, ő is megérintett. ..

Elindultak lefelé a lépcsőn a pincébe, a páncélterem felé. Az első saroknál négy őr állt. Bull őket is felszólította arra, hogy ne lőjenek. A második saroknál még két őr állt. Elérték az irányítótermet. William mondta Bull- nak, szólítsa fel az őröket: nyissák ki a páncéltermet...

A fiú levetette könnyű meleg újatlan kabátját, mely alatt vékony pulóver lapult. Gondolkodás nélkül ráterítette a lány hátára a könnyű kabátot, hogy testét melegítse. A lány hálásan pislogott rá. Bár fedetlen vállait nem védte semmi, mégis jobban érezte magát. A fiú lelkét melegség öntötte el, egyáltalán nem érezte a hideg jelenlétét...

Pár hónappal később, miután Daisy is visszament tanulni, a várost is felújították megkezdődött az évszázad tárgyalása. Lirien kontra Eroes Necronas. A férfi minden bűnét vállalta, de fogadott védőügyvédet, hanem minden ítéletet elfogadott volna, de a tanács felmentette...

Ám egy napon különös alak léptei alatt nyikordultak meg a lépcsőfokok. Nem nagyon kérdezősködött, csupán egy Margaritát rendelt, és a lánnyal szemközti asztalhoz telepedett. Furcsa színű szemeivel felmérte őt, villant a pillantása, majd siklott is tova a megkérgesedett, néhol már málladozó régi plakátokra, melyek a falakat borították. Ő azonban képtelen volt levenni róla a tekintetét és mielőtt távozott volna egy fejbiccentéssel búcsúzott...

Kezdhetném így is: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három nővér. De ez nem lenne igaz. Mert a három nővér - Szerelem, Szeretet, Bánat mindig is volt, van, és lesz. Bölcs apjukkal, az Idővel élnek együtt. A lányok nagyon különböznek egymástól. Állandóan úton vannak, így apjuk sohase tudja, hogy épp merre járnak, csak ha valami galibát okoztak, akkor hívják Őt, hogy segítsen...